Folton folt

Foltmozaik, patchwork

A vadregényes Bakony rendkívül gazdag választékát nyújtja a kirándulás lehetőségének. A költők és írók által oly sokszor megemlített hely legmagasabb pontján, négyszáz méter tengerszint feletti magasságban, széles völgyteknőben, dombokkal körülölelve fekszik Zirc, a festői fekvésű kisváros. Ezen a csodálatos helyen ismerkedtem meg egy rendkívül tehetséges, nagy kitartással bíró asszonnyal, Hanich Máriával, aki itt a "Bakony Szívében", Zircen született. Gyermek és fiatalkori éveit egy kis bakonyi faluban, Borzaváron töltötte.

Édesanyjától leste el a varrás, a kötés-horgolás és a hímzés tudományát. Már fiatal lányként rengeteg babaruhát készített. Később megpróbált saját magának is ruhát varrni. Kisfia születése után a kicsi, illetve a baráti kör gyermekei számára készültek ruhácskák, takarók, játékok; mindnyájuk nagy örömére.
Marika a veszprémi Petőfi Színházi munkájának köszöni technológiai tudásának szélesedését. A virágok és növények iránt érzett szenvedélye miatt virágkötészetet is tanult, amit a Zirci Arborétum munkatársaként hasznosított. Itt mindennapi tevékenysége során tanulmányozhatta a színek és formák harmóniáját.
Közben egyre erőteljesebb vonzalmat érzett a ma már nálunk is igen népszerűvé váló foltmozaik varrás (angol nevén a patchwork) iránt. Próbaképpen először önmagának, majd családja részére készített különböző méretű takarókat, függönyöket. Emellett megérezte a gyerekjáték-készítés varázsát is. Nagy örömére szolgáltak a foltmozaik munkáira érkezett pozitív visszajelzések, ezért döntött a mellett, hogy intenzíven kezd el ezzel foglalkozni.
Munkáival szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy ez az igazán szép technika szélesebb körben is ismertté váljon. A budapesti Gördönke Játszóház e népszerűsítésben 2003. őszén, egy önálló kiállítás megrendezésével Marika "társává" lett.
A következőkben maga vall arról, milyen módszerrel is dolgozik otthonában:

"A foltmozaik technikával készült dolgok már jóval azelőtt tetszettek, mielőtt még hazánkban is széles körben közismertté váltak. Régi újságokban nagyon szép munkákról láttam néhány fényképet. Jómagam mindjárt a legnagyobbal kezdtem: egy takaróval.
Szinte minden anyag felhasználható a foltmozaik készítéshez. Igyekszem egy adott munkához egyféle anyagot felhasználni. Sokféle minta és technika létezik. Ha újságból dolgozunk, ott általában megtalálható a minták rajza, fényképe, és az ahhoz szükséges sablonok mérete is. Szinte azonnal kezdhetjük is kiszabni az "alkatrészeket".
Az anyagokat először beavatom, majd vasalom, illetve amikor szükséges a megfelelő színűre festem. Nagyon szeretek úgy dolgozni, hogy egy anyagból kivágok egy mintát. Ez lehet egy virág, egy kismackó, vagy bármi, ami érdekes. Ehhez a mintához keresem az anyagban lévő színeket, egyszínű, esetleg mintás anyagot. Ha nagyobb mintát találok, azt nevezem ki középpontnak, ha csak kisebbeket, összerakom őket egy nagyobb blokknak, s az lesz a középpont.
Munkáimban a méreten kívül nem tervezek meg előre semmit: a minta magától, a munka közben, a középpont köré építve alakul, formálódik. Ha összevarrjuk a megfelelő darabokat, úgy tömböket, blokkokat kapunk. Minden művelet után ki kell vasalni az addig elkészült részeket, hogy szép legyen a végeredmény. A blokkokat aztán egymáshoz illesztjük, összevarrjuk. Jómagam képtelen vagyok sablon szerint dolgozni: általában "hozzám szól" egy anyag, aminek tetszik a színe, a mintája, azért kezdek vele foglalkozni.
Takarók készítésénél hátlapnak megpróbálok olyan anyagot választani, ami harmonizál az adott darab színeivel. Ezután jöhet a "nemszeretem" munka. Egy nagy felületre (általában a nappali parkettájára) kiterítem a hátlapot, és ráteszem a vatelint. Ha már kellően zsibbadt minden porcikám, vagyis elkészült a gombostűzés, a fércelés, jöhet a steppelés. A végén a széleket kézzel varrom, úgy, hogy esetleg a hátlap is használható legyen. Ekkor teljesen kész a mű, ami mindig gyönyörködésre késztet.

A foltvarrás technikája

7A foltvarrás Magyarországon is egyre népszerűbbé váló tevékenység, mind a fiatalabbak, mind az idősebbek körében. A foltvarrás a színek és formák csodálatos világába varázsol el minket. Azoknak ajánlható, akik szeretik az alkotótevékenységet, akik szeretik a kézimunkát, a varrást, akik szeretnek az alkotás örömével valami újat létrehozni, egyedivé téve ruhatárukat, környezetüket. A foltmozaik készítés talán legszebb tulajdonsága, hogy mivel alkotó tevékenység, önálló gondolkodásra ösztönöz. A foltvarrás nagyon sok élményt és jó kikapcsolódást nyújt. Hagyományos varróeszközökkel és néhány színes anyagdarabbal szemet gyönyörködtető munkák születhetnek kezünk alatt: például kispárnák, ágytakarók, asztalterítők, falvédők, játékok állíthatók elő ezzel a technikával.
9A textilanyag-foltokból varrt munkák három nagy csoportra oszthatók: a nemzetközi nevén ismert a patchwork (foltmunka), a steppelés (vagy tűzés) és az applikáció.
A foltmunka a különböző geometriai alakzatú anyagok számtalan variációban történő összeállításából keletkezik.
A steppelés (tűzés) három réteg összetűzésére utal. A felső réteg lehet a foltmunka vagy applikációs minta, esetleg a kettő keveréke. A középső réteg különböző vastagságú puha anyag, a harmadik pedig a hátlap.
Az applikáció szabad formákból tevődik össze. A foltok egymáshoz illesztése kézi vagy gépi varrással történik. A kézi varrás lassabb, de ugyanakkor pontosabb. Az illesztési pontokat könnyebb ellenőrizni. Az esetleges kiigazítás is jobban megtörténhet. Hamarabb vesszük észre, ha hiba csúszott a szabásba. A kézzel varrt munkák összhatása lágyabb, mint a géppel varrottaké.
A mintás oldal legkisebb egysége a blokk, mely a különböző foltalakzatokból épül fel, leggyakrabban négyzetből, téglalapból és háromszögből. Használatosak egyéb geometriai formák is, mint például a hatszög, rombusz, trapéz, kör és ezek kombinációi. A varrást mindig a blokk legkisebb elemeinél kezdjük, és fokról fokra haladunk nagyobb egységek összeállítása felé.

Anyagok és segédeszközök

10Anyagszükségletünket fedezhetjük, újrahasznosíthatjuk az idők folyamán a háztartásunkban összegyűlt textilkészletből. Biztos akad a szekrényben olyan régi, megunt, kidobásra szánt, esetleg kinőtt holmi, amelynek ép és szép részeit hasznosíthatjuk. A kopott, foszló anyagrészeket ne használjuk fel! A használt textíliát mindig ollóval vágjuk szét, mert a hasítás megnyújtja az anyagszéleket, ezért azokból pontos foltelem nem vágható ki. A célnak egyaránt megfelel a karton, a vászon vagy a kevert műszálas anyag.
A pamut alapú textileket mindig avassuk be felhasználás előtt. A beavatás módja: az új textilt forró vízben áztatjuk mindaddig, ameddig a víz ki nem hűl. Ezután csavarás nélkül kiemeljük a vízből, és fektetve vagy függesztve félszárazra szárítjuk, majd a fonák oldalán szárazra vasaljuk. A foltmunkák készítésénél a vasalásnak 13nagy jelentősége van, mivel nélkülözhetetlen az eredményes munkához. Vasalással növeljük a foltmunka minőségét, és szinte "varrunk" is vele egyúttal. Csak jó minőségű, hőfokszabályzós vasalót érdemes használni. Különböző minőségű anyagok használatakor mindig az érzékenyebb anyagnak megfelelő fokozatot állítsuk be. Ha flízt (közbélést) használunk, vigyázzunk, mert magas hőfokon zsugorodik.
Az egy irányba történő vasalásnál a varrásszéleket ne vasaljuk szét, hanem a két réteget azonos irányba vasaljuk. Ha sötét és világos anyag kerül egymás mellé, akkor a sötét oldal felé vasaljunk. A gőzölés nedves anyagon keresztül történő vasalást jelent. Ilyenkor a talpat nem csúsztatjuk az anyagon, hanem felemeljük, és a vizes ruhán keresztül ismét visszahelyezzük a textilre. Az átgőzölt anyagot fektetve pihentetjük, amíg ki nem hűl. A gőzölős vasaló használata meggyorsíthatja ugyan a munkánkat, de nem helyettesítheti teljesen a hagyományos gőzölést.
14Gondoljunk arra is, hogy a textilanyag ne fogjon: igen elkeserítő, amikor azért megy tönkre a munkánk, mert átszínezik egymást a megvarrt anyagok. A varrás előtt feltétlenül győződjünk meg az anyagok színállóságáról.
A foltmunka mindig három rétegből áll: a felső, díszített textillapból, amely a mintát hordozza; az alsó, hátsóborítóból; a kettő közé kerül a bélés. Hátlapnak egy régi lepedő vagy kevésbé dekoratív anyag is megfelelő. A bélés lehet flanel, vatelin vagy a töltőflízként ismert műszálas, laza - többnyire tekercsben vagy kilóra mért - anyag.
A végszó is legyen Marikáé: "Természetesen folyamatosan újítgatok, mert amit eddig még nem tanultam meg, azt magamnak kell kitapasztalnom, kikísérleteznem. Rengeteg próbálkozás árán jutok el oda, hogy úgy érzem: ez az, most elégedett vagyok azzal, ami hosszadalmas munkával a kezem alatt megszületett!"

Bővebb információ: Hanich Mária, 8420 Zirc, Köztársaság u. 7/B. fsz. 2.
Telefon: 06-30-306-2651

Mohácsi Erika

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: folt, mozaik, patchwork

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Padlószőnyeg foltozás

Aki padlószőnyeges lakásban lakik, tudja, hogy a padlója számos sérülésnek van kitéve. A bútorlábak nemcsak lepréselhetik a felületüket, de mozgatásuk közben feltéphetik a szálakat, sőt a hordozó...


Penész és allergia ellen

A penészgomba spórái mindenhol ott vannak a levegőben, és ha hozzájutnak a szaporodásukhoz szükséges nedvességhez és táplálékhoz, máris megjelennek a penészfoltok a lakásunkban is, leggyakrabban...