Szauna otthonunkban 1. rész

A szauna a test és a lélek ápolásának egyik kitűnő eszköze. Története évszázadokra nyúlik vissza, Magyarországon is elterjedőben van kultúrája. Amit mi szaunaként ismerünk, az tulajdonképpen a finn szauna, melynek megfelelői, a különböző izzasztófürdők, a világ sok táján a legkülönbözőbb történelmi korokban ismertek voltak. Finnországban egyetlen embernek sem jutna eszébe szauna nélkül házat építeni. Ha egy igazán jó (finn) szaunát (1) szeretnénk, feltétlenül ismernünk kell az alapvető építési irányelveket, szokásokat. Cikkünkkel azoknak szeretnénk segítséget nyújtani, akik "nagy-barkács-vállalkozásban" szeretnék saját szaunájukat elkészíteni.

Akár régi, akár új építésű lakóépületbe kerül a szauna, építésekor alaposan meg kell gondolni, hogy hová tegyük. A lakáson belül bárhová telepíthető - gyakorlatilag a pincétől a padlásig - természetesen bizonyos feltételekkel. A rossz helyre telepített szauna szennyezheti az egész lakás levegőjét, ugyanis a nagy melegben ülők jelentősen több oxigént fogyasztanak, ami fokozott szén-dioxid képzéssel jár. Ha a szellőztetés nem megfelelő, romlik a levegő, ami legyengíti a szervezetet.
1Építhetünk kerti szaunaházat is (2), itt azonban különálló zuhanyzót, esetleg kerti zuhanyt kell létesíteni. Pincében vagy tetőtérben (3) épített szauna "igénytelenebb" kialakítású is lehet, de itt is külön előtér és zuhanyzó szükséges. A lakótérhez való kapcsolás olyan különleges lehetőségeket is rejt, mint a téli napozás, télikert és fürdő párosításával (4).
Az eddig felsorolt szempontok a szaunák alakját (5) és szerkezeti rendszerét is meghatározzák, melyet az igénybevétel, a megvalósíthatóság, valamint a célszerűség szerint választhatunk ki. Szerkezetileg lehetnek blokkos, táblás vagy vázas szerkezetűek, melyek hagyományos falazatú helyiségekben is létesíthetők. A blokkos építés hengeres vagy négyzet keresztmetszetű, faragott vagy gyalult farönkökből csapolással kapcsolt boronafal. Ez a megoldás mind bel-, mind kültéri építkezésnél kedvelt megoldás. A kellő falvastagságot a külső tér hőmérséklete határozza meg. Igen kedvelt a táblás vagy paneles megoldás is. Szinte teljesen előre gyártható, a helyszínen csak az összeszerelést kell végezni. A vázas szauna építése egyszerűbb és olcsóbb is a panelesnél, de több a helyszíni munka.
4A megmunkálás, a konstrukció és a felhasznált anyagok nagymértékben befolyásolják a szauna minőségét és élettartamát. A rendkívüli körülmények - a magas páratartalom, alacsony hőmérséklet, ill. magas hőmérséklet, alacsony páratartalom, és ezek állandó változása - a felhasznált anyagokkal szemben komoly követelményeket támasztanak. A fenti oknál fogva a mai kor szaunáinak építésénél már nem csak az északi - finn eredetű - luc, ill. erdei fenyő faanyagokat (6), hanem egyre nagyobb mennyiségben a rendkívül jó tulajdonságokkal rendelkező trópusi abachi fát, vörösfenyőt (7), kanadai vörös cédrust is alkalmazzák. Az északi lucfenyő gyantaszegény, lassú növésű, erős fa. A trópusi abachi rendkívül finom felületű, homogén, laza szerkezetű, csomómentes, világos színű, gyantamentes, nagyon jó hőszigetelő képességű. Rossz hővezető, ezáltal nem forrósodik fel. A vörösfenyő erős, hosszú élettartamú, a környezeti hatásoknak jól ellenálló, szép rajzolatú, vöröses színű fa, viszonylag kevés csomóval. A kanadai vörös cédrus színe az egészen világosbarna színárnyalatoktól a vöröses sötétbarnáig terjed. Gyantamentes, kellemes cédrusillatú fa. Erősen hullámos rajzolatú évgyűrűi jól láthatók.
A szauna építés első lépése a legmegfelelőbb hely kiválasztása és berendezése. Érdemes vizesblokk közelébe vagy annak részeként építeni. A szauna lakáson belüli helyének kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy megfelelő tér álljon rendelkezésünkre a tökéletes lazítás eléréséhez. A hűlési szakasz biztosításához pihenőhellyel is számolnunk kell, mert fontos az egyes meleg fázisok közötti hideg szünetek beiktatása. E célból székek, asztalok, esetleg pihenőágyak elhelyezésére is szükség van.
9Feltétlenül készítsünk méretarányos vázlatot tervezett szaunánkról. Ezen fel kell tüntetnünk az ajtó, a kályha, a szellőzőnyílások pontos helyét. A többi berendezési tárgy elhelyezése ennek függvénye legyen. A helyiség belmagassága legalább 2 m legyen beépítés előtt. Erre a magasságra a kályha fölötti megfelelő távolság betartása miatt van szükség. Ha a belmagasság ennél kisebb, sajnos más helyet kell keresnünk.
A tervezés és felmérés után következő lépés lehet a szükséges anyagok beszerzése. Ne kövessük el azt a hibát, hogy az alapanyag ára a minőséget befolyásolja, hiszen egy jól megépített szauna akár emberöltőnyi ideig is szolgálhatja kényelmünket. Fontos, tartsuk szem előtt, hogy nem minden lambéria alkalmas szauna építésére! A normál lambéria horonymélysége általában kisebb, mint a gyári anyagoké, emiatt ezek a lécek beépítés után a száradás miatt gyakran szétnyílnak. Az is nagyon fontos, hogy a beépítendő lambéria gyantaszegény és jól kiszárított legyen (8). A kályha megválasztása is igen fontos. E téren igazán nagy a kínálat: a legegyszerűbbtől a legmodernebb, kombinált, gőzt is fejlesztő típusig - különböző színekben - minden kapható (9). A legfontosabb jellemző, amit figyelembe kell venni, a teljesítmény. Fatüzelésű kályhát csak nagyméretű kabinba vásároljunk, mert a falaktól min. 50 cm védőtávolságot kell tartani, bár ez megfelelő védelemmel - szigeteléssel - csökkenthető.
Néhány szempont, melyet tervezéskor be kell tartani. Az ajtó mindig kifelé nyíljon. Kiemelten fontos a szauna kályha elhelyezése is: a kályha az ajtó mellé kerüljön - jobb vagy bal oldalra. Ha ez nem kivitelezhető, az ajtó melletti oldalfalon is elhelyezhetjük, de lehetőleg minél közelebb az ajtóhoz. Lényeges a fűtőtest helye az egyenletes átmelegedés szempontjából is. A szükséges kályhateljesítményt a kabin térfogata határozza meg.

Kabintérfogat Kályhateljesítmény
(m3) (kW)
2-4 3
3-6 4,5
5-8 6
7-12 8
9-16 9
11-19 10,5
13-22 12
18-28 15


9A kályha teljesítménye szabja meg az elektromos csatlakozáshoz szükséges kábelkeresztmetszetet is. Kályhák telepítésekor gumikábel az előírás, de a gégecsőben vezetett MTK kábel is elfogadott. Éjszakai áramellátással működő szauna üzembe helyezéséhez áramszolgáltatói engedély szükséges.
A bemenő levegő nyílását - mely 50-100 cm2 lehet - mindig a kályha alatt kel kialakítani, soha nem szabad elzárni, mindig biztosítani kell a levegő szabad áramlását. A kivezető levegőnyílást a bemenő nyíláshoz képest a kabin legtávolabbi, lehetőleg átellenes pontján helyezzük el. Ez lehet a felső pad alatt, de lehet felül, külön kürtőn keresztül. Jó megoldás, ha a szauna ugyanabba a helyiségbe szellőzik, ahonnan a friss levegőt kapja.
Következő lépés a fekpadok megtervezése elhelyezése lehet: érdemes a hosszabbik oldallal párhuzamosan elhelyezni ezeket. Az ajánlott padmagasságok a következők: az alsó 40 cm, a felső 80 cm. A könnyebb takaríthatóság érdekében célszerű az alsó padot úgy kialakítani, hogy azt a felső pad alá betolhassuk. A keresztpadot a felső paddal egy síkban célszerű kialakítani (10). Építésnél a kályha telepítési tájékoztatójában rögzített védőtávolságokat mindig figyelembe kell venni. Erre elsősorban azért van szükség, hogy a nagy melegtől esetleg megszédülők ne dőlhessenek a forró kövekre.
10A fekpadok alapanyagaként talán a legjobb és legközkedveltebb az afrikai abachi fa (de nem csak ebből az anyagból lehet padot építeni). Előnye, hogy csomómentességének köszönhetően nem éget. A fekpadon kívül érdemes ebből készíteni a védőrácsot (11), háttámlát (12), fejéket (13), a lábrácsot (14) is, mely sokkal dekoratívabb az általánosan használt lucfenyőnél.
Kaphatók kifejezetten lábrácsnak gyártott műanyag elemek is, melyek könnyen egymásba pattinthatók, méretre szabhatók. Padlórács nélkül a magas hőmérséklettől átmelegedő szilárd padlón nem lehetne járni. A falak szigetelőanyagaként legcélszerűbb az alufóliával kasírozott Therwoolin szigetelést alkalmazni. Ebben az esetben mindig a fóliás oldal nézzen befelé, ez legyen a lambéria alatt. A párnafákat öntapadó alufólia csíkokkal lehet fedni, így teljesen szigetelt felületet kapunk még lambériázás előtt.
A szaunakabinok egyik sarkalatos pontja az ajtó (15), mivel ez nem képezi a kabin szerves részét. Ha nem megfelelően szigetelt, a meleg egy része elillanhat. Sokféle kész ajtó közül választhatunk, az "egyszerű" faajtótól a teliüveg ajtókig. Napjainkban igen elterjedt az üveg ajtó, melynek előnye, hogy esztétikus és csökkenti a bent lévők bezártságérzetét. Hátránya viszont, hogy rosszul szigetelhető és viszonylag rossz hőtartó képességű. Aki üvegajtót vásárol, annak ajánlott a légköbméter mennyiséghez javasoltnál nagyobb teljesítményű kályhát alkalmazni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: szauna

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1368/Szauna_otthonunkban_1__resz