Zuhanyozás vízzel és ésszel

A Föld édes vízkészletei szűkösek, ezért a vízzel takarékoskodni kell! Ezt mindenki tudja, és el is fogadja, de a vízfelhasználás mégis egyre növekszik. A nemkívánatos jelenség több okra vezethető vissza:

  • jó, magyar szokás szerint az emberek úgy vélik, elsősorban a szomszéd vízfogyasztását lehetne és kellene drasztikusan csökkenteni,
  • másrészt a víz- és csatornadíjak jelenlegi, viszonylag alacsony szintje még nem ösztönöz elégé a takarékosságra,
  • harmadszor: a korábbi, irreálisan alacsony vízár idején beidegződött szokás, a "bő vízzel" való mosdás-fürdés, mosogatás, még ma is erősen tartja magát, és az emberek nem is hiszik el, hogy az említett műveleteket kevesebb vízzel is kényelmesen el lehet végezni,
  • negyedszer: kényelmességi okok miatt az emberek elhitetik magukkal, hogy a meglévő, régi, vizes berendezési tárgyaikat nem is lehet takarékosan használni, és ezért ezzel kérdéssel kár is foglalkozni. 

A fentiek mindegyikével szemben meggyőző ellenérveket lehet felvonultatni:

  • a szomszéd vízfogyasztására nem érdemes több szót vesztegetni,
  • a vízdíjak már eddig is meredeken emelkedtek, és a benzinárak analógiáját alapul véve könnyen megjósolható, hogy sajnos ezen a területen is hamarosan a németországi 7-9 márkás köbméterenkénti árakkal kell számolnunk. Akkor már biztos érdemes lesz csínján bánni a vízzel,
  • a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a takarékossági szempontok szerint készült, korszerű csapokkal és zuhanyfejekkel a vízfogyasztás csökkentése mellett a komfortérzet akár még fokozható is,
  • ma már rendelkezésre állnak azok az esetenként utólag is felszerelhető csapok, zuhanyfejek és kiegészítő elemek, melyekkel jelentős mennyiségű vizet, energiát és pénzt lehet megspórolni.

E cikk keretében azokkal a szerelvényekkel foglalkozunk, melyek csekély beruházás árán, és egy kis odafigyeléssel a zuhanyozást élvezetessé teszik, de ezen túlmenően még komoly víz- és energia megtakarítást is eredményeznek. 
Zuhanyozáskor kevesen tudják megállni, hogy a mosdás befejeztével ne hódoljanak egy pár percig a zuhany által nyújtott élvezeteknek. A zuhanyozás nem csak gyors és hatékony tisztálkodási módszer, hanem egyben a legkellemesebb időtöltések egyike. Könnyen belátható, hogy ebből egy primitív, elvízkövesedett, rendezetlen vízsugarat kibocsátó zuhanyfejjel nem sokat érezhetünk. Sőt, az össze-vissza spriccelő vízsugarak esetében a víz jelentős része nem a célzott területre irányul, és ezzel csökken a vízfelhasználás hatékonysága, de például a hajunk nem szándékolt összevizezése még kellemetlenséget is okoz. Sajnos a háztartások döntő részében még ma is a gyenge minőségű, egyszerű zuhanyfejekkel kínlódnak, pedig ezen - néhány ezer forint árán - nemcsak változtatni lehet, hanem a zuhanyozás élményszerűvé is tehető.

Milyen a jó zuhanyfej? 

A legfontosabb, hogy a fúvókák rugalmas anyagból készüljenek. Az ilyen fúvókák eleve nem hajlamosak az eltömődésre, de ha mégis elvízkövesednének, akkor a vízkő a fúvókák megmozgatásával egyszerűen eltávolítható (1). A korszerű zuhanyfej víztakarékos, percenként 9 liter vízzel alkalmas a vele szemben támasztott tisztálkodási követelmények kielégítésére és a kellemes percek biztosítására. A vízmennyiség korlátozására szolgáló alkatrész általában külön van csomagolva. Többnyire két ilyen alkatrész is van a dobozban, mert például a gáz-vízmelegítők és a központi melegvíz-ellátás esetében kialakuló eltérő nyomásviszonyok, más-más elemeket kívánnak. A megfelelő elemet a szerelési utasításnak megfelelően be kell szerelni a helyére.
Az új zuhanyfejek általában többfokozatúak, azaz különböző formájú és erősségű vízsugarak kialakítására nyújtanak lehetőséget. A szokásos mellett bő, levegővel dúsított, lágy és erős, pulzáló, masszírozó vízsugár választható, de a korszerű zuhanyok egy ún. "szappanozó" fokozattal is rendelkeznek, melynél a szappanozás idejére a takarékosság érdekében a vízmennyiség a felére csökkenthető. Léteznek 8-10 fokozattal bíró változatok is, de a gyakorlati tapasztalatok szerint a 2-3 fokozatú, "szappanozó" funkcióval kiegészített zuhanyfejek már minden igényt kielégítenek. A zuhanyfej kicseréléséhez nincs szükség sem szerszámra, sem szaktudásra, így nincs komoly akadálya az új fej felszerelésének.
Ma még többnyire feleslegesnek tartják a kézi zuhanyfej rögzítésére szolgáló tartókat és fali rudakat. Pedig igazán élvezetesen csak rögzített zuhanyfejjel lehet fürdeni (2). A kézben tartott zuhanyfejet a szappanozás idejére valahová le kell tenni, és ebben a helyzetben a drága, melegvíz haszontalanul elfolyik. A másik probléma az, hogy a zuhanyt általában úgy tárolják, hogy a gégecsövet a csap köré tekerik, és a fejet a csapra teszik. Ez a módszer az esztétikai és kezelési hátrányokon túlmenően azzal a veszéllyel is jár, hogy a kis sugárral meghajlított gégecső megtörik, és máris lehet kicserélni. Különösen a legjobban elterjedt, fémspirál borítású gégecsövek hajlamosak erre. A gégecső vásárlásakor ügyelni kell a garanciális szolgáltatásokra, mert sajnos sok gyártó a gégecsövekre egyáltalán nem vagy csak nagyon rövid időre vállal garanciát. Figyelni kell arra is, hogy a gégecső olyan hosszú legyen, hogy a zuhanyfej felemelésekor se törhessen meg.
A fali rúd vagy a zuhanytartó a kényelmes zuhanyozás biztosításán túlmenően ezeket a gondokat is megoldja, ezért ezekre nem szabad sajnálni a pénzt. A ráfordítás előbb-utóbb meg is térül, hiszen például a szappanozás alatt a vízzel testünk egyéb részeit kényeztethetjük, öblíthetjük, így az nem vész el haszontalanul. A fali rudak az elegáns megjelenésen kívül a magasság és a vízsugár szögének tetszés szerint változtatását is megengedik. A fali rúd cseréjét könnyítik meg azok a rudak, melyeknél a felfogásra szolgáló csavarok távolsága a meglévő furatokhoz igazítható. Vigyázat, a fali rúd nem kapaszkodó! A rúd és a felfogatás nem arra van méretezve, hogy egy százkilós embert elbírjon. Ha a fali rudat a kádból való kiszálláskor vagy hanyatt esés közben megragadjuk, akkor az valószínűleg a kezünkben marad. A kapaszkodásra is alkalmas, megerősített fali rudakra és a hozzájuk kapcsolható kapaszkodókra viszont nyugodtan rábízhatjuk magunkat (3).
Zuhanyozáshoz a nehezen beállítható, kétgombos csaptelepek helyett egykaros csapokat célszerű használni (4). Az egykaros csapok az egyszerű kezelhetőségük, valamint a gyors nyitás-zárásuk és a beállíthatóságuk következtében, komoly víztakarékossági lehetőséget kínálnak, hiszen például a szappanozás idejére a vízmennyiség egy könnyed mozdulattal csökkenthető vagy akár el is zárható, és a művelet befejeztével egy mozdulattal ugyanolyan hőfokú és mennyiségű vízzel folytathatjuk a fürdést. Egyedül ezzel a két mozdulattal percenként 3-5 forintot lehet megspórolni. Az egykaros csapok karját nagyon könnyű elmozdítani, ezért elhelyezéskor - jeges vagy a tűzforró áradat elkerülése érdekében - ügyeljünk arra, hogy a csapot véletlenül ne lehessen elállítani. A korszerű, egykaros csapok leforrázás-gátló berendezéssel is rendelkeznek, melyek helyesen beállítva megakadályozzák azt, hogy a csapból túl meleg víz áramolhasson ki. A leforrázás-gátló beállítsa a szerelő feladata, de a művelet olyan egyszerű, hogy akár magunk is elvégezhetjük.
A zuhanyozás az egyik legkényesebb tisztálkodási művelet, ugyanis a víz hőfokának 2-3 fokos változása már zavarólag hat, de a nagyobb mérvű, ugrásszerű változások a korlátozott menekülési lehetőségek miatt akár veszélyhelyzetet is teremthetnek. Ez a termosztátos csapokkal kiküszöbölhető, mivel a termosztátok változó nyomásviszonyok között is garantálják a beállított vízhőfok állandóságát (5).
Az üzletek széles kínálatában megtalálhatóak azok az elemek, melyekkel a zuhanyozást igazi élvezetté tehető. Tulajdonképpen a vásárláskor eldöntjük, hogy egyszerűen csak tisztálkodni fogunk, vagy a zuhanyozással tényleg kellemes perceket szerzünk majd magunknak. A megbízható gyártók által ajánlott, jó minőségű termékek meghálálják a bizalmat, hosszú időn keresztül örömet szereznek, és biztonságot jelentenek az egész családnak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Zuhanyozzunk a szabadban

A nyári forróságban mindenki vágyik egy kis frissítő felüdülésre, ugyanakkor sokunknak a munka mellett nincs ideje strandra, vagy víz mellé járni, pláne nincs lehetősége saját medence...


Víztakarékos háztartás

Vízzel takarékoskodni nem egyszerűen pénzügyi kérdés, sokkal inkább egy szemléletet jelent. Sok olyan apró trükk létezik, amikkel visszaszorítható háztartásunk vízfogyasztása anélkül, hogy életünk...