Kress PSX 600

Pneumatikus fúró- és vésőkalapács

Előző lapszámunkban néhány gondolat erejéig foglalkoztunk a pneumatikus fúrókalapácsok és az ütvefúrók közötti különbséggel. A Kress cégtől próbára kapott PSX 600-as (1) tipikus példa az előbbire. A robbantott rajzon jól látható a pneumatikus ütőmű, amely a forgástól függetlenül hozza létre az ütési energiát, vagyis a légdugattyú közvetlenül a szerszámtengely végét kalapálja. Ennek a szerkezetnek nemcsak az ütvefúrókhoz képest sokkal nagyobb ütési energia köszönhető, hanem az is, hogy a szerszám forgása akár ki is kapcsolható, és az SDS gyorsbefogó tokmányba véső betétet fogva a szerszámgép vésőkalapácsként működik (2).
A PSX 600-as a Kress szakmai-iparos programjába tartozik (kék-szürke színe is ezt jelzi), és az ennek megfelelően elvárható minőséget a gyakorlati próbáink során messzemenően igazolta. Már a gép burkolata is jelzi, hogy nagyon finom szerkezetről van szó; egészen puha tapintású, kellemes fogású, mégis nagyon erős, ütésálló a bevonat. A szerkezeti felépítés klasszikusnak mondható, viszont a gyorscsatlakozós elektromos kábel (3) azonnal feltűnik; ez Kress szabadalom. A hagyományos, fix bekötésű kábellel szemben ennek két esetben van különös jelentősége. Az egyrészt akkor, ha a kábelt valamilyen okból - akár azért, mert túl rövid, akár sérülés miatt - cserélnünk kell, akkor nem szükséges a szakszervizhez fordulnunk, hanem az új kábelt egyetlen mozdulattal kicserélhetjük. A másik előnyt igazán azok az iparosok, vagy igényes barkácsolók használhatják ki, akik a gépparkjukat a Kress márkára építik. Összetett munkáknál a szerszámgépek cserélgetésekor nem kell egy kábelerdőt kerülgetnünk, egyetlen kábelről működtethetjük az összes gépet, a gyorscsatlakozó átdugaszolásával. Néhány szó a gép műszaki adatairól. Felvett teljesítmény 600 W, melyhez - a mechanikus, kétfokozatú váltómű közvetítésével 1050 és 2250 fordulat/perces maximális üresjárati fordulatszám tartozik. Átkapcsolás a gép tetején (4). Ennek a kapcsolónak a harmadik állása a forgás teljes kikapcsolása, a vésőkalapács fokozat, aminek természetesen csak akkor van értelme, ha a gép oldalán lévő fúró/ütvefúró kapcsolót (5) az ütvefúró állásba forgattuk. A másik pozíció tulajdonképpen egy értelmetlen kapcsolási variációt hoz létre; a motor ugyan forog, de a tokmány nem, és kalapáló mozgás sincs. Esetleg a motor hűtésére alkalmazható.
Ahogyan az egy fúrókalapácsnál alapkövetelmény, a PSX 600-ast természetesen SDS-plus szerszámbefogóval (6) szerelték fel. A reteszelő gyűrű hátrahúzásával a szerszámcsere gyors és egyszerű. Nagyon fontos, hogy ütvefúrásra és vésésre a gépet csak így használjuk. Annál is inkább hangsúlyozzuk ezt, mert a PSX 600 "set" műanyag kofferjában megtalálhatók a hagyományos fúrás, illetve szerszámbefogás tartozékai is (7). Ez egyrészt az SDS adapterből áll, amely kimenő tengelyként egy M14-es külső menetet, illetve belül egy csavarbehajtó Bit befogópatront produkál (8). Ennek megfelelően az adapterbe csavarbehajtó szár helyezhető, illetve hagyományos, vagy gyorsbefogó tokmány csavarható (9). Mindezekkel a tartozékokkal a PSX 600-as meglehetősen univerzális gép. Az elektronikus fordulatszám szabályozás, az előbb már említett mechanikus váltómű és az alul elhelyezett forgásirány váltó (10) segítségével nyomatéka és fordulatszáma igen tág határok között változtatható, így nemcsak a legkülönfélébb fúrási munkákhoz, hanem véséshez, csavarbehajtáshoz, különböző (pl. csiszoló, polírozó) feltétek meghajtásához is egyaránt használható. Univerzális alapgépnek tekinthető.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fúró, véső, kalapács

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Multifunkcionális szerszámgépek

A különféle igényesebb és főként pontosabb munkákhoz a neves gyártók több funkció elvégzésére alkalmas szerszámgépeket fejlesztettek ki. Ezek közül az egyik legügyesebb az oszcilláló mozgást végző...


Rend a műhelyben

Mindegy, hogy hol van kialakítva műhely, a garázsban, pincében, esetleg csupán a kisszoba sarkában, rendet tartani kell, különben hamar elkallódnak, tönkremennek a szerszámok. Ha nincs...