A hálószobáról

A nyugodt, zavartalan pihenés és alvás létfeltétele minden szervezetnek. Az otthoni saját ágyhoz érzelmileg és fizikailag is ragaszkodunk. Hálószobánk a legszemélyesebb, legintimebb területünk. Az alvás életfunkció. Nem függ nemtl, kortól, mveltségtl, anyagi helyzettl. A hálóhely megteremtését viszont befolyásolják ízlés- és mveltségbeli különbségek, szokások, neveltetésünkbl adódó eltérések és persze a kialakításra fordítható összeg nagysága. Ezenkívül életmódfügg is, hogy hogyan és mi mindenre használjuk.

Alvási szokásaink

Alvási szokásaink egyediek, csak ránk jellemzek és életkorunk elrehaladtával változóak. Befolyásolják még idközben átalakuló körülmények, pl. egészségünkben beállt változás.
Ha csak szk ismeretségi körünket figyeljük meg, akkor is szembeötl, hogy a hálószobához való viszonyuk szerint az emberek két csoportra oszthatók. Az elshöz tartozók számára az ágy és a hálószoba csak regenerálódásra szolgál. Ébredés után viszonylag gyorsan felkelnek, napközben ritkán használják a szobát, és lefekvéskor – esetleg rövid olvasás után – el is alszanak. Nekik csak kevés bútorra és berendezési tárgyra van szükségük.
A másik típus az „ágyban élk” csoportja. Sokáig olvasnak vagy TV-t néznek, zenét hallgatnak lefekvés után. Az ágyban fogyasztják el a reggeli kávét, esetleg magát a reggelit is. k gyakran viszik be az ágyba a lap-topot, szeretnek fekve dolgozni, és még napközben is leheverednek kedvenc ágyukra. Ilyenkor a hálószoba – használati értékét tekintve – fontosabb a lakásban, mint a nappali. Sokkal több bútorra van szükség, hogy minden tevékenységhez meglegyen a szükséges tárgy, eszköz. Ekkor természetesen a helyigény is nagyobb, tehát nagyobb alapterületet igényel.

A hálószoba elhelyezkedése

Minden esetben ügyelnünk kell a tájolásra, a helyiségkapcsolatokra, és a lakás egészéhez viszonyított elhelyezkedésre. A hálószoba számára ideális a keleti fekvés. Jó érzés a beáramló napfényre ébredni, napközben nem melegszik föl túlságosan, a délnyugatra, nyugatra néz szobák pedig megmaradnak a közös használatú, nagy terek számára.
Ideálisnak mondható, ha a hálónak van közvetlen fürdszoba kapcsolata és kialakítható egy zárt, intim szféra. Olyan esetben, amikor kicsik a családban a gyerekek, és esetleg és éjszaka is föl kell hozzájuk kelni, akkor jó, ha a gyerekszoba is ehhez az egységhez csatlakozik. A fentieken túl vegyük figyelembe a helyiségválasztásnál a lakás egészéhez viszonyított helyét is. Soha ne legyen átjárószoba, kivéve, ha a saját fürdbe és gardróbba vezet. Válasszunk kevésbé lármás, nyugodt helyet.
A következ lépés az ágy kiválasztása. Leggyakrabban az ún. franciaágyat használjuk. Ez nálunk nagy, 160 cm-nél szélesebb fekvhelyet jelent. A legszerencsésebb, ha az ágykeretbe két matracot helyezünk. Ennek kézenfekv oka a használók eltér testmérete, tömege, gerincének egészségi állapota és egyéni – ízlése a fekvfelület puhaságát illeten. (A matracokról, ágyrácsokról és az alapvet ágytípusokról 2005/3. számunkban olvashattak.)
Az ágy ideális esetben legalább három oldalról körbejárható. Ekkor tudjuk kényelmesen használni, egyszer az ágyazás és a takarítás. Ennek a körüljárásnak a minimális helyigénye 60 cm. Ha ennél kisebb tér áll rendelkezésünkre, kénytelenek leszünk a falhoz tolni a fekvhelyet. Ekkor a falnál fekv mindenképpen hátrányos helyzetbe kerül, és sokkal nehezebb az ágynem kezelése is. A másik probléma – amit ez a helyzet fölvet – a falfelület védelme. Minden esetben a folyamatos, súrlódó hatások okozzák a legtöbb kárt. Falisznyeg vagy más burkolat nélkül már pár hét után megkopik, koszolódik a festés vagy a tapéta.

Ágynemtárolók

Az ágy mellett mindenképpen szükségünk van valami lerakóhelyre. Ez ma már rég nem a hagyományos éjjeliszekrény. Lehet bármilyen kisasztal, állvány, egyszer polc, láda, esetleg fonott kosár…
Az egyéni ágyazási szokásainktól függen szükségünk lehet ágynemtartóra. Pár évtizeddel ezeltt szinte minden családban beágyaztak. A látványos ágynemk, ágytakarók, önálló hálószobák korában eltnben van ez a szokás. Az éppen nem használt téli vagy nyári ágynemket, plusz párnákat, takarókat viszont ma is tárolnunk kell.
Az ágyak egyes típusai fölnyitható fekvfelületek, alatta nagy hely van mindezek elhelyezésére. Tehetünk az ágy alá kereken gördíthet doboz jelleg tárolót is, de megoldja a tárolás gondját egy méretes fiókos komód vagy egy szép, vesszbl fonott láda is. A ruhásszekrény tetején is elhelyezhetjük az éppen nem használt dolgokat egy-egy nagyméret, látványos dobozban, amit akár magunk is elkészíthetünk egyszer papírdoboz és némi tapéta vagy csomagolópapír segítségével. Ha módunk van gardróbot vagy gardróbszekrényt készíttetni, abban férnek el leginkább a tartalék ágynemk. A ruhásszekrények és gardróbrendszerek vagy a hálószobában vagy közvetlenül mellette kapjanak helyet. (A tárolóbútorokról a 2005/5. számunkban már részletesen szóltunk.)
Sokan szeretnének ún. fésülköd- vagy pipereasztalt a hálószobájukba. Legyünk ezzel óvatosak. Lehet valóban látványos elem, de mindig gondoljunk arra, milyen nehezen takarítható a számtalan kicsi doboz, tégely, üvegcse. Ha nem használjuk, csak fölösleges munka van vele. Ha tényleg szüksége van rá valakinek, azt alapos megfontolás elzze meg. Csak akkor mutat jól, ha van megfelel tér körülötte, kényelmesen tudjuk az ül részét használni, jó a tükör és megfelel a tükörvilágítás.
Minden hálóban fontos valami ruhafogas vagy szobainas, amire a másnapra elkészített ruhákat helyezzük. Szükséges egy szék vagy zsámoly is, ami megkönnyíti az öltözést, esetleg rátehetjük az ágytakarót. Ha televíziót, hifi berendezést, rádiót, DVD-t szeretnének az ágyban fekve élvezni, erre is megvan a mód, de csak ha elég nagy a rendelkezésre álló tér.
A vezetékek, elektromos kiállások, konnektorok megtervezése egyszer, de lényeges feladat, hogy ne rontsák el az összhangot. A nem körültekinten elhelyezett elektromos szerelvények balesetveszélyesek is lehetnek.

Ne legyen iroda

Ha csak egy mód van rá, ne legyen a hálószobának más funkciója. Sajnos a kis alapterület lakások miatt ez nem mindig védhet ki, és ide kerül, pl. valamilyen munkahely. Lehet ez varrógép, ún. home office, egyszer íróasztal stb. Ilyen esetekben korlátozott a használatuk, mert a már pihenni kívánó társunkat nem zavarhatjuk más tevékenységgel.
A hálószobában nincs szükségünk fényárra, a jó világítás létrehozása mégis nehéz feladat. Szükségünk van egy általános, központi fényre. Ez lehet hagyományos lámpa vagy álmennyezetbe süllyesztett lámpák együttese. Meg kell oldani az olvasólámpák elhelyezését is úgy, hogy ne zavarja a fénye azt aki már aludni szeretne.
A szükséges hangulatfény nem biztos, hogy megegyezik az olvasólámpával. Ez lehet szegélyvilágítás, adhatják részben kapcsolt süllyesztett lámpák vagy állólámpák is. Új technikai megoldás a LED-ek használata. Ne sajnáljunk egy kis plusz költséget arra, hogy váltókapcsolót alkalmazva az ajtótól mködtessük bármelyik fényforrást, és az ágyunk melll is megtehessük ugyanezt.
Magyarországon pár évvel ezeltt még szentségtörésnek számított, ha valaki a hálóba nem fa- vagy sznyegpadlót helyezett el burkolatként. Szerencsére ezen már túlléptünk. Csak az egyéni ízlés, a stílus és az anyagi lehetségek befolyásolhatják a döntést ebben a kérdésben, ugyanúgy, ahogy a textil kiválasztásánál is, amelyekrl más összefüggésben a 2005/6. számunkban olvashattak.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna

Címkék: hálószoba

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Matracválasztás

Már gyakran a fiatalabb korosztály is panaszkodik, hogy reggelente elgyötörve, derékfájással száll ki az ágyból. Az idő múlásával az ilyen panaszok bizony erősödnek, és egyre inkább igényét...


Rejtett fekhelyek

Az ágyak elhelyezése sokszor még akkor is gondot okoz, ha kimondottan hálószobába kerülnek. Ezek ugyanis általában nem nagy alapterületű helyiségek, a divatos dupla fekhelyek pedig...