Mindenki tud szigetelni

Mindenki tud szigetelni?

1Az eltelt évek során a "házilagos kivitelezésű", illetve a mindenhez értő, mindenki "Józsi Bácsi"-ja, mint a megbízható kőműves vállalkozó által épített családi házak és nyaralók nem éppen pozitív tapasztalatai íratták meg az alábbi pár sort, talán mindannyiunk okulására, hiszen az okos ember más kárán tanul. De végül is mikor szigetelünk, hol, és mivel? Kezdjük a házunk alatt és folytassuk végig a tetőig.

Talajpára és talajnedvesség elleni szigetelés

Sajnos kevéssé figyelünk oda. Elintézzük egy legyintéssel, mert itt sohasem volt nedvesség, víz az pedig csak a kútban van, jó mélyen. Építkezésnél pedig a "Józsi bácsi" elmegy az építőanyag telepre, megveszi a "vastaglemezt", a barkácsáruházban megveszi a "pörzsölőt" (jó lesz majd télen még a disznóvágáskor is!), és szigetel. Lefekteti a "vastaglemezt" a betonra, az átfedéseket összemelegíti, és egy tetőléccel elkeni. A függőleges felületen már némi gyakorlat is szükséges, mert hiszen nem baj, ha a szigetelőlemez fent marad a falon, de az a fránya bitumen vagy nagyon megolvad és folyik (esetleg még ki is ég), vagy nem ragad, vagy ha ragad, később leválik. Ilyenkor már felvetődik a szakember hiánya a munka szakszerű kivitelezése érdekében (esetleg nem is vízzáróak az illesztések), de ...

Az 1. és a 2. képen láthatunk egy egyrétegű talajnedvesség elleni szigetelést vízszintes és függőleges felületen. Vessük össze a "Józsi bácsi" által kivitelezett munkával, és szép halkan vonjuk le a következtetést. A képen látható talajpára és talajnedvesség elleni szigetelés rétegrendje az alábbi: felület 3kellősítése oldószeres bitumenes alapozóval, majd egy réteg poliészter fátyol hordozórétegű 4 mm vastag modifikált bitumenes lemez teljes felületén lánghegesztve, átfedések hengerrel összedolgozva. A függőleges felületen már látható, hogy megkezdődött a (fal hőszigetelését, a vízszigetelés megvédését, továbbá az esetleges csurgalék víz elvezetését is együttesen biztosító) hőszigetelés felragasztása is. Ugyanis a földvisszatöltés soha, semmilyen körülmények között nem érintkezhet közvetlenül a vízszigeteléssel. Védőrétegként alkalmazhatunk zártcellás (XPS) vagy formahabosított hőszigetelést, geotextíliával kasírozott drénlemezt, vagy a kettőt együttesen, esetleg ezen anyagok gyártóművi kombinációját is.

Teljesen elhagyott, vagy nem kellő gondossággal kivitelezett szigetelés következménye a nedvesedő, málló vakolatú fal, ami az "esztétikai értéke" mellett az egészségre is káros hatású. Nem megoldás az utólagosan a lábazatra kerülő cementes rabic sem, mert a folyamatos talajpára és nedvesség hatására a faltól elválik (lefagy), a felszálló nedvesség pedig a falból távozni kényszerül, de egyre feljebb és feljebb (lásd 3. és 4. kép).

Talajvíznyomás elleni szigetelés

Ennél a szakmai pontnál már jóval kedvezőbb tapasztalatok szerezhetők, mivel az építkezés során már megjelenő talajvíz óvatosságra inti úgy a megrendelőt, mint a kivitelezőt. Ezekben az esetekben kiviteli terv is készül a vízszigetelésre vonatkozóan, és általában megjelenik, az ún. "szakkivitelező" is. Általános tapasztalatként elmondható azonban, hogy amennyiben az építkezés során nem jelenik meg "zavaró mennyiségű" talajvíz, előfordul, hogy a kivitelezés költségeinek csökkentése érdekében a talajmechanikus, illetve a tervező által leírtakat figyelmen kívül hagyják, esetleg spórolnak a "szakkivitelezővel" is. A későbbiekben ennek sajnos nedvesedő, vizesedő falak a következményei, súlyosabb esetben esetenként az alsó helyiségek elöntése is bekövetkezhet időszakosan, esetleg véglegesen.

6A keletkezett hibák kijavítása aránytalanul nagy összegeket emészt fel, amennyiben lehetséges kellő biztonságot nyújtó műszaki megoldás, de végső esetben még az épület lebontására is sor kerülhet a talajmechanikai és statikai összetevők miatt.

Csapadékvíz elleni szigetelések

A klasszikus lapostető szigetelésen kívül (ami lehet egyenes vagy fordított rétegrendű) ide tartoznak a teraszok, az erkélyek és az egyre jobban terjedő zöldtetők is. Itt már megjelennek a hő-, és vízszigetelő-anyagok különböző fajtái, amelyek nem csak anyagukban, hanem alkalmazásukban is különfélék. A jó anyagválasztással együtt a megfelelő szakértelemmel meghatározott rétegrend is fontos. Nem megfelelő párazárás és a gyengébb hőszigetelés következtében beázási jellegű nyomok alakulnak ki a mennyezeten. Lapostető esetében gondoskodni kell a rendszeres és szükséges karbantartásról is (tetőfelület és a lefolyók, lombkosarak rendszeres tisztántartása, különösen a tavaszi virágzást és az őszi lombhullást követően).

Erkélyek és teraszok esetén is szükséges a megfelelő hőszigetelés, mert ennek elmulasztása a hőhidak kialakulásakor akár beázásra utaló jelenséget produkál a páralecsapódás következtében. Enyhébb esetben "csak" a falak penészesedése okoz gondot. Tudni kell azt is, hogy az erkély és terasz burkolata nem vízzáró, tehát nem hagyhatjuk el a vízszigetelést. Különös gonddal kel eljárni a nyílászárók környezetében, továbbá lényeges a korlátok megfelelő rögzítése, és a rögzítési helyek szakszerű szigetelése. Fontos dolog, hogy a különböző szigetelési rendszerek illeszkedjenek egymáshoz. 7Lehetőleg ne a PUR hab és a sziloplaszt áldásos alkalmazásával érjük el a pillanatnyi jó eredményt, mert a téli-nyári hőmérséklet különbségek, a napsütés UV hatása, a téli csapadék fagykárai megteszik "jótékony" hatásukat (lásd 5. kép).

Csapadékvíz elleni szigetelések felújítása megfelelő előkészítést, és technológia kiválasztást igényel, amelynek eredményét a 6. és 7. kép bizonyítja. Látszólag olcsó megoldás egy réteg "vastaglemez" ráégetése a barkácsáruházban megvásárolt "perzselővel", azonban tartóssága nem költséghatékony, mert ismételhetjük akár évente is, amíg a födém bírja.

Ennyit a szigetelésekről, és még nem beszéltünk az épület belső használati víz elleni szigeteléséről (fürdőszoba, WC). Nem sok szó esett - szinte alig - a hőtechnikáról, a páratechnikáról, és még annyi mindenről, ami mind-mind szigetelés. De hát térjünk vissza az elejére.

Mindenki tud szigetelni. Mindenki tud szigetelni?

Dominik Bau
Telefon-fax: (36-1) 230-9160
Mobiltelefon: (36-70) 3383-668
e-mail: info@dominikbau.hu
weblap: www.dominikbau.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Harkai Lajos

Címkék: szigetelés

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-347/Mindenki_tud_szigetelni_