Fűfelületek virágosítása

A kerti füves felületek kisebb-nagyobb részének virágosítása a különféle tulipánokkal, nárciszokkal, jácintokkal, sáfrányokkal, illetve krókuszokkal, valamint az egyéb hagymás, hagymagubós és gubós évelő növényekkel ebben az időszakban már időszerű azért, hogy tavasszal mielőbb virágozzanak. A kora tavaszi virágzású hagymások jellemzően csak a virágzásuk idején láthatók, ezután, nyugalmi életszakaszukban visszahúzódnak a talajba úgy, hogy a fű jól elfedheti a helyüket. Számos hagymás növény kedvező termőhelyen terjeszkedésnek is indul, így kifejezetten jó, természetesnek ható színfoltot képez. Ehhez előrelátó módon elegendő teret kell hagyni számukra. Egymásba növésüket a köréjük mélyen leszúrt lemezcsíkokkal akadályozhatjuk meg. Sajnos a többségük a következő év tavaszára sem marad meg. Ezt előre pontosan látni nem lehet, mert a helyi adottságok nagymértékben befolyásolják. Sokszor minden tavaszra újabb őszi ültetés válik szükségessé.

A hagymás növények kínálata annyira gazdag, hogy mindenki találhat közülük olyat, amely a helyi adottságoknak a legmegfelelőbb. A választás lehetőleg a legkevésbé igényesekre essen, hiszen ezek maradhatnak meg leginkább a kerti körülmények között. Leginkább a nálunk is honos tavaszi sáfrányok, krókuszok, illetve a kisebb termetű nárciszok válhatnak be. A kevésbé elterjedtek közül figyelmet érdemelnek a különféle gyöngyikék, tőzikék, keltikék, valamint a madártej-félék, a hóvirágok és még sok másféle növény. A félárnyékot kedvelők közül a medvehagyma és a téltemető a legmegfelelőbb. Azok számára, amelyek a nyirkosságot is igénylik, mint a hóvirágok többsége és a tavaszi tőzike, különösen fontos az állandó nedvesség. Nagy termetű növényt, mint a császárkorona és az égkék hagyma, csak akkor szabad választani, ha számukra elegendő területet tudunk biztosítani, és ha beleillenek a virágosítani kívánt helyi füves felület összképébe.
Ha nincs mód a nyárvégi, őszi újratelepítésre, és a fűfelület nyírása csak rövid ideig halasztható el, akkor olyan hagymásokat válasszunk, amelyek az idő előtti levélvesztést, lomblevágást is elviselik. Ilyenek, pl. a gyöngyikék és a korai sáfrányok. Minél erőteljesebb a füves felületek fűállománya, annál nagyobb méretű földbeni résszel rendelkező, ugyanakkor szapora hagymás növények kerüljenek bele a talajba, mint pl. a nárciszok és a tavaszi sáfrányok. Finomabb füvű pázsitba, ritkább fűállományú gyepbe az illir sáfrány és a korai sáfrány erőteljesebb változatai is megmaradnak, de ez megfelelő a bókoló nárcisznak és törpe rokonának is.
A sáfrányok és a törpe nárciszok kivételével a hagymásokra jellemző, hogy a füves felületekbe az alapfajok alkalmasabbak, mint a kertészeti, hibrid változatok. A tulipánokból is főként a karcsúak lehetnek jók fűfelületek virágosítására, kötetlen, illetve szabályos elrendezésben egyaránt.
Növényeink akkor lehetnek a legszebbek, ha színenként külön-külön, önálló, szabálytalan foltokban telepítjük őket. Tetszetős párosítások egy jó ültetési tervben már előre megtervezhetők. Figyelembe kell venni a növény és a virág méretét, formáját, az egymás mellé szántak virágzási idejét, valamint az egy időben virágzók virágszíneit is. Az alacsonyabb termetű növények előre valók, szegélyképzők is lehetnek. Mögéjük illenek a magasabb, szélesebb termetűek, majd utánuk a kifejezetten karcsú növények ültetendők. A méretbeli különbségek azonban a másfél-két virágzat nagyságot ne haladják meg, mert akkor nem várható összefüggő színes összhatás.
A virágzási idők különbségét a szintes társításokkal is hasznosíthatjuk. Ehhez különféle, a virágzási idejükben is eltérő hagymások kerülhetnek együtt elültetésre egyazon fűfelületi részbe, így ugyanazon a helyen szinte folyamatos virágdísz várható. Az elrendezés csak a lábazati részeknél és az utak mellett legyen szabályos, de a fűfelületekben elhelyezkedő kertelemek körbevetése már inkább szabálytalan legyen. Ez vonatkozik a fatövek körüli hagymaültetésekre is. Az oldott formájú csoportokon belül a jó összhatás érdekében csak az egymástól való távolság legyen rendezett.
A nagy hagymájú növényeket általában egyenként kell elültetni oly módon, hogy a földbe kerülő rész legnagyobb átmérőjénél kétszer-háromszor nagyobb mélységbe kerüljenek a hagymák, ugyanakkora térközökkel. Lehetőleg az extra méretű, vagy az I. osztályú hagymákat válasszuk ültetésre. Nagyon fontos szempont az állapotuk is, ami a keménység függvénye. Ültetés előtt ajánlatos a kórokozók elleni kezelésük is. Folyadékcsávázáskor az egészséges példányok általában leülepednek, a felszínen úszó példányokat el kell távolítani. Ezután a hagymákat el kell ültetni, hogy a visszaszárításukat elkerüljük.
A fűbe ültetés ideje akkor érkezik el, ha a talaj hőmérséklete 10 cm mélyen 10 °C körüli, mely a legkedvezőbb a begyökeresedéshez. Hazai viszonyok között ez általában a szeptember közepe és az október közepe közötti időszak. A beültetett területrészeket érdemes megjelölni, nehogy olyan beavatkozás történjen ezen a területen, ami a hagymák épségét veszélyezteti. A télre takarás legkésőbb a talajfagyok beállta környékén, a fűfelület érett komposztfölddel való szétterítésével oldható meg. Ezzel a talaj átfagyása is mérséklődik, és tél végén késik a felmelegedése is. Ez gátolja a hagymák idő előtti kihajtását.


 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: virágosítás, virág

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1213/Fufeluletek_viragositasa_