Konyhába, szobába:

Bárszék asztallal, két személyre

Sokan napközben az ételbárok pultjai mellett, magas székeken ülve étkeznek. E jellegzetes hangulatot otthon is megteremthetjük, csupán néhány magas szék és magasabb asztal szükséges hozzá. A magas székek természetesen készen is megvásárolhatók, ám egy vérbeli ezermester inkább a maga készítette székekkel és asztallal rendezi be a maga otthoni ételbárját. A munka nem különösebben hosszadalmas, az anyagok birtokában pár nap alatt elkészíthető a szerény étkezőbárgarnitúra.

A szükséges anyagok a következők: a lábakhoz 30x40, a hevederekhez 25x30 mm-es léceket és 20 mm-es farudat, továbbá az ülés lapjaihoz 25-30 mm vastag fenyőfából készült építőlapot szerezzünk be. Kötőelemként 10 mm-es köldökcsapokra és erős faragasztóra, a felületkikészítéshez pedig pácra és színtelen bútoripari lakkra lesz még szükségünk, és máris munkához láthatunk.
Először is a székek lábaihoz való 700 mm magas léceket, majd a hevederléceket vágjuk le. A vágások pontosak és az élekre merőlegesek legyenek. A hevederlécek végeibe ragasszunk két-két köldökcsapot, majd a lábakba ezeknek fúrjuk ki a csapfészkeit. Vigyázzunk, az alsó farudakat egymástól 30 mm-re eltolva eresszük félig a lábakba. A darabokat csiszoljuk simára, esetleg pácoljuk sötét tónusúra, majd finom átcsiszolás után lakkozzuk le. Az alkatrészeket ragasszuk össze, hevederes szorítóval fogjuk egymáshoz, és hagyjuk a ragasztót teljesen megkötni. Közben kialakíthatjuk az ülés lapjait. Méretük 350x350 mm, és kiszabásuk után a sarkaikat, éleiket csiszolás közben kerekítsük le. Pácolás, lakkozás után a székvázak tetejére ragaszthatjuk mindegyiket.
Az asztalt legalább 20 mm vastag fenyődeszkából készült építőlapból szabjuk ki. Szélessége kb. 550-600, hossza pedig 960 mm legyen. A lap alá ragasszunk szélvastagításként 20 mm vastag léckeretet, majd az egyik végét lyukfűrésszel vágjuk félkerekre. A lap élét csiszoljuk simára, éleit kerekítsük le. Ha fixen kívánjuk a falhoz erősíteni, akkor egyetlen lábát szilárdan, léckerettel körbefogva rögzítsük az asztallap alá. Ha viszont lehajthatóvá szeretnénk tenni, akkor a lábát az asztallap alá hajthatóvá kell tennünk. Mindkét megoldáshoz rajzunk kellő támpontot ad. Az asztal lábát legalább 60x60 mm-es anyagból szabjuk le, majd végleges kikészítése után a kívánt módon rögzítsük a helyére, az asztalt pedig ezt követően szintbe állítva szereljük a falra. Ha minőségi bevonattal láttuk el az asztalt és a hozzávaló székeket, hatásuk dekoratív lesz, amit a székekre helyezett színes ülőpárnákkal még tovább fokozhatunk.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: bárszék, asztal

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2079/Barszek_asztallal__ket_szemelyre