Oszlopok talpakon

Kerítés tartók

A telektulajdonosok tudják, hogy kerítés nélkül a birtokuk senki földje. A kerítésre kialakítása viszont nem kis költség még akkor sem, ha baráti segítséggel készül el. Sok esetben a gyors megoldás a cél. Ezt szerencsére a különféle készen kapható kerítéselemek jelentősen megkönnyítik. Kiválasztásukat azonban jól meg kell gondolni, különben feleslegesen sok munka szakadhat a nyakunkba.
Oszlopok minden kerítéshez szükségesek. Ezek tartják a különféle kivitelű és anyagú kerítéstáblákat, vagy a folyamatosan kifeszített hálófonatokat. Ezek egyben meghatározzák a felerősítésükhöz szükséges oszlopok minimális méretét, egymástól való távolságukat. A talaj adottságai pedig az oszlopok rögzítését befolyásolhatják; ha az nem elég szilárd, a kerítés nem lesz időtálló.

Hengeres oszlopok lecsavarozható talpba is rögzíthetőkOszloptalpak

A hagyományos módon betonba ágyazott oszlopok beépítése elég körülményes. Laza talajba meglehet próbálni egy kisebb – az oszloppal azonos átmérőjű, 1 m hosszú - cső fokozatos leverésével lyukat mélyíteni, amibe a horganyzott csőoszlopot már könnyebb betonozás nélkül leverni, de ez köves talajban aligha megoldható. A leütött oszlopok körül általában még a talajt sem kell tömöríteni.
Betonba ágyazott oszlopokhoz megfelelő mélységű – általában 60 cm mély – gödröt kell ásni. E munkához nyári dupla lapszámunk alapján érdemes saját kezűleg készített talajfúrót használni, ami készen sajnos nem vásárolható meg. A lyukásás hosszadalmas munka, mivel az oszlopokat általában egymástól 2 m-es távolságban kell a talajba erősíteni. A kiásott gödrök a fúrtakkal ellentétben felfelé mindig szélesednek, ezért a feltöltésükhöz is sok betonra van szükség, még akkor is, ha a gödrök aljára –az oszlop köré -nagyobb köveket töltünk.
A betonkeveréshez nemcsak jelentős mennyiségű sóderra, cementre, de betonkeverőre is szükség van, hogy a beállított oszlopokat gyorsan, egymás után betonba tudjuk ágyazni. Kézi keveréssel ugyanis csak kevés betont lehet bekeverni és a munka így elhúzódik.
Ez vonatkozik a készen kapható, betonba ágyazható U alakú oszloptalpakra is. Ezek inkább frissen betonozott kerítés koszorúkba építhetők be. Régebbi betonalapokba is berögzíthetők, ha a száruknál nagyobb lyukat fúrunk a számukra, majd cementhabarccsal rögzítjük. Az ilyen furatok készítésére fúrókalapácsok alkalmasak. Az ilyen bebetonozható oszloptalpak általában 90 és 100 mm-es faoszlopok rögzítését teszik lehetővé. Beszerezhetők lecsavarozható talpú, azonos méretű változataik is, amelyeket ugyancsak szilárd betonalapra, vagy téglafalazatokra horgonycsavarokkal lehet rögzíteni.

Kész kerítésoszlopok

Ha a kerítésfal elég szilárd, és új táblás kerítést vagy fonatot szeretnénk a régi helyére felszerelni, csavarokkal rögzíthető öntött oszloptalpakat is alkalmazhatunk, amelyek a gyors, vagy kész kerítések oszlopainak felhasználását teszik lehetővé. A lecsavarozható U-alakú oszloptalpak egyébként pergolák és egyéb kerti építményekhez szükséges tartóoszlopok rögzítésére is alkalmasak, csak szilárd alap szükséges a rögzítésükhöz.
Beszerezhetők olyan oszloptalpak is, amelyek betonozás nélkül is a talajba rögzíthetők. E célra a beüthető-, illetve a talajba csavarozható oszloptalpak a legmegfelelőbbek. A földbe üthető talpak általában 70 és 90 mm-es négyzetes faoszlopok befogadására alkalmasak. Szárukat hegyes háromszögű, átlósan egymáshoz hegesztett lemezek alkotják, és 750 és 900 mm hosszúak. Kiválasztásuk az oszlop hosszától és a talaj kötöttségétől is függ. Az ilyen oszloptalpak beütéséhez műanyag beütőbetét ajánlott, amely nem minden helyen beszerezhető. Természetesen ez pótolható a hüvelyükbe illő rövid fadarabbal is, de ez hamar tönkremegy. A beüthető talpak talajba veréséhez méretes kétkezes ráverő kalapács szükséges, mert csak ezzel lehet a talpat gyorsan, kellő mélységbe ütni. (Ha ilyen nincs, megteszi egy nagy terméskő darab is, csak a kezünkre vigyázzunk!) Közben arra is figyelni kell, hogy talp szára függőlegesen hatoljon a talajba, ezért egy hosszú betonvéső szárral célszerű a talpaknak „előfúratot” készíteni, ami megvezeti a kúpos részüket. Az oszloptalpak tűzi horganyozott bevonatúak, így külön korrózióvédelmet nem igényelnek. Ezekbe csak faoszlopokat lehet rögzíteni.
A másik talajba süllyeszthető oszloptalpfajta - a behajtható szárú - is csak hengeres, mégpedig 7cm vastag oszlopok befogására alkalmas. A hosszuk 50 cm, és a befogóhüvely vaskos menetes szárban folytatódik. Felületük tűzi horganyozással védett a korrózió ellen. Ezt az oszloptalp típust is „előfúrt” lyukba célszerű behajtani, mégpedig az oszlopot rögzítő furaton átdugott acélrúddal körbeforgatva.
A betonozás nélkül földbe rögzíthető oszloptalpak helyét kitűző-zsinór segítségével kell szintbe állítani. Arra azonban számítsunk, hogy a készen vásárolható oszlopok mérete mindig kisebb, mint a talpak szára illetve a hüvelyek átmérője. Ezt alátét ékekkel, vagy műanyag gyűrűbetéttel kell kipótolni. Az oszlopok rögzítéséhez pedig csak korrózió ellen védő bevonattal ellátott csavarok használhatók. Ezek nem mindenkor tartozékai a talpaknak, kiválasztásuknál ezt vegyük figyelembe.
Általában két csavar szükséges az oszlopok rögzítéséhez. A fonatok, vagy kész kerítéstáblák felfogásához szükséges, famenetes csavarszárral ellátott horganyzott tartó vasalatok is beszerezhetők. Sőt, a kerítésoszlopokat felül lezáró fém sapkák sem hiányzanak a kész kerítéselemek választékából. A kellő favédelemmel ellátott kész faoszlopoknál ferdére vágott bütükkel, vagy szegezett fedőlapokkal helyettesíthetjük ezeket, hogy a csapadék majd gyorsan lecsurogjon róluk. Ha az oszlopok talpa a helyére került, akkor már csak a kerítés oszlopait, a fonatot és a hozzávalókat kell jól összeválogatni, és jöhet az oszlopok rögzítése, majd magának a kerítésnek a kialakítása.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kerítés, oszlop

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gabor85 avatarja

Gabor85         Pergola

Kedves Hozzáértők!

Egy 5*4es szőlőlugashoz elegendőek lennének a 90cmes leüthető oszloptartók? 70mmes 210mm magas oszlopokat raknék bele.

Kerítés egyszerűen

Az utóbbi időben mind ipari, mind lakossági kerítésépítésre nehéz megfelelő szakembert találni, így a kerítésépítési trendek az egyszerű, egy-két emberes, kevés szakképzettséget igénylő és...


Újabb sövény-megoldások

A sövényeknek térelválasztó, és árnyékoló funkciója is lehet. Az utóbbi időben számos újdonság érkezett hazánkba is, melyek a hagyományos sövényekkel szemben – jó pénzért – számos előnnyel bírnak....