Fugázó habarcs minden járólapfajtához

Az építőiparban is megjelent az igény a természetes anyagok alkalmazására. Így jöttek újra divatba a régen elfelejtett anyagok, pl. cottó járólapok, természetes burkolókövek. Sajnos ezekkel nem olyan egyszerű dolgozni. A fugázásnál jelentkeznek a nyitott pórusú anyagok hátrányai. A Knauf cég előállított egy újfajta anyagot, amely ezt a munkafázist is leegyszerűsíti. A fugázásnál hagyományosan a habarcs a burkolat egész felületén szétkenődik és egy kemény gumilappal kerül bedolgozásra. Ennek következtében a nyitott pórusok is megtelnek, amit nagyon nehéz utána eltávolítani. Az új önterülő fugázó lényege, hogy csak közvetlenül a fugába kerül beöntésre, így nem szennyezi a lapot. Ez további előnyökkel is jár. A fuga formája és szélessége 5-50 mm között tetszőleges lehet, mert az anyag befolyik a legelérhetetlenebb helyekre is.

Természetes kőlapokat eddig csak fugázó-vassal lehetett apránként kifugázni, mivel a fugák iránya eltért, és a szélességük sem volt állandó. Az önterülő fugázóval ez a probléma is könnyen megoldható. Használata nem igényel különösebb szaktudást. 5 kg fugázóhoz 0,8-0,9 liter vizet kell keverni, majd az így nyert folyékony anyagot a vödörből óvatosan beleönthetjük a fugába. A felület tulajdonságaitól függően 30-45 perc múlva a kiálló megkötött anyag egy ferdén tartott glettvassal lefaragható. Az utolsó munkafázis a fuga elsimítása egy nedves szivaccsal. Ez egyben a lap szélére került anyagot is letisztítja. Az önterülő fugázó használatával megtakarítható a lapok drága előimpregnálása, a felületen pedig nem jelentkezik a szürkés színű cementfátyol bevonat.

Gipszkarton-rendszerek tetőterek beépítéséhez

A lapos tetős panelos épületeknél kézenfekvő megoldás a tetőtér-beépítés, amivel új lakóteret hozhatunk létre, a legfelső szint lakásának bővítésével, illetve új lakások kialakításával. A gipszkarton-rendszerek előnyei a tetőtér-beépítésnél.

– a száraz építési technológiával nem viszünk be fölöslegesen vizet az épületbe, a munka gyorsan és tisztán elvégezhető, a szerkezetek elkészülte után a helyiségek azonnal beköltözhetőek, az építési idő rövid,

– a könnyűszerkezetes rendszerek kis súlya miatt általában nincs szükség statikai beavatkozásra;

– a tetőtér-beépítésnél alkalmazott jó hőszigetelés, amely egyben hangszigetelő is lehet, télen a hideg, nyáron a hőség ellen véd;

– a gipszkarton építőlemezekkel szinte beépítjük a házba a tűzoltóságot.  A gipszkarton ugyanis mintegy 20% vegyileg kötött vizet tartalmaz, ami tűz esetén hűtő hatást fejt ki, s így gátolja annak terjedését, időt enged az emberek és dologi javak mentéséhez.

A tetőtér belső gipszkarton burkolatának elkészítése előtt a szarufák közé legalább 16 cm vastag szigetelő anyagot helyezünk megfelelő légréssel, a szigetelőanyag kiszellőztetése érdekében. A szarufákra fém vagy fa tartószerkezetet rögzítünk akusztikus lengőkengyelek vagy közvetlen felfüggesztők segítségével. A gipszkarton burkolat alá párazárót kell elhelyezni, hogy megakadályozzuk a páralecsapódást, amikor a légnedvesség a szigetelés belsejébe diffundál, illetve gyárilag alumíniumfóliával kasírozott építőlemezeket kell használni, amelyekbe a párazárót már "beépítették".
A tetőtéri lakás kényelmét jelentősen befolyásolja a válaszfalak minősége. A fém vázszerkezetre szerelt szigetelőanyag-betétes gipszkarton falrendszerek hangszigetelése legalább 45 decibel. Az U-profilokat a padlóhoz és a mennyezethez rögzítsük, közéjük helyezzük a profilszélességnek megfelelő C-profilokat. A gipszkarton építőlemezeket csavarozzuk rá a vázszerkezetre és a másik oldal lezárása előtt helyezzük el a szigetelő anyagot a C-profilok közé. Az illesztések és fugák hézagolása után a fal festésre kész. A fürdőszobába olyan épületgépészeti fal készíthető, amelyre felszerelhetők a csővezetékek, a mosdók, a WC és bidé tartóállványai. Ésszerű tervezéssel, egyetlen "installációs" fallal megoldható a fürdőszoba és konyha ellátása, ami költség-megtakarítást eredményez.
 A szárazépítési rendszerekhez minden tárgy biztonsággal rögzíthető, ha a megfelelő rögzítő eszközt használjuk. A képek, táblák, stb. egyszerű képszöggel akaszthatók a falburkolatra. Ezek 5 kg súlyig terhelhetők (12,5 mm-es gipszkarton lemez vastagságánál). A falon függő szekrényeket univerzális műanyag tiplivel vagy fém dűbellel lehet biztonságosan rögzíteni. A szaniter kerámia berendezési tárgyakat speciális tartóállványra szerelhetjük, amelyek a terhelést közvetlenül a tartó építési szerkezetekre vezetik át.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: fugázó, habarcs, járólap

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

SikaCeram-500 Ceralastic

Egyetlen mondatban elmondjuk, hogy legközelebb miért aSikaCeram-500 Ceralastic vízszigetelő és csemperagasztó habarcsot érdemes választani. Azért, mert legalább 30%–kal gyorsabb a munkavégzés,...


Cserépfedés hagyományos, habarcsos módszerrel

A munkaidő lerövidítése, az anyagfelhasználás csökkentése vagy általában csak az egyszerűségre való törekvés - sokszor kiszorítja a hagyományos technológiákat. Egy lassan feledésbe merülő eljárást...