Az egyik leggyakoribb veszélyforrás

Csúszásmentesítés

Ugye sokkoló egy ilyen kép, még ha megrendezett is. Pedig valós veszélyforrásról van szó, hiszen a megcsúszásból eredő balesetek sajnos igen előkelő helyen állnak a statisztikákban. Nem csak a szabadtérben, hanem otthonainkban, lakókörnyezetünkben, sajnos még a közintézményekben is jócskán találhatunk veszélyes padlófelületeket, lépcsőket, használati eszközöket.

Sokszor az esztétikum magasabb rendűnek bizonyul, mint a praktikum. Egy gyönyörű padlókerámia, tükörsima márványfelület, fényesre lakkozott falépcső túlságosan is lecsökkenti veszélyérzetünket, és elfelejtkezünk arról, hogy ha ez a gyönyörűség még vizes is, akkor korcsolyapályává válhat. De ugyanígy tusfürdővel megáztatott fürdőkád, zuhanyozó, vagy a különleges tisztítószerekkel felmosott konyha is.
Érdemes, sőt feltétlenül szükséges tehát erre a szempontra is nagy figyelmet szentelni, amikor otthonunkat szépítjük, felújítjuk. Ha pedig már korábbról örököltünk néhány veszélyes felületet, akkor utólag tegyünk ellenük valamit.
Ilyen lehetőség például a PosiGrip kerámia és egyéb burkoló- lapok, márvány, beton stb. felületek kezelésére. Segítségével csúszásmentesíthető, biztonságosabbá tehető a zuhanyzó és fürdőkád is, nedvesen és szárazon egyaránt.
Minden ásványi alapú felület természeténél fogva porózus. A PosiGrip alkalmazásakor ezek a természetes pórusok kitágulnak, mélyebbek lesznek, és így egy járómintát hoznak létre, amely nem csúszós. Ez a kezelés mikroszkópikus méretű, tehát nincs szemmel érzékelhető elváltozás. Nem fedőréteg. Az egyébként "nedvesen csúszó padló "ujjlenyomatát" változtatja meg.
Egyszerűen és könnyen felvihető a zuhanyzók és fürdőkádak felületére. A felületkezelés első fázisában megtisztítják padlófelületet és a fugákat; a felület ezáltal visszanyeri majdnem eredeti állapotát. Ezen felül megnyitja a padlólap pórusait, és előkészíti a felületet a második fázisra.
Ennek során egy speciális vegyszer a padlólap pórusait kitágítja, megmélyíti, és ezáltal egy járómintát képez, ami nem csúszik. A felületkezelés harmadik, befejező fázisa a korábban használt vegyszer semlegesítése, majd utána a felületet tisztára mosása. Ezzel a kezelés kész is van, a felület csúszásmentes.
A csúszásmentesítés megvalósítható különböző csúszásgátolt anyagok leragasztásával is. A 3M Safety WalkTM öntapadós csúszásgátló szalagok segítségével például csúszásmentessé tehetjük a lépcsőt, fürdőszobát, teraszt vagy akár a munkakörnyezetünket is. A csúszásgátló szalagok egyszerűen, gyorsan leragaszthatók és rendkívül tartósak. Az öntapadó, csúszásgátló szalag minden olyan helyen jól használható, ahol csúszás- vagy botlás veszélye fenyeget. Az öntapadó szalag fára, betonra, burkolólapra, acélra, alumíniumra, PVC-re, linóleumra, márványra, gránitra egyaránt felragasztható. Különösen praktikus lépcsőfokok biztonságossá tételére, de alkalmas lehet egy fürdőszobában is a kritikus padlófelületeken; pl. a kád- vagy a WC ülőke előtt.
A 3M által speciálisan kifejlesztett, módosított PVC-ből készült biztonsági szőnyeg meggátolja a fokozott csúszásveszélyű padlófelületeken az elcsúszást és az álló tevékenységből adódó idő előtti elfáradást. A laza hullámszerkezetnek köszönhetően intenzíven elvezeti a szennyeződéseket és a nedvességet, mindemellett könnyen és olcsón tisztítható.
Az angol Altro cég 1945 óta specialistája a csúszásmentes biztonsági burkoló anyagok gyártásának. A 2 méter széles, tekercses anyagok típustól függően alumínium-oxid, kvarc, és szilícium-karbid erősítéssel készült vinil alapanyagból üvegszálas szövet hordozó rétegre épülnek, így formatartóak. Nagy kopásállóságúak, érdesített felületük csúszásgátló. A burkolat anyaga baktérium- és gombaálló adalékot tartalmaz. A burkolat hegesztéssel hézagmentessé tehető, vízálló, vízzáró felületet alkot. Felhajtott íves lábazat is könnyen kialakítható vele. Elsősorban egészségügyi-, szociális- és sportlétesítményekben, kórházakban, idősek otthonában, wellness központokban, mosdókban és öltözőkben, éttermekben, konyhákban, laboratóriumokban, élelmiszer- és gyógyszerüzemekben ajánlott az alkalmazása.
Melléképületek, kevésbé frekventált lépcsők, pincék, padlások lépcsőfokai már a gyártási technológia során csúszásmentesített fémlemezből készülhetnek. A lemez perforálása olyan, hogy a felső felülete egészen érdessé válik, így bármilyen lábbelit használva elkerülhetjük a megcsúszást. Épületek fő frontján vagy belső lépcsőként persze ez a megoldás kevésbé ajánlható, bár az ízlések különbözőek...
Különösen fontos a mozgáskorlátozottak környezetében lévő segédeszközök csúszásmentesítése. A lépcsőfokok, küszöbök akadálymentesítésére szolgáló rámpák csak tökéletesen biztonságos anyagból készülhetnek. Ugyanígy különös gondot kell fordítani a speciális fürdőszobai eszközök környezetében lévő padlófelületek csúszásmentesítésére is, akár a fenti megoldások valamelyikével.

Nem csak a padlófelületek csúszásmentesítésével növelhetjük a biztonságot, hanem a megfelelő lábbeli megválasztásával is. Sokan tapasztalták már, hogy egy sima filctalpú papucs mennyire csúszik a fényes padlón, a gumitalpú viszont nem. Átmeneti cipőink korcsolyává válnak a lejegesedett járdán, ugyanott a téli cipő alig csúszik. Ugyanaz vonatkozik rájuk, mint a gépkocsik nyári és téli gumiabroncsára; a nyári cipő gumi anyaga kikeményedik a hidegben, a télié viszont nem.
Fontos a talp bordázottsága is. Tudjuk, hogy a túrabakancs "hernyótalpa" kevésbé csúszik a hegyoldalon, de arra gondolunk-e, hogy milyen talpú sportcipőben futunk a betonon, vagy futballozik a gyerek a műanyag borítású tornateremben? Milyen strandpapucsot használunk az uszoda mindig nedves környezetében, és milyen cipőben teniszezünk a salakborítású teniszpályán?

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Gondosan tervezett világítás

Egy lakás világításának megtervezése több mint lámpákat szerelni az előre kiépített vezetékekre. Ugyanakkor – egy lakásfelújítás lehetőséget ad arra, hogy ezeket a kiépítéseket gondosan...


Folyékony gumi

Spray formában is kapható a PlastiDip® folyékony gumi A PlastiDip® a legtöbb ismert felületen alkalmazható, mint például a fa, szövet, kő, műanyag, üvegszál stb. A folyékony gumi olyan erősen...