Aki mindig szolgálatra kész

Fainas

inas_01.jpg (10179 bytes)Jó is lenne, ha hazatértünkkor egy mindig szolgálatra kész, frakkos inas várna bennünket! Vágyálom ez? Korántsem, csak kissé korlátozottabb formában, mint gondolnánk. Pontosabban fogalmazva passzívabban, mint azt szeretnénk, mert türelmesen várhat bennünket, és a levetett ruháinkat is rábízhatjuk, de elénk nem jöhet, mert fából van az istenadta, a feladata pedig levetett ruháink tartása, s nem több. Aki ennyivel is beéri, akár egy nyugalmasabb hétvégén elkészítheti magának.

Az eredeti darab 20 mm-es rétegelt lemezből készült, de megfelel hozzá a 19 mm-es fehér, laminált faforgácslap is. Négyzethálós rajzunk alapján azok is kirajzolhatják a saját inasuk kontúrját, akik nem jók szabadkézi rajzban. Egy négyzet 3,5x3,5 cm legyen. A figurát két példányban vágjuk ki lyukfűrésszel, majd az éleiket csiszoljuk simára. A két sziluett figurát a fejüknél, a kezüknél fogjuk össze 25-30 mm átmérőjű, 350 mm hosszú, simára csiszolt farudakkal, alul pedig egy, a lábak közé ragasztott 60x20 mm-es faléccel, amelyet két-két hosszú facsavarral is erősítsünk meg.
inas_02.jpg (12893 bytes)Az így összeerősített inas-figurát 400x400 mm-es laminált faforgácslapba csapozva állítsuk stabilan a talpára, majd éleire vasaljunk fehér élfóliát. Ezt követően már csak az inas fekete frakkját kell megjelenítenünk festéssel, vagy a figurák oldalára ragasztott fekete öntapadó műanyag tapétával. Az inas arcvonásait szeszes filctollal rajzoljuk meg, és már is gondjaira bízhatjuk levetett napi holmijainkat.
Vállfára helyezett zakónkat, ingünket a legfelső-, nadrágunkat a kezek között levő farúdra akaszthatjuk fel, nyakkendőnket pedig inasunk kezére helyezhetjük, és ezzel véget vethetünk a székekre tett holmik okozta rendetlenségnek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fogas, ruhatartó

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Lézeres felületkezeléssel növelik a fogbeültetés sikerességét

Közösen dolgoznak a titán fogászati implantátumok több hónapos beépülési idejének lerövidítésén a Szegedi Tudományegyetem fogorvosai és fizikusai, lézeres felületkezeléssel növelve a fogbeültetés...


Sarok és él-lap kötések

Még igénytelen ládák összeerősítésénél is szükség van az elemeinek szilárd kapcsolatára, a sokkal igényesebb kivitelű bútordaraboknál pedig ez alapkövetelmény. Számos változata van a...