Díszpárnák, takarók

A lakásban használatos párnák - a hajdan volt tisztaszobákban betöltött szerepüket mára szinte teljesen elveszítve - új életre keltek. Látványelemként megmaradtak, de alapvetően kényelmünket szolgáló „gyömöszpárnákkᔠalakultak át.

A lakásberendezés utolsó és leglátványosabb része a dekoráción belül a textilezés. A legokosabb térszervezést, a legkényelmesebb bútorozást is elronthatjuk, ha nem a megfelelő anyagokat, szabásvonalat és színeket választjuk. A stílusban tartáson túl persze a funkcionalitást is maximálisan figyelembe kell vennünk.

Párnák és takarók a hálószobában

Az önálló hálószobával rendelkező lakásokban teljesen megváltozott, pontosabban megszűnt a beágyazás szokása, ami nagyban megkönnyíti a családok életét. Reggelente egyszerűen az ágyneműre borítjuk a takarót, föltesszük a díszpárnákat és már kész is.
Ha szívesen töltjük szabadidőnket fekve, olvasva alvásidőn túl is az ágyban illetve az ágyon, akkor sokkal több figyelmet kell fordítani a takarók és párnák kiválasztására. Ebben az esetben nem elég két díszpárna a fejvégnek támasztva, több és nagyobb darabra van szükség, hogy a megfelelő, kényelmes megtámasztást megoldhassuk. Mivel a testtartásunkat ebben az esetben gyakran változtatjuk, sőt időnként eszegetünk, iszogatunk is, az anyagválasztásnál a kevésbé gyűrődő és könnyen tisztítható, sőt mosható textileket kell előnyben részesítenünk.
Klasszikus formájú és hagyományos vassású párnagarnitúra az anyagválasztásával is fokozza az eleganciátIlyenkor a díszítésnél nem jöhetnek szóba azok a megoldások, amelyek a párnák és takarók felületét érintik. Részben, mert nyomhatják a testet, másrészt, mert sérülhetnek használat közben. Jól bírják a nagy igénybevételt a teljesen sima, esetleg angol széllel megvarrt vagy kerületükön rojtos, bornis, sarkokban bojtos párnák. Kellemes érzést keltenek a plüssből, bársonyból, puha pamutból, vagy kevertszálú gyapjúból készült darabok.
Ha ágytakarót választunk nagyobb igénybevételre, akkor az lehet szőttes, szőrme és bármilyen erősebb szövésű textil, ha bélelt. A bélelt takarókba kerül egy fríznek nevezett, a télikabátok béléséhez hasonló anyag, az alsó és a felső látványtextil közé. Ezt a közbélést le kell varrni. Az ismert díszítő tűzés a steppelés lehet, egyszerű módon egyenes vagy akár bonyolult mintázatú, dekorációnak számító varrás is. Követheti a textil mintázatát, készülhet színazonos cérnával vagy elütő színűvel is.
Itthon is hódít a patchwork technika. Ez a nagyszerű kézimunka nagyon látványos, ugyanakkor nagy kézügyességet és odafigyelést is kíván. Aki szereti a kihívásokat és van némi gyakorlata a kézi varrásban, a megjelent szakkönyvek segítségével elsajátíthatja az elkészítés módját. A szalaghímzéses, gyönggyel kivarrt, gombokkal díszített darabok csak díszítésre szolgálnak.
Mostanában gyakran találkozunk romantikus formájú hengerpárnákkal és körformára szabott, buggyos darázsolt, sőt gobelin betétes hagyományos díszpárnákkal is.
A keleti divat sokakat meghódított a lakberendezésben. Az itt előforduló tükrökkel szőtt vagy varrt ágytakarók nagyon látványosak, nem is drágák, tehát mindenki számára elérhetők, viszont csak látványtextilként használhatók.

Kényelem a nappaliban

Bizalmas beszélgetések, egy jó film nézése vagy szunyókálás közben bekuckózzuk magunkat kedvenc pihenőhelyünkre. Ehhez elkerülhetetlen, hogy finom, pihe párnákkal és könnyű takarókkal kényeztessük magunkat. Egyes ülőbútoroknál már a vásárlásnál megválaszthatjuk, hogy milyen rugalmasságú és puhaságú, illetve hány darab párnát szeretnénk használni. Leggyakrabban viszont ezeket a darabokat varratni, vagy varrni szoktuk a függönyhöz, kárpithoz, szőnyeghez passzítva.
Az utóbbi években egyre nagyobb választékban megtalálhatók a párnák a lakberendezési áruházak polcain is. Kaphatunk külön huzatokat, betéteket vagy komplett párnákat. Nagyon praktikus, hogy ki-ki megválaszthatja, milyen bélést szeretne, hiszen ettől függően az ár is változik, ráadásul sokan allergiások és ezt is figyelembe kell venni, amikor tollból, műszálból vagy gyapjúból készült belső párnát választunk.
Az ágyat körülvevő párnajellegű játéktárolókban sok öröme telhet egy kisgyereknekA régi családi örökségből származó, de kiváló rugózású ún. epedás ülőbútorok gyakran azért nem kényelmesek, mert túl nagy a beülési mélységük: vagy a lábunk nem ér le róla vagy nem tudjuk megtámasztani a hátunkat. Ezen a gondon is egyszerűen segíthetünk párnák segítségével. Viszonylag kemény töltésű, de rugalmas háttámla-párnázatot készíttethetünk, akár hengerpárnával is kiegészítve. Az így megrövidült ülőfelület már minden ergonómiai feltételnek eleget tud tenni.
Sokan, főleg a fiatalok szeretnek a padlón üldögélve beszélgetni. Használhatunk erre a célra speciális párnákat is, amelyek nagyobb vendégség esetén a hagyományos ülőhelyeket is kiegészíthetik. Ezek a viszonylag testes darabok akkor jók, ha két részből állnak a külső látványkárpiton belül. Kell, hogy legyen egy kemény alaprétege, ennek a tetején pedig egy rugalmas fölső borítás. Ha mindkét oldalát használni akarjuk, akkor kétfelől kell puha töltéssel borítanunk a stabilitást adó alaprészt.
Még komfortosabbá tehetjük a kanapén vagy a padlón való heverészést, ha kiegészítjük a párnákat takarókkal is. Ezek viszonylag kis méretű, a hajdani plédeket fölváltó, könnyű, puha anyagú és testhez simuló darabok. Legtöbbször finom zseniliát, plüsst, bolyhos termót választunk. Kellemes lehet a kötött vagy horgolt kelme is.

Vidámság a kicsik birodalmában

Gyerekszobába akár sokféle színes maradékból is összeügyeskedhetünk ilyen kiegészítőket. A figurális és játékként használható párnákban minden kisgyereknek öröme telik. (Használható erre a célra régi plüss köntös, öreg sál, műszőrme, kinőtt pulóver stb.) A könnyen mosható, antiallergén műszálas tömőanyagot bármely hobbi boltban megvásárolhatjuk.
Használhatunk párnákat faliszőnyeg helyett is, hogy védjük a gyerekeket a fal hidegétől, a falfestést vagy tapétát pedig a gyerekektől. Jó megoldás, ha lapos szivacspárnákat függesztünk akár rúdkarnisra, akár kikötőgombokra. A fölerősítés módja a szoba és használója stílusától függően lehet díszes masni vagy egyszerű gombolás.
Ha valaki önállóan szeretné felöltöztetni lakását, és kevés a tapasztalata, megtalálhatja a megfelelő szakkönyveket, amelyek segítségével boldogulhat. Karácsonyig még el is készülhetnek az első darabok. Ha pedig művészi alkotást szeretnénk ajándékozni, vagy magunkat meglepni vele, neves textilművészeink kész vagy saját környezetünkhöz egyedileg készített darabjaiból is vásárolhatunk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna

Címkék: párna, takaró

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-107/Diszparnak__takarok