Új térfelosztás, jobb helykihasználás

Gardrób felújítás

2009-10-24 18:48:53 |

Akinek módja van rá, ruhaneműit már célszerűen kialakított gardróbszekrényben tárolja. Ez többnyire csak részlegesen beépített szekrényt jelent, pl. az elő-, vagy esetleg valamelyik lakószobában. Arra ugyanis, hogy a helyiség beugró falrészébe lehessen gardróbszekrényt kialakítani, annak kellő mélységűnek és szélesnek is kell lennie.

A lakótelepi lakásokban ugyan többnyire van ilyen beépített szekrény, ám máshol jobb híján e célra valamelyik szobába került beépítésre a ma már megszokott gardróbszekrény. A megszületésük óta eltelt időben előtérbe került az igényesebb külső frontfelület, belül pedig számos készen beszerezhető, nagyon praktikus kiegészítő szerelvény csábít a régi gardróbszekrények felújítására.
E szekrényeknek jellemzője, hogy nincs külön hátfaluk, a szekrénykorpuszuk pedig falhoz erősített, többnyire mennyezetig érő. Szerencsés esetekben még a szekrény oldalait is a beugró falfelület alkotja, így csak a frontfelület árulkodik arról, hogy mögötte valamilyen tároló hely van. Átalakításkor természetesen ezeket a frontfelületeket érdemes korszerűbbre és igényesebbre cserélni.

A zsúfoltságot célszerű megszüntetni a holmik átrendezésével és a megfelelő tárolók kiválasztásávalA tolóajtó helytakarékos és nem csak keskeny előszobákban célszerű a beépítésük. Tolóajtó vasalatokat külön is be lehet szerezni, így számtalan ajtófront megoldást lehet választani, amely esztétikailag előnyösebb a réginél. Azzal viszont számolni kell, hogy még a legvékonyabb ajtólap esetén is az egymás elé sikló tolóajtók 50-60 mm-rel csökkentik a szekrény kihasználható mélységét. Mivel a helyiségek beépített magassága elég változó, a frontfelületet még magas szekrényeknél sem célszerű a magasabb részen vízszintesen kettéosztani. Ez egyrészt kényelmetlenséget okoznak a kezelésükkor, másrészt eggyel több tolóajtó vasalatra lesz szükség. Az ajtók így ugyan nehezebbek lesznek, ám a vasalatok különféle súlyú ajtókhoz kialakítottak, és még a nagy felületűek mozgatása is nagyon könnyű.

Az akasztós és fiókos rész esetenként jól párosítható a szekrényen belülAmi pedig az ajtók anyagát, kialakítását illeti, nos, a választék bőséges, különösen a készen vásárolt, pontosabban a különféle cégektől megrendelteknél. A sajátkezű kialakításúaknál természetesen a lehetőségek kevésbé változatosak, ám a különféle keretanyagok és az ajtók betétlapjaiként alkalmazható lapanyagok használatával nagyon dekoratív frontfelületek alakíthatók ki, pl. a különféle struktúr- és perforált lemezek felhasználásával. Ezeknél a keskeny ajtókat akár pántolva is lehet alkalmazni, ám célszerű ilyenkor ajtó-párokban gondolkodni.
A nagyon elegáns és optikailag térnövelő hatású tükrös tolóajtók kivitelezését ajánlatos szakemberre bízni, mert így biztosított az egyébként nehéz ajtók szakszerű beszerelése, könnyű mozgatása és a takarószegélyek is megfelelő minőségben lesznek felszerelve.
A frontfelület mögötti rakodóteret is az ajtók nyitásához igazodva célszerű felosztani. Akár toló-, vagy nyíló ajtóról van szó, mindegyiknek van némi holttere. E helyekre érdemes az egyéb szerelvényeket, pl. a polcokat- vagy fiókokat tartó oszlopokat beállítani. A vízszintes tagolást pedig a tárolt holmik helyigényéhez igazodva ajánlatos előre megtervezni. A mennyezetig érő szekrényekben a ruhákat, kabátokat lehetőleg a felső régióba célszerű elhelyezni. Ha ez túl magasra kerülne, a kifordítható akasztó állvány ezt a problémát is megoldja. Ha pedig a szekrény mélysége vállfa szélességnél kisebb, akkor alacsonyabbra szerelt és kihúzható akasztó rudakra is felakaszthatók a vállfákon tárolt ruhák. A vasalást nem igénylő ingek, pólók is tárolhatók vállfára akasztva, de ezeknek is ajánlatos megfelelő teret biztosítani, nehogy tárolás közben gyűrődjenek össze. A hosszabb felsőkabátok és az öltönyök, kosztümök tároló helyeit célszerű különválasztani. Ezzel hely teremthető más holmik tárolására alkalmas fiókoknak, kihúzható rekeszeknek.

Az új frontfelület kialakításakor többféle lehetőség közül lehet választaniAmi pedig a fiókokat illeti, az áttekintés szempontjából célszerűbbek a műanyagból készültek, vagy huzalhálós rekeszek, amelyeket természetesen könnyen mozgatható fiókcsúszókkal érdemes a belső tartóoszlopokra, vagy külön beépített kávaszerkezetekbe erősíteni. Ehhez nem mindig szükséges asztalos közreműködése, hiszen egy fiókos kávaszerkezet darabjai a lapszabászatokban megrendelhetők, összeerősítésük pedig nem túl bonyolult. Ha ezeket a tárolóegységeket jól átgondolva tervezzük meg, ezzel elejét vesszük az öltözködés előtti keresgélésnek.
A különféle ruhaneműink tárolását a korszerű kihúzható és kombinált rakodóhelyű tároló konzolok beépítésével is optimalizálhatjuk. Ezek tálcáinak viszonylag csekély a szélessége, viszont a hosszuk meghaladja a szekrény mélységét, ám kihúzva könnyű hozzáférést tesznek lehetővé a különféle konzoljain tárolt holminak. Kiválasztásuknál érdemes előre informálódni, hogy biztosan elférjenek a szekrényben, és a használatuk is megkönnyítse a rend fenntartását, továbbá a kezelésük is kényelmes legyen. Ha kellő körültekintéssel válogatjuk össze a gardróbba kerülő kiegészítő szerelvényeket, akkor a felújítás eredményeként nemcsak esztétikusabbá és korszerűbbé tehetők a régebbi gardróbszekrények, de a benne tárolt holmik is könnyebben rendben tartható lesznek.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Akril munkapult

Akril alapú pultlapok előnye a teljesen folytonos felület. Nincsenek rések, illesztések, bármekkora méretű vagy formájú pultlapról legyen is szó. Eztaz anyagot a DuPont cég fejlesztette ki...


Beltéri ajtó választás

Egy lakás megjelenésében elsődleges szerepe van a beltéri ajtóknak. Az ajtók nagy felület foglalnak el, így a megjelenésük szinte biztosan dominálni fog. Akár új építésről, akár komolyabb...