Más kárán

Barkácsoló emberrel is néha előfordul, hogy hibázik. Aztán a hibát vagy tudja korrigálni vagy nem. Ez utóbbi esetben egy újabb tanulsággal gazdagodik. Legjobb pedig az, amikor más hibájából tanulhatunk. Az alábbiakban saját butaságunk történetét írjuk meg, remélve, hogy kárunkból olvasóink okulhatnak.

A történet ott kezdődött, hogy a vadonatúj fűtőpanel már a kicsomagolás után nagy csattanással "hasra esett", ami nem volt túlságosan jó előjel. Remélve azért, hogy túl nagy baja nem lett, elvégeztük a szabályszerű bekötést. Egy gyári öntött dugós bekötővezetéket csatlakoztattunk a panel sorkapcsára, majd bedugtuk a konnektorba.
Miután még egy óra múlva sem történt semmi - biztosíték ugyan maradt, de a hősugárzó felület egy fokkal sem melegedett - meghoztuk az ítéletet; ebben bizony tönkrement valami. A fűtőpanel gondosan leragasztott keretbe van zárva, egyszerűen bontani nem lehet, így le kell mondanunk róla. Akkor viszont legalább nézzük meg, mi van benne! Amúgy is kíváncsiak voltunk a belsejére, itt az alkalom, hogy enyhe erőszakkal szétszedjük, és belenézzünk. Talán a hiba okát is megleljük.
A műanyag keret bizony nagyon precízen lett összeragasztva, nem arra készült, hogy szakavatatlan kezek megbontsák. A gérben illesztett sarkok ugyan jól láthatók, de gyakorlatilag el kellett fűrészelni az egyik sarkot a 45 fokos vonal mentén. Ezután már szétnyílt az egész keret, és a sorkapocs lecsavarozása után ki lehetett húzni a belsejét.
Most láttuk csak, hogy nincs is külön burkolat, fűtőszál stb., csak egy kerámia lap - melynek fehérre festett oldalát kívülről is látjuk - a túloldalon pedig kőzetgyapot szigetelés és alufólia borítás. A csatlakozó vezetékek közvetlenül a kerámialapba vannak bekötve (beragasztva), semmilyen módon nem lehet tovább bontani.
Sajnos csak ezek után gondoltunk arra, hogy ellenállást mérjünk a két csatlakozó vezetéken, és meglepetésünkre szakadás helyett 130 Ohmot mutatott műszerünk. Ez bizony nagyjából annyi, amennyi a 380 W-os névleges teljesítményhez kell. Egy gyors bekötési próba - úgy kiszerelt állapotban, de óvatosan - és a mérés igazolódott; a panel hibátlanul működik. Ezek után már nem volt nehéz megtalálni az eredeti hibát. Bizony a gyári új csatlakozó vezetékben volt szakadás, közvetlenül a ráöntött dugónál.
Így már persze nem volt szívünk kidobni a hibátlan fűtőpanelt, de hogy lehet a kissé "szétrombolt" műanyag keretsarkot stabilan újra összeragasztani? Erre végül is több megoldást is találtunk, bár a sérülés kissé mindegyiknél látszik. A hőre könnyen lágyuló PVC keretet a forrasztópákára szerelt olvasztó betéttel újra egybe tudtuk folyatni, és ennek a szilárdsága is megfelelő volt. A műanyaghoz jól köt a Steinel Purglue ragasztópisztolyának kötőanyaga is, amely szintén alkalmas az utólagos ragasztásra. Végül ugyancsak bevált a kétkomponensű vinil műanyagragasztó.
Hibánkat tehát nagyjából sikerült helyrehozni. Persze a tanulságot mi is levontuk. Előbb kell elvégezni az alapméréseket, és csak utána szerelünk, bontunk. A másik tanulság viszont az, hogy ha a fűtőpanelnak valóban szakadása lett volna, az semmiképpen nem javítható.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fűtőpanel

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kétkörös, osztott felületű infrapanelek

A fűtésrendszerek – így az infrafűtések is - minden esetben a maximális teljesítményre vannak méretezve, hiszen a leghidegebb téli időszakban is elegendő fűtőteljesítményre van szükség. A fűtési...


Norvég elektromos fűtőpanelek

Aki fűtésrendszer beszerelést, vásárlást, felújítást tervez, bizonyára körülnéz a piacon és megállapítja, hogy Magyarországon régóta a legnépszerűbb a gázfűtés. Korábban az emberek fűtöttek...