Digitális kábeltévé

Módosítva: 2014-02-11 12:35:07

Előző lapszámunkban foglalkoztunk a földfelszíni digitális tévéadásokkal, amelyek a tervek szerint a következő évtized első feléig teljesen kiszorítják a hagyományos, analóg műsorszórást. A folytatásban a digitális kábeles műsorközlést járjuk körül.

Reklámokban, híradásokban egyre gyakrabban találkozni a DVB rövidítéssel mely a Digital Video Broadcasting szavak rövidítése, és digitális képtovábbítást, műsorközlést jelent. A DVB konzorciumot 1993-ban hozták létre azzal a céllal, hogy koordinálja a digitális sugárzás szabványainak kidolgozását Európában. A DVB rendszeren belül a T betű (terrestrial) utal a földfelszíni sugárzásra, a műholdast az S (satellite), a kábelest pedig a C (cable) betű jelöli. A DVB-C digitális szolgáltatás megjelenése egy új szintet jelent a kábeltévé előfizetők számára.
A programkínálat növekedése mellett olyan új szolgáltatások is elérhetővé válnak, amelyek a hagyományos (analóg) módon továbbított műsorcsatornák esetén egyáltalán nem lehetségesek. A digitális technológia fejlődésével hamarosan lehetőség nyílik olyan interaktív szolgáltatások bevezetésére is, mint például az igény szerinti videózás (Video on Demand) – ahol mindenki maga választhatja ki, hogy egy műsort mikor kíván megnézni – vagy az egyedi események megtekintése (Pay per View).
A digitális kábeltévé bevezetésének érdekes (ellen)példája Hollandia - csaknem minden háztartásban van kábeltévé –, ahol az emberek nem akartak áttérni a digitális vételre, hiába kínálta fel ezt kétmillió előfizetőjének a szolgáltató, annak minden előnyével és kiegészítő szolgáltatásával együtt. Erre a cég úgy döntött, hogy mindenkinek ingyen megteremti a digitális vétel lehetőségét, majd az analóg terjesztést beszünteti. A "kényszerintézkedést" az motiválta, hogy várhatóan az a szolgáltató tudja megszerezni, illetve megtartani az előfizetőket, amelyik először juttatja be a háztartásukba az úgynevezett set-top-boxot - vagyis azt a "dobozt", amelyik az analóg tévékészüléket alkalmassá teszi a digitális vételre -, s emellett még telefont és internetet is kínál nekik. A szakmabeliek ugyanis biztosak abban, hogy a digitális televíziózás az igen közeli jövőben elindul hódító útjára, még akkor is, ha a nézők - mivel még nem volt módjuk tapasztalni az előnyeit - pillanatnyilag nem mutatnak különösebb érdeklődést iránta.

Milyen előnyökkel jár a digitális szolgáltatás?

1. Minőségjavulás

Jelentősen javul a kép- és hangminőség, mert a digitálisan sugárzott műsorok digitális/analóg jelátalakítás nélkül jutnak el a háztartásokba, az átalakítás negatív minőségi hatásai kiküszöbölődnek, a jeltovábbítás digitális módja érzéketlen a környezeti zavarokra, így ezek nem befolyásolják a kép és hangminőségét. A későbbiekben lehetőség lesz a HDTV azaz a nagyfelbontású tévéadások közvetítésére is, amelyek fogadása az erre előkészített „HDTV Ready” televíziókkal lesz lehetséges.

2. Kényelmi szolgáltatások

Nincs szükség a műsorcsatornák számának megfelelő tárhelyű TV-készülékre. Nem kell bajlódni az új csatornák megjelenésekor vagy csatornaváltozások esetén a TV-készülék beállításával. Az előfizetett digitális műsorcsatornák megjeleníthetőek a képernyőn a „Kép a Képben” formátumú Műsorcsatorna listában, a csatorna kiválasztása innen is történhet. A Parental Lock (Gyerekzár) funkció lehetővé teszi, hogy a korhatáros műsorokat gyermekeink ne nézhessék meg, vagy csak szülői felügyelettel. A digitális műsorok rövidített és részletes tartalmi bemutatása, kezdési időpontja folyamatosan, naprakészen (akár már 3 nappal korábban) megismerhető az ún. Elektronikus műsorkalauzból (EPG).

3. Elektronikus műsorkalauz – Electronic Program Guide (EPG)

Az EPG tulajdonképpen egy elektronikus műsorfüzet, amit a Set Top Box segítségével a TV képernyőjén lehet átlapozni, megtekintve az egyes csatornák műsorait, ezek tartalmát. A rövid leírásokon kívül több hasznos, a műsorokkal kapcsolatos információ is megtalálható az elektronikus műsorfüzet oldalain. Ilyen információk például a műsor rövid, illetve részletes leírása, a korhatárra vonatkozó megjegyzések és egyéb információk.

4. Dolby Digital 5.1

Egyes mozicsatornák (pl. HBO) előfizetői Dolby Digital 5.1-es hangrendszerrel is élvezhetik a filmeket.

Mi szükséges a digitális szolgáltatás igénybevételéhez?

A digitális szolgáltatással igénybevehető műsorcsatornák kódolt formában kerülnek elosztásra az előfizetői hálózaton. Ezért szükséges egy a digitális jelet átalakító vevőberendezés (Set Top Box), valamint egy dekódoló kártya. Set Top Boxra akkor is szükség van, amennyiben maga a tévékészülék digitális, mert a berendezés dekódoló szerepet is betölt. A Set Top Box készülék a televízió AV bemenetére (Scart, RCA bemenet) csatlakoztatható a megfelelő összekötő kábellel. A Set Top Box telepítése és a tévékészülékhez való csatlakoztatása könnyen elvégezhető, szakértelemmel nem rendelkezők számára is. Egy Set Top Box egy televízió készüléket tud kiszolgálni. Több televíziókészüléken történő egyidejű igénybevétel esetén, további Set Top Box-okat kell bérelni vagy vásárolni. A további Set Top Box-ok esetében a digitális csomagok előfizetési díját annyiszor kell megfizetni, ahány beltéri egységen az adott díjcsomag igénybe vétele történik.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Bérces Balázs


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

3D nyomtatás

A 3D, vagyis háromdimenziós nyomtatás ma már nem egy elképzelés, vagy létező, de csak a gazdagok számára elérhető lehetőség. A technika itt van a mindennapjainkban, és sok helyen használják is,...


Digitális rádiózás ma

A kezdetek óta foghatók a sugárzás keretében a Magyar Rádió MR1-Kossuth, MR2-Petőfi és MR3-Bartók csatornái (és ekkor még hallgatható volt a Swiss Satellite Radio három adója is). A kísérleti...