Stayer fémfűrész

A T84 típusú Stayer darabolóról múlt havi lapszámunkban már tettünk említést. Azóta sikerült közelebbről is megismerkedni vele. Bár a gyártó katalógusában is a darabolók között kapott helyet, funkciójában is annak tekinthető, működési elve miatt mégis inkább gépi fémfűrésznek neveznénk.

Alapvetően abban tér el más darabolóktól, hogy az azoknál szokásos 2-3 ezres percenkénti fordulatszámtól eltérően ennek a gépnek a vágótárcsája mindössze 80-at fordul percenként. Természetesen a gépben forgó 225 mm átmérőjű vágótárcsa sem a daraboló gépekben megszokott kőkorong, hanem a tárcsafűrészekből ismert fogazott tárcsa, csak ez utóbbiaknál lényegesen apróbb fogakkal, és sokkal keményebb anyagból. Ez a gép tehát nem csiszol, hanem fűrészel, emiatt a szóba jöhető felhasználási területek is eltérnek a darabolókétól.
Nézzük, hogy a hagyományos fémmunkáknál - lakatos munkák, épületgépészet stb. - milyen előnyöket ad a lassú fordulatú fűrészelés. Először is azt, hogy a vágási szélesség kicsi, a vágási felület pedig rendkívül finom, sorjamentes, semmiféle utómunkálatot - csiszolást, köszörülést - nem igényel. Acélcsövek, zártszelvények darabolásánál, szögbevágásánál azonnal kész felületeket kapunk. A nagy fordulatú darabolásnál az acélanyag mindig felmelegszik, ennek hatására olyan szerkezeti változások zajlanak le benne, ami gyors korrózióhoz vezet. A T84-esnél a munkadarab - az alacsony fordulat és a folyamatos hűtés együttes hatására nem melegszik fel, nem nő a korróziós hajlam. Speciális hűtőfolyadékkal egyenesen a fémfelület passziválása érhető el. Ezt külön ajánljuk a szakemberek figyelmébe. A Stayer gép a hűtőfolyadékot az alapul szolgáló tálcából szívja fel, és ugyanoda visszajuttatja.
A fémfűrész-gép három különböző fogméretű tárcsával használható. A legdurvább fogú a puhafémek vágására való, hogy a kenődő forgácsok ne szoruljanak a fogak közé. A közepes a normál acélokhoz, a legfinomabb pedig az edzett acélokhoz alkalmazható. A különlegesen kemény, kobalt ötvözetű finom tárcsával a legkeményebb acélok, rozsdamentes koracélok is vághatók. A lassú fordulatú gép műanyagok darabolására is igen alkalmas (a finomabb fogazatú tárcsákkal), mert nem melegíti fel a munkadarabot.
A gondosan kidolgozott, robusztus (öntöttvas talp, acéllemez védőburkolat, erős gépsatu), ugyanakkor azért 21 kg-os súlyával helyszíni munkákhoz is könnyen kiszállítható célszerszámot elsősorban fémmunkákkal foglalkozó iparosoknak ajánljuk. Villamos teljesítményfelvétele - a rendkívül nagy áttétel miatt - mindössze 1100 W. Lakatosok, víz-, gáz- fűtésszerelők ugyanúgy jó hasznát vehetik, mint kisebb fémműhelyek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fémfűrész, fűrész

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1161/Stayer_femfuresz_