Függő virágkosarak

A függő virágkosarak hangulatossá varázsolják teraszunkat ugyanúgy, mint ablakunkat vagy tetőkertünket. Bár a boltokban már széles választék várja a virágkedvelőket, ezek saját kezű elkészítése is lehetséges. Az ámpolna tartásmód alkalmas arra leginkább, hogy kúszó és csüngő virágaink minden irányba optimálisan fejlődhessenek. A leveles hajtások így vízesésszerűen buggyanhatnak ki tartójukból, virágaikkal valósággal elborítva a virágkosarat. Azt azonban meg kell hagyni, hogy a függőtartóban való növénygondozás több gondot jelent, mint a hagyományos, cserépben tartott változatok ápolása.

A helykiválasztáskor kerülni kell a huzatos, szeles helyeket; ezek kifejezetten veszélyes környezetet jelentenek a virágoknak. A szabadba kihelyezett tartóknál ügyelni kell arra, hogy ne tegyük ki a növényeket erős csapadéknak; ennek érdekében ajánlott esőtől is védő előtető vagy pergola alá helyezni őket.
Alkalmas ámpolna tartó mindenekelőtt a fémből készült kisebb-nagyobb kosár; ezt így készen, eleve növénytartóként megvásárolhatjuk. Kapható ezen kívül műanyag virágtartó függőkaspó is, itt a szín-és méretválaszték óriási. Ezek előnye, hogy könnyűek és jól tisztíthatók. Legjobb, ha vízfelfogó alsó része is van, így megakadályozható az esőzések vagy locsolás utáni vízcsöpögés. A tartó szerepét betöltheti házilag készített kaspó is: ennek alapja lehet a gyümölcs vagy zöldségtárolásra rendszeresített, kampóval is ellátott fémhálós tartó. Ez utóbbinál a virág súlyától függően alsó megerősítést is kell alkalmaznunk.
Ha a virágtartót teljesen saját kezűleg szeretnénk elkészíteni, először 4-6 mm vastag huzalból egy bordás, vagy félgömb alakú drótvázat készítsünk, s ezt drótfonattal vonjuk be. Az egymáshoz csatlakozó részek kellő erősségű rögzítése vékony huzal sűrű rátekerésével vagy hegesztéssel oldható meg. A tartóedények kiválasztásánál fontos tényező a virágláda mérete: szélessége 20-30 cm között a legoptimálisabb, de a 40 cm-t semmiképp ne haladja meg, mert így már túl súlyossá válhat. Az edény mélysége az előbb említett szélesség 2/3-a lehet.
A beültetés előtt először a tartót magát kell előkészíteni: a fa kaspók esetében a faanyag pácolásával, festésével vagy lakkozásával kezdjük a műveletet, műanyag tartóknál a rárakódott szenynyeződések eltávolítása az elsődleges feladat. Bármilyen felületkezelési technikát is választunk, fontos, hogy a kaspó színe visszafogottabb legyen, mint a beleültetni kívánt növény lomb-és virágszíne. Akkor optimális a kiválasztott színárnyalat, ha a növény fejlődésével szinte észre sem lehet venni a tartót.
A kaspó kibéleléséhez legmegfelelőbb előre vízbe áztatott mohalapokat használni. Ezeket a kerti pázsit elmohosodott részéről téphetjük fel, majd egy teljes napon át áztatással jól átnedvesítjük. Újabban kókuszrost-fonat is beszerezető ehhez, ami jó kinézete mellett az előbbihez hasonlóan kedvező vízháztartású. Ha ezen anyagok nem állnak rendelkezésünkre, megfelelő helyettesítő lehet új, vagy nem túl régi felmosórongyunk, melyet a kellő méretre szabunk. Erre műanyag fóliából kivágott réteg kerül, mely a bélelt kosár peremén kissé túlnyúlik. Ezt a fóliaréteget a kaspó alján tűvel elég sűrűn ki kell lyukasztani, biztosítva ezzel a kellő vízáteresztő képességet. A fóliaborítás fölé ujjnyi vastagságban kőzúzalék, kavics vagy agyag-granulátum kerülhet, mely az esetleges túlöntözéstől óvja meg a növényt a pangó víz elvezetésével.
Ezután a földdel való feltöltés következik: legoptimálisabb megoldás a Florasca B típusú virágföld, melyet 1/3 rész homok vagy perlit hozzáadásával lazíthatunk; de igazán kiváló, ha rostos tőzeget tartalmazó földet használunk. Mindez az induláskor a kedvező növekedéshez szükséges, legalább 1,5 hónapra elegendő tápanyagot tartalmaz.

Más „recept” szerint is elkészíthetjük a felhasználni kívánt földet: 
Házilag akár komposztföldből, 1/10-ed arányban homok és 1/3 részt kitevő kéregkorhadékföld vagy kész típusföld hozzákeverésével ugyancsak megfelelő földkeveréket kapunk. Ezek a földkeverékek igénylik a pótlólagos tápanyagfeltöltést is, melyet liternyi mennyiségre számolva 5-8 dkg összetett műtrágya adagolásával érhetünk el. A legjobb mindig új, friss virágföldet használni, mert a már használt talaj a sok öntözés miatt kilúgozódik, és a rendszeres tápanyag-utánpótlással sem javítható már kellően. Bármelyik földtípust is választjuk, arra ügyeljünk, hogy beültetéskor nedves legyen: ha tenyerünkbe egy marék földet összeszorítunk, akkor összeállt földlabda keletkezzen, anélkül, hogy víz csorogna ki belőle. Az ennél nedvesebb föld szikkasztást igényel.
A beültetésre alkalmas növények közül legkedveltebbek a muskátlik, amelyek jó hő- és fénytűrő képességükön túl a szélre sem különösen érzékenyek. Elsőrendűek a legjobban lecsüngő, Cascade fajtájú futómuskátlik, amelyek borvörös, téglapiros, lila és rózsaszín színekben szerezhetők be, akár még gyökeres dugványként, akár kész, bimbós változatban. Pazar virágain kívül mellettük szól még az is, hogy jól viselik a kedvezőtlen körülményeket; az árnyékos vagy éppen huzatos helyeket. Ráadásul öntisztulók, vagyis kisméretű leveleik és szirmaik elhervadásukkor úgy összesodródnak, hogy alig látszanak. Ez jelentősen megkönnyíti rendben tartásukat, és nehezen elérhető vagy magas helyre rakásukkor kifejezetten előnyös. Egy olyan tartóba, aminek felső szélessége 25 cm, max. 3 tövet ültessünk.
Természetesen nem a muskátli az egyetlen növény, amely a függő virágosládák dísze lehet: a legfigyelemreméltóbbak közül említenénk a kék lobéliát, a sárga papucsvirágot, a sárga vagy fehér cserjés margitvirágot, a rózsaszínű futó verbénát (vasvirágot), valamint az égszínkék ausztrál százszorszépet.
Szép virágosláda elérése érdekében az ültetendő növényeket társítani kell a lehetőség adta körülményekkel; figyelembe kell venni a fényviszonyokat és a széljárást. A víz és tápanyag tekintetében az a lényeges, hogy az összeültetésre kerülő növények igényei hasonlóak legyenek. A társítási lehetőségek a helyi viszonyoknak megfelelően is nagyon eltérőek és sokfélék lehetnek.

  • Törekedni kell arra, hogy a társítottak levelei, és virágainak színe illeszkedjen mind a környezethez, mind egymáshoz. 
  • Lehetőleg váltakozzanak a kicsi és nagyméretű virágok.
  • A társított növények növekedési formájukkal és méretükkel összeillők legyenek a jó optikai hatás érdekében.
    Ezen szempontok mérlegelésével a növények számára is kedvező társítások hozhatók létre. A jelenleg kapható hatalmas választékból számtalan különleges kompozíciót készíthetünk. 
    A beültetések ideje a fagyra érzékenység miatt maradjon május második felére, a „fagyos szentek” elmúltára. Ezután ugyan még előfordulhatnak lehűlések, fagyveszéllyel viszont már nem kell számolni. Az ennél korábbi kiültetés még fagykárosodási veszélyekkel fenyeget. 

A beültetési időpont kiválasztásánál irányadó legyen, hogy mindenképp borús, délutáni vagy koraesti időszakra essen. Tartósan szép, napos idő esetén a beültetést követően helyezzük a növényt árnyékos helyre, mielőtt végleges helyére kerülne. Erősen napsütötte helyre kerülésekor a túlzott párolgás megelőzése érdekében újságpapírral vagy fóliával takarjuk le. 
Az átültetést elősegíti, ha az áthelyezendő növényt sértetlen gyökérlabdával együtt tesszük új helyére. Az elhelyezésre való tekintettel a töveket a kívánt irányba forgatva és a peremrészek felé kissé megdöntve ültessük. Az ültetési távolság általános érvényűen nem határozható meg, tekintettel arra, hogy különböző tényezők befolyásolják a további fejlődést. Túl sűrű ültetéskor még kellő tápoldatozás mellett is hamar legyengül a növény. A beültetés után is maradjon legalább 2 cm-es peremrész a víztérnek, hogy a későbbi öntözések során ne mosódjon ki a talaj, és a locsolóvíz se folyjon ki a cserépből.
A felfüggesztéskor mindig ügyeljünk a biztonságra, gondolni kell arra, hogy egy ilyen tartó a növények gyarapodásával egyre nehezebb lesz. Legjobb, ha mennyezetgerendába fúrt tartókampóra erős tartóláncot, kötelet erősítünk karabinerek segítségével, így még a tartóedény körbefordíthatósága is megoldottnak tekinthető. A függőkosár nagy előnye, hogy a növény minden irányban egyenletesen tud fejlődni, így minden oldalról egyaránt jól mutat.
Az ápolásnál figyelembe kell venni, hogy a függőtartóba az öntözéskor nehéz belelátni. A kiszáradás veszélye még azáltal is fokozódik, hogy a beültetett, dús lombozatú növények sok vizet párologtatnak, ráadásul a magasban hamarabb ki is száradnak, mint földközelben; az eresz alattiak pedig még esős időben sem áznak át eléggé. Az öntözés igazodjon e tekintetben többé-kevésbé eltérő igényekhez, másrészt a helyi adottságokhoz és az időjárási viszonyokhoz. Ezért sem alkalmazható olyan szabály, miszerint hetente kétszer vagy háromszor kell öntözni, hanem a folyamatos nyirkosan tartásról kell gondoskodni. Előfordulhat, hogy nyári kánikulában naponta kétszer is igénylik az öntözést, ám esős, borús időben hetekig is elélnek újabb locsolás nélkül. A túlöntözésből adódó pangó vizet éppolyan fontos elkerülni, mint a már túlzott mértékű, tartós kiszáradást. Ez akkor lép veszélyes stádiumba, amikor a levelek elbarnulnak, és szalmaszerűre elszáradnak. A száradás megakadályozható még a kezdeti állapotban, ha alapos öntözésben részesítjük a növényt; lehetőleg lágy és langyos vízzel. A virágokat viszont lehetőleg ne érje víz, mert esetleg foltosodhatnak emiatt.
A nem virágzó növények lombozatának permetezése este a legideálisabb, mert ekkor lehet tökéletes a vízzel telítődés. A reggeli vagy napközbeni öntözéskor a párologtatás miatt sok víz veszendőbe megy, és még a perzselés veszélye is fennáll. Legegyszerűbb öntözési módszer a locsolókanna kiöntőcsövének meghosszabbítása, de alkalmazhatunk rúdra kötözött öntözőtömlőt is. A legjobb a csepegtető öntözés, erre alkalmas műanyag csepegtetőtestekkel ellátott öntözőrendszerrel, ami jól automatizálható is. Ez garantálja leginkább a folyamatosan jó vízellátást. A túlönözés veszélye itt is fennáll: a pangó vizet most is meg kell szüntetni. Legegyszerűbb, ha alsó vízelvezető nyílást készítünk, és az alsó tálkát, ami a felesleges víz felfogására szolgál, legalább hetente egyszer kiürítjük, és kimossuk.
A tápanyag-utánpótlás megkezdése az ültetés után csak 1-1,5 hónappal válik esedékessé. Ez a művelet lehetőleg folyékony formában, vagyis tápoldatozással történjen. A tápoldat töménysége 0,2%-os, vagyis két ezrelékes legyen, amelyet egy liter vízben oldjunk fel. Ha nem folyékony tápoldatot alkalmazunk, akkor 2 grammnyi szükséges a fent említett mennyiséghez. Nagyobb töménységnél már károsodást, lomb- és gyökérperzselést idézhet elő.
A tápoldatozás – a nagyobb biztonság érdekében – lehetőleg este, vagy borús időben történjen. Előzze meg, és néhány nap múlva ismét kövesse alapos öntözés, ami szintén csökkenti a tápoldatozás veszélyét, valamint segíti az így kijuttatott tápanyagok jó hasznosulását. A két tápoldatozás közötti időintervallum 1-2 hét legyen, persze ez függ a növény típusától is. Ha az ültetéshez használt föld tápoldatokkal kellően fel van töltve, ebben az esetben sem indokolt pár hétig a növény „utángondozása”. A tápoldatozást egészen nyár végéig, szeptember elejéig érdemes folytatni.
A tápanyaghiány könnyen észlelhető a növényeknél: a felső levelek tovább növekedése mellett az alsó hajtások elsárgulnak. Ilyen problémák orvoslása csakis kellő mennyiségű tápoldatozással oldható meg. 
A gondozáshoz hozzátartozik a növények kellő tisztogatása is: az elszáradt leveleket és az elnyílt virágokat feltétlenül el kell távolítanunk a növényről, különben még gombás fertőzések kiinduló helyeivé is válhatnak.
A metszés – szükség szerint többször megismételve – képes a legjobban megelőzni a hajtások túlzott felnyurgulását, vagy esetleges túlburjánzását. Az ennek érdekében eltávolítandó részeket legjobb közvetlenül egy elágazódásnál levágni, ahol biztos a további hajtások kifejlődése. A petúniák és vasvirágok különösen könnyen válnak olyan dússá, hogy vissza kell őket vágni. A legtöbb petúnia még az erősebb visszavágást is elviseli, a cserjés margitvirágok és a margaréták viszont csak kevésbé kurtíthatók; nem szabad őket teljesen a fás részükig visszavágni: ilyen esetben már nem képesek megújulni. A növényvédelem csak valamilyen károsító esetleges megjelenésekor szükséges, ekkor viszont halasztást nem tűrő feladat. Ha nem akadályozzuk meg a károkozó elszaporodását, elhatalmasodik a növényen a betegség, és rohamos pusztulás is bekövetkezhet.
Az átteleltetés, ha egyáltalán lehetséges, hasonló módon történik, mint a nem függőtartóban növekedett társaiké: mindenképp fagymentes helyre tegyük őket. A helykihasználás érdekében legalább egy részük a teleltetés ideje alatt is felfüggeszthető – bár ez a fényellátásuk hátrányára is lehet. A teleltetés megkezdése előtt a hajtásokat mindenképp kurtítsuk vissza, az egynyári növényeket pedig távolítsuk el a virágtartóból, ezzel is megkönnyítve az évelő növények helyzetét.
A muskátli töveket cserépbe is átültethetjük a téli időkre, így jobban érzik magukat, és ezzel is elősegítjük a tavaszi erőteljesebb növekedésüket.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha "lájkolod" az Ezermester Facebook oldalát, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: virágkosárvirágkosár

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kerti krizantém

A kerti krizantémok a legszebb, ősszel viruló évelő virágok egyike. Szakítva azzal az előítélettel, amiért sokan még mindig idegenkednek tőlük - hogy temetővirágok - cserében a késő őszi fagyokig...


Virágtartó erkélyre – raklapból

A raklapok könnyen beszerezhetők és bár az alapanyaguk felületei durvák, ennek ellenére némi plusz munkával masszív virágtartó készíthető belőlük a balkonokra, erkélyekre.