Árnyékvetők

Éltető Napunk az utóbbi időben érezhetően hevesebb a korábban megszokottnál. A már-már agresszív hatású sugarak ellen a szabadban mindenki úgy védekezik, ahogyan tud; keresi az árnyékos helyeket, magas faktorszámú napolajat használ, vízzel permetezve hűti le magát stb. Otthonunk azonban - kellő árnyékolás híján - fojtogatóan meleg. Ez ellen elsősorban a redőnyökkel, fényvédő fóliás ablaküvegekkel védekezhetünk. Olcsóbb megoldás is akad, pl. a gyorsan felszerelhető árnyékoló függönyök. Ezek is számottevő védelmet nyújthatnak, és akik az egyszerű megoldásokat kedvelik, azoknak szeretnénk az alábbiakban néhány árnyékot adó ötlettel segíteni.

A hozzávalók: erős szintetikus anyag, vagy lenvászon, néhány méter 3 mm átmérőjű acélsodrony, vagy közismertebb nevén drótkötél, szemescsavarok, és egy marék kis karabiner, vagy esetleg 1-1,5 m-nyi tépőzár szalag.
Ablakok elé nem fel, hanem oldalra húzható módon célszerű az ilyen árnyékolókat felszerelni. Ezek ugyanis így könnyebben mozgathatók, gyorsan levehetők, és szükség esetén kimoshatók. Anyaguk sűrű és világos tónusú legyen, hogy kellő árnyékot adjanak, de ne sötétítsék be túlságosan a helyiséget. Ablakok esetén ezek elé kívülről célszerű a felszerelésük, hogy az ablakok nyitását ne gátolják. Erkélyeken viszont használhatjuk a korlátot és a felső erkélyfödém alját a textíliát tartó acélsodronyok kifeszítéséhez. Az árnyékolók felszereléséhez pedig az alábbiak adnak útmutatást.
Ablakoknál a nyílás oldalába alul és felül hajtsunk be két-két hosszúszárú szemescsavart, mégpedig megfelelő méretű műanyag dübelt használva. A csavarok kb. 60 mm-re legyenek a párkány és az ablaknyílás felső szintjétől. A szemescsavarokba drótkötél bilincsekkel rögzített szemmel 3 mm-es drótkötélpárt fogassunk fel, majd a szemközti csavarok szemén átfűzve, feszesre húzva, ugyancsak szemet képezve rögzítsük. Az árnyékoló textília méretét úgy határozzuk meg, hogy a széleken kétszeresen visszahajtva, beszegett magassága karabineres felerősítésnél a sodronykötelek közötti távolságnál 1-2 cm-rel legyen nagyobb. Tépőzáras megoldásnál a drótkötélig, széltében pedig faltól-falig érjen.
A kis karabinereket egymástól 20-25 cm-re varrjuk fel az anyag alsó és felső szélére. A karabinereket kívülről takarja az árnyékoló anyag széle. Ha nagyon magas az ablak, az árnyékoló textília elhúzását a függőleges szegélyébe dugott alumíniumcsővel könnyíthetjük meg. A textíliát az alsó-, felső szélekre öltött 20 mm széles tépőzár darabokkal is felerősíthetjük, ám ebben az esetben az árnyékoló vászon a két drótkötél közötti távolsággal legyen azonos hosszúságú, és a horgas felületű szalagot - a szegett széleket két oldalról közrefogva - varrjuk fel az árnyékoló anyagra. A rögzítéshez ugyanilyen hosszú bolyhos felületű szalag darabot varrjunk - de csak kívülről - a függönyre. E szalagdarabokkal közrefogva a sodronyt, már könnyű az árnyékoló vászon felerősítése. A karabinerek esetében azokat csak egymás után a kötélre kell akasztanunk, és már el is húzhatjuk az árnyékolót.
Az erkélyekre ejtetten felszerelt árnyékvetők azon fogyatékosságát, hogy csak bizonyos napszakokban állják útját a perzselő napsugaraknak, osztott, oldalról is behúzható textíliák felszerelésével szüntethetjük meg. Ezek különösen az épületből csak részlegesen kinyúló és egymás feletti erkélyeken használhatók előnyösen. Különálló, vagy egyik oldalról fallal határolt erkélyeken elölről és oldalról, egymástól függetlenül, mindig a beeső fénynek megfelelően szabályozhatjuk erkélyünk árnyékolását.
A sodronyhuzalt ebben az esetben a védőkorlát, vagy a mellvéd sarkába erősített szemes csavaron átfűzve feszítsük ki. A vaskorlátoknál könnyű a helyzet, csak át kell fúrnunk a korlát koszorú anyagát, és a szemes csavart önzáró magas anyával rögzíthetjük. Betonból készült mellvédeknél lehetőleg fischer univerzális dübelt és 4,5x68-as méretű szemescsavart használjunk. A felszereléséhez 8 mm-es, és 60 mm mély furatok szükségesek. A sodronyhuzalt a határoló falak mellé - a korlát sarkaira erősített - szemes csavarokon átbujtatva a fal melletti csavarszeménél feszítsük meg, és kötélbilincsekkel rögzítsük véglegesen. A kifeszített sodronyokra ezt követően már felfogathatjuk a beszegett, karabinerekkel, vagy tépőzáras szalagokkal ellátott árnyékoló anyagokat.
A félrehúzott árnyékolókat esős, vagy borongós időben az egyik oldalra félrehúzva, és hosszú lécre erősített vastag polietilénfóliába takarva tároljuk. A fóliatok szabad végét középütt két-három helyen ugyancsak tépőzár szalagokkal lefogva rögzítsük a léchez. Így még a viharos szél sem tehet kárt a félre húzott árnyékolókban, és a porosodástól is védve vannak.
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Árnyékolók teraszra

A nyári melegben bizony sokszor nem használható a teraszunk, ha nincs megfelelő árnyékoló is felszerelve. Egy széltől védett sarokban elviselhetetlenül meleg tud lenni, ha telibe süti a nap. Az...


Terasz és kerti árnyékolók

Közhely már, hogy a terasz, és annak folytatásaként bármilyen kis kertrész, előkert a lakásunk kiterjesztése a szabadba. Ilyenkor nyáron különösen hasznos, akinek lehetősége van otthona...