Komposztáló láda

Módosítva: 2013-04-22 09:56:24

A nyár vége felé szinte minden kertben különösen sok komposztálható hulladék anyag gyűlik össze. Ám, hogy az ilyen anyagok humusszá alakuljanak, megfelelő tárolóeszköz is szükséges, amelyben nem elrohad, hanem lebomlik az ott tárolt kerti, és egyéb hulladék. Erre a hozzáértők szerint a fatárolók, mégpedig a deszkákból összerakott mozgatható oldalú tárolók a legalkalmasabbak.

#--el-editor---0.6705734394490719Az ideális tároló három egymás mel letti rekeszből áll. Az elsőben tároljuk a hulladékot, a másodikban a egymásra rétegesen komposztálandó anyagokat, a harmadikba pedig a már kész komposztanyagot. A komposztálót közvetlenül a talajra kell állítani, hogy talajban lakó élő szervezetek akadálytalanul az alapanyagba juthassanak. A komposztáló helyét a kert egy félreeső, félárnyékos, és lehetőleg cserjékkel körülvett helyén állítsuk fel. Kialakításához pedig e leírásunk és képeink adnak útmutatást.
Először is a láda-együttes méretét határozzuk meg, mégpedig a kertben rendszeresen összegyűjtött hulladékok mennyiségéhez mérten. Egy nagyobb telekhez 200-240 cm hosszú, 60-90 cm mély és kb. 100 cm magas ládát célszerű készíteni. A méreteket természetesen az igényekhez igazodóan megváltoztathatjuk.

1

A ládák vázát 80x80 mm-es faoszlopok alkotják. Ezekbe 10 mm-es keményfa csapok segítségével csatlakoztassuk majd a határoló oldalakat adó 150 mm széles deszkákat. Hosszukat helyzetük alapján szabjuk egységesen egyformára (1), majd lécekből kialakított sablont használva fúrjuk ki a 10-15 mm átmérőjű rögzítő csapok fészkeit (2). A csapok 60 mm hosszúak, a fészkek pedig 30 mm mélyek legyenek. Az oszlopokba is sablon segítségével fúrjuk ki az oldalsó és a hátsó deszkák fészkeit, de közöttük hagyjunk 10 mm-nyi réseket.
Az oszlopok fúrósablonjának az elkészítéséhez is célszerű a deszkák sablonját használni. Az e sablonnal kifurkált oszlopok (3) csapfészkeibe bármelyik deszkát beerősíthetjük, és a két szélső hátlapot alkotó 4darabokat azonnal célszerű mindjárt össze is ragasztanunk (4). Vigyázzunk, az oszlopokba eltérő oldalról kell a furatokat kialakítanunk, az elöl lévőknek, pl. csak egyik oldalukat kell csapfészkekkel ellátni. A hátsó sarkokon állóknak az egymásra merőleges élük, a közbenső két oszlopnak meg a két párhuzamos és az arra merőleges éle csapfészkes.
Következő lépésben az elölről ferdén becsúsztatható deszkalapokat helyező lécidomokat alakítsuk ki. Mivel ezekből 36 darabra lesz szükségünk, érdemes a kirajzolásukhoz rétegeltlemezből kivágott sablont készíteni, és ez alapján a 20x50 mm-es lécekre már gyorsan feljelölhetjük a szükséges elemek kontúrját (5). Kirajzoláskor a darabokat összeforgatva egymás mellé illesztve jelentősen csökkenthetjük a leeső hulladék képződését. Az idomok kivágását lyukfűrészgéppel végezzük el (6). Ha megfelelő mélységben előre befűrészeljük a lécet, akkor a ferde vágásokkal mindjárt az egyes idomok darabolását is elvégezhetjük. A merőleges vágásoknál viszont dolgozzunk óvatosan, mert a pengével csak lassan, fokozatosan lehet "befordulni" faanyagban. Itt bizony tisztázó vágásokra szükség lesz.
5A kivágott darabokat a ferde oldalukhoz igazodva, az oszlopok aljától kiindulva kezdjük el felszegelni (7). Nem árt azonban a helyező betétek közé a deszka vastagságával azonos lécet illeszteni, hogy a láda összeállítása után majd biztosan a helyére csúsztathassuk a deszkalapokat, egy se szoruljon meg számottevően. Az oszlopok alját állítsuk felolvasztott és tartósan cseppfolyós állapotban tartott sztearinba, azaz gyertya olvadékba, hogy az jól a faanyag pórusaiba ivódhasson. Az oszlopok ugyanis közvetlenül a talajon fognak állni, és ha nem zárjuk le a faanyagok bütüjét, a felszívódó nedvesség hamar gombásodást, később pedig korhadást idézne elő.
Miután már az összes alkatrészt előkészítettük, fogjunk hozzá a komposztáló láda összeállításához. A helyét szükség esetén egyengessük el, hogy a további munka ne okozzon illeszkedési problémákat. A már előzőleg összeragasztott két szélső hátlapból, 6oldaldeszkákból, és a megfelelő oszlopból a helyszínen ragasszuk össze az egyik szélső ládarészt. Az oldaldeszkákat vízálló ragasztóval ragasszuk az első oszlopok fészkeibe. Az összeállítást megkönnyítendő, az oszlopok közé helyezzünk alul és felül egy-egy fedődeszkát. Hevederes szorítóval, vagy két ideiglenesen felszegezett lécdarabbal egymáshoz erősítve megkönnyíthetjük az oldaldeszkák beillesztését és ragasztását. A frissen összeerősített részt is ajánlatos összehúzatni hevederes szorítóval.
Következő lépésként a láda középső részének hátoldalát állítsuk össze. A hátfalat alkotó deszkákat a facsapok segítségével, ragasztóval bekenve, egymás után dugjuk a helyükre (8), majd melléjük állítva a másik hátlapot is, a deszkákat ennek az elemnek a 8furataiba illesztve ragasztóval rögzítsük, és húzassuk szorosan össze egy ideiglenesen az oszlopokra szegezett hosszú lécpárral. Az első oszlopok felső részére belülről csavarozzunk egy hossztartó lécet, majd egymás után csúsztassuk helyükre a magasító deszkákat (9).
9A komposztáló ládát célszerű védeni a csapadék ellen, ezért felületeit kenjük be konzerváló lazúrral, a tetejére pedig szabjunk 16 mm vastag faforgácslapból felhajtható tetőt. Ennek mérete oldalanként 3-4 cm-el legyen nagyobb az oszlopok sarkai között mért távolságoknál. A faforgácslapot fedjük le kátránypapírral, amelynek széleit a fedőlap hátoldalára visszahajtva tűzőgéppel rögzítsük (10), majd 10x20 mm-es léccel leszegve fogassuk le végleg. A tetőlapot a hátsó oszlopokra csavarozott csuklópántokkal rögzítsük a ládára (11), majd szabjunk le 30x30 mm-es lécből 100 cm hosszú támfát, amely a fedél kitámasztására való.
Ha mindezzel megvagyunk, akkor már csak a hulladékot és a komposztáláshoz szükséges egyéb anyagokat kell a megfelelő rekeszbe lapátolnunk, hogy hónapok múlva - természetesen a megfelelő közbenső műveletek elvégzését követően - jó minőségű humusszá alakuljon.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: komposztáló, komposzt

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hasznos kerti apróságok

Rengeteg olyan kerti kisgép kapható, amelyek egy-egy nagyon speciális munkafolyamat elvégzésére alkalmasak - és csak arra. Ezek nélkül meg lehet lenni, fenntartható egy kert, de az egyedi...


Készítsünk rovarhotelt

A biokertészkedési irányzatok mindegyikében lényeges elem, hogy növényeink védelme érdekében aknázzuk ki a hasznos élőlények nyújtotta segítséget, azaz a kert ne mesterséges, hanem minél...