Ennivaló szépségek

1A hasznosság a szépséggel, mutatóssággal olyan mértékben társulhat, hogy kifejezetten díszes haszonnövények is vannak. A számuk az utóbbi időben mintha gyarapodna is többek között azáltal, hogy a korábban csak érdekességként számon tartott növények újrafelfedezésével ismételten termeszteni kezdték őket. Az ilyen ehető díszektől még az sem sajnálhatja a helyet, aki a hasznosat tekinti csak helyfoglalásra érdemesnek.

A szépség, még inkább az érdekesség kedvelői pedig egyben jól járhatnak velük, a hasznukra válhatnak.
Ezek a növények többségükben nem mindennapiak, éppen ellenkezőleg, kifejezetten különlegességek. Azért is ajánljuk olvasóink figyelmébe, mert többségük vetési idejéről még most sem késtünk le.
A sorban előre kívánkozik a díszbab, illetve tűzbab. A májusi vetéséből már a fagyok után kikelve, előbb-utóbb két méterre is felkúszhat bármilyen támasztékon, még zsineghálózaton is (takarva egyben akár falfelület vakolathiányosságait is). A jellegzetes bab levelei hónaljából, kis arasznyi száron, laza fürtben nyílnak késő őszig a fő díszét jelentő élénkpiros, ritkábban fehér vagy kék színű virágai. Széles, hosszú és húsos falú terméshüvelyei pedig a fagyokig szedhetők zöldbabként. Nagy, világosbarna, cirmos vagy fekete-fehér magvai zsengén ecetes-hagymás salátaként, de főzeléknek is kiválóak.
2Az ugyancsak a kúszó növények közé tartozó kolbásztök indái 5-6 m hosszúra is kifejlődhetnek. Rajtuk pedig nem kevesebb, mint 1,5-2 m hosszúra is megnőni képes tök termése, hosszú, egyenes, de zöld állapotban különböző formára is hajlítható úgy, hogy ezután kiszáradva lakások díszítésére különösen alkalmas lesz. Zsenge korukban viszont rántva, főzeléknek, salátának készítve ínyenc csemegének tartják.
A hasonló indaképzésű luffatök beérve, sötétzöldből világosbarnára színeződő, mintegy két arasznyi hosszú és 8-9 cm széles, kocsánya felé vékonyodó, henger alakú terméseiben az edénynyalábok a biológiai érettségük állapotában sűrű, rostos hálózatot képeznek, hántolt fűzfavessző színűek. A burkoló héjuk lehántása után a szivacsszerűen rostos belső rész szivacsként is használható, a bőr vérbőségét javítja, serkenti a vérkeringést.
A sonkatök nevének többnyire megfelelő alakú és kocsány felőli, ritkán megvastagodó részén teljesen tömött és narancssárga húsú, kezdetben világos sárgásszürke, majd csontsárga héjú termésének húsa édes, gesztenyére emlékeztető. Sütve és főzve egyaránt alkalmas közvetlen fogyasztásra vagy cukrászipari felhasználásra.
A rebarbara az eddigi egyévesektől eltérően 6-8 évig is bő termést adhat megfelelő gondozása mellett. Lapuszerű, hatalmas leveleiből spenóthoz hasonlóan főzelék készíthető. A gyökértörzséből egymás mellett sorban jó arasznyi hosszúra kifejlődő levélnyelei kompótnak készíthetők el. Beltartalmi értékét a bőséges almasav-tartalma növeli. Magányos - szoliter - elhelyezésében pedig különösen látványos lombdíszével. Nem is kell hagyni a magszárát kifejlődni, hacsak a lehetséges tőosztáson kívül a kétségtelenül sokkal szaporább magvetéséhez nem kívánunk magot nevelni.
Az articsóka szintén évelő, hasonlóan hosszú életű és termetes. Szárnyasan osztott, tüskés szélű, szürkészöld színű leveleinek rozettájából a virágszára 1,2-1,8 m-re nyúlhat, halvány- vagy liláskék fészkes virágokkal koronázva. Igen mutatós. Virágkezdeményeinek kemény, húsos virágalapja viszont hústöltelékkel vagy főzeléknek elkészítve fogyasztható. Levágva - a felhasználásig - szolgálhat díszként is. Szintén magról vagy rügydugványozással szaporítható.
Sorolni lehetne még jó néhányat, ezek között fűszernövényeket is, de ízelítőnek, kedvcsinálónak ennyi is bizonyára megteszi.

enni_03.jpg (13363 bytes)enni_04.jpg (4513 bytes)

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: étel, zöldség

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fokozott vízterhelésű terasz szigetelése, burkolása

A teraszok, erkélyek burkolásának, egyik alapfeltétele a megfelelő tapadó szilárdságú alapréteg. A szabványok által előírt minimális tapadó szilárdság 1,5 N/mm2. A korábbi burkolatból minden...


Unokáink már látni fogják?

Magyarországon 2,5 millió családi ház van. Energetikailag korszerűnek 5-10%-uk mondható, melyek energetikai korszerűsítést nem igényelnek, hiszen ezeket eleve a kor követelményeinek megfelelően...