Falburkolatok

A lakóhelyiségek falainak burkolására számtalan lehetőség kínálkozik. Azt pedig, hogy végül is mi kerül a falra, főként funkcionális és esztétikai szempontok határozzák meg. A lakóhelyiségek vakolt falai többnyire csak festettek, illetve tapétával burkoltak, a lambéria burkolat kialakítása ugyanis az előzőknél sokkal munka- és költségigényesebb. Az ilyen burkolatok azonban igen hosszú életűek, s ezért hosszútávon megérik a rájuk fordított pénzt. A lambéria ugyan különféle anyagokból készült belső falburkolatot jelent, említésekor többnyire mindenki fából készültburkolatra gondol.

Az utólag felszerelhető korszerű falburkoló anyagok igen sokfélék, alapanyaguk és többnyire a felületük is megtévesztésig hasonló a természetes fából készültekhez. Ez nem véletlen, mert a valódi faanyagok természetes hatásúak, önmagukban is szépek, tapintásuk kellemes és meleget sugároznak. Még akkor is, ha csak jól sikerült utánzatok. Az ilyen anyagokból készített falburkolatok meghitté varázsolják otthonunk falát, s harmonikusan egészítik ki a helyiség berendezését is.Esetenként azonban a falak hibáit is jótékonyan takarják, hő és hangszigetelési problémáinkat is csökkenthetik.
A hagyományosnak mondható, csaphornyosan kialakított falécekből kialakítható falburkolaton kívül azonban számos más, korszerű alapanyagból készült burkolóanyag közül válogathatunk, s bármelyikből csodaszép falburkolatokat készíthetünk. A választék igen bőséges, amelyet az alábbiak is igazolnak.
Lambéria-anyagok
l Hagyományosnak mondhatók a fenyőfából készült, felső oldalukon többé-kevésbé mart hornyokkal tagolt lambérialécek (1). Vastagságuk általában 10-12 mm, szélességük pedig 40-150 mm között változó. A szélesebbek esetleg két-három keskeny léc hatását keltő fazonra martak. Hosszúságuk általában 2-3 m közötti, hosszanti élük csaphornyos kialakítású. Felületük általában csiszolt, de ettől függetlenül felhasználásuk előtt ajánlatos a lécek alakra mart felületét, s a csaphornyaikat is finoman lecsiszolni. Minőségüktől függően a lécekben található göcsök néha kieshetnek, a faanyag pedig repedt is lehet. Ajánlatos tehát vásárlást követően azonnal minőségvizsgálatot is tartanunk. Erezetmintájuk, tónusuk gyakorta nagyon elütő is lehet, kiválogatásukra viszont nincs mód. Egységesen homogén burkolatok kialakítására ezért kevésbé alkalmasak, Az ilyen lambériák azonban kevert erezetük és színtónusuk ellenére is kellemesen meleg hatásúak (2). Újabban rusztikus hatású, gyalulatlan, de csiszolt felületű falambériák is kaphatók, amelyek 9,5 cm szélesek, hosszuk pedig 2 m, gyárilag lazúrozott a felületük.
l A nagyobb barkácsáruházakban kaphatók teljesen felületkezelt, felerősítésre kész lambérialécek is, melyeknek a felülete igényesen csiszolt, s már lakkozott is. A jelentős munkamegtakarítást azonban keményen meg is fizettetik a velünk.

Hazai gyártású falburkoló elemek a különböző színű fautánzatú fóliával bevont 10x140 mm-es lapok, amelyek csaphornyos kialakításúak. Egységes összhatású burkolatok kialakítására alkalmasak, viszont felületük hamar elárulja műanyag jellegüket. Felerősítésüket fémsaruk teszik egyszerűvé, a különféle szegélylécek pedig megkönnyítik a burkolat tökéletes kialakítását, keretbefoglalását.

Igényes felületű faforgács alapú lambéria lapokat is árusítanak, amelyek fedőrétege megtévesztően valódi fának látszik, elemeinek az élkialakítása már vendégcsapos (3). Igényes falburkolatok kialakítására alkalmas, amelyet az esetlegesen eltérő színű eresztékcsapokkal, szegélylécekkel lehet tagoltabbá tenni (4).

A barkácsáruházakban árusítanak közvetlenül a falra ragasztható falburkoló paneleket is, amelyeknek 5 vastag MDF tábla az alapja, vastag, struktúrált, matt felületű fólia a fedőrétege. Az elemek szélső hosszanti élei lekerekítettek, a panel 220 mm széles, 2,6 m hosszú.

Igényes és nagyon változatos falburkolatok kialakítására alkalmasak a felületkezelt furnér- és fólia borítású, rétegeltlemez alapú burkolólapok. Falra erősítésükhöz ún. sorolólécek szükségesek. A vastagságuk csak 3 mm, szélességük 250 mm, hosszuk pedig 1- 2 m. Igen változatos formában használhatók fel, felületük minősége is kiváló. Kisebb falrészek, vagy álmennyezetek dekoratív burkolataként is ideális (5).

 A laminált felületű, kemény farostlemez alapú falburkolólapok korszerű és emellett rendkívül szép burkolatok kialakítására alkalmasak. Főként fa- és csempemintázatok valósághű utánzatai (6), nagy előnyük, hogy egyszerre 2 m2-nyi felületet fedhetünk le egy táblával. Közvetlenül a falra is felragaszthatók a táblák, igen változatos profilválasztékú díszlécekkel lehet a burkolatokat komplettírozni. A táblák 3-5 mm vastagok 1,2 m szélesek; 2,44 m hosszúak. Felületük sima, némelyik 2 mm mélyen hosszában hornyolt, s mélyítetten fugázott tégla- és terméskő mintázatú is van közöttük (7).

Ne feledkezzünk el a műanyag lambériáról sem. Anyaga üregesen formázott nehezen éghető PVC, felülete különféle kopásálló mintázattal ellátott (8). Jó hő- és hangszigetelő hatású, nagy előnye, hogy vizes, párás helyiségekben is kiválóan alkalmazható (9). Különféle színekben és mintázattal gyártják, s különböző profillécekkel lehet a burkolatot zárttá és egységessé tenni.

A csaphornyos élkialakítású műanyag lambéria elemek 100 és 250 mm szélesek, s egységesen 2,8 m hosszúságúak. Az előbbi felsorolás természetesen nem teljes, még jó néhány különféle bevonattal ellátott falburkolóelem is beszerezhető, ám ezek legfeljebb méreteikben különböznek a fentiektől, beszerzésük viszont elég esetleges.

Szerszámok, segédanyagok

A lambéria burkolatok beszabásához, a lécek, lapok felerősítéséhez nem szükségesek különösebb szerszámok. A méretrevágáshoz kell egy pontos talpas derékszög, finomfogazású illesztőfűrész, közepes csiszolópapír. A falécek felületének finomításához nagy segítség egy szalagcsiszológép, de megteszi egy vaskosabb lécre erősített csiszolópapír is. A lambéria elemeket tartó övlécek falra erősítése ütvefúróval a legkönnyebb, a lambéria lécek felszegezéséhez meg csak egy közepes kalapácsra van szükségünk. Nagyobb felületű burkolatok készítéséhez azonban érdemes a kalapácsot helyettesítő rugós szegbeverőt-, vagy a szegek beütését megkönnyítő mágneses szegtartót is beszereznünk (10). Ha pedig álmennyezetet alakítunk ki, egy segítőtársat is pótolhat a panelfogó (11), melyet az övlécre csiptethetünk, a nyelébe dugott csap pedig ideiglenesen rögzíti a lambériapanelt (12).
A lambéria léceket, paneleket csak ritka esetekben lehet közvetlenül a falra erősíteni, ehhez általában a falra szerelt övlécek szükségesek. Szélességük általában 40-50 mm legyen, vastagságuk pedig 10-20 mm közötti legyen. Nem szükséges, hogy simára gyalultak legyenek, de vetemedett lécek e célra nem alkalmasak.
Hosszúságuk a felrakás irányától és a burkolandó felület méretétől függ. Falra erősítésükhöz használhatunk műanyag tiplikbe hajtott facsavarokat, vagy csavart szárú szegeket. A lambéria elemek felerősítéséhez pedig hosszú, vékony szegekre, esetleg a burkolóanyag hornyolásához illő felfogólemezekre is szükség lesz (13). E felfogó lemezek kialakítása sem egyforma, a vendégcsapos panelekhez a két kihajtott rögzítőfüllel kialakítottak (14/A, 15), míg a csaphornyos elemekhez a további három változatot (14/B, C, D) használhatjuk. Ezek kihajtott fülei mindenkor a léchornyok alsó részét fogják le.
A lambéria lécekből, panelekből kialakított burkolatot különféle fazonú lécekkel szokás körbeszegni. E célra használhatjuk az adott termékhez való gyári lécidomokat is, ám ezen túlmenően a falat díszítő burkolatokat szegélyezhetjük ezektől eltérő színű és mintázatú szegélylécekkel is. A választék ezekből is bőséges (16), bevonatuk papír, fólia vagy fafurnér, alapanyaguk pedig MDF, vagy fenyőfa.

Lambériák és felrakásuk

A hagyományosnak mondható falambériák általában csaphornyos kialakításúak, de újabban vendégcsappal egymáshoz kapcsolható változatuk is kapható. Ezek két- hosszanti (17), esetenként pedig négy élükön hornyoltak. Az idegen csapok általában rétegelt lemezből leszabott, vagy műanyagból készült keskeny 2-3 mm vastag csíkok, melynek a frontoldalát különféle igényes felületet biztosító fedőréteggel vonják be. Ezáltal a kialakítható lambériafelület változatosabbá, karakteresebbé tehető, viszont egyben meg is drágítja magát a burkolatot.
Nem feltétlenül szükségesek ugyan, mert az ilyen léceket, panelokat csap nélkül is az övlécekre erősíthetjük (18). Igaz, ily módon csak minden második elemet tudjuk csak leszegezni, mivel a léceket felváltva egymás hornyába ütve is rögzíthetjük, így minden második léc a mellette levőknél 1/3-nyival előrébb kerül. A burkolat felülete így érdekesen tagolttá tehető. Hátránya, hogy adott felülethez több anyagra lesz szükségünk.
A hagyományos, mart felületű lambéria léceknél az ilyen jellegű felületi tagolást a lécek élének ferdére marásával, vagy szélesebb aljazásával, esetleg az egész felület domború kialakításával (19) a gyártó adja meg. Az ilyen léceket csak szegezve is felerősíthetjük. Csupán arra kell ügyelnünk, hogy a szegeket mindig ferdén, a horonyba, illetve a csapos széleikbe üssük be, a szegfejeket pedig mélyítsük az anyagukba.
Így a következő lécet is akadálytalanul a helyére üthetjük, a szegfejek sem lesznek láthatók (20).
Arra azonban ügyeljünk, hogy szegezés közben ne repesszük el a vékony faanyagot.
Lambériát sokféle módon készíthetünk, nem kell feltétlenül a szokványos megoldásokat követnünk. Sőt, ha már egyszer áldozunk rá, akkor formáljuk olyanná, hogy valóban dísze legyen az otthonunknak. Vegyük számításba pl., hogy a léceket vízszintesen is felszerelhetjük, s ezzel esetleg optikailag korrigálhatjuk a helyiség arányait is. A jelentősebb szabad felületeket vízszintesen felerősített, keskenyebb felület kialakításával törhetjük meg, ilyenkor még a lécek színtónusaival is "játszhatunk" (21).
Csúcsban össze illesztett, ferdén felerősített burkolat is nagyon dekoratív lehet, ha a lambériázott részt kétoldalról függőlegesen szélesebb lécekből összeállított, oszlopszerű alakzattal lezárva fogjuk közre (22). A dekorációként ható lambéria felület meghökkentően szokatlan is lehet. Ha pl. nem az egész falat, hanem annak csak a felét, s azt is átlósan megosztva lambériázzuk le, széles, színre mázolt kerettel szegélyezzük, nagyon látványos falburkolat lesz az eredmény (23). Különösen, ha még a mennyezetet is lambériával fedjük le. A lambériával fedett falrészt még szekrénnyel és rejtett fényforrással is kiegészíthetjük. A két oldalsó keskeny rakodós szekrény így teljesen a fal részének fog tűnni, ha a falra vastag övléceket erősítünk, akkor két léc közé, homályított üveglap alá hangulatos esti világítást adó fénycsöveket is szerelhetünk (24).
Képeink bizonysága alapján vitathatatlan, hogy a lambéria burkolatokat sokcélúan és igen változatos formában lehet kialakítani.
Ehhez azonban az kell, hogy alaposan átgondolva előbb megtervezzük, mert e terv alapján tudjuk csak kiszámolni a szükséges lambéria mennyiségét, az alá való övlécek méretét, hosszát, a különféle szegélylécek mennyiségét is e terv alapján ajánlatos meghatároznunk. Vázlatunk tartalmazza a különféle felületek csatlakozásának a kialakítását, az övlécek falon való elhelyezkedését, sőt még a szegélyező idomok csatlakoztatását is. Az ilyen részletekbe menő terv alapján már sokkal könnyebb a dolgunk, hiszen a kritikus részekhez érve sem kell leállnunk, hiszen a megoldást már kidolgoztuk, csak meg kell valósítanuk. Ehhez azonban eleve néhány alapvető dolgot tudnunk kell.

Tartólécek a falon

Mint már említettük, a lambéria léceket, vagy paneleket a falra erősített tartólécekre ún. övlécekre kell felerősíteni. Ezek általában merőlegesen futnak végig a leendő burkolat elemeihez viszonyítva a lambéria teljes magasságáig, illetve szélességéig. E célra hosszú léceket célszerű használni, de a falon több azonos vastagságú rövid darabból is kialakíthatjuk a szükséges hosszúságú szakaszokat. A függőlegesen falra erősítendő lambéria elemek alá vízszintesen felcsavarozott övlécek kellenek ám ezek túlságosan gátolják a burkolat mögötti tér szellőzését. Ezen úgy segíthetünk, hogy a lécek fal felőli oldalába 5 mm mély és 40 mm széles aljazásokat vésünk egymástól 600 mm-re, s így szereljük fel a falra. Az övlécek egyébként egymástól 600-700 mm-re legyenek. A lambéria elemek azonban majd ne érjenek teljesen a lécek felső éléig, hanem 20 mm-el alatta legyen a felső élük (25). A mennyezetig felnyúló burkolat felső szegélylécét sem célszerű közvetlenül a mennyezetre illeszteni, itt is hagyjunk legalább 10-20 mm hézagot (26). Ha pedig a mennyezetre is lambéria burkolat kerül, akkor ez legalább 20 mm-nyire érjen véget az oldalburkolatok előtt (27).
Így a burkolatok mögötti levegő kellően cirkulálhat, nem alakulhatnak ki falpenészes gócok, amelyek a faburkolatot is károsíthatják. A mennyezet burkolata alá egyébként legalább 40 mm vastag övléceket ajánlatos felszerelni, s ezekbe is véssünk számos átszellőző nyílást.
Ha csak lábazatszerű burkolattal kívánjuk az oldalfalakat övezni, akkor elégséges – a burkolat magasságától függően – két-, vagy három falra erősített övléc is. Az alsót ne közvetlenül a padló fölé, hanem attól 50-100 mm-rel feljebb helyezzük el. A szükséges átszellőzést rövidebb léceket használva, azok között 20-30 mm-nyi hézagot hagyva biztosítsuk. A majd vízszintesen felszegelt lambéria lécekhez rövid, függőlegesen a falra csavarozott övlécek szükségesek, ám ezek se érjenek le teljesen a padló szintjéig. Az elektromos szerelvényeket léckerettel határoljuk körül, vagy kiszerelve, a lambériába körkiszúróval (28) készített nyílásokba szereljük vissza a munka végeztével. A lambéria mögé rejthetjük az eddig a falak mentén szabadon elvezetett kábeleket is (29). Ilyen esetekben a kivezető nyílások mögé ajánlatos rövid övléceket a falra erősíteni. Ha pedig új dugaszoló aljzatot, vagy kapcsolót kívánunk falvésés nélkül kialakítani, akkor a falra kábelfogó bilincsekkel fogassuk fel a kettős szigetelésű tömlőkábelt, és az előző módon kialakított nyílásba szerelhetjük majd fel a kapcsolót, vagy konektort.
A lambériák kialakításának kritikus helyei a külső, belső sarkok, s ehhez már az övléceket is megfelelő helyre kell a falra erősítenünk. A külső sarkok legegyszerűbb kialakítási módja, ha a függőlegesen felszegezett lécek alá a fal sarkán – az egyik oldalon – a szomszédos övlécek síkjáig érő, függőleges zárólécet erősítünk fel. E léchez rögzíthetjük mind a két oldalt lezáró lambéria elemeket, amelyek él-lap kötésbe is kerülhetnek, de közöttük anyagvastagságnyi hézag is lehet (30). Az így kialakított élt finoman le is kerekíthetjük. Ha ferdén lecsapott élű sarkot szeretnénk kialakítani, akkor ehhez két a sarok két oldalára elvágólag felfogott zárólécre van szükség, a két léc között kialakult sarkot pedig háromszögű záróléccel tüntethetjük el (31). A külső saroknál a lambériát úgy is lezárhatjuk, hogy a lécek bütüjére, vagy élére oldalról egy-egy függőleges lécet szegezünk, a mélyebben levő zárt sarokba pedig ugyancsak háromszögű, vagy lekerekített élű saroklécet erősítünk (32). Ebben az esetben az övlécek a sarok élénél a záróléc vastagságával beljebb kerüljenek. A lambéria burkolat külső sarkait finoman lekerekítve is kialakíthatjuk, ha elemei az alsó oldalukkal elvágólag érnek össze, s közéjük az anyagvastagságukkal azonos méretű, finoman lekerekített élű lécet szegezünk. A lambériát tartó léceket ebben az esetben a sarok élén él-lap kötéssel erősítsük egymáshoz (33). Ha vendégcsapos lambéria elemek alkotják a burkolatot, az ilyen sarokkialakítások a legmegfelelőbbek. A külső sarkokra ún. pipaléceket is szerelhetünk, amely azonban legalább olyan vastag legyen, mint maga a lambérialéc. Az övléceket e megoldásnál is él-lap kötésben erősítsük fel a falra (34). A pipaléc és a burkolatok között azonban hagyjunk 3-4 mm-es közöket, s a lécek végét finoman kerekítsük is le. A legkézenfekvőbb megoldás természetesen az, ha az él-lap kötésben egymáshoz erősített lambérialécek alkotta sarkon a lécek bütüit egy vékony sarokidom felerősítésével takarjuk el (35), ám ehhez vékony záróléc szükséges, ami elég sérülékeny. Ezt főként csak műanyag-, vagy vékony lambéria paneleknél szokás alkalmazni.
A belső sarkok kialakítása már sokkal egyszerűbb, feltéve ha kellő pontossággal szabjuk be a különféle elemeket. Függőlegesen felszerelt lécek esetében a belső sarkokban él-lap kötésben a legkönnyebb a léceket a helyükre illeszteni. Ilyenkor a szomszédos elemmel együtt, szorosan illesztve üssük mind a kettőt a helyükre (36). Vízszintesen felszegezett lambériák esetében könnyebb a dolgunk, mert a lécek csak kis felületen illeszkednek egymáshoz. Ha az egyik lécet pontosan beszabva, az övlécek alkotta sarokba illesztve már felszereltük, a melléje kerülőt már csak szorosan mellé kell ütnünk, s ezt is felszegelhetjük (37). Az utóbb beillesztett darabnak a bütüjét ilyen esetekben ajánlatos 20 fokban "alávágni", hogy ezzel a sarok esetleges pontatlanságát kiigazíthassuk. A vágásnak azonban egyenesnek kell lennie, különben a sarokba erősített elemek találkozási vonalában hézagok keletkeznek. Amennyiben igyekezetünk ellenére is csúf hézagosra sikeredett a lécek illesztése, egy utólag felerősített sarokléccel könnyen korrigálhatjuk ezt a hibát (38).

A lambéria elemek leszabása, felerősítése

A lambéria léceket, elemeket általában méretre is kell vágnunk. E művelethez finomfogazású illesztőfűrészt, vagy tárcsafűrészt használjunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy az anyagból kilépő fogak többé-kevésbé felsértik az anyag felületét, ezért kézi fűrésszel mindig a színe felöl, géppel pedig a hátoldala felöl vágjuk méretre a darabokat. A vágás merőlegességére is ügyeljünk, mert ez is nagyon fontos. Az azonos hosszúságú darabokat lehetőleg egy már leszabott, s "etalonként" a falon hitelesített elem alapján vágjuk egyformára. A fűrészgépet mindig vezetékléchez nyomva használjuk (39). A fóliázott felületű lambéria elemek bevonatára nagyon ügyeljünk, mert könnyen sérülnek, s a mély karcokat már nem lehet eltüntetni, kijavítani. Csiszoláskor soha ne húzzuk visszafelé a lécre feszített csiszolópapírt, mert felszakíthatja a fólia bevonatot. A fafelületek is kényesek, könnyen megsérülhetnek, de ezek a hibák csiszolással még korrigálhatók. A csiszoló szerszámot azonban mindig szálirányba mozgassuk.
A méretre szabott natúr léceket ezt követően eresszük be, illetve lazúrozásukat, esetleges színre mázolásukat – pl. a színes keretlécek, burkolóelemek esetében – is most végezzük el. Így minden felületet kellő simasággal és ideális helyzetben láthatunk el a szükséges felületkezelő bevonattal (40). E műveletekhez használhatjuk a hagyományos ecseteket is, ám lazúrozáshoz megfelelőbb a szivacs, ami egyenletesebben teríti el a színező folyadékokat, a selymesfényű fedőfestéket pedig érdemesebb szivacsos festőhengerrel felhordani a lécre, mert ezzel sima és egyenletes bevonóréteget alakíthatunk ki még a fazonosra mart léceken is.
A felületkezelt, méretreszabott lécekből ezt követően már gyorsan kialakíthatjuk a burkolatot. Az első lécet valamelyik sarokhoz igazítva függőónnal állítsuk függőlegesbe, vagy vízmértékkel vízszintbe. A léceket lehetőleg balról jobb felé, a vízszintesen rakott burkolatot pedig alulról felfelé kezdjük el lécenként felerősítve kialakítani. Minden lécet, panelt a már felerősített báziselem mellé, szorosan a hornyába ütve fogassunk fel. A szoros illesztés érdekében – egy kis hulladékdarabot használva ráverőfaként – minden lécet kalapáccsal megütve szorítsunk a mellette levőhöz (41). A rögzítőszegeket ferdén, a horonyba, vagy a csapon át üssük az övlécekbe. Ezt a mágneses szegbeverő lényegesen megkönnyíti. A rögzítőszegek 12x25 mm-esek legyenek, s a fejüket teljesen üssük a fába. Ha lefogó lemezeket használunk, ez megkönnyíti a dolgunkat, s a lécek éle sem sérülhet meg. Ezekhez rövidebb, 12x10 mm-es huzalszegek szükségesek, amik rugós szegbeverővel is felerősíthetők. Ha lakkozott, natúr falécekből készítünk lambériát, akkor még a felerősítésük előtt egymás mellé sorba rakva észrevehetjük és azonnal korrigálhatjuk is, hogy a sötétebb tónusú lécek közvetlenül egymás mellé kerülve sötétebb árnyalatú blokkokat alkossanak. Az ilyen léceket válogassuk külön, s az egész felületen szabályosan elosztva előzzük meg a nagyobb, sötétebb árnyalatú felületek kialakulását.
A műanyag lambériát is ehhez hasonlóan kell a falra szerelni (42), a különbség csupán csak annyi, hogy a felfogó szegek helyét ajánlott hegyes árral előlyukasztani, a szegek fejét pedig nem szabad mélyen beütni. Az éppenhogy kiálló szegfejek ugyanis nem akadályozzák a következő elem horonyba illesztését. A felülete ennek is nagyon kényes a karcolásokkal szemben, méretvágásához csak kézifűrész használata ajánlott.
A vendégcsapos lécek felszerelése csupán csak annyiban különbözik a csaphornyosaktól, hogy ezeknél eleve szükséges felfogó lemezeket használnunk, mert csak így lehet szilárdan és főként pontosan az övlécekre erősítenünk az elemeket. Ebből mindjárt az is kiderül, hogy bár az ilyen burkolatok nagyon dekoratívak és nagyon kreatív módón kialakíthatók, de ebből adódóan költségesek, hiszen a vendégcsapokat és a felfogólemezeket is külön kell megvásárolnunk.
A lambéria készítésének utolsó fázisa a különféle szegélyek, lábazatok és párkányzatok felerősítése. Ha előzőleg nem terveztük meg alaposan a burkolatot, akkor most főhet a fejünk, hogy hova milyen lécet szegezzünk fel és ezeket hogyan illesszük egymáshoz. Különösen a sarkoknál adódhatnak komoly problémáink.
Lehetőleg gérbe, azaz 45 fokban összevágott végeikkel illesszük egymáshoz a szegélyező léceket, amelyek közrefogják a különféle sarokléceket. Így a burkolat egységesen lehatárolt lesz, a lambérialécek élei, bütüi sem fognak látszani. Az oldalsó szegélylécek azonos profilúak lehetnek a felső záróléccel, sőt alsó zárólécként is alkalmazhatjuk ezt a profilt, de szélesebb lábazati lécet is felerősíthetünk, ha a burkolat közvetlenül a padló felett ér véget.
Ha igényes munkát szeretnénk végezni, akkor kicsivel több gondot fordítsunk a szegélyek felszerelésére, mert a hevenyészett szegélyezés még a legszebb lambéria hatását is nagyon leronthatja.

(A teljes képanyag az Ezermester 98/8-as számában!)

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: falburkolat

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2266/Falburkolatok