Polcok félkész elemekből

Az köztudott dolog, hogy a barkácsáruházak árukészlete nagyon bőséges és igen sokrétű. A félkész anyagok választéka is nagy, és ha valaki, pl. gyorsan szeretne készíteni, pl. egy álló sarokpolcot, a hozzávaló kellékeket az utolsó csavarig gyorsan megvásárolhatja. Alapanyagul választhatunk nyers fenyőfát vagy laminált felületű faforgácslapokat. A különféle méretű elemeket csak jól össze kell válogatnunk, hiszen az oldallapok szélességével azonos sugárban lekerekített negyed körcikk alakú elemek sem hiányoznak a kínálatból. Ezeken kívül polclaponként négy-négy konzol vasalatra, facsavarokra és a nyersfa elemekhez színtelen bevonólakkra van szükségünk ahhoz, hogy otthon azután nagyon rövid idő alatt álló polcokká állítsuk össze a megvásárolt elemeket.

Az ilyen polc elemekből akár teljes kör alapú rakodóhelyet is összeállíthatunk. Az összeállítás első fázisában a polclapok helyét kell egységesen bejelölnünk. Ehhez az oldallapokat fogjuk össze, és talpas derékszög segítségével helyüket egyszerre jelöljük fel az élükre (1). A lapokat ezt követően fektessük az asztalra, végüket állítsuk egy vonalba, és egy hosszú vonalzó segítségével minden polclap helyét az élükön egyenes vonallal jelöljük be. Vigyázzunk, a lapoknak az alsó éle fog majd ide kerülni. A tartó vasalatok sarkát e vonalra illesztve csavarozzuk fel (2). A vasalatok egységesen kb. 50 mm-re legyenek a lapok hosszanti élétől. A konzolokat először a lekerekített élű lapokra is felcsavarozhatjuk, majd ezt követően az oldallapokon bejelölt vonalra illesztve rögzítsük szilárdan (3).
Ha a nyersfából készült elem éle erezet szempontjából nem túl előnyös, akkor ajánlatos az élére nyers furnérból készült felvasalható élborítást ragasztanunk (4). A fenéklapokat az oldallapok végétől olyan távolra erősítsük fel, mint amilyen hosszú a konzol szára. A fedőlapokat az oldallapok felső élével egy szintbe állítva erősítsük fel. Ha az egyik oldallapra az összes polclapot felcsavaroztuk, akkor a rá merőlegesen álló oldalakat már könnyű felcsavaroznunk (5). Az egész művelethez nem kell több két óránál, és a kész darabot a helyére állítva berendezhetjük (6). A nyers faanyagból összeállított polcot ugyan még simára kell csiszolnunk, és portalanítása után kétszer vékonyan belakkoznunk, de a laminált darabokból összeállítottal már semmi dolgunk nincs.
Ha a konzolokat pontosan és szilárdan szereltük fel, és minden polclapot csavarokkal is rögzítetünk hozzájuk, akkor még az 1 m-nél magasabb polcok is kellő szilárdságúak lesznek. Ám hogy teljesen biztosak legyünk e felől, a magasabb polcoknál az oldallapok alkotta hátsó sarokba ragasszunk negyed köríves kivitel esetén háromszögű, a többinél pedig négyzet alapú lécet, amelyek hátul is szilárdan fogják össze az oldallapokat.

1 3 5

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: polc, szekrény

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Otthoni javítások: kis hibák, egyszerű megoldások

A lakásban mindig akadnak apróbb problémák, amelyek eleinte csak bosszantóak, ám ha nem szüntetjük meg, komolyabb meghibásodások előidézői lehetnek. Nem érdemes követni Murphy törvényét, hogy ha...


Rögzítés gyorsházban

A különböző építőanyagok más és más rögzítéstechnikát igényelnek abent lakók mindennapi használatában. Hangsúlyozottan a mindennapi használatról beszélünk, melynek során képeket, dísztárgyakat,...