Térhatárolás

Egy család életében adódnak olyan változások, amelyeket a lakásban átalakításnak kell követni. Megváltozik a létszám, otthoni munkahely kialakítása válik szükségessé vagy egyszerűen csak izgalmasabb térelrendezést szeretnénk létrehozni. A térhatárolók az adott alapterületet nem változtatják meg, de a belső arányokat vertikálisan és horizontálisan is átalakítják.

Sokféle anyagot és berendezési tárgyat, st optikai eszközöket is felhasználhatunk ilyen célra. Fix falakat építhetünk hagyományos falazóelemekből vagy használhatunk különböző szerelt szerkezeteket is, melyek közül legismertebb az alumínium vázas gipszkarton. Falazó elemként tartjuk számon az üvegfalakat is, amelyek az utóbbi években ismét nagy népszerségnek örvendnek. Az üvegtégla öncélú használatát kerüljük! Áttetszősége miatt szép fényhatásokat érhetünk el vele, de ugyanezen oknál fogva nem mindegy mit helyezünk mögé. Szélsőséges példa, de elfordul, hogy nappali és a WC közötti közfalnál használják az alacsony régiókban is, így nevetségessé válik, és a két helyiség egy időben való használata lehetetlen. Bármilyen alapanyagú állandó térhatárolót építhetünk tetszőleges magasságúra. Alkalmazhatjuk fürdőszobában a WC vagy a tusoló leválasztására, nappaliban egy dolgozósarok, hálóhely takarására. Konyha és ebédlő közötti mellvédként étkezőpultot alakíthatunk ki a segítségével.
Sokan megfeledkeznek a lépcsőről, mint szinteket összeköt és elválasztó térelemről. Lakberendezői szempontból a lépcsőknek a stabil szerkezeten túl lépésbiztosnak, csúszásmentesnek és esztétikusnak kell lenniük, ehhez pedig szervesen hozzátartozik az anyagválasztás, a korlát és kapaszkodók megfelel kialakítása, a világítás és a berendezéshez tökéletesen illeszkedő stílus, formarendszer. Az emeleti lépcsők alatt létrejövő hely kihasználása sokféle lehet. Az éléskamrától, a háztartási helyiségen, a vendég WC-én, a tárolószekrényen keresztül, a dolgozósarokig számtalan megoldás elképzelhet a család igényétől függően.

A pár lépcsőfokkal elkülönül szinteltolások is jól kijelölik az egyes funkciók határait. Egy nagy téren belül pontosan mutatják meddig tart pl. a nappali, hol kezdődik az ebédlő vagy más terület. A rendeltetéstől függetlenül egy térben látható a teljes berendezés. Ezért alapvető szempont a stílusban tartás. Egymáshoz illő színeket, azonos anyagminőséget és struktúrákat, harmonizáló díszítőelemeket kell használnunk.
Magyarország nagyvárosaiban sok régi ház alkalmas nagy belmagassága miatt galéria építésre. Ez a vízszintes térhatárolás legismertebb módja, építésének szigorú feltételei vannak.

  • Alatta, fölötte kényelmesen el kell férnünk.
  • Megfelel stabilitással kell rendelkeznie.
  • Csak úgy építtethetjük meg, hogy ablakba nem takarhat bele.
  • A fölvezet lépcső dőlésszöge 45-60 fok között legyen, a lehet legkisebb helyet foglalja el a lenti térben, és ne akadályozza az eredeti szint közlekedését.
  • Ne borítsuk a teljes helyiséget galériával, mert két „barlang szer” helyet nyernénk! őrizzük meg a nagy, levegős térérzést!

A galérián lehet dolgozószoba, könyvtár, háló. Az építésnél leggyakrabban faszerkezeteket használunk.
Sokkal kevesebben élnek a dobogók, dobogórendszerek alkalmazásával, pedig ez a vízszintes térelem ugyanúgy megnöveli a térkihasználás lehetőségeit, mint a galéria, és csak átlagos belmagasságot igényel. Alatta elhelyezhetünk fiókokat – ezek vízszintes beépített szekrények – és franciaágyat, fölötte pedig a szokásos berendezések kaphatnak helyet: mint az íróasztal, szekrények, ülőbútorok. Ügyelni kell arra, hogy a kihúzható elemeknek helyre van szükségük a lakótérben, tehát ide csak könnyen mozdítható mobiliák kerülhetnek. A magassága függ az alatta elhelyezendő bútortól, de egy-két lépcsőfoknál ne legyen nagyobb.
A fent említett építetett darabokon túl sokkal egyszerűbb és olcsóbb térhatárolók is rendelkezésünkre állnak. Jelölhetünk határokat hagyományos vagy szalagfüggönnyel, feszített eltolható textilpanelekkel, mozgatható üveg vagy műanyag falakkal is. Ismét divatos a paraván. Készülnek rattanból, kovácsoltvasból, egyszer faanyagokból is. Olcsó, egyszerűen használható és nagyon látványos megoldás.
A bútorok önmagukban is térelemek. A falra merőlegesen állított, térbenyúló polcok, szekrénykék is jelölhetnek funkcióhatárokat. Ezen kívül növényekkel, akváriummal, egy nagyon erőteljes fényfolttal, szőnyegekkel is kijelölhetjük pl. a beszélget sarok vagy az ebédlőbútor helyét.
Térhatároló lehet az álmennyezet, ami rejthet gépészeti elemeket, de egyszerűen csak előnyösen változtathatja meg a térarányokat, pl. egy szűk, de túl magas folyosónál, fürdőszobánál, eltérnél. Az előzőekből is kiderül – még így a teljesség igénye nélkül is –, hogy sokkal több kreatív és nem mindig költséges lehetőség van érdekes, különleges lakóterek kialakítására, mint amennyit ezekből az eszközökből használ az ember. Jobban élhetők, barátságosabbak lesznek az otthonok, kellemesebb lesz az élettér, kiegyensúlyozottabb lesz a család élete, ha élünk a rendelkezésre álló lehetőségekkel.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Draveczki Julianna


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Árnyékolás

A tűző napsugarak ellen a teraszon, az erkélyen és a kertben már csak az erős UV sugárzás miatt is ajánlatos védekezni. Erre valók a különféle gyártmányú árnyékolók, amelyek azonban általában...


Raschel hálók a kertépítésben és a kertészkedésben

Araschel háló– másképpen árnyékoló háló, kerítés háló, belátás gátló-háló – egy nagyon széles körben használható termék.Anyaga HDPE, amely egy kiváló kémiai tulajdonságokkal rendelkező...