Növények a lakásban

Az emberiség már több évezrede önmaga által épített környezetben él. Ám mindig élt benne a vágy a természet zöldje iránt. Azzal az igazán fájdalmas felismeréssel azonban csak mostanság szembesül, hogy a növényzet mennyire nélkülözhetetlen számára, mennyire el nem hanyagolható tényező létezése szempontjából, amikor a zöld környezet létét veszélyben érzi.

Ameddig vissza tud nyúlni az emberi emlékezet, azóta van tudomásunk a kertekről és az ember által ültetett virágokról. Egyes írásokból megtudhatjuk, hogy a történelem során egyes virágok mit jelentettek egy nép, egy ország, egy hit, vagy egy életérzés jelképeként. Így a liliom például a kereszténység, a rózsa a perzsák és a törökök virága, a bazsarózsa koreai, a lótusz pedig indiai jelkép. Nyelvi bizonyítékok szerint a magyarok virága a kökörcsin, amely ősszel és tavasszal a mezőn és a legelőn lilul, ugyanakkor a zord téllel, faggyal és széllel is megbirkózó növényke. Évszázadok óta tudunk a növények gyógyító erejéről is. Eleink erdőn-mezőn gyűjtögették a gyógyfüveket és gyógynövényeket. Ezeket használták aztán illatosításra, orvoslásra és konyhai célokra. A virágok megjelentek a népművészetben is. Számtalan rózsamotívumot ismer például a szűrhímzés. Sokat alkalmazott fajta többek között a srófrózsa, a tojásrózsa, a tükrösrózsa, a szívrózsa, vagy a kenyérbélrózsa is. Az úgynevezett virágénekekben legtöbbet említett virág szintén a rózsa. A népi díszítőkedv remekét, a tulipános ládát egy 1587-ből fennmaradt levél említi először.
Városokat, házakat, tégla és betonfalakat építettünk magunk köré. A bitumen lefedte a földutakat, a fák gyökerei helyén villamossínek kanyarodnak, hirdetőoszlopok és lámpák erdeje magasodik a fejünk fölé. A természet zöldjéből szép lassan beszorultunk a négy fal közé. Így nem csoda, ha a városlakókban egész évben ott él a természet közelsége utáni vágy. Ki ne fogadná hát szívesen azt a lakberendezési stílust, amely a zöld növényekkel együtt a természet üdeségét teremti meg számára?
A szobanövények testesítik meg otthonunkban a természetet: élő, gyarapodó „lények”, amelyek természetes formáikkal, színeikkel és illatukkal teljessé teszik és megszépítik a belső tereket. Azonban pusztán találomra összeválogatva a rendezetlenség érzetét keltik, és elüthetnek az adott helyiség dekorációjától.
A lakberendezés stílusának sokféleségén túl a választás néhány gyakorlati tényezőn is múlik: nem hagyhatjuk figyelmen kívül a napszakok hőmérsékletének meghatározó voltát, a fényviszonyokat, a huzatot, a gyerekeket, a háziállatokat és a belső terek nagyságát sem.
A növények elrendezése, csoportosítása és elhelyezése ízlés dolga, ezért igazán nem is lehet annak szigorú szabályait felállítani. Azt azonban szem előtt kell tartanunk, hogy nem elég csupán magára a növényre összpontosítani: figyelembe kell vennünk a növénytartót is, amelybe majd a kiválasztott növényt akarjuk elhelyezni, valamint a hátteret és az összeállításunkat körülvevő bútorokat is. Ezen felül, vagy éppen ez előtt pedig még azt is, hogy az adott mikroklímában vajon jól érezi-e majd magát a növény.
Hihetetlen, hogy a növények mennyire át tudják alakítani egy-egy szoba összképét! Gazdag szín- és formajátékukkal üde elevenséggel töltik meg a lakást.
A növények legszembeötlőbb vonása a külső megjelenésük. A növény termete, alakja szabja meg körvonalait, de a külső megjelenésbe a következő tulajdonságok is belejátszanak: a hajtások, illetve ágak száma, sűrűsége, a levelek elrendeződése, valamint, hogy a lomb egésze mennyire meghatározó a növény megjelenésében.
A levelek alakja a növény látványát erősen meghatározó sajátosság. Ezért hatásos növény-együtteseket tudunk összeállítani pusztán csak levélalakban harmonizáló vagy éppen ellentétes karakterű fajokból is.
Látványos és hatásos növény együtteseket állíthatunk össze levéldísznövényekből, két, legfeljebb három szín kölcsönhatására építve, hiszen a levelek szín tekintetében is bámulatosan sokfélék. A sor a zöld szinte megszámlálhatatlan árnyalatától az ezüstfehéren át a mélybíborig tart, nem is szólva az elütő színekkel erezett, mintás vagy foltos levelekről.
A levéllemez felszínét is szinte a kimeríthetetlen sokféleség jellemzi. A fényes és a matt, a molyhos szőrű és a sima, a ráncos, az eres-bordás számtalan változata létezik, és ezek a különféle levélfelszínű növények jól kiegészítik egymást egy növénykompozícióban.
A magukban álló, magasra nyúló növények szépen „megtöltik” a csupasz sarkokat. Az asztalon gyülekező kisebb virágos növények törékeny bájukkal és vidám színeikkel kelthetik életre a szürke egyhangúságot. A testesebb növények izgalmasan alakíthatják a szoba szerkezetét. A magas, mutatós, leveles növények mellé tegyünk szerényebb, apró, tarka kúszónövényeket és évelő virágokat.
A növényeket hatásosan társíthatjuk például egy szép szoborral, tengeri kagylók gyűjteményével, esetleg üvegbe tett érdekes formájú kavicsokkal is. A konyhában meghitt hangulatot kelthetnek a magasba erősített sínről lelógó, szárított gyógynövények, vagy a különféle mezei virágokból kötött csokrok.
7Sokkal nagyobb örömöt ad, ha magunk termeljük meg a friss fűszernövényeket, mintha szárítva vásárolnánk meg azokat az üzletben. Kedvenc fűszernövényeinket könnyen termeszthetjük a konyha ablakában, vagy egy párkányra állított ablakládában, illetve az erkélyen is. A petrezselyem, a metélőhagyma, a bazsalikom vagy a körömvirág egy-egy nagyobb cserépben is jól érzi magát.
Az ablakpárkányon sorakozó, az ablak előtt kosarakban lógó, vagy az ablakokba szerelt üvegpolcokon álló apró növények fölöslegessé tehetik a függönyt, és sajátos hangulatot adnak a szobának. Az építészetileg érdektelen helyiségekben dobogóra vagy lépcsőre sorakoztatott növények érdekes, és eleven mellvédet alkotnak, egyúttal megbontják a teret.
Amikor egy helyre csoportosítjuk a növényeket, az ugyanolyan fajtához tartozók természetesebb hatást keltenek egymás mellett. Álljon még itt a legszigorúbb szabály, amely alól soha nincs kivétel: nem kerülhet növény a televízióra, rádióra, hűtőszekrényre, hifitoronyra, semmilyen elektromos berendezésre valamint fűtőtestre sem, amikor az melegít! Az előbbiek az emberre, az utóbbi pedig a növényre veszélyes.

A virágtartók kiválasztása

9Miután eldöntöttük, hogy milyen növényekkel népesítjük be otthonunkat, a következő fontos lépés a megfelelő virágtartók kiválasztása. Ez ne pusztán azon az alapon történjen, hogy a növény fejlődése szempontjából alkalmas-e, hanem olyan szemmel is nézve, hogy illik-e a lakás berendezéséhez, díszítéséhez, valamint a választott növény termetéhez, színéhez, az elgondolt összeállítás hangulatához. A virágtartó kiválasztásának szempontjai tehát meglehetősen sokfélék és összetettek. A választás persze minden esetben az egyéni ízléstől függ, mégis érdemes néhány alapelvet megszívlelnünk.
A legfontosabb talán a növény és a virágtartó aránya: minél kisebb a növény, annál inkább előnyös, ha méretével megegyezik a cserép magassága. Az öszszeállítás sikere érdekében alapvető szempont, hogy ne csak a virágtartó, de a belehelyezett növény is harmonizáljon a berendezéssel, mind gyakorlati, mind esztétikai szempontból. Úgy válasszunk virágtartókat és növényeket, hogy azok illeszkedjenek a szoba hangulatához, erősítsék annak sajátos légkörét. A virágtartó sajátosságai anyagától, alakjától és színétől függenek.
Azt, hogy kellemes, érdekes színfoltot hozzunk létre a szobában, úgy érhetjük el, ha különféle virágtartóban elhelyezett növényeket csoportosítunk. Több azonos színű virágtartóval egységes növénycsoportot alkothatunk, illetve a helyiség adott részének hangulatát is nagymértékben befolyásolhatjuk. A növényeket viszonylag mély virágtartóba kell beültetni, hogy a földjük ne száradjon ki túl gyorsan, és az edény aljára – ha annak nincs vízlevezető nyílása – kavicsot, vagy más porózus anyagot rétegezhessünk.

Növényeink és az egészség

10A szobanövények megkötik a káros anyagokat, szűrik és tisztítják a szoba levegőjét. A levelek felülete – különösen a bolyhos növényeké – felfogják a port és a kormot. A fotoszintézis által a napfény kémiai energiává válik, ezáltal a növények felhasználják a levegőben lévő szén-dioxidot, és oxigént bocsátanak ki. Így otthonunk levegője nemcsak frissebb lesz, de egyúttal eltűnnek belőle a szenynyezőanyagok is. Azáltal, hogy a gyökerek nedvességet szívnak fel, és a levelek párologtatnak, a növények szabályozzák a lakás páratartalmát és hőmérsékletét. Mindezeken felül, a növények, és virágok illata javítja a lakás levegőjének minőségét, és arra ösztönöznek bennünket, hogy mélyebben lélegezzünk.
A szobanövények gondozása és ápolása sok örömet jelenthet mindnyájunk számára. Egészségesen tartásuk, és vonzó külsejük megőrzése nem különösebben bonyolult vagy időigényes, inkább azok alapigényeinek megértésére épül. A növények megfelelő minőségű fényt, hőmérsékletet és páratartalmat kívánnak a fejlődésükhöz. Táplálékot kell biztosítanunk számukra, és megfelelő talajt, majd, ha a cserepüket kinőtték, át kell ültetni őket. Ne feledjük, hogy a megfelelően tartott és gondozott növények, mint a természet képviselői, életet és színt hoznak be mindennapjainkba.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Mohácsi Erika

Címkék: szobanövény

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

ucsaba04 avatarja

ucsaba04         Milyen fajta növény?

Munkám során ajándékba kaptam egy filodendronhoz
hasonló cserepes egészségees példányt! Nagy tömör levelei, hónaaljból növő új levele van, képet is tudnék küldeni, de itt nem tudom megtenni. Nincs hagymája, mivel most ültettem át. Nyáron állítólag kinnt lehet a szabadban.
Most 3 levele van több mint 1/2 méter magas.

Növények a lakberendezésben

Az otthonunkban tartott növényekkel egyrészt a mesterséges környezetünket szeretnénk természet közelibbé tenni – látványában. A növények emellett tisztítják a szobalevegőt, nyugtatóan hatnak az...


Veszélyes szobanövények

Tanulságos dolog, hogy a kertbe szánt növények vásárlásánál sokakat érdekel, hogy az adott növény veszélyes-e valamilyen szempontból gyerekre, háziállatra. A szobanövényekkel kapcsolatban ezek a...