Kiegészítő asztal a DKS 400 Vario lombfűrészgéphez

dks_03.jpg (11922 bytes)Az AL-KO lombfűrészgépének kipróbálása közben megnehezítette a csiszolási munkákat, hogy nem volt hozzá megfelelő munkaasztal. Hogy pontosabbá tegyük ezt a többnyire fontos munkafázist, magunk pótoltuk a szerintünk fontos kiegészítő eszközt. Nem nagy munka az elkészítése, és mivel más, állványba fogható fúrógépekhez is szükség lehet hasonlóra, közreadjuk a leírását.

Mivel konkrétan a DKS 400-hoz igazodó asztalra volt szükségünk, és a gép burkolata a felerősítését nem tette lehetővé, ezért szilárd, a gépet mindig pontosan azonos helyzetbe hozó alaplapra gondoltunk. Ám, mivel a gépet úgyis sík lapra kell állítanunk, a gumilábak pedig jól rögzítik, ezért a sík felületre különálló asztal is felszorítható. Asztallapként 19 mm-es faforgácslapot választottunk, amelybe középen akkora nyílást vágtunk, hogy a csiszolótárcsa pont beleférjen, és hátsó élei a burkolathoz érjenek. Az elejét 100 mm-e sugárban íveltre fűrészeltük, hogy a szögbeállító vezetéket majd bármilyen szögállásban rögzíteni tudjuk. A tárgyasztal alá 10x10 mm-es lécből leszabott lábakat erősítettünk, majd erre 5 mm-es rétegelt lemezből levágott talpat ragasztottunk.
dks_02.jpg (15139 bytes)A szögbeállító lécvezeték 10x20 mm-es, végén 20x20 mm-es fatömbbel megvastagítva. Ez alá kerül a menetes leszorítólemez és az M3x20 mm-es recésperemű rögzítőcsavar. Másik végén facsavarral fogattuk fel a tárcsanyílás elé. A kellő szögértékek beállítását vékony műanyag lapból készült, készen vásárolható szögmérő tárgyasztalra ragasztásával könnyítettük meg. Az asztal ezzel készen is volt, és miután két csavaros szorítóval a munkaasztalra erősítettük, a csiszolótárcsával felszerelt fűrészgépet pedig szorosan az asztalka hátsó éléhez szorítva beállítottuk, már dolgozhatunk is vele. A csiszolás így sokkal könnyebb volt, különös tekintettel a pontosan beállítható szögértékekre. Ezt a lécet hosszcsiszoláskor le kell szerelni.
Hasonló gumitárcsákat az állványba fogható barkácsfúrógépekre is felfoghatunk, és a hasonló módon kialakított, de feltehetően magasabb lábakra szerelt csiszolóasztalnak ilyen esetekben is jó hasznát vehetjük. Közben azonban ügyeljünk arra, hogy az asztal szintje a csiszolótárcsa alsó felével kerüljön egy vonalba, és a tárcsa lehető legnagyobb csiszolási felületét "hasznosítsa". Így a csiszolótárcsa mindig a vezetéklécnek szorítja majd a munkadarabot, miközben az asztalhoz is szorítja.
Az igazán pontos munkákhoz azonban a síktárcsa az igazi, amit három 5 mm-es rétegeltlemezből kivágott korongból készíthetünk el. A korongokat dekopírfűrész-géppel nagyoljuk ki, majd a közepükbe fúrjunk 2 mm-es lyukat, és egy dks_03.jpg (11922 bytes)ugyanilyen átmérőjű csappal erősítsük egy deszkadarabra. A korongok méretre koptatását a csiszolóasztalra fogott deszkán percek alatt elvégezhetjük. Két korong furatába - nagyobbításuk után - anyákkal rögzítsünk olyan csapot, amelynek a végén M6-os menet van, majd ragasszuk össze mindhárom korongot. A tárcsa tengelyét pillanatragasztóval is biztosítsuk kilazulás ellen. A korongot, ezt követően forgassuk meg, homlokfelületét csiszolással hozzuk tökéletesen síkba, majd az élét is csiszoljuk pontosan koncentrikusra. A felületét többször fújjuk be akrillakkal, majd vízzel oldható - és nem oldószeres - ragasztóval, jól lepréselve rögzítsük fel rá a megfelelő szemcsenagyságú csiszolóanyagot. Ha pedig ez elkopott, alapos benedvesítés után másikat ragaszthatunk a helyébe. A tépőzáras megoldás jobb lenne, ám ez a nagy felület miatt nem megoldható. Ha két ilyen tárcsát készítünk akkor az egyikre durvább 60-80-as, a másikra 120-150-es papírt ragasszunk, és ezzel a csiszolási munkát is meggyorsíthatjuk, hiszen a tárcsák cseréje csak perceket vesz igénybe.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: lombfűrész, fűrész

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fazekasné avatarja

Fazekasné        

Ez a típusú lombfűrészgépünk van és az utolsó fűrészlapot is eltörtük. Szeretném megtudni, hol lehet újakat beszerezni. Címem: picimari@gmail.com. Köszönettel.

Kerti gépeink karbantartása

A házikertekben használt kisgépeken, (legyen az fűnyíró, szivattyú, motoros kapa, motoros fűrész vagy gyepszegély-nyíró) bizonyos apró karbantartási munkákat gyakorta szükséges elvégezzünk ahhoz,...


Több mint munka: felelősség

Teljesítmény, biztonság, technológia, precizitás ésmunka iránti szenvedély. Fontos értékek, a STIHL igazi erejét azonban a gépeket használó közösség jelenti. Ezt a STIHL most be is bizonyítja,...