Egyről a kettőre jutni

2010-04-04 14:15:24 | Módosítva: 2010-04-07 15:09:02

Ez a történet valójában nem is Bicskén, hanem a közeli Mány községben kezdődött. Südi István, aki akkor éppen csak 20 éves múlt, korábbi kereskedői tanulmányai, tatabányai tapasztalatai alapján és nem utolsósorban édesapja támogatásával 1998-ban nyitotta meg Gazdaboltját ebben a kis faluban.

Mindjárt az első évben kiderült, hogy a választék bővítése szükséges a helyi igények maradéktalan kielégítése érdekében. 8 év sikeres működés után, 2006-ban nyílt lehetőség, hogy Bicskén is megnyithatta hasonló választékú üzletét, a Székesfehérvár felé vezető Szent István út 86-ban. Hamar felismerte, hogy a kisvárosi igények részben eltérnek a falusitól, így a választékfejlesztés hosszú és aprólékos munkájának köszönhetően gyors fejlődést ért el ezzel az üzlettel is.

A mintegy 6000 terméket forgalmazó üzletben hárman dolgoznak. Számukra a legfontosabb cél, az elégedett vásárló, hiszen ez biztosítja a jövőt és a fejlődést is. Most folyik az eladóteret 25 %-al megnövelő átépítés, annak érdekében, hogy a bolt mindig meg tudjon felelni a gyakran változó, éppen az adott aktuális szezon kihívásainak, vásárlói igényeinek. Ugyancsak ennek a jegyében csatlakozott az Ezermester hálózathoz, amelytől hosszú távon az esélyteremtés lehetőségét várja.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: bolt, üzlet

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Ezermester boltok az országban - Belvárosi kihívás, barkácssarok Törökbálinton

A Bakosfa Kft. barkácsboltjainak egyike Budapest IX. kerületében, a Ferenc körúton, közel a Boráros térhez található.


Megalakult az Ezermester Magyar Barkács Kft.

A barkácspiac hazai barkácsboltjainak összefogására 2009. Július 6-án megalakult az Ezermester Magyar Barkács Kft., melynek célja a barkácsüzletek piaci versenyképességének megőrzése a...