Faesztergálás fortélyai

Módosítva: 2015-04-10 00:34:42

Alighanem minden barkácsoló belekóstolt, vagy bele szeretne kóstolni a faesztergálásba, feltéve, hogy erre módja volt, vagy lehetőség kínálkozik. Aki már próbálkozott vele, annak valószínűleg csak egy univerzális barkácsgépből kialakított faeszterga volt a "gyakorlógépe", és favéső a megmunkáló szerszáma. Ez, no meg a kellő ismeretek hiánya feltehetően rá is nyomta a bélyegét a kiesztergált tárgyra. Az is biztos, hogy közülük jó néhányan ma már nagy gyakorlatot szereztek az ilyen munkákban, és igényes tárgyak kerülnek ki a kezük közül. A faesztergálás ugyan nem ördöngösség, ám ez külön ismereteket igénylő tevékenység, még akkor is, ha csak hobbiként szeretnénk művelni. Ezért e téren kívánunk azon olvasóink segítségére lenni, akik vonzódnak az ilyen jellegű munkához.

Cikksorozatunkban előbb a szükséges kellékeket mutatjuk be, majd ezt követően főként fogásokat ismertetünk, amelyekkel egyszerű tárgyakat igényesen készíthetnek el. A gyakorlás közben megszerzett rutint birtokában pedig később már összetettebb és különlegesebb munkákra is lehetőség nyílik, hiszen ezek a már begyakorolt műveletekből és elemekből tevődnek össze. Előbb azonban lássunk, mi mindenre van szükségünk, ha fát szeretnénk esztergálni. 

Gépek, állványok és lehetőségek

2Magától értetődően az ilyen munkához elsősorban megfelelő gépre van szükségünk. A választék mondhatnánk szegényes, hiszen ma már kihaltak a régi értelembe vett univerzális, faesztergává is átalakítható barkácsgépek. A Bosch ugyan gyárt kimondott faeszterga gépet (1), ez azonban végső soron egy esztergálásra kész állvány, de meghajtó gép nélkül. Az eszterga "lelke" viszont a Bosch gyártmányú elektromos fúrógépeken kívül lehet bármilyen fúrógép is, amelynek a nyaka 43 mm átmérőjű, és legalább 500 W a felvett teljesítménye.

Nagyon fontos, hogy a meghajtó fúrógép fordulata szabályozható legyen, ugyanis a munkadarab átmérője szoros kapcsolatban van a fordulatszámával, sőt ezen túlmenően még az anyaga is befolyásolja az esztergálásához szükséges fordulatszámot. A fenyőfákhoz 8-15, a kemény fafajok esztergálásához pedig 5-8 m/sec kerületi sebesség a megfelelő. Az átmérők növekedésével tehát a gép fordulatszámát csökkentenünk kell. A profi faeszterga-gépek (2) fordulata általában 200-6000 fordulat között állítható, nekünk azonban eleinte főleg arra kell ügyelnünk, hogy gépünkkel maximum hány cm-es átmérőjű faanyagot esztergálhatunk balesetmentesen. A túl magas fordulatszámmal - különösen nagyoláskor - megforgatott fadarab ugyanis kirepülhet a gépből. A szükségesnél kisebb fordulat viszont a megmunkált felület minőségét rontja. Hobbi jellegű esztergagéphez könnyítésül a megmunkálandó anyag átmérőjéhez az ideálist megközelítő fordulatszámokat a faanyag jellegéhez is igazodva táblázatban adjuk közre. A munkadarab nagyságát ezen kívül a gép állványának hossza, illetve az állvány és a befogó tokmány távolsága is meghatározza.
7Kisebb átmérőjű, nem túl hosszú tárgyakat mikrogépekkel meghajtott faesztergákon is lehet készíteni (3), ha egyébként a meghajtó gép teljesítménye megfelelő, és fordulata is szabályozható. A régi faeszterga állványok is használhatók, legfeljebb a réginél korszerűbb fúrógépet célszerű a befogó állványába erősítenünk. Ha a "nyakbőségük" megegyezik, azaz 43 mm, akkor ennek semmi akadálya. Ellenkező esetben szűkítő gyűrűt kell alkalmaznunk, vagy az állvány nyílását kell marógépen 43 mm átmérőjűre bővíttetnünk. Az ilyen régi barkács faeszterga készletek már csak azért is előnyösek, mert ezek feltehetően komplett egységek, és a gyakorlatszerző munkákhoz tökéletesen megfelelnek. 

Befogó- és forgácsoló szerszámok

9A faesztergák nagyon lényeges részei a különféle menesztő befogók, amelyek az anyag központos befogására és rögzítésére szolgálnak. Ennek legegyszerűbb változata a csavaros befogó (4), illetve a csapos, háromfogú menesztő tüske. A csak egyik végükön befogható munkadarabok befogására szolgál az üreges befogó (5) és a síktárcsa (6). Barkácsesztergákon a fúrógép tokmánya is használható anyagbefogóként, de csak kis átmérőjű farudakhoz. A kisebb esztergályos, pofás tokmányok e gépeken nem használhatók. Hosszú tárgyak esztergálásához elengedhetetlenül szükséges a nyeregszeg is, amelynek kúpos vége hátulról támasztja meg és központosítja a munkadarabot. A csapágyazott, forgó nyeregszeg a megfelelőbb, mert együtt forog a munkadarabbal. Az állócsúcs is használható, de kenni kell, különben a faanyagot forgás közben beégeti a csúcsa körül.

Esztergályozni kések nélkül nem lehetséges. Bizonyos esetekben, pl. sarkos formák, hengeres és domború felületek kialakításához használhatjuk a favésőinket is, ám ezeket célszerű kimondottan a faesztergálásához készült vésőkkel is kiegészítenünk (7). Élszögűk lágy faanyagokhoz 20-30 fok, a keményfákhoz valóké pedig 50-60 fok. Funkciójuk szerint vannak nagyoló-, finomító és alakvágó-, idom-, valamint laposvésők. Ezen kívül a fa esztergályozása közben esetenként szükségünk lehet különféle üregelőkésekre is, amelyeket azonban általában magunknak kell elkészítenünk, mégpedig jó minőségű szerszámacélból. Ez azonban most még a jövő zenéje, egyelőre elégedjünk meg a legszokványosabb esztergavésőkkel.
A pontos munkához mérőeszközök is szükségesek. A faesztergálásnál ezekre pedig - a jó szemmértékünkön kívül - különösen nagy szükségünk van, ám a tolómérőnket, vagy fém mérőlécünket legfeljebb csak acélhegyű-, és belső tapintó körzőkkel kell kiegészítenünk.

A faanyagok megválasztása

10Ha azt szeretnénk, hogy kiesztergált tárgyaink ne csak szépek, de időtállóak és tartósak is legyenek, akkor az anyagkiválasztást is ennek megfelelően végezzük el. Az esztergáláshoz csak megállapodott, jól kiszáradt, repedésmentes fát érdemes használnunk. Az sem mindegy, hogy a kiválasztott fa a megmunkálást illetően megfelelő-e. Az esztergált tárgyakhoz elsősorban a finom rostú fafajták alkalmasak, mint pl. a nyír, az éger és a gyümölcsfák. Jól esztergálható fafajta ezeken kívül a hárs, a dió, a gesztenye, a bükk fája, az egzotikus fajok közül az ében, a paliszander, és a mahagóni, bár ezek beszerzése elég nehéz. A fa fajtáján kívül arra is ügyeljünk, hogy a rönkdarab göcsmentes, erezetrajza pedig szép legyen. Sőt, az anyag színtónusa sem lényegtelen. Számítsunk arra is, hogy a végső felületkezelés melegebb, egyben sötétebb tónusúvá is változtatja a legtöbb fafajtát. Esetenként a különböző fafajok tömbbe ragasztásával is kísérletezhetünk, ezzel is fokozhatjuk a leendő tárgy esztétikai hatását, ám ez már "magas iskola", csak érdekességként említettük meg. (Erről bővebben lapunk 97/4. számában írtunk.) 

Az esztergálás módjai

A faanyagokat kétféle módon, hossz- és keresztirányú esztergálással lehet kialakítani. Hosszirányú esztergályozáskor a faanyag rostjai többé-kevésbé párhuzamosan futnak a forgástengellyel (8). Ilyen módon készülnek a különféle oszlopok és hosszú palástú munkadarabok. Alapanyagként nagyjából hat-, vagy nyolcszögűre gyalult hasábot szokás használni, amit azután nagyolással formálhatunk szabályos hengerré.

Ha viszont a befogott anyag farostjai merőlegesek a forgástengelyre, akkor erre merőlegesen, tehát keresztirányban esztergálunk (9). Anyagként vastagabb fakorongok, deszkából kiszabott sokszögű darabok, vagy vékonyabb anyagokból összeragasztott tömbök használhatók fel, és a szabályos korong alakot ugyancsak nagyoló esztergálással alakíthatjuk ki (10). Ennyit bevezetőként a konkrét munkák előtt, amelyekre a következő lapszámainkban kerítünk sort.

Átmérő (mm) Kemény fához
(ford/perc)
Puha fafajokhoz
(ford/perc)
50 1900-3100 3100-5700
100 960-1500 1500-2900
150 650-1100 1100-1900
200 500-760 760-1400
250 400-600 600-1200

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Barkácsoljunk, de mivel?

Az építkezők és családi házban lakók közül egyre több emberben merül fel a gondolat, hogy az igen drága faipari munkát, még ha egyszerűbb módon is, de megpróbálja saját maga elkészíteni, legyen szó...


Faesztergálás: Faanyagok előkészítése

Faesztergálás során a fát, mint alapanyagot többféle formában használhatjuk fel. Cikkünk betekintést nyújt – az amatőr faesztergályos szemszögéből – a faanyagok előkészítő mozzanataiba, ötleteket...