Fűtési költségmegosztó anomáliák

Először is meg kell ismernünk a fűtési rendszer leolvasásának, számlázásának folyamatát, valamint néhány fogalmat, amit a számláinkon már mindannyian láttunk, hallottunk, de azokat eddig eltérő módon értelmeztünk.

Fűtési számlázás folyamata

A távhő szolgáltató minden hónapban leolvassa a ház hőközpontjában található hőmennyiségmérő készüléket, ami Giga Joule (GJ)-ban mutatja a fogyasztott hőmennyiséget. Az adott lakóházban a fűtési szezon alatt minden tulajdonos légköbméter alapján fizeti a havi számláit. Ennek összegét a szolgáltató a hőközpontban mért és a ház által összesen elfogyasztott hőmennyisége alapján állapítja meg. A fűtési szezon végén egy megbízott cég összesíti, és feldolgozza a lakások és radiátorok költségmegosztóinak értékét, majd 20-80% arányban felosztja a ház által felhasznált összesen hőmennyiséget.

A feldolgozott adatok átkerülnek a távhő szolgáltatóhoz, ahol összevetik a már kiszámlázott fűtési számlákkal. Ha a költségmegosztók alapján képzett arányszámok szerint az adott tulajdonos több fűtési energiát használt el, mint amit a szolgáltató a légköbméter alapján kiszámlázott, akkor kiegészítő pótszámlát kap.
Tehát ezek a befizetések és jóváírások csak újra elosztást jelentenek és házon belül értendők, a befizetett összegek fillére kifizetésre kerülnek a ház lakói között. A távhő szolgáltató ezen befizetésekből nem profitál magának semmit.
A 20%-80%-os aránypár azt jelenti, hogy az egyes lakások fűtési számláiban, 20% arányban van figyelembe véve az adott lakás légköbméter értéke és 80%-os arányban az egy lakáson belüli radiátorok leolvasott értékeinek összege. Ezt a társasház lakói így szavazták meg.
Miért kell alkalmazni a százalékos arányokat? Mert a házban vannak nem mért hőleadó felületek. Ezek: a lépcsőházak radiátorai, fel és leszálló csövek felületei, fürdőszobai radiátorok, esetleges veszteségek. Olyan hőleadó felületek tartoznak ide, amik minden lakót érintenek. Mivel ezeket is kell számlázni, ezért e tételek légköbméter arányban vannak felosztva a lakók között.

A ház által elfogyasztott összes hőmennyiség a hőközpontban leolvasott érték. A hőmennyiségmérők által mutatott érték a radiátor hőmérsékletének és fűtési idejének szorzata. Önmagában nem lehet belőle számlázási összeget készíteni, hiszen csak arányok megalkotására képes, más mutatott értékkel összehasonlítva. A feldolgozott arányszámok azt mutatják meg, hogy az adott lakás milyen mértékben fogyasztott a ház által felhasznált hőmennyiségből.

A rendszer látszólag jól szabályozott és egyszerűen számlázható, mégis a lakók között folyamatos nézeteltérés adódik. Az elszámolás egy idealizált környezetben valóban az igazságos fogyasztásokat tükrözi, de egy-egy konkrét épületben erős torzulásokat mutat ezen idealizált környezethez képest, amit a számlázási rendszer nem vesz figyelembe.
Az összesítő számlákat, kimutatásokat átvizsgálva két jelentős aszimmetrikus torzulás tapasztalható a fent említett idealizált környezethez képest:

Lépcsőházankénti torzulások

Mivel az egyes lépcsőházakban lévő lakások méretei különbözőek, ezért az egy lépcsőházban levő radiátorok által mutatott értékek összegeit nem lehet összehasonlítani egy másik lépcsőház értékeivel. Ahhoz, hogy mégis összehasonlítható legyen, ki kell számolni, hogy mennyi leolvasott érték jut 1 négyzetméterre. (A lépcsőházban lévő radiátorok hő fogyasztásainak összege/a lépcsőházban levő lakások négyzetmétereinek összege) Ezt nevezzük fajlagos hőértéknek, ami már összevethető minden lépcsőházban függetlenül a bennük lévő eltérő méretű lakásoktól.
Az adatok szerint a legkisebb és legnagyobb hőmennyiséget fogyasztó lépcsőházak között közel kétszeres a különbség. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egyik lépcsőház lakásaiban kétszer olyan meleg van, mint a másikban, hanem azt, hogy ugyanazon hő előállításához dupla annyit kell használni a radiátort, mint a kedvezőbb helyen lévőben. Ez a kétszeres fűtés természetesen a számlákban is kétszeres összegként szerepel.
Mi okozza a lépcsőházak értékei közötti aszimmetriát? Az egyes lakások kedvező vagy kedvezőtlen elhelyezkedése. A magas értékek a házvégek nagy, szabad falfelületből adódnak, míg a jobbról, balról fűtött lakásoknál kedvezőbb értékek adódnak.
A kiugróan magas értékek várhatóan a házvégek leszigetelésével megszüntethetők, de legalábbis csökkenthetők. A szigetelés azonban nem csak a többet fogyasztó lépcsőházak számára fontos, hiszen az itt elszökött hőt a hőközpontban levő hőmennyiség mérő már megmérte, így ez képezi azt a tortát, amit felszeletelve mindenki fizet. Tehát a veszteségek megszüntetése az egész lakóközösség érdeke.

Emeletenkénti torzulások

Az egyes lépcsőházakon belül emeletenként is aszimmetrikus torzulások tapasztalhatók. Mivel az egyes emeleteken lévő lakások méretei azonosak, így az emeletek fűtésértékei közvetlenül összehasonlíthatóak.
A mérések szerint az 1. emeleti lakásoknak több mint a kétszer annyi fűtést kell felhasználnia ugyanazon hőmérséklet előállításához, mint a 3. emeleti lakásoknak, ami természetesen a fűtésszámlában is kétszeres szorzóként mutatkozik. Elvileg azt gondolnánk, hogy a 3 szintes házban a teljes hőfelhasználás 33,3%-33,3%-33,3% arányban fog eloszlani a szintek között. A mérések mást mutatnak, ugyanazon hőérzet eléréséhez az 1. emeleten lakóknak kétszer annyi mért hőmennyiség szükséges, mint a 3. emeleten lévőknek.
Az 1. emeletnek azért kell többet fogyasztania 10,7%-kal a várt 33,3%-tól, mert a földszinti fűtetlen és a nem szigetelt mennyezetű helységek (garázsok, kukatároló stb.) alulról hőt vonnak el a fűtött lakásoktól.

Várhatóan ezen helységek mennyezet szigetelése sokat javítana a helyzeten. A 2. emeleti lakások energia fogyasztása megközelíti a várt 33,3%-ot.
A 3. emelet lakási a ház összes fűtésének a 19,4 %-át fogyasztják el a mért részből. Ez 13,9 %-kal kevesebb, mint a várt 33,3%. Ennek oka, hogy a 3. emeleti lakások mennyezet közelben, vízszintesen végighúzódó fűtéscső hálózata megfeleltethető egy folyamatosan üzemeltetett radiátornak. Ezen csőszakasz nem mért és nem számlázott hőleadása okozza, hogy a 3. emeleti lakásokban ennyire keveset kell használni a mért radiátorokat.

Az aszimmetria megszüntetése három módszerrel lehetséges:

• A vízszintes csőszakaszok szigetelő csőhéjjal való ellátása. Ez nem esztétikus, és ha nincs leplombálva, akkor a szigetelés eltávolítható.
• A vízszintes csőszakaszok mérőkészülékkel való ellátása. Ez korrekt megoldás, hiszen egyértelműen leolvasható az elfogyasztott hő mennyisége, de drága és bonyolult.
• A költségmegosztók értékeinek feldolgozásakor a számlázásában figyelembe veszik a tapasztalt emeleti, valamint a vég és sarokfali torzulást, így szüntetve meg az aszimmetriát. Ez a legolcsóbb megoldás, hiszen nem kell mérő és leolvasási díjat fizetni a plusz mérők után.
  Ezért kell alkalmazni a százalékos arányokat, esetünkben 20%-80%-ot. A házban is vannak nem mért hőleadó felületek. Ezek: a lépcsőházak radiátorai, fel és leszálló csövek felületei, fürdőszobai radiátorok, esetleges veszteségek. Olyan hő leadó felületek tartoznak ide, amik minden lakót érintenek. Mivel ezeket is kell számlázni, ezért e tételek légköbméter arányban vannak felosztva a lakók között"

Sokszor lehet olvasni olyan véleményeket, hogy a 20%-80% arány 30-70 vagy 40- 60%-os arányra változtatása jobban figyelembe veszi a kedvezőtlen helyen lévő lakások elhelyezkedését. Ez csak féligazság. A 30-70 vagy a 40-60%-os megosztás valóban kevésbé terheli meg a kedvezőtlen elhelyezkedésű lakások pénztárcáját, de így kevesebbet is lehet spórolni, és itt most a valódi spórolásról beszélünk, nem az aszimmetria miatti alacsony számláról. Ha az aszimmetriát megszüntetjük, akkor mindenkinek jobban megéri a 20%-80%-os arány.

Maga a költségmegosztós rendszer hasznos dolog, mert a fenti konkrét példa tapasztalatai mutatják, hogy a ház összes hőfogyasztási költsége 10-15%-kal csökkent, és ezen felül további 10 %-os alapdíj kedvezmény jár az ÖKO-plusz program alapján. A rendszerben lévő torzulásokat azonban kezelni és csökkenteni kell, különben ezek igazságtalanságokat szülnek.
Ha az egyébként is magas havi fűtésszámlákat a szezon végén megfejelik egy több százezer forintos számlával, vagy ahol az azonos alapterületű lakások fűtésszámlája között elképzelhető akár 4-szeres különbség is ugyanazon lakáshőmérséklet mellett, akkor az alsóbb szintek lakásai eladhatatlanok lesznek, és ez a folyamat a költségmegosztós rendszer ellehetetlenüléséhez vezet.