Falazott bútor

1Manapság, amikor a bútorok ára egyre emelkedik, számos ügyes kezű ezermester véli a "magad uram!" szólásmondás és a kelleténél laposabb pénztárcája miatt, hogy akkor jár jól, ha az otthonát saját készítésű bútoraival rendezi be. Mások meg talán helyi adottságaikra tekintettel választják, a maguk készítette, méretre szabottat, egyénit. Lapunkban már eddig is számos ötlettel segítettük-e nagy munkára vállalkozókat, most azonban megszokottaktól eltérő megoldást mutatunk be, a falazott bútort. Előnye, hogy hatásában egyedi, stabil, és számtalan variációs lehetőséget biztosít a megépítője számára. Szólnunk kell viszont a hátrányáról is - mert a dolog így korrekt -, ezt bizony nem lehet ide-oda tologatni, és csak megfontolt tervezés után érdemes elkészíteni.

Az ötlet mondhatnánk nemzetközi, minden ismert barkács magazinban fellelhető. Konyhaberendezéstől kezdve, teljes víkendház beépítésig számos változatban alkalmazták szerte a világban. Mi most egy francia ötlet adaptációjaként mutatjuk be olvasóinknak az alábbi szobabútort, amely főként az alacsony belmagasságú, nem túl nagy alapterületű szobákba építhető fel sikerrel. Lakótelepi lakószobákban, víkendházakban is jól mutat. Rusztikus hatását fokozni, vagy megszüntetni sem nehéz, ahogyan azt elkészítője kívánja, ám a módszer tagadhatatlanul egyedivé teszi ezt a falazott vázú berendezést.
2A bútor lényegében függőlegesen felhúzott válaszfalakból és a közéjük épített fa bútorelemekből áll. A falazóanyag előre méretre szabott gázbeton (1), de élükre állított tömör falazótéglából, vagy 30x40 mm-es lécekből összeállított keretekből, két rétegben gipszkartonnal burkolt kivitelben is elkészíthetők ezek a válaszfalak. Lényeges szempont, hogy az ilyen jellegű bútornak szilárd alap szükséges; beton aljzat, arra ragasztott kerámia, vagy parketta burkolat is megfelelő. Szőnyegpadlóval burkolt helyiségben is felépíthető, ha a szőnyeget előzőleg megfelelő szélességben felszedjük. Hagyományosan lerakott parketta, vagy hajópadló azonban nem kellően szilárd alap az ilyen bútor számára.
A tervezés az ilyen berendezés építéséhez elengedhetetlenül fontos. A függőleges válaszfalak egymástól max. 1 m távolságba legyenek, különben a polclapok csak kevéssé lesznek terhelhetők, és a bútor épített jellege sem lesz eléggé hangsúlyos. Ha élére rakott tömör téglából kívánjuk felhúzni a válaszfalakat, akkor a téglakötéseket is tervezzük meg, mert a válaszfalak csak így lesznek időtállóak és kellően szilárdak. Ebben az esetben a mélységi méreteket a falazóanyag méretéhez igazodva válasszuk meg, tehát az alsó rész 50 cm, a felső pedig 37 cm széles legyen.
3Az építést az alsó rész válaszfalainak a beépítésével kezdjük el. A válaszfalak helyét teljes hosszukban jelöljük fel a falra. A méretre vágott elemeket ragasztó- (2), vagy falazóhabarcsba ágyazva, merőlegesen beállítva illesszük a helyükre (3). A téglából épített válaszfalak fugáit azonnal simítsuk el. A kötőanyag megszilárdulása után tegyük helyére a horizontálisan futó fedőlapot (4). Ez lehet laminált felületű konyhai munkalap is, de megfelel a vastagított szélű, 19 mm széles, domború élszegéllyel fedett, laminált bútorlapból levágott darab, vagy simára gyalult, felületkezelt palló is. Ezt az alkatrészt a válaszfalakra tiplis facsavarokkal rögzítve erősítsük fel.
Következhet a keskenyebb válaszfalak felhúzása (5). E műveletsornál nagyon ügyeljünk az egymásra illesztett elemek függőlegességére és egysíkúságára. A görbe fal ugyanis nemcsak csúnya, de szilárdságát tekintve sem lesz megfelelő. Ezt függőónnal, egyenes élű deszkával, vízmértékkel ellenőrizzük, és a hibát azonnal javítsuk ki. A gázbetonból készült válaszfalak oldalaira szegezzünk 5-10x30-as léceket, amelyeket azután vakolóhabarcs réteggel tegyünk egysíkúvá. E lécekre később, a polctartó csapfészkek kifúrásakor és a facsapok beütésekor lesz szükségünk. A habarcs lehúzását megkönnyítik a lécek, sőt még a válaszfalak élének kialakításában is nagy segítségünkre vannak. Ezeket a felületeket ugyanis két oldalról a falazatra erősített deszka segítségével a legkönnyebb egyenes felületűre vakolnunk (6). Téglákból felhúzott válaszfalakat természetesen nem szükséges vakolnunk, és a betétlécekre sem lesz szükségünk, ha minden konzolcsap tömör téglába kerül. A megszilárdult vakolatot gletteléssel simítsuk be, csiszoljuk simára, majd fessük be diszperziós falfestékkel.
6Miután a bútor falazott részét elkészítettük, munkánkat a fa részek kialakításával folytassuk. A szekrényes alsó részhez készítsünk kb. 80 mm magas lábazatot, a fölé pedig keskenyre vágott, élfóliázott keretet, amelyre a szekrényajtók pántjait felfogathatjuk. A keretet a támpillérek élébe eresztett facsapokkal (7), de még inkább hosszú, rögzítőhüvelyes facsavarokkal fogassuk fel. Ha fiókos rész is szerepel a tervünkben, akkor a fiókokat 20x20 mm-es vezetéklécekkel csavarozzunk a támfalak belső oldalára (8), a vezetékléceket közrefogó két lécet pedig a fiókok oldalaira erősítsük fel. A famunkákat a polcok leszabásával folytassuk. Ezek vastagsági méretét a várható terhelésükre tekintettel válasszuk meg. Választhatunk posztformingolt élű laminált faforgács polclapokat, 25 mm vastag simára csiszolt deszkákat, vagy akár 19-21 mm vastag, színfurnérral borított bútorlapokat is. A lényeg, hogy a fa alkatrészek összhatása egységes legyen, ezért az anyagokat ne keverve alkalmazzuk.
8Az alsó szekrényrész ajtajainak anyaga legyen a mérvadó, ehhez igazodva válasszuk meg a polcok anyagát is. Konzoljaikként 8-10 mm átmérőjű köldökcsapokat használjunk, amelyeknek a válaszfalakba fúrjunk - a felerősített lécek középvonalába - 30 mm mély lyukakat. A 45 mm hosszúra vágott csapokat üssük a fészkükbe, majd helyezzük rájuk a polclapokat, és a kiálló csapokat jelöljük át az alsó oldalukra (9). Ha a polcok elég vastagok, a konzolcsapokat vésett, vagy felsőmaróval kialakított hornyokba süllyesztve tüntethetjük el.
A polcok helyére illesztése után birtokba vehetjük új beépített bútorunkat, amelyet később még zárt szekrényes részekkel, pontosabban a polcok elé szerelt ajtókkal is kiegészíthetünk. Így változó igényeinket később is megfizethető áron elégíthetjük ki, mégpedig nagyon egyszerűen, gyorsan kivitelezhető módon.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: falazott

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1936/Falazott_bUtor