Polikarbonát panelek

Nyári lapszámunkban részletesen bemutattuk az ACO cég üregkamrás polikarbonát paneljeit, és példákat mutattunk annak eredeti, építészeti felhasználási lehetőségeire. Ez a látványában is nagyon szép, dekoratív anyag ugyanis igen alkalmas előtetők, terasztetők készítésére, erkély és loggia beépítésére, télikertek és melegházak építésére. Most azonban egy más megközelítésből foglakozunk az anyaggal. Megmutatjuk, hogy miként használható fel a belsőépítészetben és a lakberendezésben, sőt még kisebb-nagyobb használati tárgyak készítésében is.

Szélfogó teraszra 

A belső terek felé fokozatosan haladva először egy szélfogó felállítására mutatunk példát. Ez már sokkal kevesebb, mint egy erkélybeépítés, ezért is tekintettük lakberendezési elemnek. A megvalósítást a tervezéssel és a megfelelő anyagok megválasztásával kezdjük. Első példánkban a teherhordó vázszerkezet teljes egészében fából készül, ezt azoknak ajánljuk, akik amúgy is szeretik a famunkákat, és az ehhez szükséges legfontosabb munkaeszközökkel is rendelkeznek. A váz 9x9 cm (vagy ennél nagyobb) fenyőstafli lehet, a panelek rögzítésére 2x2 cm keresztmetszetű fenyőlécet használhatunk. Ha igazán precízek akarunk lenni, akkor a paneleket külön keretbe foglaljuk - ezt 7x2 cm-es fenyőlécből alakíthatjuk ki - és utólag csavarozzuk a bekeretezett paneleket a vázba, de ha nagyon pontosan dolgozunk, akkor a rögzítést megvalósíthatjuk közvetlenül a váz elemek belső oldalára is.
Az anyagbeszerzés legfontosabb része természetesen a polikarbonát panelek beszerzése. A választáshoz visszautalunk nyári lapszámunkra. Ha építményünknek valóban kizárólag a szél "leárnyékolása" a feladata, és a szabad kilátást nem szeretnénk korlátozni, akkor a víztiszta panelek beszerzését ajánljuk. Persze ez a belátást sem korlátozza. Ha viszont ez utóbbi is célunk, és a terasznak némi intimitást kívánunk biztosítani, akkor válasszuk a tört felületű opál panelt, ami a fényt teljesen átengedi, és mögötte a sziluettek is átsejlenek, de a szabad belátást erősen korlátozza és a napsütést is megtöri. Még inkább igaz ez a bronzszínű panelre, ami a napsütést is még erősebben árnyékolja, és persze a szín miatt ez a szélfogó esztétikai hatását is megváltoztatja.
Az összeállításkor kétféle úton haladhatunk. Az egyiknél először a polikarbonát panelek méretre vágását és keretbe foglalását végezzük el. A műanyag tábla jól vágható kézi fémfűrésszel, finom fogazatú szúrófűrésszel, sőt ugyancsak finom fogazatú és éles fűrésztárcsával is. A vágáskor megnyitott kamrafalak hosszirányban kézi gyaluval is lesimíthatók, keresztirányban csiszolhatók. A készre munkált lapokat ezután a 7x2 cm-es léckeretbe foglaljuk úgy, hogy a keretet a sarkoknál egyszerűen megcsavarozzuk (ennek később szilárdsági funkciója nem lesz), a keretbe illeszkedő műanyag panelt pedig 2x2 cm-es lécekkel közrefogjuk. A rögzítéshez apró szegeket használhatunk.
A keretbe illesztett panelekhez utólag határozzuk meg a váz méreteit és rögzítési pontjait. A váz elemeinek kapcsolódó sarkait köldökcsapozással kapcsoljuk egymáshoz, a talajhoz való rögzítést pedig a burkolathoz igazodóan válasszuk meg. Mindenképpen az az időtálló megoldás, ha a váz talpcsatlakozásainál fém betéteket használunk. Szilárd, beton alapú padlózatnál ezeket dübelekkel rögzíthetjük, laza földben viszont először beton talpat kell öntenünk a kiásott vagy fúrt talajba, és ehhez tudunk majd szilárdan rögzíteni. A pontos rögzítési pontokat mindenképen úgy határozzuk meg, hogy a már keretbe foglalt panelekhez igazítsuk.
Az előbbi szerelési sorrend alternatívája az lehet, hogy a polikarbonát paneleket nem foglaljuk eleve keretbe, hanem a rögzítő léceket közvetlenül a váz belső oldalfalaira rögzítjük. Az alsó és felső keretlécre azonban ilyenkor is szükség van, amelyeket köldökcsapozással rögzíthetünk ugyancsak a vázhoz. Némi anyagmegtakarítással azonban nem biztos, hogy időt is takarítunk meg. Bármelyik megoldást is valósítjuk meg, fontos, hogy a fém rögzítőtalpakat és a faanyagot megfelelő védelemben részesítsük az időjárás ellen.

Áttetsző paraván 

A szélfogóhoz igen hasonló építményt beltéri használatra is készíthetünk, természetesen teljesen eltérő funkcióval. Egy áttetsző paraván átengedi a fényt, nem töri feleslegesen apró részekre a teret, segítségével mégis el lehet különíteni egy hálósarkot, tanulóasztalt, otthoni munkateret. Az eltérő feladatnak megfelelően természetesen egy ilyen paraván nincs rögzítve, csak leállítva, így két ember könnyedén áthelyezheti.
A váz most vékonyabb anyagból is készülhet, hogy könnyű legyen, hiszen nem kell a szél erejének ellenállnia; megfelelő az 50x50 mm keresztmetszetű fenyőléc is. A vázelemeket köldökcsapozással rögzíthetjük egymáshoz, a méretre vágott polikarbonát lapokat pedig 10x10-es fenyőlécekkel közrefogva erősíthetjük közvetlenül a keretbe. Egy jól használható, és megfelelően stabil paravánhoz négy ilyen keretet érdemes készíteni, és azokat csuklóspánttal egymáshoz rögzíteni. A pántokat úgy helyezzük el, hogy mind a négy elem egymásra hajtható legyen, így használaton kívül a lehető legkisebb helyet foglalva egy félreeső sarokban helyezhető el a paraván.
A polikarbonát panelek fa keretbe foglalása természetesen nem az egyedüli megoldás, sőt a rendszerben gondolkodó cégek - mint például az ACO Magyarország is - komplett fém szerelvényeket árul a műanyag panelekhez. Saját készítésű lakberendezési tárgyak készítésekor mindenképpen érdemes ezeket a keretbe foglalási lehetőségeket is számba venni. Látványos keretek készíthetők a különféle - elsősorban alumínium - profillécekből. A keretbe foglaláshoz elsősorban az U-profilok jöhetnek szóba, amelyekbe pontos illeszkedés mellett beragaszthatók a műanyag panelek, vagy a külső él felől rövid lemezcsavarokkal becsavarozhatók. A fém keretbe foglalt lapok azután ugyancsak felcsavarozott csuklóspántokkal foghatók egybe, paravánnak.
Osztott felületű táblák létrehozásához is találhatunk megfelelő alumínium profilokat lakberendezési szaküzletekben. Nagyon látványosak például az eloxált alumínium parketta- és padlórögzítő sínek, amelyeket természetesen eredetileg teljesen más célra konstruáltak, de célunknak is tökéletesen megfelelnek. Ilyenből is találhatunk toldó, záró és sarok idomokat. Készülnek hasonlók különböző műanyagokból is, ezek talán kevésbé esztétikusak.

Polikarbonát dísz és használati tárgyak  

Az üregkamrás polikarbonát panelt kézbe véve valószínűleg sok barkácsolónak beindul a fantáziája. Az anyag ugyanis annyira szép, mondhatnánk gusztusos, hogy sok egyéb felhasználási lehetőséget sugall. Erre mi is mutatunk néhány megvalósított példát. Egy barkácsoló társunk aluprofil keretbe foglalva asztallapot készített a műanyag panelból. Az áttetsző anyagot egyik oldala felől üvegfestékkel színezte meg, majd fém lábra állította. Egy másik tálaló tálcát készített belőle; ugyancsak alumínium keretbe foglalva és fém fogantyúval kiegészítve. A panel kamráiba apró szemű kavicsot töltött a keretezés előtt, ami érdekes színezést adott az anyagnak. Vigyázni kell, mert a polikarbonát nem hőálló, forró tárgyak alá hőálló alátétet kell tennünk.
Hölgyek fésülködőasztalára ajánljuk az üregkamrás polikarbonátból készült pipereecset tartót. Az ecsettartó talpát pillanatragasztóval rögzíthetjük. Az üregkamrás polikarbonát beválik terrárium-készítéshez is, de még inkább parányi neveltető melegház megvalósításához. Ez utóbbi célra igen alkalmassá teszi a hősugarakat átengedő, de jó hőszigetelő anyaga, amelynek eredményeként még a napsütéses téli időszakban is kitehető a szabadba keltető edényünk. 
A lakberendezési lehetőségeket tovább növelhetjük, ha az üregkamrás polikarbonát anyagszerkezetét is kihasználjuk. Erre volt példa a tálca alapjába töltött színes kavics, de megtörhetjük az áttetsző felületet bármilyen színes anyag behúzásával, betöltésével is. Az üregekbe betolhatunk különböző színű üveg vagy műanyag golyókat, színes műanyag léceket, színes madártollat vagy bármilyen más anyagot, ami esztétikus, nem ízléstelen és természetesen befér az üreg belsejébe. Egy igen érdekes példa a fürdőkádat kiegészítő zuhanykabin, amelynél a polikarbonát üregeibe vékony damilra fűzött színes gyöngyöket húztak be. Maga a damil nem is nagyon látszik, a színes gyöngyök viszont érdekesen színezik az anyagot és teljesen egyénivé teszik.
Műszaki információért forduljanak közvetlenül az ACO Magyarország Bt.-hez 1106 Bp., Jászberényi út 38-72., telefon: 260-9882, fax: 260-7052. A bemutatot termékek alapanyagai az ACO márkakereskedőinél vásárolhatók meg.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hőszigetelő függöny

Ha szeretnénk elkerülni, hogy a bejárati ajtót kinyitva elárassza a lakásunkat a hideg levegő, vagy egyszerűen érzékenyek vagyunk a huzatra, a szélfogó-hőszigetelő függöny a megoldás.


Norvég elektromos fűtőpanelek

Aki fűtésrendszer beszerelést, vásárlást, felújítást tervez, bizonyára körülnéz a piacon és megállapítja, hogy Magyarországon régóta a legnépszerűbb a gázfűtés. Korábban az emberek fűtöttek...