A mai korszerű villamos vezetékek szerkezete két lényeges elemből áll: a belső úgynevezett vezető érből és az ezt körbefogó külső szigetelésekből, amik lehetnek többrétegűek is. A háztartásokban, beleértve az épületek, lakások, helyiségek elektromos hálózatát is, lényegében kétféle típusú villamos vezetéket használnak: olyat aminek a belső vezető fém ere tömör, és a másikat, ahol a vezető sok vékony elemi fémszálból van összesodorva (1). Ez utóbbit "flexibilis", azaz hajlékony vezetékeknek hívják, és főleg a villamos fogyasztók közvetlen bekapcsolására valók. Például a háztartási gépek és tulajdonképpen minden villamos készülék csatlakozókábele ilyen hajlékony vezeték (2).
A tömör belső fém vezetővel rendelkező huzalokat elsősorban a hálózatok szerelésénél, a falba épített védőcsőbe húzva alkalmazzák. Régebben a falakba vékony fémlemezből kialakított, belül kátrányos papírral szigetelt, úgynevezett "Bergmann"-csöveket helyeztek és a gumi-textil szigetelésű vezetékeket ebbe "húzták" bele. A padlás-, és más nedves-, tűzveszélyes terekben meghatározó megoldásként az úgynevezett "AP", acélpáncél csövekkel védték a vezetékeket. Az ilyen csöveknek természetesen semmi közük nem volt sem az acélhoz, sem a páncélhoz, rendszerint átlagos minőségű vaslemezből készült csövek voltak. Régebbi épületekben mindkettő megoldással találkozni lehet.
Meg kell jegyezni, hogy az elektromos hálózatok felújítása azokban az épületekben, lakásokban, ahol még ezek a régi szerelések találhatók, bizonyos mértékben sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint másutt. A jól beépített "Bergmann"-csövek és AP-csövek még 50-60 év múlva is kifogástalan állapotban vannak, így a régi kiszáradt elöregedett szigetelésű vékony keresztmetszetű vezetékekkel az újak könnyen és egyszerűen behúzhatók. Ugyanez az utóbbi évek szereléseinél már sajnos nem mondható el.
A védőcsövekbe és vezetékcsatornákba beépített (3) vezetékekkel kialakított elektromos hálózat végpontjai azok a helyek, ahová a különböző elektromos készülékek csatlakoznak. A csatlakozásnak is többféle módja lehet. A nagyobb teljesítményű fogyasztókat, vízmelegítőket, fűtőtesteket stb. a hálózathoz rendszerint fix, többnyire csavaros szorítókkal csatlakoztatják. Az ilyen készülékeknek állandó helyük van, emiatt a dugaszolható, tehát könnyen bontható csatlakozásnak nincs értelme. A leggyakoribb azonban a dugaszoló aljzat, amibe bármilyen ide illő "ellendarabbal", azaz dugasszal ellátott vezeték csatlakoztatható.
Az aljzatokat régebben, a "Bergmann"-csöves szereléseknél, szintén fém és kátrányos papírral szigetelt dobozokba tették. Az utóbbi időben megváltoztatott és kialakult szabványok, előírások szerint készülő szerelvények ezekbe a régi dobozokba már nem biztos, hogy elférnek. Az új méretek szerinti dobozokat kell használni.
Gyakori volt, hogy a csatlakozó aljzatok és a kapcsolók nem voltak a falba süllyesztve. A "Bergmann"-cső végek ilyenkor vagy egy átfúrt fa tiplibe, vagy egy úgynevezett porcelán "pipában" végződtek. A felújításnál a dobozok cseréje vagy beépítése mindig egyszerűbb és olcsóbb feladat, mint a teljes védőcső hálózat kicserélése. Ez utóbbi akkor, ha a benne levő öreg vezeték mozgatható, semmiképpen nem indokolt. A fém "Bergmann"-cső ma még mindig jó és biztos védelmet nyújt.
A villamos hálózatok tűzvédelme rendkívül fontos, ezt a későbbiekben látni fogjuk. A tűzvédelem alatt természetesen nem főleg azt kell érteni, hogy kerüljük az éghető anyagok beépítését és legyen megfelelő tűzoltó készülék. Ez is fontos, de a bajt, mint látjuk majd, sokkal korábban és egyszerűbben el lehet kerülni. Alapvetően kétféle csatlakozó aljzatot és dugaszt használunk. A kétpólusú úgynevezett "világítási" csatlakozót, ennek nincs harmadik védőföldelő érintkezője, lapos a dugasz és valamivel vékonyabbak a csatlakozó szárai. A másik a védőföldelő érintkezős csatlakozó. Kerek, hengeres, nagyobb dugasz és a csatlakozó szárai vastagabbak, ugyanakkor a kialakítása olyan, hogy a világítási aljzatokba ne lehessen bedugaszolni. Hogy ez miért fontos, erre később visszatérünk (4). 
A villamos energia szállításában a vezetékeknek döntő szerepük van. Nagyon lényeges, hogy mindig a célnak és a lehetőségeknek megfelelő vezetékeket használjuk, vagy ami még fontosabb, hogy az adott hálózatot csak a megengedhető mértékig terheljük, illetve vegyük igénybe. A legtöbb baj mindig abból származik, és ide a komolyabb lakástüzeket is be lehet sorolni, hogy nem a megfelelő keresztmetszetű vezetéket használjuk, pontosabban nem tudjuk, hogy a vezetékek keresztmetszete és a fogyasztott villamos energia nagysága között milyen összefüggés van. Sokan megelégednek azzal, hogy a dugaszalj a falon azért van, hogy oda mindent, ami 230 volttal működik be lehessen dugaszolni. Legyen ez akár egy 40 W-os olvasólámpa vagy netán egy 2000 W-os olajradiátor. Amíg az olvasólámpa nem valószínű, hogy bajt okozna, addig a fűtőtest már veszélyes üzem. A veszély abban rejlik, hogy a 2000 W-os olajradiátor csatlakoztatása után látszólag minden rendben van és melegít. A megengedhetőnél tartósan nagyobb áram miatt melegedő vezetékek, hibás korrodált kötések, mind-mind potenciális veszély helyek. A lassú, de tartós túlmelegedésekben elfáradt anyagok pedig fokozottan gyúlékonyak. A biztosíték nem old le, mert a 16 A bőven elég a hálózat tovább táplálásához, zárlat pedig nincs, a tüzet sem ez okozza.
Eléggé riasztó a kép, remélem sokan megijednek. Visszatérve a példában említett kétféle teljesítményű fogyasztóhoz, a 40 W-os lámpa egyszerű számítással 40/230=0,1739 A áramot, a 2000 W-os fűtőtest pedig 2000/230=8,695 A áramot vesz fel. A különbség szembetűnő, 0,1739 A, azaz mindössze 174 milliamper és 8,659 A, azaz majdnem 9 A. A fűtőtest ötvenszer nagyobb árammal működik, mint a lámpa! Ekkora áram mellett már nem mindegy, hogy a falban milyen keresztmetszetű vezetékek vannak. Különösen veszélyesek azok a közös vezeték-szakaszok, amik a dugaszaljak elágazásai előtt az egy biztosítékra rákötött helyiségekbe vezetnek. Pontosabban az még nem mérvadó, hogy ahhoz az egy leterhelt dugaszaljhoz esetleg még megfelelő keresztmetszetű vezeték megy. Lehet, hogy az egyforma keresztmetszetű vezetékekkel kiépült hálózat egyes szakaszai közösek, és ezeken a vezetékeken keresztül több dugaszaljba csatlakozó fogyasztó árama is átfolyik. A veszélyesen melegedő vezetékek, amik tulajdonképpen a fogyasztási helyektől távolabb esnek, kiesnek a figyelemből. Hajlamosak vagyunk arra, hogy elsősorban a nagyteljesítményű fogyasztó környezetét ellenőrizzük. Ha itt a baj akkor szerencsénk van. De rendszerint nem ez a hely okoz meglepetést, hanem a már említett távolabb leégő túlterhelt vezeték szakasz. Nem véletlen tehát, hogy a nagyfogyasztású háztartási gépekhez, bojlerekhez a szabvány független áramkört ír elő. Ez pedig azt jelenti, hogy a mérő utáni elosztótáblától független, 10-16 A-es automatával biztosított, máshová nem menő vezeték páros megy a fogyasztó csatlakozójáig. Erre az áramkörre más fogyasztóhely nem kapcsolódhat és az automata is csak ezt az áramkört védheti.
Az előzőekből azt érdemes kiszűrni, hogy hiába a látszólag kifogástalan otthoni elektromos hálózat, a készülékeket nem lehet csak úgy bárhová csatlakoztatni. Az egyes helyiségekbe felszerelt csatlakozási helyeket előre meg kell tervezni, méghozzá a várható fogyasztás nagysága szerint. Ezt egyrészt a már említett független áramkörök számával és a vezetékek keresztmetszetével lehet megtenni. Egy háztartás fogyasztásának felső korlátját mindig a mérő előtti automata kapacitása határozza meg. Ezt egy egyfázisú, korszerű átlagos háztartási villamoshálózat esetében célszerű 24 A-esre kérni. Az így megengedhető egyidejű fogyasztás 230x24=5520 W, azaz 5,5 kW. Ezt az egyidejűleg maximálisan igénybe vehető teljesítményt egyáltalában nem befolyásolja az, hogy a hálózat hány 10 A-es és 16 A-es automatával leválasztott áramkörre osztódik. Hibás tehát az a számítás, amikor az áramkörök biztosítékainak kapacitását egyszerűen összeadjuk. Például egy olyan hálózatnál, ahol három 10 A-es és négy 16 A-es automatával ellátott áramkör van, ez 94 A lenne! A mérőnél levő automata 24 A-es áramot enged meg, ennek ellenére mégis helyes, hogy az egyes áramkörök 10 A-rel, illetve 16 A-rel vannak biztosítva. A 2500 W-os bojler 2500/230=10,8 A áramot fogyaszt, jogos a 10 A-es automata! A mosógépnél és a konyhai vízmelegítőnél szintén. Ezekhez a készülékekhez mind független áramköröket kell vezetni. A 16 A-es automaták áramkörei lakrészeket, vagy kifejezetten fűtési célú csatlakozásokat táplálnak. Ha az épületben, vagy a lakásban a fűtés eredetileg elektromos, akkor ezeket fűtőtestenként szintén független áramkörökre kell kapcsolni. Mindenképpen érdemes azonban a rendkívüli, átmeneti helyzetekre is számítani és mindegyik helyiség aljzatait olyanra kiépíteni, hogy ha szükséges, bármelyikbe gond nélkül olajradiátort lehessen csatlakoztatni. Ha az összes fogyasztás az 5,5k W-ot meghaladja, a mérőnél levő 24 A-es automata leold, de ugyanakkor az egyes áramkörök egyenként is a maximális terhelhetőségükig védettek. Természetesen a vezetékek keresztmetszetei itt most megfelelők.
Szó volt már áramról, feszültségről, keresztmetszetről stb., közöttük elválaszthatatlan összefüggés van. Elektromos hálózatokat három számszerű jellemzővel lehet minősíteni, ugyanakkor ezek az adatok szabják meg a terhelhetőséget. Az első az "áramsűrűség" jele a J-betű mértékegysége A/mm2 (Amper/négyzetmilliméter). A második az "áramerősség" jele az I-betű, mértékegysége A (Amper). A harmadik a "huzalkeresztmetszet" jele az A-betű, mértékegysége mm2 (négyzetmilliméter). Végül még egy jellemző adatot a D-betűvel jelölt huzalátmérő, bár ennek csak a számításokban van szerepe. A kereskedelemben kapható vezetékeket szinte kizárólag a huzalkeresztmetszetük szerint, azaz négyzetmilliméterben adják meg, például a leggyakrabban használt két típus az 1,5-ös és a 4-es. A három fontos jellemző között a következő összefüggések vannak:
J = I/A [A/mm2],
I = J x A [A],
A = I/J [mm] .
Az áramsűrűség egy olyan jellemző, amit többnyire határozott célra alkalmas villamos hálózatokban használt vezetékekre szoktak megállapítani. Ezt az adatot sok minden befolyásolja. Nekünk most viszont semmi mást nem kell megjegyezni mint azt, hogy a tömör vörösréz, műanyag szigetelésű, védőcsövekbe vagy vezetékcsatornákba helyezett vezetékekkel kiépített 230V-os váltakozó feszültségű elektromos hálózatoknál 10 A/mm áramsűrűséggel szokás számolni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 1 négyzetmilliméter keresztmetszetű vezetéken maximálisan 10 A-es áram folyhat keresztül.
Nézzünk két további összefüggést: d = 2 A/Pi, ami a huzalátmérőt adja meg milliméterben, továbbá A = /4xd: így a huzalkeresztmetszet számítható milliméternégyzetben. Sok számolgatásra azért nincs szükség mert a vezetékeket a kereskedelemben már eleve a gyakorlatiasabb huzalkeresztmetszetekkel jelölik. Továbbá úgynevezett "NOMOGRAM" szerkeszthető, amivel a számítások szinte pillanatok alatt elvégezhetők. Az A. ábrán egy ilyen nomogramot látunk, ami a d huzalátmérő, az A huzalkeresztmetszet, a J áramsűrűség és az I áramerőség közötti összefüggéseket mutatja. Használata egyszerű. Ha egy adott átmérőjű huzal keresztmetszetére vagyunk kíváncsiak, akkor ezt a bal szélső oszlopról azonnal leolvashatjuk. Ha viszont egy adott huzalkeresztmetszethez tartozó maximális áram nagysága érdekel, akkor a nomogramot a következőképpen kell használni. Keressük ki a bal oldali oszlopon a huzalkeresztmetszetet (például 4-es) és innen kiindulva húzzunk egy egyenest, ami a középső, 10 A-es áramsűrűséget jelölő ponton áthaladva metszi a jobb oldali I áramerősség oszlopot. Az adott átmérőjű vagy keresztmetszetű réz vezetékhez tartozó maximális áram erőssége a jobboldali oszlopról leolvasható. A nomogramba az 1,5-ös és a 4-es vezeték vonalait berajzoltuk. Természetesen számolhatunk kisebb áramsűrűséggel is, ez tulajdonképpen a biztonságot növeli. Ekkor az egyenest a középső oszlop megfelelő értékéhez tartozó ponton kell átvezetni.
A számításoknak elsősorban akkor van jelentőségük, amikor egy elektromos készüléket először használunk. Különösen a nagyobb teljesítményüknél mindig célszerű meggyőződni arról, hogy az adott hálózat képes-e hibátlanul táplálni. Mit értünk nagyobb teljesítmény alatt? Ez változó mert bizonyos esetekben a 3-500 W-os készülék is annak számít. Gyakorlatilag az a berendezés vagy készülék, ami 2-3 A áramot vagy ennél többet fogyaszt, azt már érdemes kitüntetett figyelemmel használni.
Nézzünk az A. ábra nomogramjára. Keressük ki a jobb oldali oszlopon a 6 A-es pontot és húzzunk a középső oszlop 10-es jelölésén keresztül egy, a bal szélső oszlopot metsző egyenest. Körülbelül a 0,6-os huzalkeresztmetszet adódik. Ez is kereskedelmi méret, rendszerint a hajlékony, különféle műanyag szigetelésű vezetékek mérete. Ha azonban egy ilyen vezetékkel készített hosszabbítón keresztül kapcsolunk egy 6 A-es, azaz 6x230=1380 W-os fogyasztót a hálózathoz, akkor ez a vezeték, mint tapasztalni fogjuk, jócskán melegedni fog. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a J áramsűrűség mindig a maximális terhelésekre vonatkozik, amit még a vezetékhálózatnak tartósan, de nem állandóan, el kell viselnie anélkül, hogy ez bármilyen roncsolódást okozna. A gyakorlatban szokásos és bevált 10 A-es áramsűrűséget a falba húzott, tömör vörösréz vezetékekre mint maximális értéket használni. Itt a vezeték másképpen viselkedik, mint a szabadon levő és másképpen szigetelt hajlékony kábel. Ezeknél jobb az 5 A-es áramsűrűséggel számolni. Ha ismét az A. ábra nomogramján most a 6 A-es egyenest a középső 5-ös áramsűrűség ponton keresztül vezetjük, akkor ez a baloldali oszlopot körülbelül az 1,2-es huzalkeresztmetszetnél metszi. Az 1-es és 1,5-ös huzalkeresztmetszet kereskedelmi méret. Esetünkben a 6 A-es fogyasztóhoz az 1,5-ös keresztmetszetű huzalból célszerű hosszabbítót készíteni. Ezt használva tapasztalhatjuk, hogy a vezeték még hosszabb idő után sem melegszik.
A kereskedelemben a legváltozatosabb igényeknek is megfelelő kész, biztonságos hosszabbítók és elosztó aljzatok között lehet válogatni (5). A házi szerelés tehát nem szükségszerű, kiváltképpen akkor, ha ebben nem vagyunk még jártasak. Vásárláskor azonban minden esetben pontosan ismerni kell azt a terhelést, amit egyrészt szeretnénk a hálózatra kapcsolni, másrészt azt, hogy a kiválasztott csatlakozó ehhez megfelelő-e. Minden gyári elosztón fel van tüntetve minden fontos adat, feszültség, áram, vezetők száma stb. (ez utóbbi a védőföldelésre vonatkozik). Csupán ezeket a számokat kell az igényünkkel összevetni.
A villamos vezetékhálózaton a mérőtől végigmenve most már valószínűleg fogalmunk lehet azokról az elsődleges szempontokról, amik a különböző teljesítményű fogyasztók bekapcsolásánál az áramkörök száma és a vezetékek minősége szempontjából mérvadók. A problémák mindig a hálózat bővítésénél keletkeznek. Gondoljuk csak át, vajon létezik minden igénynek megfelelően előre kigondolt otthoni elektromos hálózat? A válasz egyértelműen nem! Szinte biztos, hogy idővel kiderül: nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő számú csatlakozási hely van a lakásban. Ekkor jönnek a különböző hosszabbítók, T-dugók, 4-es, 6-os elosztó aljzatok. Ez még önmagában nem volna baj, hiszen a lakást nem lehet villamos vezetékekkel átszőni, hogy mindenhol legyen áram. Csakhogy minden utólagos szerelés bizonyos veszélyt hordoz magában. Egyáltalában nem mindegy, hogy milyen szerelési anyagokkal és szerelvényekkel bővítjük akár véglegesen vagy csak ideiglenesen a lakás villamosvezeték-hálózatát. Aki ma "villanyt szerel" az szinte már el van kényeztetve az anyagok, szerelvények sokrétű választékától. Vegyük sorba a leggyakrabban előforduló helyzeteket.
A lakásban egy csatlakozó aljzatot (konnektort) kell valahová felszerelni. Ez végül is megoldható egy hosszabbítóval, azonban a vezeték egyrészt útban van, másrészt veszélyes. A végleges jó megoldáshoz viszont falat kellene vésni, ez a művelet például a panel házakban nem végezhető könnyen de a tetőterekben sem mindenütt. A vezetékcsatornákkal (ilyen pl. a PRODAX IBOCO) azonban szinte nincs olyan utólagos vezetékszerelési igény, aminek ne lehetne esztétikusan és szakszerűen megfelelni. A 6. és 7. kép tanúsága szerint még a leglehetetlenebb helyeken is, (padlószegélyeknél, követve a legváltozatosabb falsíkokat, vagy akár a betonfödémeken) gyorsan és biztonságosan lehet a villamos vezetékeket elhelyezni. Ez a szerelési technológia kiválóan alkalmas új és felújított vagy bővített elektromos hálózatok kiépítésére, különösen olyan helyeken, ahol a hagyományos falba süllyesztett védőcsöves technológia nem alkalmazható. A különféle vezetékcsatornák előnye, hogy a fedelek lepattintásával a vezetékekhez azonnal hozzá lehet férni, továbbá az elválasztott, két-, három-, illetve többrekeszes vezetékcsatornákban együtt lehet a villamos, telefon, tv-antenna és egyéb kábeleket elhelyezni. Pontosabban amihez külön-külön hálózatot kellene kiépíteni az egy helyen, egy nyomvonalon, egy költséggel elkészíthető. Visszatérve az eredeti igényhez, a csatlakozó aljzatot a legcélszerűbben tehát vezetékcsatornával lehet elkészíteni (8).
A legtöbb lakás villamos elosztó-, és biztosítéktáblája siralmas képet mutat. Az ilyen hálózat vezetékei sem lehetnek jobb állapotban. Nem is sejtjük, hogy az elhanyagolt, elöregedett, korszerűtlen villamos szerelvények mekkora veszélyt jelentenek. Érdemes ezen elgondolkodni és a helyzeten mielőbb változtatni.
Az otthoni háztartási villamos hálózatot ma már a legkorszerűbb eszközök teszik biztonságossá. Talán az egyik legfontosabb feladat, hogy az ésszerűen elosztott hálózat egyes áramköreit túlterhelés és zárlat ellen megfelelően védjük. Erre valók például a GANZ KK DS vagy KX jelű (9) kismegszakítói. Ezeket a 6-tól egészen 40 A-ig terhelhető automatákat a szükséges számban (tehát ahány áramkör van) lehet a szabványos szerelődobozok tartósíneire egymás mellé helyezni. A GANZ KK vezetékvédő kismegszakítókról azt érdemes tudni, hogy áramtól függő működésű termobimetálos hőkioldót és késleltetés nélküli elektromágneses zárlati gyorskioldót tartalmaznak. Kertes házaknál, barkácsműhelyekben, egyszóval minden olyan helyen ahol villamos kisgépeket használunk, a védőföldelő vezetéket feltétlenül ki kell építetni és pl. FI típusú áram-védőkapcsolót célszerű felszereltetni (10). Ezt a hálózat felújításakor is kérni kell.
Az átlagos háztartásokba legjobban illő típus az FI 30 B 25, melynek névleges hibaárama 30 milliamper és a kismegszakítója 25 A-es. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha az életveszélyes fázis vezeték érintésekor az átfolyó áram eléri a 30 milliamper 70 százalékát, akkor a 25 A-es kismegszakító a hálózat mindkét pólusát 30 századmásodpercen belül lekapcsolja. Ez pedig életet jelenthet! Az FI típusú áram-védőkapcsolók felszerelését csak szakember végezheti. Magát a védőkapcsolót 6, 10, 16, 20, 25 és 32 A-es kivitelben is gyártják. A kapcsoló karbantartást nem igényel, csupán időnként (legalább havonta egyszer) a TEST gombbal a működését ellenőrizni kell.
Ha már a korszerűsítésnél tartunk, akkor érdemes két másik készüléket is megemlíteni. Mindkettővel a mai villamosenergia árak mellett rengeteg pénzt lehet megtakarítani. A világítás sokszor biztonságot jelent, ezért gyakori a ház körül a sötétedés utáni "villany gyújtás". Ez ha kompakt fénycsöves izzókkal és fénykapcsolóval (11) van kiépítve, akkor igen takarékos és praktikus megoldást jelenthet. A fénykapcsoló különböző világítótesteket alkonyatkor automatikusan bekapcsol, napkeltekor pedig kikapcsol.
Ügyelni kell arra, hogy a felszerelés helyén elegendő fény essen a készülékre, továbbá hogy a sötétben egyéb fényforrások a működését ne zavarják. A műanyag burát időnként célszerű megtisztítani.
Ugyancsak "takarékos" készülék az úgynevezett lépcsőházi automata (12). Ezt a készüléket nem kizárólag csak a lépcsőházakban lehet használni. Kiválóan alkalmas bárhol, ahol a közlekedő utakat nem állandó jelleggel világítjuk. Bekötése a B. ábrán látható. A rajzra tekintve érdemes a készülék azon képességét kihasználni, hogy a több fényforrásból álló világítást több helyen és egyszerűen, egyetlen nyomógombbal is be lehet kapcsolni. A nyomógombok tehát bármelyik be-, és kijárat mellett lehetnek, és a fényforrások a közlekedési út mentén a szükséges helyekre tehetők. Ugyanakkor a világítás csak a beállított ideig működik.
A háztartási elektromos hálózatban végzett munkák legtöbbje kisebb szerelés, elsősorban kapcsolók és dugaszoló aljzatok cseréje, újak helyének kialakítása, beépítése. Ehhez már mindenféle "kelléket" gyártanak, a kereskedelemben a legkorszerűbb szerelési anyagok kaphatók (13). A legtöbb igény talán a kapcsolók és egyéb kiegészítő szerelvények beépítésével kapcsolatos. A hatalmas kínálatból két érdekes újdonságot választottunk ki, egyet az úgynevezett "beltéri" és egyet a "kültéri" szerelésekhez.
A KONTAVILL MOSAIC-45 rendszer szinte minden igényt kielégítő, korszerű és esztétikus sorozatát adja a leggyakrabban használt beltéri szerelvényeknek. Ami egy kicsit "munkásabb", az a szerelvénydobozok falba vagy falra helyezése, illetve a régi és nem megfelelő méretű dobozok cseréje. A rendszer egyes egységei, a szerelvénydobozt nem számítva, tulajdonképpen három részből állnak. A fém süllyesztőperem, a betét és a keret. A süllyesztőperem rögzítése a már ismert módon, körmök segítségével egyszerű feladat (14/a). A szerelvények sorolása esetén a süllyesztőperemek egyetlen mozdulattal egymásba akaszthatók. Ily módon 71 milliméteres szerelvény középtávolság biztosítható (14/b). A rögzített süllyesztőperembe a bekötött betét könnyedén bepattintható (14/c).
Szétszereléskor csavarhúzóval be kell nyomni a betétet rögzítő körmöket és a bekötés máris ellenőrizhető. A keret felhelyezésével már kész is a szerelvény (14/d). Ezek után a MOSAIC-45 rendszerbe betétként a következő szerelvények pattinthatók be: normál kapcsolók (egy-, és kétmodulos, 10 A-es, egy- és kétáramkörös), alternatív és kereszt kapcsolók, nyomógombok, forgatógombos és szenzoros fényerő-szabályozók, programozható időkapcsoló, számkódos kapcsolók, redőnykapcsolók, ventilátor fordulatszám-szabályozó, szellőzés-szabályozó, időzítő kapcsoló, mozgásérzékelő, szobatermosztát, berregők, csengők, földelt csatlakozó aljzatok, tv, rádió, műholdas csatlakozó aljzatok, koaxiális csatlakozó aljzatok stb. Talán képet alkothatunk a kínálatról.
Sok fejtörést okoz és nem kevés probléma ered a helytelenül kivitelezett kültéri szerelésekből. Manapság egyre több készüléket, csatlakozót, világítást teszünk a szabadba, ahol az időjárásnak kitéve egyrészt magát a vezeték hálózatot, másrészt a különböző rendeltetésű szerelvényeket a megfelelő követelmények szerint kell felszerelni. A kültéri villamos hálózati szerelés minden igényének megfelel a KONTAVILL PLEXO-55s rendszer (15). Szabadtérben, pincében, garázsokban stb. kiépített vezeték hálózatokra kiválóan használható rendszerben a dobozok megnövelt tere több helyet ad a vezetékeknek (15/a). Garantáltan vízálló, a tömítőgyűrűk még a rögzítőcsavarokat is teljesen lefedik. A különféle szerelvény betétek bepattinthatók, a kábelek rögzítése is egyetlen mozdulattal megoldható (15/b). Az "elveszíthetetlen" bekötőkapocs csavarokkal könnyű a vezetékek csatlakoztatása (15/c). A bekötőkapcsok közvetlen érintése lehetetlen, mivel minden alkatrész műanyaggal bevont. A fedél rögzítése gyors, egyszerű és biztonságos (15/d).
A PLEXO-55s rendszerbe a MOSAIC-45 illesztő kerettel annak teljes szerelvény betét készlete használható. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a PLEXO-55s nem rendelkezik saját szerelvénybetétekkel. Ezek között olyan különlegességek is találhatók mint gáz érzékelő, folyadék érzékelő, hőmérséklet növekedés érzékelő, szürkületi kapcsoló stb.
A rendszer 105x105x55 milliméteres szerelődobozait a sarkokban négy darab 4-es csavarral lehet rögzíteni (16/a). A védőcsövek csatlakoztatása a tömítőgyűrűk méretjelöléseinél levő perforációk kivágásával gyors és egyszerű (16/b). A vezetékek kötéséhez elegendő hely áll rendelkezésre (16/c). A dobozfedél a csavarok 1/4-es elfordításával vízmentesen záródva a helyére kerül (16/d).