Cserepes hortenzia

A cserepes kerti hortenzia a tavasz virága, annak köszönhetően, hogy a kertészek már előre tudják hozni a virágzását. Cserépben eleinte még csak fehér színben virul; anyák napjára, vagyis május első vasárnapjára, viszont már inkább a különféle rózsaszínű és kárminpiros változatai tündökölnek.

Feltűnhet a mesterségesen előállított kék színben is. Ha a sötét rózsaszínű vagy piros fajták vasreszeléket vagy timsót tartalmazó földbe kerülnek, de legalábbis timsós, illetve alumínium-szulfátos öntözésben részesülnek, többé-kevésbé szép kék színűek lesznek.
Virágosan lakásba kerülve, csak alkalmi dísz lehet, mivel nem szobanövény. A számára kedvező, hűvös, levegős környezet a mai lakáskörülmények között aligha adódik. Legfeljebb 16-18 °C-os léghőmérséklet mellett, sok levegőt és fényt igényel, de közvetlen napsütés nélkül. Egész virágzása alatt megkívánja a gyakori bő öntözést, a száraz levegőtől pedig célszerű óvni. A lakásban önállóan - szoliterként - vagy növényegyüttesben egyaránt szép lehet. Magányosan díszcserépben, még inkább kosárba téve mutathat jól.
Elvirágzás után, a májusi fagyosszentek elmúltával kikerülhet a szabadba; lehetőleg félárnyékos helyre, vízáteresztő, mészszegény, kissé savanyú, tápdús talajba. Ez esetben méteresre megnövő díszcserje lesz belőle, és évekre megmarad, legfeljebb télre kíván védő tőtakarást a hullott levelek ráterítésével.
Átültetésére az elvirágzása után akkor kerülhet sor, amikor gyökérzete a talajt már teljesen beszőtte. Erre legkésőbb augusztus közepéig kerüljön sor, mert őszig még újra be kell gyökeresednie. Enyhén savanyú, laza szerkezetű, tápdús föld - mint a Florasca A és a rododendron föld - a legmegfelelőbb számára.
Öntözése az egész nyári idényben bőséges legyen. Ehhez azonban csak a mészmentes, lágy vagy literenként egytized deciliter étel-ecet hozzáadásával előzetesen megsavanyítva lágyított víz felel meg. A tápanyagpótlására literenként 2 gramm nitrogén-foszfor-kálium tartalmú tápsót tartalmazó tápoldat, 1-2 hetente egyszer alkalmazva elegendő. Ez utoljára legfeljebb október közepén szükséges.
Nyár végén, pontosabban szeptember közepétől olyan világos helyre kerüljön, ahol a szükség szerinti szellőztetéssel vagy fűtéssel biztosított a 15 °C-os éjjeli hőmérséklet, egészen a lombvesztésig. Az öntözés már csak olyan mértékű legyen, hogy megelőzze a lankadást. A nyári kéthetenkénti tápanyagpótlás helyett pedig most már elegendő a legfeljebb kéthetenkénti. A levegő viszont továbbra is jól járja át a lombozatot, a levelek lehullásáig.
A levéltelenítés legkorábban november elsején időszerű. Ennek legegyszerűbb és legkevésbé ártalmas módja a besötétítés. Fekete ruhaanyag vagy fólia takarása alatt levelei legfeljebb egy hét alatt lehullanak anélkül, hogy kézzel kellene leszedegetni őket.
Télen bent, levelek nélküli állapotban nyugalmi időszak szükséges számára, legalább hat héten át. Minden további nyugalom a későbbi kihajtást és virágzást segítheti elő. Ehhez pedig csak 1-2 °C-os hőmérséklet, akár teljes sötétség, majdhogynem teljes szárazság kedvező számára.
Károsítói leggyakrabban a levéltetvek és a takácsatkák; kiváltképpen túl meleg és száraz levegőjű helyen. Bármelyikük feltűnésekor hatékony növényvédő szerrel is védekezni kell ellenük. A szürkepenész, illetve a botritisz - a gombabetegségek közül - túlzottan nyirkos és levegőtlen körülmények között ugyancsak felléphet.
Az élettani ártalmak egyike a levelek lankadása, hervadása, amit a túlságosan erős, közvetlen napfényen kívül leggyakrabban a vízhiány válthat ki. A napfénytől védettebb helyre történő áthelyezés, illetve a lágy, langyos vízbe merítéssel elérhető átnedvesítés a megfelelő eljárás ebben az esetben. A levelek sárgulása, a növekedés lassulásával, gyengülésével együtt járva, a túl klóros, meszes illetve kemény öntözővíz, vagy pedig az ilyen föld miatt fordul elő a leggyakrabban. Ha ezt nem sikerül elkerülni, akkor vasgálicból, még inkább erre a célra gyártott ún. zöldítő készítményből készített, fél-egy ezrelékes töménységű oldattal végzett alapos beöntözés és lombpermetezés képes megszüntetni a bajt.
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: hortenzia

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Környezetbarát csúszásmentesítő

Téli viszonyok közt az utak, járdák és járófelületek jegesedés okozta közlekedési problémák kezeléséhez ajánlunkútszóró anyagokat. A síkosság elleni küzdelemben jelent hatékony megoldást...