Igazi drótküllős kerekek

Egy-egy autómodell kerekeinek az élethűsége legalább olyan fontos, mint a karosszériájának a pontossága. Egy jó felni készlettel jelentősen fel lehet javítani az optikáját, erre valók a különféle kiegészítő készletek. Ezek között is a legritkább esetben lelni küllős kerékre, s még akkor is a küllők vaskosak. Márpedig a küllős kerekek rendkívül attraktív hatásúak, különösen, ha valóságosan keresztfűzést utánzóak és a küllők elég vékonyak. Erre szinte nincs is példa 1:8 lépték alatt, kivéve talán Velics János '61-es Corvette Shark modelljének (1) a kerekeit. Az 1:20 léptékű járgánynak a felnijei csak 20 mm átmérőjűek, és darabonként 60 0,13 mm-es küllővel csatlakozik szilárdan az agyakhoz. A kialakítása ugyan aprólékos munkát igényel, ám az eredmény nagyon is valóságos.

1Mint az autó történelméből ismert, a küllős kereket kis súlya miatt kedvelték. Koronként, a terhelés növekedésével módosult a fűzési mód, természetesen a küllők anyagának és méretének változásával együtt. A 30-40-es években a küllők az agyból az abroncs középfelezőjébe, illetve külső-belső harmadába futottak le, általában egymást egyszer keresztezve.
Az '50-es évektől azonban a nagyteljesítményű sportkocsikhoz e szerkezetek már nem voltak elég szilárdak, ezért kialakították a keresztküllős abroncsokat, amelyeknél a küllők az agy külső peremét az abroncs belső peremével, a belső agyperemet pedig az abroncs külső peremével kötötte össze, mégpedig oldalirányban is keresztezve egymást. Az eredeti kocsi ilyen kerekeken futott, bár képünkön ezeket már könnyűfém felnis kerekekre cserélték. Bonyolultnak tűnő eljárás, ám a "Velics módszerrel" még ilyen küllős kerekeket is sikerrel készíthetünk (3).
Felniként szerencsés esetben felhasználhatjuk hozzá az eredeti abroncsokat, amelyekből kivágtuk az abroncstárcsát az aggyal együtt, vagy alumíniumból esztergáltatunk négy megfelelően kialakított profilú gyűrűt és agyat. A fűzősablon sík deszkadarab legyen, amelyre üssünk fel egy merőlegesen álló 2 mm-es, a végén menetes acél tengelycsapot. Az abroncs központos befogásához két összefogott, és csak a szélein összeragasztott 2 mm vastag sztirol lapra karcoljuk fel a külső méretét, majd a középpontba készítsünk 2 mm-es átmenő furatot. Ezután a deszka csapjára húzva, a felső lemezből - fémlemez sablont és élesre köszörült acéltűt használva - vágjuk ki a megfelelő méretű korongot. 4 A nagyításhoz KLIKK ide!Az abroncsgyűrűt befogadó üreg a tengelycsappal központos lesz, és az agy behelyezését, rögzítését is megoldja.
A műanyag abroncsbefogó lapját ragasszuk a deszkára. A tengelycsapra 2 mm belső átmérőjű csőből készítsünk lefogóhüvelyt, és egy M2-es anyával egészítsük ki a befogó központosító csapot. A pontos fokbeosztáshoz kell még egy iskolai műanyag szögmérő, amelyet előbb a tengelycsaphoz félkerek nyílással igazítva csavarozzunk a sablonra, majd a közepéből vágjunk ki a felninél 5-7 mm-rel nagyobb részt. A küllőfészkek kifúrásához szükséges még egy 1,2x20x140 mm-es rézlemez csík, amelynek a közepére fúrjunk 2 mm-es lyukat.
A szögbeállítható fúrósablon (4) ezzel majdnem készen van, viszont a küllős kerekekhez új kerékagyak is kellenek. Ezeket célszerű alumíniumból kiesztergáltatni, mert több elemből is elkészíthetjük, de a szilárdságot és az együttfutást az egy darabból kialakított agyak jobban biztosítják. Ezek szükséges méreteit úgy határozzuk meg, hogy a belső- és a külső agytárcsák között 2-3 mm különbség legyen, és a szükséges furatok ne kerüljenek túl közel az agyhüvelyhez. Ha mégis darabokból ragasztással alakítjuk ki az agyakat, akkor kis fúrógépbe fogott, menetes végű csapra rögzítve, s megforgatva, centrírozva állítsuk össze az agyakat.
5 A nagyításhoz KLIKK ide!A küllők csak páros számúak lehetnek, mégpedig a nagyobb hátsó agytárcsán az összes küllő feléhez, a külsőn pedig a negyedéhez szükséges számú lyukat kell készíteni. A példaként bemutatott Corvette kerekein az abroncsot 60 küllő kapcsolja az agyakhoz, ehhez a belső agykarimába 20, a külsőbe pedig 10 lyukra volt szükség. Az abroncson is két sorban futnak a küllőlyukak, a belső oldalon 20, a külsőn pedig 40 apró furat szükséges a küllők befűzéséhez, mégpedig fél osztásnyival eltolva. Az adott típushoz való keréken ugyanis ennyi küllőt számolt le a készítő, ám ajánlása szerint ezt csökkenteni is lehet, amennyiben megtartjuk a küllők befűzési technikáját. A kialakított sablonnal ez nem is olyan nehéz, csak nagy figyelmet igényel a szükséges furatok elkészítése, és az agyak, valamint az abroncsgyűrűk egymáshoz viszonyított helyzete.
Az abroncs és az agytárcsák furatait a központosító lemez és a szögmérő segítségével fúrhatjuk ki. A lemez a fúrósablon, a bekarcolt középfelezőjébe fúrt lyukat a szögmérő segítségével forgathatjuk tovább, mégpedig a küllők osztásának megfelelő szögértékkel. A lemezt a tengelycsap szorítóanyával kell rögzíteni a beállított helyzetében. Az agyperemek közül a kisebb legyen felül, akkor az alsó tárcsa félosztásnyival eltolt helyzetű kezdő furatát is kifúrhatjuk. Az agyat ezt követően megfordítva, szögmérő segítségével a többi furatát is elkészíthetjük. Az agyat természetesen fúrás közben egy-egy alkalommal 180 fokban el kell forgatni. Vigyázat a két lyuksor nem azonos szögosztású!
6Az abroncsok küllőfészkeit is hasonlóan fúrhatjuk ki, ha a lemez végét a befogóból kiálló abroncs pereme mellé hajlítjuk le, és a megfelelő magasságban kifúrjuk a kezdőlyukakat. Először a felső lyuksort fúrjuk ki egymás után, majd az abroncsot megfordítva a második lyuksort is. Az abroncsok középen osztottak is lehetnek (5), ezek palástjába a darabokat egyenként befogva alakítsuk ki a lyuksort, és ezt követően, fél osztásnyival elforgatva ragasszuk össze a két fél darabot.
A küllők anyaga ónozott felületű, húzással kiegyenesített rézhuzal, amelyből két küllőhossznyi, +4 -4 mm ráhagyással leszabott, és félbehajtott darabokra lesz szükségünk. E megoldásnak ez a legötletesebb trükkje. A huzal vastagsága 0,13-0,5 mm között változhat, a léptéknek megfelelően. A vékonyabbakhoz hajlékony bekötővezetékek egyes szálait használhatjuk, a vastagabbakhoz pedig egyeres vezetékek közül válasszunk megfelelő méretűt.
A nagyításhoz KLIKK ide!A fűzéshez a befogósablont használjuk. Az agyat alátétekkel állítsuk a megfelelő magasságba, szorítsuk le, majd fogassuk szorosan helyére az abroncsot is. Az alsó lyuksora ne kerüljön fedésbe. A meghajlított küllő párokat egymás után fűzzük át az agy alsó, szélesebb tárcsájának lyukaiba (6), végüket pedig az abroncs 40-es lyuksorán dugjuk át. Küllő páronként haladjunk, és a végeiket enyhén meghúzva feszítsük ki, majd hajtsuk az abroncs palástjára. Az abroncsot úgy tájoljuk, hogy az agy alsó lyukai félosztásnyival el legyenek tolva. Az első küllővég után két üres lyuk maradjon, a harmadikba kerüljön a második küllőhuzal, a következőt pedig az előző küllő elé fűzzük be (7). Ha az összes küllőpárt a helyére fűztük, az utolsó a kezdő küllő elé kerül majd, és így az összes küllő egyszer keresztezi majd egymást. A küllővégeket pillanatragasztóval rögzítsük szorosan az abroncs palástjának hornyába és az agytárcsa lyukaiba.
A következő fázishoz óvatosan vegyük ki a sablonból a félig befűzött kereket, és megfordítva helyezzük vissza a helyére. Az agy felső peremébe fűzzük be az új küllőpárokat, végüket pedig majd az abroncs alsó, 20-as furatsorába kell behúzni, mégpedig a már beerősített küllők között benyúlva. Ez kissé nehéz feladat, de néhány küllő után már könynyen megy, eltéveszteni sem lehet. A huzalvégeket most is érzéssel meghúzva egyenesítsük ki, oldalra hajlítva rögzítsük és csak a végén kell ragasztani. A kész küllős felni vékony küllői ellenére meglepően szilárd szerkezetet ad. Ezután már csak a kész abroncs, illetve a küllők ezüstre fújása van hátra, s jöhet a gumik felhelyezése (8).
Mint említettük, ezzel a módszerrel akár 1:24 léptékű küllős abroncsot is készíthetünk, de ezekhez mindig csak páros számú küllőt használhatunk. Ne alkalmazzunk túl sok küllőt, a számukat inkább csökkentsük néhánnyal, hogy a munkát ezzel is könnyítsük. A látványa viszont garantáltan attraktív lesz, hála a finom, egyedi küllőzésnek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Babos János

Címkék: modell, modellezés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

3D nyomtatás

A 3D, vagyis háromdimenziós nyomtatás ma már nem egy elképzelés, vagy létező, de csak a gazdagok számára elérhető lehetőség. A technika itt van a mindennapjainkban, és sok helyen használják is,...


Könyves részből vitrin

Aki valamit gyűjt, előbb utóbb helyszűkébe kerül a tárgyak gyarapodó száma miatt. Ekkor kell egy új tároló hely kialakításához helyet keresni. Ez azonban nem feltétlenül egy új bútordarabbal...