Csőszerelés hajlékonyan

Flexibilis vízvezetéki csövek

2009-08-21 12:00:09 |

A házkörüli épületgépészeti munkák alaptevékenysége a vízcsőszerelés. A vizet régen lajtos kocsival szállították a házhoz, ahol kisebb-nagyobb tartályokban, kannákban tárolták, és onnan vették ki a háztartásban felhasználandó vizet. Manapság valamilyen vezetéken keresztül juttatjuk az épületbe.

Kezdetben ólomból készült csöveket használtak. A fémipar fejlődésével tértek át a réz, az öntöttvas, majd az acélcsövek alkalmazására. Idővel, beton, eternit csövek is felhasználásra kerültek. A közelmúltban azonban forradalmi változást okozott a műanyag (polietilén) csőgyártmányok megjelenése.
A házhoz vezetett vizet az épületben el kell osztani. Erre korábban a horganyzott acélcsöveket használták. Aki már vágott menetet 1"-os csővégre, az tudja, hogy ez mit jelent. De itt is teret hódított a könnyen forrasztható rézcső és a különböző bevonatos hajlékony csövek, melyeket előre gyártott idomokkal lehet a többé-kevésbé szabályos falhornyokban elhelyezni.

De nem mindenhol lehet szabályos csővezetési nyomvonalat kialakítani, ide nagyon körülményesen lehet csak az idomos csöveket beilleszteni. Ezeket a szerelési nehézségeket hidalhatjuk át a különböző flexibilis (hajlékony) csövek felhasználásával.
A manapság felhasználható flexibilis nyomócsöveket kialakításuk szerint három csoportba lehet besorolni.

Acélszövettel borított gumicsövet

A szerelvények bekötésnél használhatunk acélszövettel borított gumicsövet, amelynek végein szorító hüvellyel rögzített csatlakozók találhatók. Ilyenek pl. a Nyrosta, KE-OX csövek. Ezek a kiváló minőségű flexibilis csövek az UNE-653.26/2 számú spanyol szabvány szerint készülnek. Ez többek között garancia arra is, hogy a felhasznált gumicső az egészségre ártalmatlan. A gyártás során alkalmazott szigorú minőségi követelmények lehetővé teszik a termékek széleskörű alkalmazását.
Épületgépészeti berendezésekhez - mosdók, csapok, bidék, WC-k, presszógépek, vízmelegítők és egészségügyi berendezések - bekötéséhez egyaránt megfelel ez a csőtípus. Az összes menetes csatlakozó szerelvényhez kézi szerszámokkal egyszerűen csatlakoztatható. Ezeket a csöveket a háztartás összes szerelvényénél könnyen alkalmazhatjuk. Létezik forró és hideg vizes kivitelük, sőt gázszerelvény csatlakozatására alkalmas változatuk is.
A belső cső egészségre ártalmatlan gumiból készül, a 95%-os fedési sűrűségű védőszövet pedig rozsdamentes acélból, Ugyancsak rozsdamentes acél a felhasznált szorítóhüvely, a csatlakozók pedig nikkelezett sárgarézből készülnek, gumitömítéssel.
A 9 mm belső-, 13 mm külső átmérőjű csövek üzemi nyomása 10 bar, üzemi hőmérséklet pedig akár 90 °C is lehet. Hasonlóan kialakított flexibilis tömlőket sok gyártó készít, és rengeteg cég forgalmaz.

Szövetháló erősítésű PVC nyomásálló tömlők

Hasonlóan flexibilis bekötésre alkalmasak a PVC (polivinilclorid) anyagú speciális szövetháló erősítésű nyomásálló tömlők (pl. CREVO Valmon nyomótömlő, Gardena tömlők). Az egyszerű, locsolótömlőkhöz hasonlító, nagynyomású PVC tömlőket a gyártáskor többrétegű szövettel erősítik meg, így akár 20 báros nyomást is elviselnek. Ezek a tömlők vákuum hatására belapulnak, ezért csak nyomótömlőként lehet felhasználni őket. Célszerűen bel- és kültéri nyomócsőként használjuk fel a tömlőket, például a kertben nagynyomású locsoló tömlőként, egyes szivattyúk és tartályok összekötéseként. A beltéren jellegzetesen a mosógépek nyomótömlőinél használhatóak.
A kötésük és csatlakozásuk, ún. tömlővéges, menetes-hollandis idomokkal történik. Az egyes idomokat a tömlőre rozsdamentes AWAB bilincsekkel lehet rögzíteni. A belső oldaluk a szállítandó folyadék igényeihez alkalmazkodóan lehet vegyszer, olaj vagy saválló, a külső oldaluk a kültéri felhasználhatóság miatt speciális UV álló bevonattal rendelkezik. A használatos átmérők az 1/4"-2" tartományba találhatók.

Nagynyomású PVC szívó-nyomó tömlők

A nagynyomású PVC szívó-nyomó tömlők PVC alapanyagúak, és az anyagukba beágyazott PVC vagy acélspirállal megerősítve készülnek. A külső-belső faluk sima a jobb folyadékáramlás elősegítésére. Az anyagukhoz adagolt vegyszerek miatt olaj-, sav- és vegyszerálló változatok is léteznek. A 4-8 bar nyomás és vákuum terhelhetőségű tömlők szívó és nyomócsőként egyaránt felhasználhatók. A használatos méretek 20-100 mm-es belső átmérővel készülnek. Az átmérőjüktől függően 5-20 cm hajlítási sugárral szerelhetők. Az időjárás- és kopásálló tömlőket főleg kültéri medencék töltésénél, ürítésénél, vízforgatásánál használhatjuk -10 és+60 °C közötti hőmérséklet tartományban.
Az ivóvíz szállítására a fehér színű, ún. hidrotechnikai tömlők szolgálnak. A csővégek rögzítésére az ún. csavaros tömlőbilincsek használhatók.
A felsorolt flexibilis csövek segítségével a ház körül jelentkező speciális vízbekötési igények, feladatok könnyen kivitelezhetőek. Nem szükségesek a különleges csőidomok, segédszerszámok, hanem a hagyományos kézi szerszámokkal, egy kis fáradsággal könnyen csatlakoztathatjuk a szerelvényeket a ház vízhálózatához.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Szűcs J. László


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Veszélyes fényfűzérek

Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma hosszú évek óta vizsgálja a szezonális termékeket annak érdekében, hogy a veszélyesek kiszűrésével elejét vegye a baleseteknek. Idén a...


Vigyázat, nem biztos, hogy gyerekbiztos!

A gyermekbiztos zárást igénylő termékek húsz százalékánál találtak valamilyen problémát a magyarországi ellenőrzéseken – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) egy...