Hangátvitel rádiófrekvencián

A Conrad cég 2004-es katalógusát tanulmányozva a rádiófrekvencián működő különböző hang- és képátvivő készülékeket vizsgáltuk meg. Az alapelv valamennyinél azonos; adott egy adó és egy vevő egység. Az adót valamilyen fixen telepített készülék audio vagy videó kimenetére kapcsolhatjuk, például televízióra, videóra, DVD-re stb. A hang vagy kép átvitelére nem kell bekábelezni a lakást, hiszen a vevő egységhez rádiófrekvencián kerül át a hang vagy kép jel.

A legismertebb ilyen készülékek a különböző vezeték nélküli fülhallgatók. Ezek jelentős része ugyan infra átvitellel működik, aminek viszont az a hátránya, hogy a vevőnek (magának a fülhallgatónak) "látnia" kell az adót, gyakorlatilag tehát csak egy helyiségen keresztül működik. Legtöbbjük még arra sem alkalmas, hogy a mennyezetről visszaverődő infrasugarakat érzékelje; az adónak és vevőnek egy egyenesre kell esnie. Az is igaz, hogy ha ez teljesül, akkor nagyon tiszta hangátvitel érhető el velük, és gyakorlatilag semmilyen külső jel nem zavarhatja meg működésüket.
A rádiófrekvencián működő fülhallgatóknak már lényegesen kisebb térbeli korlátaik vannak. Épületen belül 20-30 m-es, szabad területen akár 100 m-es hatótávolságban képesek átvinni a jelet. A kisebb hatótávolságban nem akadály a fal, sokszor még az emelet sem. Általában 800 MHz körüli frekvencián működnek, ahol minimális a zavarás lehetősége. Egyes készülékek 40 MHz körüli frekvencián dolgoznak. Ezek már könnyebben bezavarhatók, de a gyakorlatban ez nem sok problémát okoz.
Rádiófrekvenciás fülhallgatókat a Conrad katalógusban 9900 és 80 000 Ft közötti ártartományban találunk, igaz ez utóbbi már Sennheiser gyártmányú. A szakboltokban leginkább Thomson és Philips fülhallgatók kaphatók 10-20 ezer forint körüli áron. Hangminőségben természetesen jelentős különbségek vannak, de azért a legolcsóbbakkal is megfelelő minőségben hallgathatunk zenét és szöveget egyaránt, akár CD, DVD vagy televízió a hangforrás. Szabadságunk szinte korlátlan, egyben azonban nem; a hallgatót a fülünkön kell tartanunk, ami néha fárasztó, néha pedig kifejezetten zavaró. Például a fürdőszobában mosdás, borotválkozás közben nem hallgathatjuk a TV hangját.
A gyártók jó néhány megoldást kínálnak arra is, hogy a hangjelet vezeték nélkül ne fülhallgatóra, hanem hangszóróra vigyék át. Ezzel elsősorban lakberendezési segítséget kínálnak fel. Nem kell a központi erősítőtől a hangszórókig bekábelezni a lakást, az erősítőre kapcsolt adótól rádiófrekvencián jut el a jel a hangszórókhoz. Tápellátásra persze már mindenképpen szüksége van a hangszóróknak is. Kisebb teljesítményeknél ez elem is lehet, közepesnél nagyobbnál viszont csak hálózati tápban gondolkodhatunk. Egy - hangszóróhoz közeli - konnektort azonban még mindig könnyebb találni, mint a hangszórókábelt kiépíteni. Ez a megoldás viszont azzal a külön előnnyel rendelkezik, hogy a hatótávolságon - akár 120 m-en - belül a hangszóró rakosgatható, sőt másik helyiségbe, vagy a kertbe kivihető.
Ilyen megoldást kínál, pl. a Vivianco, amelynél a komplett szetthez egy fadobozos hangfalpár és az önálló adóegység tartozik. Az egységek 853 MHz-es frekvencián tartják egymással a kapcsolatot. Ez a készlet elsősorban egy négy- vagy ötutas hifi rendszer hátsó két szatellitjének szerepét játszhatja. Egy extravagáns formájú hangfal - SA-3000 típusjelzéssel találtuk a katalógusban - inkább a mobilitásával tűnik ki. Hatótávolsága 120 m, még vízálló is, ezért különösen alkalmas arra, hogy a TV vagy hifi berendezés hangját a lakás bármely helyiségébe, a kertbe is magunkkal vihessük. Ráadásul ez elemről is működik, így szabadsága szinte korlátlan.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezek a berendezések viszont meglehetősen drágák, több tízezer forintba kerülnek. Az ezermester ilyenkor rögtön törni kezdi a fejét, hogyan lehetne olcsóbban megúszni, persze egy kis barkácsmunka közbeiktatásával. A megoldás adódni látszik. Vegyük például a legolcsóbb rádiós fülhallgatót (ennek ára 10 ezer forint alatt van), amelyben készen kapjuk az adó és vevő egységet. Ezt kellene összepárosítanunk egy számítógépes aktív hangszóróval, ami viszont egy-két ezer forintért már beszerezhető. A kisebb teljesítményűek telepről is képesek működni. Most már csak ki kéne operálni a vevő egységet a fülhallgatóból, és a piciny hangszóróra menő vezetékét meghajtásként az aktív hangszóró bemenetére kötni. A hangszóró dobozában rengeteg felesleges hely van, így a vevő - telepével együtt - valószínűleg gond nélkül beépíthető a hangszóróba. Ezt a megoldást a közeljövőben megpróbáljuk a gyakorlatban is. Ha sikeres, természetesen beszámolunk róla.
Érdekes módon a profi hangátviteli rendszerekhez képest olcsóbban lehet megúszni a kép- és hangátvitelre képes rendszer kiépítését. Az ilyen szettek elsősorban arra vannak kitalálva, hogy egy kamera vagy DVD jelét vezeték nélkül továbbítsák a televízióra. Hatótávolságuk elegendő ahhoz, hogy egy lakáson belül ez a jelátvitel akár másik helyiségbe is lehetséges. A legolcsóbb készlet talán a legszimpatikusabb (lehet, hogy 22 000 Ft-os ára miatt), amely 2,4 GHz-es frekvencián lakáson belül 30 m, szabadban akár 80 m-es hatótávolságba is "átlövi" a videó- és a sztereo hangjelet. Sőt a készülék arra is alkalmas, hogy a beleépített infra/rádiós átalakító segítségével vissza lehet küldeni az infra távirányító jelét az alapkészülékre, azt kapcsolni lehet.
Egy másik készlet ugyan majdnem kétszer többe kerül, de még többet tud. Az RF adóegységbe ennél egy kábeltunert is beépítettek, ennek bemenetére közvetlenül a kábeltévé csatlakoztatható, de természetesen kép és sztereó hangjel is. A vevő oldalon a kábeltuner beállított csatornája, vagy az adóba bevitt külső kép és hangjel jelenhet meg. Az infra távirányító segítségével itt is lehet a vevő oldalról vezérelni a tunert, mert az infrajelet RF jellé alakítva a vevő visszalövi az adónak. Egy adó ráadásul két vevőt is ki tud szolgálni, így ez a készlet nagyon alkalmas arra, hogy a lakásba - egy pontra - bevezetett központi antennáról vezetékezés nélkül más helyiségekbe, további TV készülékekbe is át lehessen vinni a televíziós csatornákat. Sőt, egy megfelelő - kompozit videó bemenettel rendelkező - videokártyával a számítógép képernyőjén is megjelenhet a tévéműsor.
Teljesen hasonló szolgáltatásokat nyújt a VS-2002 típusjelzésű RF rendszer, de ennek tuneres változata lényegesen drágább az előbbinél. Van tuner nélküli változata is, ez van kb. hasonló árban (35 000 Ft) az előbbi készülékkel. A készletekhez egy adó és vevő pár tartozik, a második vevőegységért bizony további pénzt (25 000 Ft-ot) kell áldoznunk. Az ilyen rádiófrekvenciás kép- és hangátviteli rendszerek sajnos nem olcsók, de fantasztikus variációs lehetőségeket nyitnak meg a téma iránt fogékony érdeklődők számára.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

10 véletlen felfedezés

A tudományos életet sokszor egy balul sikerült kísérlet, az emberi hanyagság, de leginkább a véletlen lendíti előre. Penicillin, bakelit, teflon - csak három azon anyagok közül, melyek felfedezését...


Bluetooth eszközök

Mindenhol vezetékek nélkül Elsősorban az okos, és a nem is annyira okos telefonokhoz kapcsolódóan széles körben használjuk a bluetooth eszközöket. Már a régebbi készülékeknél is volt lehetőség...