Klárisfa

Eredete, formája

A klárisfa (Solanum capsicastrum) vagy korallbokor valójában a nála kissé nagyobb és narancssárga termésű hibrid rokonára a Solanum pseudocapsicum-ra hasonlít, Madeirán és Brazíliában honos.
Megjelenése a kis növésű cserje-formán kívül még kis fácska is lehet, ekkor törzsrésze csak arasznyi hosszú. Magassága cserjeformában kb. 25 cm, de szélessége ennek a többszöröse is lehet. Faformában is legfeljebb fél méteresre nőhet. Hajtásai haragoszöld színűek, villásan sokszorosan elágazóak lehetnek. Levelei vékonyak, tojásdad-lándzsásak. Virágai aprók, fehérek és csillag alakúak, nyáron folyamatosan fejlődnek. Virulásuk tél végéig is eltarthat. Termései gömbölyded, húsos bogyók, melyek kezdetben zöldek, majd a nyár második felétől bepirosodnak. Ősztől a tél derekáig is megmaradhatnak. Dúsan bogyós állapotában igazán mutatós, mely valóságos ünnepi hangulatot áraszt. Ebből adódik angol neve, a karácsonyi cseresznye is.

Elhelyezés, ápolás

Szerény igényei vannak. Pompás látványa annál tartósabb, minél hűvösebben tudjuk tartani. Télen elegendő számára a 10-15 °C, februártól szeptemberig melegigényes. Elhelyezése asztalon, virágállványon is lehetséges. Levéldísznövény együttesek kiegészítője is lehet. Karácsonyi díszítő növényként is bevált. Ápolása egyszerű. Amikor hajtani kezd, akkor a világos, enyhén napsütötte hely kedvező számára. Nyártól szeptemberig, amíg az idő hidegre nem fordul, kikerülhet a szabadba is. Öntözése nyáron bőséges, ősztől mérsékelt legyen.
A téli, nyugalmi időszakban csak annyi vizet kapjon, hogy a földje (ültető közege) teljesen ki ne száradjon. Páraigényének kielégítésére előnyös tavasztól őszig leveleinek gyakori tisztavizes permetezése. Szép megújulását februárban-márciusban a szárak fele magasságig való visszametszésével érhetjük el. Ezen felül csak az elpusztult, illetve a formáját megbontó hajtásrészeit kell eltávolítanunk. Tápanyagellátása nyáron kéthetente 0,3% körüli tápoldattal megfelelő.

Szaporítás

Átültetése évente ismétlődjön a tél végétől a márciusi hajtásindulások előtti időszakban, Florasca B vagy hasonló típusú földbe, földkeverékbe, de az eddiginél csak kissé nagyobb tartóedénybe. Szaporítása a saját, lehetőleg csak részben beszíneződött bogyó terméseiben lévő magvainak szikkasztás utáni tavaszi elvetésével házilag is könnyű. A magvak csírázásához 18 °C-os talajhőmérséklet a kedvező.
A kikeléstől kezdve világos helyen, pár leveles állapotában kettesével történő áttűzdeléssel, kis cserépbe ültetve kell nevelni. Kétszer is érdemes visszavágni, ha nem kisebb-nagyobb fácskaformára alakítása a cél.

Kártevők

Károsítói legfőképpen a levéltetvek, takácsatkák és a molytetvek lehetnek, leginkább a túl meleg helyeken. Már feltűnésükkor meg kell kezdeni ellenük a védekezést. Az idő előtti levélhullást a túlöntözés válthatja ki. A színes bogyók gyors összetöppedése a fényhiány és a túl meleg, száraz levegő következménye lehet. Fontos tudni róla, hogy az étkezésre alkalmatlan bogyó termései mérget tartalmaznak, ezekhez kisgyermekek ne férjenek hozzá!

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: klárisfa

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fa az örök klasszikus

A fa valószínűleg az emberiség egyik első építőanyaga lehetett. Az idő telt-múlt, napjainkban számos korábban fából készült dolgot készítenek inkább műanyagból. A bútorok, nyílászárók esetén –...


Hőkezelt faanyagok

A termikus kezelés hatékonyan változtatja meg a faanyagok tulajdonságait. Az olyan faanyagokat , amelyeket régebben csak belsőtérben lehetett használni, a termikus kezelés után a külső térben is...