Ha megfúrtuk a vízvezetéket...

Szerencsére(?) most ismerjük a hiba pontos helyét, nem úgy, mint egy alattomos csőrepedésnél. Első dolgunk legyen a szilárd burkolat, jelen esetben a megfúrt, és a vezetékszakaszt elfedő csempelap eltávolítása. Levésését megkönnyíthetjük, ha mázas felületét kerekes üvegvágóval, vagy egy vídia lapkával bekarcoljuk (1). A csempelapot a közepéről kiindulva véssük le (2). A lap alatti vakolatot is tisztítsuk meg a ragasztó-, vagy cementes habarcsrétegtől, majd a fúrt lyuk környékén óvatosan véssük ki a vezeték környékét (3). Körültekintően bontsuk fel a vezetéket rögzítő habarcsot, nehogy eközben újból megsértsük a kilyukasztott cső palástját. A habarcsot a cső mögül is távolítsuk el, mégpedig olyan mélységben, hogy a vezeték sérült része teljesen szabaddá váljon, és csiszolóvászonnal fémtisztára tudjuk dörzsölni (4). Erre természetesen csak rézcső esetén van szükség, a horganyzott acélcsőnél ez kevésbé fontos, elég, ha a fúrt lyuk környéke jól hozzáférhető és tisztára csiszolt.
A megfúrt vezeték legtökéletesebben keményforrasztással javítható ki. Ezért most azt kell eldöntenünk, hogy a keményforrasztást magunk is el tudjuk végezni, vagy hívjunk e munkához szakavatott mestert. Ha van PB-gáz pisztolyunk, amely alkalmas a keményforrasztásra, és ilyen téren van gyakorlatunk is, akkor nyugodtan nekifoghatunk a lyuk kifoltozásához. Előbb azonban a vezetékből teljesen engedjük le a vizet. Ha a csapot teljesen kinyitjuk, ez néhány perc alatt megtörténik, s akkor már hozzáfoghatunk a vezeték foltozásához. Ehhez réz forraszanyagot használjunk, de előtte a lánggal felhevítve teljesen szárítsuk ki a csőszakasz palástját kívül-belül. A kellően felhevített csőpalást lyukát fokozatosan felrakott forraszanyaggal töltsük be (5). Vigyázzunk, a megolvadt forrasz ne, vagy csak kevéssé folyjon a cső belsejébe.
A horganyzott acélcsővezetéket sokkal nehezebb átfúrni, ám ha annyira figyelmetlenek voltunk, hogy ezek vastag falát is észrevétlenül átlyukasztottuk, akkor ennél is hasonló módon kell eljárnunk, mint a rézcsőnél, csak forraszanyagként sárgaréz forraszpálcát használjunk, és a forrasztáshoz itt már magasabb hőmérséklet kell, mint a rézcsövekhez. Ritkán ugyan, de még régi ólomcsöves vezetékre is bukkanhatunk a régi építésű lakásokban. Ezeket azután nem nehéz megfúrni, javítani viszont csak lágyforrasztással lehet, mégpedig benzinlámpával hevítve, de ezt jobb, ha szakemberre bízzuk, mert különben foltozás helyett a meglevő lyukat tágíthatjuk ki, hiszen az ólom könnyen megolvad. A foltozásra természetesen használhatunk még különféle fémporos műgyantaragasztókat is, ám ezeket csak fémgyűrűvel kiegészítve ajánlatos alkalmaznunk, hogy biztosak lehessünk a tartós és hibátlan foltozásban.
A befoltozott csövet a bepucolása előtt természetesen nyomáspróbának kell alávetni. A csaptelepet zárjuk teljesen el, majd fokozatosan nyissuk ki a sarokcsapot. Ha jól végeztük el a forrasztást, és a forraszanyag tökéletesen megolvadt, az olvadt anyag kiválóan a csőpalástra tapadt, a vezetékben levő nyomásnak biztosan ellenáll. Ha viszont szivárgást észlelünk, vagy egy-két apró lyukon spriccel a víz, akkor fogjuk le a lyukat, és azonnal zárjuk el a sarokszelepet (6). Ilyen esetben jobban felhevített, felolvasztott forraszanyaggal kell a szivárgás helyét jól záródóvá tennünk.
Ezt követően már csak a vezeték környékét kell gipsszel feltöltve elsimítanunk (7), majd másnap már a pótcsempe-lapot is a helyére ragaszthatjuk (8), és kifugázása után szinte senki nem mondja meg, hogy hol sikerült megfúrnunk a vízvezetéket. Ám hogy ez máskor ne forduljon elő, helykijelölés után, de még lyukfúrás előtt kutassuk fel a víz, vagy elektromos vezetékek nyomvonalát. Erre szolgálnak a fémkereső készülékek, de a vízvezetékek helyét egy erős mágnessel is egész jól behatárolhatjuk, feltéve, hogy a vezeték horganyzott acélcsőből készült. Ilyenkor az is nagy segítség, hogy a vezetékek általában vízszintes, illetve függőleges nyomvonalon futnak, így fokozott figyelemmel, és pásztázó nyomkereséssel elég jól felderíthető a helyük.