Elemes bútorok

Múlt év májusi számunkban már áttekintettük a tárolóbútorok fejlődéstörténetét és a tárolási módokat, a tárolás lehetőségeinek kiaknázását lakáson belül. Most a tárolás egyik leggyakoribb és legnépszerűbb formájáról, az elemes szekrényrendszerekről szólunk.

A tárolóbútorok ezen csoportjai leggyakrabban a nappaliban fordulnak el, ahol elegáns lakórész kialakítására törekszünk, ugyanakkor el akarjuk helyezni azt a rengeteg használati- és dísztárgyat, amire szükségünk van, sőt el akarjuk rejteni fölösleges kacatjainkat is. Az igényeket mindig az adott térhez kell rendelnünk, no meg számításba kell vennünk a tárolandó dolgok fontosságát és az egyes darabokkal kialakított érzelmi viszonyunkat is.
Bármilyen nehéz, próbáljuk meg kívülállóként, tárgyilagosan szemlélni a problémát. Vegyük számba a tárgyakat és a rendelkezésre álló felületeket. Amit nem abban a helyiségben használunk, ne is akarjuk ott tartani. Ez az első lépés az áttekinthetőség felé. Gondoljuk át újra és újra, hogy szükségünk van-e mindenre! Készítsünk listát, és időnként áttekintve húzzuk ki, amitől meg fogunk válni. Ha már biztosak vagyunk abban, hogy a fölösleges holmit kidobtuk, áthelyeztük, elajándékoztuk, következhet az alkotó tervezés.
Bátran lépjünk túl a konvenciókon, használjuk az újszer, praktikus megoldásokat. A végleges tárolórendszer kialakítása egyszerre igényel sok ötletet és jó ízlést. Hozzátartozik még a stílusismeret, az anyagokról való tájékozódás és a színek kiválasztása, hogy legyen meg a teljes küls-bels összhang.
Az elemes bútorcsaládok megismerése sem egyszer feladat, hiszen a piaci lehetőségek feltárása időigényes. A nekünk tetsző stílus és a megfelel árfekvés összeegyeztetéséhez sok utánjárás szükséges. Ma már ezt a feladatot is elvégzik a lakberendező szakemberek, akik felkérés után számtalan lehetőséget, megoldási módot tudnak ajánlani a berendezés pontos árkalkulációjával együtt. A tervezők rajzasztalon vagy számítógép segítségével pontos, méretarányos rajzokat készítenek a kiválasztott bútorcsalád elemeiből. Javaslatot tesznek az általuk is felmért tárolandó holmik helyes elhelyezésére.
Alapszabály például, hogy a rendszeresen használt tárgyak derékmagasságba kerüljenek, a nehezebbek az alsó régiókba, a ritkábban használtak pedig a magasabb részekre. A tervezők figyelembe veszik ezen túl a szekrényrendszerek helyes arányait: szimmetriát vagy egyensúlyt teremtenek. Mérlegelik a nyitott és zárt egységek egymáshoz való viszonyát, az elemek magasságbeli különbségében rejlő lehetőségeket.
A szakemberek tudják, hogy különösen nagy figyelmet igényel a gyűjteményeket rejt üveges vitrin kialakítása. Az áttekinthetőség, a különleges darabok kiemelése akár az elhelyezés módjával, akár megvilágítással hatásossá és látványossá tehet. Össze tudják hangolni mindezeket a már meglévő berendezési tárgyakkal. Vizsgálják az új bútorok használatát is. Figyelembe veszik a helyiség ajtó és ablaknyitás irányait a bútorok használatához szükséges hellyel. A ki- vagy lenyitható részeket és a fiókok működtetését is összehangolják a szobában lévő más tárgyak együttes használatával. Ezen túlmenően számolnak a bútorral takart falfelület elektromos kiállásaival majd megtervezik azok áthelyezését.
Ha nem készen vásárolja valaki az elemes bútorokat, mód van ezek egyedi tervezésére is. Az ilyen pontosan helyre szabott bútorok kiegyenlíthetik a falfelületek beugrásait, készülhetnek meglévő elemek kiegészítéseként is. Az anyagok és a szerelvények minőségének megválasztásánál egy adott bútoregységnek többféle ára lehet, sőt kerülhet akár a duplájába is.
Mindenféle elemes bútornak nagy előnye, hogy házilag szerelhet ezért egyszer a szállítása. (Aki nem elég ügyes ehhez, a szerelést megrendelheti.) Szétszedhet, költöztethet, és óriási lehetőségeket nyújt a változatos és menet közben is módosítható összeállítása.
Jelenleg a változó életmód és a szokásokban beállt változások miatt ezek az elemes bútorok már ritkán látják el a hagyományos ruhásszekrény feladatát. A ruhaneműk a hálószobai gardróbokban vagy önálló gardróbszobában kapnak helyet. Külön érdemes kitérni az elemes könyvespolcokra is. Ez a legolcsóbb és a legrugalmasabb megoldás. Az elhelyezendő könyvek méretétől függően, tetszőlegesen változtatható a polcok távolsága. Mivel teljesen nyitott, nincsenek benne drága szerelvények, mint például kivetőpántok, fiókcsúszósínek, ezért olcsók.
Ha figyelembe vesszük a fentieket, láthatjuk, hogy csak alapos megfontolás után foghatunk hozzá az elemes tárolóbútorok kiválasztásához. Ne kapkodjuk el, de mindenképp legyünk kreatívak, és törekedjünk a meglévő berendezés összhangjának erősítésére.

Tanácsok:

  • Minden magas szekrényt és polcot biztonsági okból rögzíteni kell a falhoz.
  • Legyünk előrelátók! Ne csak jelenlegi holmink férjen el, hagyjunk helyet a később vásároltak számára is.
  • A legegyszerűbb, legolcsóbb polcrendszert is különlegessé teszi a jól megválasztott speciális világítás.
  • A tömören beszekrényezett falfelület erőteljes, nyomasztó hatású, mindenként használjunk nyitott polcos, fiókos vagy üveges elemeket is.
  • Megszakíthatjuk a szekrényfalakat televízió, íróasztal, de kanapé elhelyezésével is.
  • Az elemes bútorok, szekrényfalak alkalmasak térelválasztónak is. Takarhatunk vele otthoni munkahelyet, ágyat vagy megváltoztathatjuk a helyiség térarányait.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna

Címkék: elemes

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Számolgatnak a napelemesek

Bár egyes részletek még mindig függőben maradtak a napelemes elszámolások körül, azért nagyjából kibontakoztak az új szabályok. A meglévő, illetve az elmúlt időszakban engedélyezett napelemekre...


Okos „smart” napelemes rendszerek

Egy napelemes rendszer környezetbarát, gazdaságos, függetlenséget ad. Számos előnye mellett azonban vannak gyenge pontjai is. Ezek közül az egyik legfontosabbat küszöbölik ki az „okos” vagy...