Még a hölgyek is kedvelik

Akkus csavarbehajtók

A félreértéseket elkerülendő, itt most azokról az akkus készülékekről lesz szó, amelyekkel csak különféle csavarokat lehet be és kihajtani. Ezek fokozatosan átveszik a hagyományos csavarhúzók szerepét, amit a lithium ionos akkuk és a bit-készletek rohamos elterjedése indikál. Miért? Nos, mert a hagyományos csavarhúzókkal szemben elég egy lassú fordulatú kis gép, amely a legkülönfélébb pengéket is fogadni tudja, tehát e tekintetben univerzálisak.

Az akkus fúró-csavarozók eleinte csak a hatékonyságot igénylő összeszerelő munkáknál nyertek jelentős teret. Viszonylag nagy teljesítményű akkujuk és ehhez igazodó "termetük" miatt azonban az otthoni munkákhoz kissé nehézkeseknek bizonyultak. E téren a kimondottan kis méretű akkus csavarozók terjedtek el. Méreteiknek és egyszerűségüknek köszönhetően még a gyengébb nem köreiben is átütő volt a sikerük. Nem mindenhatók, de csavarozásra szakismeretek nélkül is bárki használhatja. Aki pedig ilyen univerzális csavarozót kíván birtokolni, annak az optimális használhatóság érdekében a megfelelő típus kiválasztásához több szempontot is érdemes figyelembe vennie.

Általános jellemzők

A csavar behajtók leginkább szembe ötlő tulajdonsága természetesen a forma. Eleinte ezt a kategóriát a rúdcsavarozók képviselték. Akkumulátoruk a nyél tengelyében, a motor mögött kapott helyet. A kis feszültségű, és elég magas fordulatszámú villanymotor forgatónyomatékát - a fúró-csavarozókhoz hasonlóan - három bolygókerekes áttelmű növeli meg. Ez a szerkezeti felépítés minden csavarbehajtó típuson egységesnek mondható. E szerszámok többi tulajdonsága márkától és típustól függően változik, de lényegesen alig tér el egymástól. Az üresjárati fordulatuk állandó, 150-180 f/p közötti. Nem így a súlyuk, amely a legkisebbnek csak 0,3 kg, ám más gyártmánytípusnak akár a kétszerese is lehet. A használatukat azonban ez nem túlságosan befolyásolhatja.

Akkuk és töltők

Először is ajánlatos az akku feszültségére figyelni. Névleges feszültségük egyre növekvő értékű, a 2,4 V-osak már nem mondhatók korszerűnek. A "középmezőnybe" sorolhatók a 3,6 V-os csavarozók, de már nem ritkák a 4,8 V-os akkukkal működő kis gépek sem. A pillanatnyi "csúcstartó" már 7,2 V-os új generációs lithium-ionos akkuval működik. A régebbi gyártmányoknál még a NiCad akkuk szolgáltatják a hajtóenergiát. Ezeknek az akkuknak hátrányuk, hogy töltöttségi állapotuk nem ellenőrizhető, és idő előtti rátöltéssel rövidül az élettartamuk. Kevésbé károsan reagálnak az idő előtti töltésre a NiMh akkuk, a lithium-ionos akkuk viszont bármikor és károsodás nélkül a töltőre csatlakoztathatók. A csak rövid ideig használatos szerszámokba azért ideálisak, mert így mindig teljesen töltött akkuval láthatunk munkához, s utána azonnal pótolhatjuk az elhasznált energiát. A korszerű töltők, vagy a készülékek LED-es kijelzői pedig jelzik a töltöttség mértékét, illetve a töltés szükségességét. Ilyen kijelzők azonban csak a márkás gépeken lelhetők fel.
E szerszámok másik lényeges jellemzője a max. forgatónyomatékuk. Ez a különböző típusoknál közel azonos, az áttételművek ugyanis még a 2,4 V-os készülékeknél is kb. 3 Nm-es értéket biztosítanak, míg a 3,6 és 4,8 V-al működőké is csak 3,5-4 Nm. Általában 5-ös csavar átmérőig használhatók, ám azt hogy folyamatos használat mellett hány csavar be-, illetve kihajtására elég az akku kapacitása, az gyártmánytípusonként elég eltérő, és függ a feltöltött akku kapacitásától is. Számos újabb, és erősebb csavarozón már beállítható nyomatékhatároló is megtalálható. Ezek magas forgatónyomatékú gépek, amelyeknél ez a funkció kihasználható.
Lényeges még a szerszám feltöltéséhez szükséges idő is. Ez természetesen az akku típusától és a töltőberendezéstől függ. Általában 5-7 óra szükséges a teljesen lemerített akkuk teljes feltöltéséhez. Erre különösen a NiCad akkus csavarozóknál ajánlatos nagyon figyelni, mert a túltöltés károsan hat az élettartamukra, a többiek viszont kevésbé érzékenyek erre. Az akkukat természetesen mindenkor csak a mellékelt töltőkkel szabad tölteni. Ezek lehetnek állványba építettek, vagy hálózatba csatlakoztatható speciális töltő adapterek. Az állványokra helyezhető csavarozók külső érintkezőkön keresztül kapják a töltőáramot, míg a többit csatlakozó dugóval lehet a töltőre kapcsolni. Töltésállapot visszajelző csak a drágább készülékeken található, ezért nem ajánlatos a töltési időt jelentősen túllépni.

Szerkezeti és formai sajátosságok

A kis csavarozók egy része alig tér el a rúdformától, legfeljebb 2-3 szögállásba forgatható a markolatként használható része, ami esetenként kényelmesebbé teszi a csavarozást. A pisztolymarkolatú csavarozók viszonylag kis méretűek, kézbeállóak, ám mindkét formának megvannak az előnyei. Mivel nyugalmi állapotban minden csavarozó orsóstoppos, azaz szerszámtartója rögzített, így szükség esetén normál csavarhúzóként is használható. Ilyen "üzemmódban" a rúdforma előnyösebb, viszont a pisztoly-markolatúakkal a szűkebb helyek könnyebben elérhetők, és kényelmes a használatuk.
Mindegyik csavarozónál nagy szerepet kap az ergonómia, és az igényesebb típusok a lágy burkolati elemeket sem nélkülözik. A ki-be kapcsolót esetenként a forgásirány-váltó középállásban reteszeli. Leállításkor viszont a szerszámbefogó azonnal leáll, így megelőzhető a csavar túlhúzása. A forgásirányt általában váltókapcsolóval lehet megválasztani, és állását, azaz a forgás irányát esetenként LED is jelzi. A márkás, komfortos készülékeken a töltöttség állapotára is ilyen kijelzők figyelmeztetik a tulajdonost.
A mágneses szerszámtartó hüvelyének a hossza gyártmánytípusonként változó lehet. Ezt a kettős bitek teszik szükségessé, és azzal a hátránnyal jár, hogy a rövidebb biteket csak toldóba illesztve lehet használni. Általában minden csavarbehajtó tartozéka egy alap bitkészlet, amit minden más készlet darabjaival is kiegészíthetünk, beleértve a hatszögszárú dugókulcsokat is. Ám ezekhez, illetve a hatszögű csavarok meghúzásához, vagy meglazításához nem biztos, hogy elég lesz a csavarbehajtó forgatónyomatéka. E műveleteket a reteszelt tengelyű készülékkel is megoldhatjuk.
Az akkus csavarbehajtók tehát nemcsak hercig csecsebecsék, hanem közhasznú szerszámok, amelyekkel az apróbb szerelő munkák is gyorsan elvégezhetők, de végső esetben akár normál csavarhúzóként is használhatók. Az akku mindig megfelelően karbantartott állapotban legyen.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: csavarbehajtó, csavar

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Betoncsavar

A betoncsavar egy új rögzítő elem, melynek nagy előnye az egyszerű és gyors szerelés. A betonba fúrt lyukba a szerelés során a betoncsavar magának menetet vág. A betoncsavarok a lehorgonyzandó...


Rend a műhelyben

Mindegy, hogy hol van kialakítva műhely, a garázsban, pincében, esetleg csupán a kisszoba sarkában, rendet tartani kell, különben hamar elkallódnak, tönkremennek a szerszámok. Ha nincs...