Ablakmosó revízió

3Autóinkon igazán fontos feladatot lát el a mosóberendezés. Feltéve, ha jól működik! Apró hibái ugyan néha mulatságos szituációkat okoznak, de csak a külső szemlélődő számára. Mert a volán mögött ülő aligha találja viccesnek, ha pl. megpöccinti a "spriccni" kapcsolóját, és a két kis vízsugár a szélvédő helyett a csomagtartót, a tetőt, netán a szomszéd kocsi ajtóüvegét spricceli le. Mint ahogy az sem készteti önfeledt kacagásra, ha szórófejekből olyan fáradtan bugyog ki a víz, hogy attól az embernek rögvest a nyári vízhiány jut eszébe. A lapátok által szétkent piszok, a látom, hogy nem látok szindróma, pedig marad. Ellene csak úgy védekezhetünk, hogy autónkon tartunk egy alapos ablakmosó, azaz "spriccni" revíziót. Még egy óra sem kell hozzá, és ennek során számos apró hibát orvosolhatunk, néhányat pedig meg is előzhetünk.

Az autók ablakmosó berendezései nem bonyolultak, kivéve a luxuskocsik különféle automatikus érzékelőkkel kibővített ablaktisztító mosóit. Egy átlagos személyautóban (1) többnyire az ablaktörlő fokozatkapcsolójának a karjával, vagy egy külön nyomógombbal (H) lehet ki-be kapcsolni a szélvédőmosó apró kis szivattyúját (B). A tápvezeték (F) egy biztosítékon (G) keresztül juttat feszültséget a motorra. A motor hajtotta szivattyú egy tartályból (A) szívja ki a vizet, és egy műanyagcsövön (C), majd egy T-elágazó idom (D) segítségével a tisztító folyadék a két ablaktörlő lapáthoz közeli szórófejen (E) keresztül jut a szélvédőre, ha minden rendben működik. Ha a kapcsolásra néma csend a válasz, nézzük meg a motoros szivattyút, mert lehet, hogy a csavarhúzónk nyelével csak egy kicsit meg kell kocogtatnunk, és a motor azonnal felébred Csipkerózsika álmából (2). Álmosan ugyan, de pumpálni kezdi a tartály vizét kifelé.
5Ha a motor továbbra is néma marad, nem árt először a biztosítékát ellenőrizzük, mert lehet, hogy ennek hibája miatt nem kap feszültséget a kis vízpumpa. A megfelelő biztosítékot és helyét a típuskönyvekből a legkönnyebb kikeresnünk (3). Ha a motoros pumpa ennek ellenére sem indul el, és ellenőrző lámpánk szerint kap áramot, akkor valószínűleg a vezeték sarui oxidálódtak el. Egy kis WD-40-es kezelés, vagy akut esetben egy lapos tűreszelővel történő érintkező tisztítás (4) kontaktspray-s kezeléssel kiegészítve biztosan eredményre vezet. Ilyenkor nem árt a saruk vezetékbefogó hüvelyét is megvizsgálnunk, mert ha lazán fogja össze a hajlékony vezeték szálait, azok könnyen korrodálódnak, és egyre rosszabb lesz a vezetőképességük e részeken. Fújjuk be ezt is kontaktspray-vel, majd fogóval nyomjuk össze a saruk befogó hüvelyeit.
Ha a pumpa dolgozik - amire a motor halk zümmögéséből következtethetünk - húzzuk le nyomócsonkjáról a műanyag csövet, és ellenőrizzük hogy elég erős-e a nyomása, megfelelő-e a kinyomott víz mennyisége (5). Az éppen hogy folydogáló vízsugár a pumpa eliszaposodására, részleges dugulására utal. Ilyenkor ellentétes polaritással megforgatott motor járatása mellett öntsünk a műanyag csőbe kevés tiszta vizet, és így mossuk át a szivattyúrészt. Az elágazó idomról is húzzuk le a folyadékcsöveket (6), és átmosásukat követően tegyük vissza a helyükre. A szórófejeket is tisztítsuk meg a lyukaikba rakódott üledéktől, majd végül a tisztító folyadék tartályát is mossuk ki alaposan (7). Erős vízsugár híján használjunk a lerakódott üledék fellazításához üvegmosó kefét, a tartályba töltött vízzel jól rázzuk meg. 7E művelethez természetesen húzzuk le a pumpáról a táp- vezetéket és a vízcsövet.
A kitisztított tartályt szereljük vissza a helyére, és töltsük fel az évszaknak megfelelő arányban desztillált vízzel hígított ablakmosó folyadékkal. A szórófejeket gombostűvel úgy állítsuk be, hogy a vízsugaruk a szélvédő felső harmadát nedvesítsék be (8). A lecsurgó vizet azután a lapátok lehúzó-gumijai kellően szétterítik, és közben az üveg felületét tisztára is törölik. Az így áttisztított és leápolt ablakmosó rendszer garantáltan jól fog működni, a mosófolyadékot oda juttatja, ahol erre szükség van, mégpedig jó hatásfokkal és bőségesen. A szélvédő tisztításának ugyanis ez a titka.
 
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: ablakmosó, gépkocsi

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-1955/Ablakmoso_revizio