A sajátkezű festés költsége kevesebb

Belső falfestékek

2008-09-14 13:56:33 |

Mint az köztudott, a lakások falait 3-4 évente fel kellene újítani. Van, aki ezt szakemberre bízza, mások viszont inkább maguk látnak neki ennek a munkának. Önköltségi áron természetesen kevesebbe kerül, mint a mestermunka, de a váratlan problémákkal is magunknak kell szembenéznünk. Aki viszont ismeri a korszerű falfestékeket, jó festékválasztással a problémákat sikeresen megoldhatja.

A fehér falfestékek változtak

A falfestékek között számos gyártó bevált terméke mellett nem árt az újabb fejlesztésűeket is kipróbálni. Ezek ugyanis célratörőbben és praktikusabban használhatók a különböző színű falfelületek festésekor. Például a mennyezeteket többnyire fehérre szokás festeni, ami a helyiségek megvilágítása szempontjából nagyon előnyös. A különböző festékek fehérje azonban nem egyforma, némi árnyalatnyi eltérés azért van közöttük. Ez Rádler Rolandnak, az EuRoll üzletvezetőjének a véleménye is, akivel a különféle falfestékekről és azok színezéséről beszélgetünk.
A festékek különböző jellegzetességeikre vonatkozóan a szakboltokban mindig szolgálnak néhány jó tanáccsal, ami a vevő szempontjából általában előnyös és megszívlelendő. Például, hogy melyik a fehérebb, vagy melyik takar akár két rétegben is. Ehhez azonban a fal egyenetlen nedvszívó képességét mindig ajánlatos a kiválasztott festékhez ajánlott alapozóval kiegyenlíteni. Ezzel megelőzhető a foltosodás, és kevesebb falfestékre lesz majd szükség.
A fehér falfestékek többnyire csak pasztellszínűre színezhetők a hozzájuk gyárilag ajánlott színezőanyagokkal. Az ismert festékgyártók közül többen kimondottan mennyezethez ajánlott és kiváló fehérséget garantáló festékfajtákkal gyarapították alapfestékeik választékát. Ezeken kívül a selymes-matt felületet adó latex diszperziós festékek is megjelentek a szakboltokban, amelyek a kiváló fedőképességük mellett kiváló kopásállóságot, moshatóságot biztosítanak a festett falaknak. Ezeket a festékeket azonban csak az erősen igénybe vett helyiségekben célszerű használni, ahol a szokásosnál gyakoribb nedves tisztítás szükséges, amit a latex kötőanyag jobban elvisel.
Nehezen megoldható "foltos" problémákra adnak könnyű megoldást a speciálisan foltok eltüntetésére kifejlesztett folttakaró festékek. Ezek hatékonyan szigetelik le a különféle beázások, rozsdásodások és egyéb - még a több rétegű fedőfestésen is átütő - foltokat. Többnyire latex kötőanyagú fehér festékek, amelyek száradásuk után meggátolják, hogy a velük lefedett falfelületeken levő foltok átüssenek a két-három rétegben rákent bármilyen szokványos diszperziós falfestéken. A fehérségük és fedőképességük kiváló, és gyorsan is száradnak. Alkalmazásuk előtt természetesen a málló falrészeket el kell távolítani, és gipszes glettelés után a fal szívóképességét korongecsettel felhordott mélyalapozóval kell megszüntetni, mert így kevesebb falfestékre lesz majd szükség. A folttakaróval célszerű az egész falfelületet bevonni, különben a javított felület látszódhat a fedőfesték ellenére is.
A saját kezűleg színezett falfestékekhez megfelelnek az olcsóbb, hagyományos diszperziós falfestékek is, hiszen ebben az esetben a vakító fehérség lényegtelen. A minőségi mércét azonban nem érdemes nagyon leszállítani, mert az ismeretlen gyártók olcsó termékei kopási és fedőképesség tekintetében sok bizonytalanságot rejtenek magukban.
A sajátkezű színkeverés azonban újabb bonyodalmakkal jár: először is nehéz eltalálni a kellő színárnyalatot, különösen, ha két, vagy több színkomponenssel kell dolgozni. A másik probléma a kellő festékmennyiség ráhagyással történő meghatározása. Ezt ugyanis befolyásolja a festék fedőképessége, azaz, hogy hány réteg szükséges a kellő színtelítettség és foltmentesség eléréséhez. A színezett festék gyakori és alapos átkeverése, homogenizálása alapvetően fontos az egyenletes fedettség eléréséhez.
Két festékréteg biztosan kell a jó fedéshez, de esetenként, pl. nem megfelelő alapozás esetén csak a harmadik réteg ad teltszínű, homogén felületeket. A megmaradt festék pedig többnyire kárba vész, hiszen egy kisebb helyiség kifestéséhez kevés, ha csak nem keverünk hozzá újabb fehér festéket és némi színező pasztát. Ilyen esetben pedig a szín szempontjából már meg van kötve a kezünk, és ebből is biztosan marad felhasználatlan festék. Ezt újabban elkerülhetjük, ha gyárilag színezett festékeket használunk.

Színes falfestékek

E tekintetben több választási lehetőségünk is van. Dönthetünk a gyártó színválasztéka alapján felhasználásra kész színes falfestékek mellett, amelyeknek azonban a színválasztéka nem túl bőséges. Ezzel szemben lehetőség van arra is, hogy az alapfestékekből több száz színárnyalat közül választva kevertetjük ki a nekünk megfelelőt. Ez a számítógépes színkeverő gépen, és mindig csak egy adott gyártó termékénél lehetséges. A nekünk megfelelő színárnyalatot a cég által összeállított színskálából választhatjuk ki, és ajánlatos az azonosító kódszámot is megjegyezni, mert így szükség esetén lehetőség van az azonos szín reprodukálására is.
Mivel azonban a gyári színezésű alapfestékek drágábbak a fehér festékeknél, nem mindegy, hogy melyiket használjuk alapfestékként. Az erősebb árnyalatoknál általában a színes festékhez adagolják a gyári színező pasztákat, így érdemes azt is megnézni, hogy egy halványabb árnyalatnál alapként kevesebbe kerülő fehér festéket használva végül is mennyivel kerül kevesebbe maga a színre kevert festék. A számítógép pillanatok alatt kiszámítja mid a két variációt, és így könnyű a döntés.
Mivel a nagyobb festékkereskedésekben csak egy adott gyártó festék keverésére alkalmas berendezés van, érdemes máshol, más gyártmányú festék után is informálódni.

Csepegés-mentes festékek

Az ilyen falfestékeket szokás egyrétegű falfestékeknek is mondani. Ezek kivétel nélkül nagy fedőképességűek, lég- és páraáteresztő felületeket biztosítanak. A színskálájuk gyártótól függően változó, de mindegyik egyedi színű és nem módosítható. Mindig a felhasználási útmutató szerint kell kiszámolni a szükséges mennyiséget. Mivel ezek egy rétegben is kiválóan fednek, csak a teljes felületet kell a kiadóssági mennyiséggel elosztani.
Az ilyen festékek használatakor is érvényes az az általánosnak mondható szabály, hogy a fal hibáinak kijavítása után annak nedvszívását diszperziós mélyalapozóval kell megszüntetni. Enyves festékre ezek a festékek sem használhatók, az ilyen régi bevonatokat le kell kaparni, majd glettelés után jöhet a mélyalapozás, és csak ezt követően lehet a sűrű színes festéket egyenletes vékony rétegben felteríteni.
A felhordáshoz finom bolyhos, rövidszőrű Vestan anyagú hengert, vagy Euro lapecsetet célszerű használni. Előnyük, hogy gyorsan és könnyen lehet velük dolgozni, és mivel a sűrű festék csepegés-mentes, takarítani is alig kell utána. A felhordott réteg egyenletesen eloszlatott legyen, de ne túl vékony, mert akkor előfordulhatnak foltos részek. Ezeket még frissiben ajánlatos áthengerelni, hogy a rétegvastagság egységes legyen.
E festékek használatával igen változatos és élénk, telt színű falakat is könnyűszerrel és főleg gyorsan ki lehet alakítani. Sőt van olyan festék is, amelyik illatosított, és így még a festékszag sem irritálja érzékszerveinket, aromatartalma pedig sokáig kellemesen illatossá teszi a helyiséget.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-2605/Belso_falfestekek