Szigetel és takar

Redőnyök - utólag is

A kánikula idején sokkal elviselhetőbb volt a hőség azokban a lakásokban, amelyeknek ablakait leeresztett redőny védte. Igaz, még ritkára engedve is sötétnek tűnt a lakás, de a lakóterek hőmérséklete számottevően alacsonyabb volt. Ez a redőnyök hőszigetelő hatásának volt köszönhető. Aki eddig gondolkodott a felszerelésükön, azt ez a nyár biztosan meggyőzte. Ám nem mindegy, hogy milyen redőnyt szereltetünk fel, az ablakok adottságai ugyanis nemcsak a redőnyök optimális méretét, de esetenként a kiegészítő szerelvényeit is meghatározzák.

A műanyag redőnyök általában 21, 37 és 50 mm szélességű extrudált, üreges lamellákból állnak. Előnyük, hogy könnyebbek a hagyományos faredőnyöknél, felületkezelést nem igényelnek és jó a hőszigetelő képességük is. Bármilyen ablak elé felszerelhetők, illetve a régi faredőnyök helyére is beépíthetők. Ez esetben a redőnytáblát az 50 mm széles lamellák alkotják, és a régi tokba szerelt eredeti tengelyt s annak szerelvényeit sem feltétlenül kell újra cserélni. Nagy szélesség esetén alumínium záróelemmel szokás merevíteni a redőnyt kihajlás ellen. A lefutó sínek állapota is lényeges. Természetesen a műanyagredőnyöknek van vakolható tokos változata is, amit főként új építésű házaknál előnyösebb, mert beépítése miatt nem szűkíti az ablak felületét. Ezt már az ablaknyílások méretének kialakításakor feltétlenül figyelembe kell venni. A különféle gyártók erre vonatkozólag minden szükséges adatot megadnak.
Az utólag beszerelhető, ún. külsőtokos redőnyök talán a legkedveltebbek, mivel minden ablakra felszerelhetők. A keskeny lamella-szélességűek inkább a kisebb ablakokra megfelelők, és a 37 mm széles elemekből is csak legfeljebb 180 cm széles és 330 cm magas redőnyfelületeket célszerű kialakítani. A magasság azért nem mellékes, mert a nagy felületű redőnyök elég súlyosak, és ez a felhúzásuk első harmadában okozhat nehézséget. Ezen a felületek osztásával lehet változtatni, amit az ablaktok osztása határoz meg. Régi, nagy és magas ablakoknál előfordul, hogy az ideális szélességet túl kell lépni, és emiatt a redőny felhúzása bizony elég nehéz lesz. Az alumínium redőnyök könnyebbek, elegánsabbak, de drágábbak a műanyagból készülteknél. A műanyaglécek színét már megrendeléskor - gyártmánytól függően - tíznél több változat közül lehet kiválasztani. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a sötét színűek csak esztétikailag előnyösek, a faerezett mintásak pedig feláras termékek.
Mivel utólagos beépítésnél kívülre kerül a redőnyszekrény, így benyúlik az ablak felső részébe. A keskeny lamelláknál a hossztól függően kisebb a felcsévélt redőny helyigénye, ezért a takarásához kisebb redőnytok szükséges. Alacsony ablakoknál a bevilágítás szempontjából ez fontos lehet. Az sem mindegy, hogy a tok acél-, vagy alumínium lemezből készült, természetesen szinterezett bevonattal. A régebben felszerelt műanyagredőnyök acéllemez szekrény burkolata rozsdásodik, manapság ezt horganybevonattal előzik meg.
A lefutó síneknél célszerű a gumi betétes változatokat előnyben részesíteni, mert ezek erős szélben jelentősen csökkentik a leeresztett redőny zörgését, és jobb zárást is biztosítanak.
Az már a helyi adottságoktól függ, hogy hevederes, vagy zsinóros csévélővel lehet majd a redőnyt működtetni. Például attól, hogy a kinyitott ablakszárny és a tok mellett van-e elég hely – legalább 45 mm - a heveder kivezetésére. Kisebb távolság esetén csak a zsinóros működtetésre van mód, ami a nagyobb súlyú redőnyök felhúzásakor elég hátrányos, és a zsinórt is fokozottan igénybe veszi, de csak félútig, onnan már egyre könnyebb a nagy redőnyök mozgatása is.
A hevederek 14, illetve 23 mm szélesek és kivezető görgőkön keresztül futnak le a tokozott csévélőhöz. A régebbi redőnyökön egyszerűbb, mechanikus hevederszorítóval lehetett a redőnyt a kívánt pozíciójában rögzíteni, és hiányzik a csévélő, a heveder pedig felhúzott redőnynél szabadon lóg a tok előtt vagy azon belül. Az új redőnyöket többnyire rugós csévélővel szerelik fel, amelyek oldalra fordíthatók így akár ablak közé is kerülhetnek, de ez azzal jár, hogy a redőny kezeléséhez a belső ablakszárnyat mindig ki kell nyitni. A zsinóros redőnyöknél hasonló kialakítású rugós csévélőket alkalmaznak, a zsinórt acélhuzal spirálcső vezeti a műanyag kivezető görgőre, ami főként a redőny felhúzását könnyíti meg, leengedésekor pedig a zsinórt vezeti meg kellően.
A külső redőnyök felszereléséhez alig egy óra szükséges és bármilyen ablak elé felszerelhetők. Ehhez természetesen jó felmérés szükséges, és ennek során kell minden igényünket elmondanunk, mert az esetleges utómunkálatok drágíthatják a költségeket, és késleltethetik is az új redőny használatba vételét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: redőny, ablak

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

sulefamily@ avatarja

sulefamily@        

szilikon zarocsikok hoszigetelese ablakok,redonytokok,ajtok szelein faba mart vajatokba.megterules-ar.koszonom

Iván avatarja

Iván         válasz

Itt a link, ahol árulnak alkatrészeket redőnyökhöz:
www.redonyalkatresz.hu

alfa2400 avatarja

alfa2400         Redőny

Üdv mindenkinek!
Tud valaki olyan címet adni ahol redőnyt és hozzávaló tartozékokat árusítanak? Nem redőnyös céget keresek akik szerelnek, hanem olyat ahol gyártanak és elsőkézből forgalmaznak. Köszönöm.

Konyha a lakás közepén

A családi házban élők valószínűleg elképzelhetetlennek tartják a címben lévő felvetést. Igaz, egy családi házban erre nincs is szükség, sőt gépészeti szempontból bonyolítaná is a helyzetet. De a...


Osztólécek ablakokon és ajtókon

Korábban funkcionális és főként szerkezeti igények hatására osztották meg a nagyméretű ablakok üvegfelületét. Az üveg súlya miatt azablakszárnyak szerkezetét osztólécekkel kellett megerősíteni,...