Ötletek kertbarátoknak

Tombol a nyár

Alpesi növények

A képen látható lágy, dús növénykiültetésű kert érdekessége a jobb alsó sarokban látható medence, amelybe alpesi növényeket ültettek. Az eredeti kőmedencék igen drágák, de kis ügyességgel egy porcelán mosogatómedencét is átalakíthatunk hasonlóvá. A medence külsejét és belsejét jó alaposan tisztítsuk meg a szennyeződésektől. Ezután a külső felületét és a belső rész felső 5 cm-ét kenjük be egyenletesen ragasztóval. Ha már jól köt a ragasztó, 1 cm-es rétegben simítsuk rá vakolókanállal homok, cement és tőzeg keverékét. Ezután ecsettel érdesítsük meg a felületét. A medence talajjal és kövekkel megtöltve már elég súlyos, ezért még üresen helyezzük végleges helyére. Állítsuk téglákra vagy kődarabokra, hogy a lefolyónyíláson szabadon kifolyhasson a felesleges víz. Az alpesi növények a száraz, napos helyet kedvelik. Gyökereik nem bírják a nedvességet, ezért a medence alját vastag rétegben borítsuk be cserépdarabokkal és kaviccsal, hogy a vízelvezetés megfelelő legyen. Töltsük meg finom kavics és föld keverékével. A talaj felszínének egynegyedén helyezzünk el likacsos mészkődarabokat. A kövek lyukait csavarhúzóval tágítsuk ki a kövirózsának és a varjúhájnak. Ha a medence külső oldalát joghurttal kenjük be, akkor gyorsan patinássá lesz, és régi kőmedencéhez hasonlít majd.
A medencébe ültethetünk dohánygyökeret, törpe harangvirágot, kőtörőfűt. Varjúhájat az edény szélére ültessünk, hogy hajtásaik kilóghassanak. A rózsa formájú pozsgásokat ültessük a kövek lyukaiba. Az alpesi növényeket csak módjával locsoljuk. Elegendő napsütés esetén egész nyáron gyönyörködhetünk a havasi mák fehér, vagy a díszmák halványsárga virágaiban, a kőtörőfű légies fehér virágfüzéreiben, a dohánygyökér vagy a barack rózsaszínű finom virágaiban. A törpe harangvirág kecses harangjai is egész nyáron nyílnak. A varjúháj ezüstrózsaszín levelei és sárga virágai érdekes kontrasztot alkotnak.

Árnyékliliomok

Pihenésre csábít a vízmedence melletti burkolt pihenőhely. A medencét szegélyező árnyékliliomokat elsősorban mutatós, buja, változatos alakú, színű és mintázatú leveleiért ültetik. A kertben ültethetők vízpartra vagy árnyas szegélyágyakba. A nagyobb, terjeszkedő fajták kitűnő talajtakarók. Nedves, jó vízelvezetésű, humuszban gazdag, semleges kémhatású talajt és félárnyékot igényelnek. Leveleiket védeni kell a csigáktól és a meztelen csigáktól. Kora tavasszal tőosztással szaporíthatók. Számos árnyékliliom csöves vagy harang alakú virágokból álló fürtszerű virágokat is fejleszt, amelyek nyár közepén emelkednek kecsesen a levélzet fölé. A virágok lehetnek halvány mályvaszínűek, ibolyakékek, levendula színűek, lilák, zöldes árnyalatú fehérek. A levélzet színe a zöld különböző árnyalatain kívül lehet szürkéskék, sárgászöld, aranyló vagy kékeszöld is. A levelek szegélye fehér, sárga vagy világoszöld, gyakran közepükön is csíkozottak. Általában lassú növésűek. Alkatuk bokrosodó vagy szőnyegszerű. Egyes fajták váza-szerű csoportokat képeznek. Ültetés előtt feltétlenül alaposan fontoljuk meg, melyik az a fajta, amelyeik a beültetendő felületre a legmegfelelőbb lenne.

Futórózsák

Van, aki úgy gondolja, hogy a rózsa az év nagy részében csak kusza, szúrós bokor, amelyre túl sok energiát és időt fordítani nem érdemes. A képen látható "New Dawn" futórózsával befuttatott vasból készült díszkapu arról győz meg bennünket, hogy a nyári virágzás felejthetetlen látványa megéri a fáradozást. Futórózsával beültetve romantikus hangulatot árasztanak a kerítések, lugasok, pergolák, díszkapuk. A modern futórózsák közül nem egy ősszel is annyi virágot hoz, mint nyáron. Futórózsát legjobb ősszel vagy télen ültetni, de konténeres rózsát késő tavasszal vagy kora nyáron is ültethetünk. A futórózsák esetében különösen fontos a helyes telepítési mód, valamint a megfelelő változat kiválasztása. Először ássunk egy kb. 30 cm széles és mély ültetőgödröt. Tegyünk bele érett komposztot, de úgy, hogy ne érje a gyökérszálakat. Helyezzük bele a rózsatövet, majd szórjunk a gyökér köré egy vödörnyi ültetőkeveréket. Temessük be a lyukat földdel, vágjuk le a rózsatövet összefogó zsineget, majd tömörítsük a földet a gyökerek körül. A futórózsatöveket kb. 60 cm-re visszavágva árulják. A frissen ültetett tő rövid gallyait már most erősítsük puha zsineggel a támasztékhoz, úgy hogy a gallyak kényelmesen szétterjedhessenek. A frissen ültetett futórózsát két esztendeig nem kell metszeni. Csak az elnyílt virágokat távolítsuk el.

Sütés-főzés a teraszon

Jó időben kellemes a szabadban étkezni. Roston sült ételek elkészítéséhez nem feltétlenül szükséges szabadtéri grillezőt építeni, hiszen számos olyan hordozható flekkensütő kapható, amely tetszés szerint felállítható a kert bármely részében. Választhatunk flekkensütő asztalt, fedeles grillsütőt, flekkensütő targoncát. A faszén a legnépszerűbb tüzelőanyag, de elektromos és gáztüzelésű flekkensütők is kaphatók. A képen látható elegáns burkolt pihenőn egy különleges grillsütő látható. Bográcstartó állványra akasztva lóg a rostély, amelyen az ételek sülnek, alatta pedig fémből készült asztalka tartja az izzó faszénnel teli tálcát. A készlet előnye, hogy könnyen és gyorsan összeszerelhető, kis helyen elfér, és nagyon látványos. Ha még kezdők vagyunk a parázson sütés fortélyaiban, először szűk családi körben tegyük próbára magunkat, és csak utána hívjunk népesebb vendégsereget.

Pihenőhely a fa körül

Nyáron sokféle megoldást eszelünk ki, hogy pihenőhelyünket megvédjük a tűző nap sugaraitól. Napellenzőket feszítsünk ki, pergolát, lugasokat építünk, napernyőket állítunk fel. A kertben található dús lombú fa törzse köré is építhetünk egy árnyas pihenőt, ahol beszélgethetünk, étkezhetünk. A speciális kör alakú asztal körülöleli a fa törzsét. Körötte a fűben szép formájú kovácsoltvas székek állnak. Lehet, hogy egy burkolt teraszon szilárdabban állnak a bútorok, de a fa köré épített pihenőnek mégis sajátos bája és hangulata van.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Szűcs Adrienne

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2286/Tombol_a_nyar