Szerszámtárolók

A mai háztartások kellékeihez éppenúgy hozzátartoznak az alapvető szerszámok, mint kabáthoz a gomb. Addig nincs is baj, míg egy szerény csavar-húzó készletetnek, kombinált fogónak, kalapácsnak kell az egyik konyhai fiókban helyet biztosítani. Ám ha a készlet állandóan újabb darabokkal bővül, előbb-utóbb már nem fér el a fiókban. A konyha úrnője pedig érdemeik elismerése mellett felmondja az "albérletet". A szerszámoknak kétségkívül tárolóhely kell, mégpedig a gyarapításuknak megfelelően egyre több, helyük pedig a szerszámosládában van. Ezt magunk is elkészíthetjük, ám ha nem akarunk erre időt fecsérelni, készen is megvásárolhatjuk a céljainknak megfelelőt. Most ezekből adunk némi ízelítőt.

A barkácsáruházakban számos szerszámos láda közül válogathatunk. Ezek főként műanyagból készültek, ötletes kialakításúak, és nem is kerülnek túl sokba. Ha az otthoni javításokhoz, barkácsoláshoz használt szerszámkészletünk még nem túl bőséges, célszerű egy készen vásárolt dobozba zárva tárolni, hiszen így mindent egy helyen megtalálunk, és túl sok helyet sem foglalnak el. Egy megfelelő szerszámos láda még a jól felszerelt barkácsműhelyben sem haszontalan, hiszen az adódó helyszíni munkákhoz szükséges szerszámokat reklámszatyor helyett ebben szállíthatjuk a tetthelyre.
A barkácsáruházak ládaválasztéka igazán bőséges. Sok hasonló változat van forgalomba, márkáik eltérőek, adottságaik viszont hasonlóak. (Mi most a BauMax áruház választékában tallóztunk.) Az áruk nagyságtól és gyártmánytól függően 800-5600 Ft közötti. Anyaguk általában rugalmas műanyag, de akad közöttük néhány fémből készült is; ezek bizony elég sokba kerülnek. A műanyag ládák könnyűek, de törés esetén nem, vagy csak nehezen javíthatók. Szerencsére a pántjaik nincsenek különösebben igénybe véve, fedélreteszeik pedig ideálisan kialakítottak.
A legegyszerűbb és legolcsóbb a falra, szekrényajtókra is felerősíthető szerszámtartó (1). Változatos méretű lyukakkal és egyéb nyílásokkal áttört felülete, fektetett és függőleges elhelyezési lehetősége különféle kéziszerszámok áttekinthető tárolására ad módot, de csak fixen felerősítve használható.
8-as képA hagyományos szerszámládának könnyű műanyag változata (2) már mobilizálható. Két oldalsó mély rekeszében kéziszerszámok és szerelési anyagok helyezhetők el, de a rekeszekben tárolt kellékek nehezen áttekinthetők.
A zárható fedelű, nagyobb szerszámos láda (3) aljában akár egy fúrógép is elfér, a kisebb szerelő szerszámok pedig a fölé helyezhető, rekeszekkel felosztott lapos tálcába rakhatók. Ennek fogantyúja csak a kiemeléséhez hasznos, mert szerelőládaként használva a tálca kissé labilis, rekeszeiből könnyen kiesnek a nagyobb szerszámok, és ügyelni kell a megfelelő egyenletes súlyelosztásra is. Alap szerszámkészlet tárolására azonban jól megfelel ez a láda.
Hasonló adottságú és méretű a következő szerszámos láda is, egy szerszámtartó tálcával (4), ám plusz szolgáltatásként a láda fedelét is rekeszesre képezték ki, és egy rugalmas, átlátszó fedéllel zárható le felülről (5). A fedél célszerűen kialakított, kisebb szerszámok tárolására is alkalmas, viszont a kis csavarok, az egyéb apró szerelési anyagok a tető esetleges deformációja miatt kiszóródhatnak.
11-es képA szerszámos ládák között olyanra is felfigyeltünk, amely csak bizonyos feltételek között használható praktikusan. Ez ugyanolyan, mint az orosz "matyoska" baba, csak ennél a nagy láda két kisebbet rejt magában (6). Mivel így csak a legbelső alkalmas tárolásra, csak akkor mondható hasznosnak, ha a három zárható, lapos tálcával is ellátott ládát külön-külön használjuk. Végső soron ez olyan "egyet fizet, hármat kap" szerszámos láda, és ha ez a célunk, akkor jól járunk vele.
Vásárolhatunk kombinált funkciójú szerszámos ládát (7) is, amelyet szükség esetén zsámolyként, sőt jobb híján aprócska munkapadként is használhatunk. Igaz, hogy csak mellé térdelve fűrészelhetünk a tetején, viszont szerelőzsámolyként pont megfelelő a magassága. Az egyszerűbbhöz csak egy szerszámos tálca tartozik, és a zsámolyládába nem sok szerszámot rakhatunk, de a legtöbb otthoni munkához ez is megteszi. Ennek jobban kihasználható változata (8) csak annyiban tér el az előzőtől, hogy kicsit mélyebb, így a kiemelhető szerszámos tálca alatt több szerszámnak jut hely (9). A teteje pedig leemelhető, átlátszó fedelekkel ellátott rekeszeiben kisebb szerelőkulcsokat, csavarhúzókat stb. továbbá apró szerelési anyagokat tárolhatunk (10).
12-es kép
Az igényesebb kézi szerszámgépek csomagolásához hasonló a barkácsgépes készenléti doboz (11). A gépet kúpos szivacspárna rögzíti rugalmasan a dobozba, amelynek a szétnyíló másik fedelében a géptartozékok és apróbb szerelési anyagok számára rekeszes tároló van. Átlátszó, rugalmas és jól záródó fedelét két patentszem rögzíti. A számunkra becses szerszámgép mindenképpen megérdemel egy ilyen készenléti dobozt, és így a tartozékait sem kell soha keresgélnünk.
A szerszámos ládák mellett szükségünk lehet olyan kis rekeszes tárolókra is, amelyekben szegeket, csavarokat, egyéb apró szerelési anyagokat tárolhatunk, mégpedig egy helyen. Kedvünkre válogathatunk az álló, fekvő, széles, keskeny, kihúzható fiókos, táska formájú tárolók között (12, 13), a céljainkra bármelyik megfelel, csak a helyigényükre kell odafigyelnünk.
A műanyag szerszámos ládáknak előnyös tulajdonságuk, hogy méretükhöz képest könnyűek (14). A fémből készültekről ez kevésbé mondható el (15). A szétnyitható profi szerelő szerszámos láda kétségtelenül időtálló darab, szerszámokkal megpakolva azonban igencsak megerőltető a cipelése (16).

16-os kép

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: szerszám, tároló, tartó

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Egyen akkus gépcsaládok

Általában akkor kerül a szemetesbe egy akkus csavarozó, ha tönkremegy az akkuja. Ez azért van, mert egyrészt a gép belső szerkezete és a töltő nagyon ritkán hibásodik meg, másrészt az akku ára...


Ha számít a simaság

Vannak olyan helyzetek, amikor szinte mindennél fontosabb az, hogy egy - bármilyen - géppel megmunkált felület kompromisszummentesen sima legyen, hogy a legapróbb felületi sérülések is...