Gépesített öntözés

2010-07-17 22:58:16 |

Az öntözés a nyár egyik legfontosabb kerti munkafolyamata. A hőmérséklet és a fény mennyisége ekkor kedvez leginkább a növények fejlődésének, ám ez csak akkor realizálódik, ha megfelelő mennyiségű tápanyag, és ezeket oldott formába hozó víz is elegendő mennyiségben áll a növények rendelkezésére.

Telepített és mobil rendszerek

Aki kertépítés előtt áll, annak ajánlatos föld alá süllyesztett öntözőrendszert kiépíteni, ami 40-50 ezer forintból automatizálható, de ennek híján kézi kapcsolással is tökéletesen működhet a nyári időszakban. A földalatti vízvezetéshez kemény polietilén (KPE) csöveket használjunk, ezek nem nyomódnak össze a föld alatt. A szórófejeket pedig egy rövid lágycső beiktatásával, nyereggel kössük be a fővezetékekre. Ennek lényege, hogy a szórófej, amikor nem működik, a föld alatt van, így könnyen ráléphetünk. Ha a lágycső-kötést közbeiktattuk, akkor az, hajlékony lévén, van némi mozgástere a szórófejnek. Ha közvetlenül a KPE csőbe kötjük a szórófejet, akkor az könnyen kitörik terhelés alatt.

A KPE csöveket nem muszáj túl mélyen a föld alá telepíteni, ha télire kompresszorral teljesen vízteleníteni tudjuk a rendszert a fagykár elkerülése miatt. A sekélyebben lefektetett vezeték előnye, hogy könnyebben javítható, nem kell olyan mélyről kiásni.
A leggyakoribb hibaforrás, ha a rendszert nem a rendelkezésre álló víz nyomásához igazítjuk. Ha kútról szivattyúval, vagy ha vezetékes vízhálózatról öntözünk, akkor is legyünk tisztában a víznyomással, és ezzel összhangban alakítsuk ki a rendszert úgy, hogy az adott víznyomás biztonsággal működtetni tudja a beépített szórófejeket. Minél hosszabb a kiépített hálózat annál nagyobb víznyomás kell a megfelelő üzemeléshez.
Ha már kész a kertünk, és nem akarjuk telepített öntözőrendszer kiépítése miatt feltúrni, akkor is számos lehetőségünk marad még. Rengeteg szórófej közül választhatunk akkor is, ha gumitömlővel szeretnénk az öntözést megoldani. A gumitömlők közül érdemes a csavarodás mentes, és UV stabil típusokat választani, egyesekre a gyártók akár 15-30 év garanciát is vállalnak. A tömlők ára 200-800 Ft/ m között van.

A szóráskép

Akár föld alá telepített, akár földfelszínen tömlőre szerelt szórófejekkel öntözünk, úgy kell azokat megválogatni, hogy az öntözendő területet minél jobban lefedjék szórásképükkel, ahova pedig nem kell jutnia a víznek, oda ne jusson. Amikor ezt megtervezzük, nem csak a terület formáját kell figyelembe vennünk, hanem az olyan nagyméretű növényeket is, amelyek esetleg útját állják a víznek, emiatt a mögöttük lévő területre nem jut az öntözésből elegendő.
A föld alól kiemelkedő szórófejek általában kör alakban szórnak, és 0-360° között fokozatmentesen állíthatjuk be, hogy mekkora körcikknyi területet öntözzenek. Ezek a spray vagy rotoros szórófejek a föld alá vannak beépítve, és csak a víz nyomásának hatására emelkednek ki a talajból öntözéskor. Előnyük, hogy amikor épp nincs rájuk szükség, akkor láthatatlanok. Hátránya az ilyen fixen telepített rendszereknek, hogy pár év alatt egyes növények megnőnek, és ekkor esedékessé válhat a szórófejek áthelyezése, amihez több helyen ásnunk kell.
A felszíni tömlős megoldásoknál a szórófejek már többféle szórásképpel kaphatók. Vannak a négyszög esőztetők, melyek egy négyszög formájú szórásképpel rendelkeznek. Típustól függően egyszerre 25-250 m2 terület öntözésére is alkalmasak - persze ha a víznyomás elegendő ehhez. Egyes változatoknál a szóráskép szélessége és hosszúsága is állítható, másoknál csak az egyik paraméter. Ám ez is elegendő ahhoz, hogy helyes beállítással akár közvetlen a házfal melletti részig öntözzük a gyepet, de a falat ne áztassuk vele.

Általában a házikerti típusoknál, ahol az öntözési szélesség állítható, ott 4-14 méter közötti intervallumban tehetjük ezt meg, a hatótávolságot pedig 1-17 m között adhatjuk meg.
A kör esőztetők szórásképe egy körnek, vagy annak egy körcikkének felel meg. Ezekkel a típusokkal egyszerre akár 450 m2 is öntözhető. A szektorbeállításra vannak változatok, amelyeknél 45o-os léptékben van erre lehetőség, de a nagyobb tudású és nem sokkal drágább szórófejeknél ez is fokozatmentes, azaz 20-360° között bármilyen szögben megadhatjuk az öntözendő terület nagyságát a teljes körön belül.

Öntözőkomputerek

Régebben ezek a készülékek a komoly és drága telepített öntözőrendszerek alkotóelemei voltak, ám ma már 20-30 000 forintért kaphatunk akár vezetékes vízcsapra szerelhető típusokat is. Az öntözőkomputert a vízcsap és a gumitömlő közé szereljük be, a csapot kinyitjuk, ekkortól a készülék a beállított öntözési idő alapján fogja szabályozni, mikor enged, és mikor nem enged vizet a tömlőbe. A készülék előnye, hogy megadhatjuk az öntözések időpontját, és az öntözések idejének hosszát is. Nyári melegben a legjobb a növények szempontjából a kora éjszakai, vagy hajnali öntözés. Az öntözőkomputer használatával akár éjszaka is öntözhetünk a rendszer felügyelete nélkül, vagy bármikorra, akár naponta többszörre is beállíthatunk öntözést, a ki-, és bekapcsolásról e szerkezet fog gondoskodni.
Komolyabb rendszerekhez számos hasznos kiegészítőt szerezhetünk még be. A csöpögtető csövek cserjék, virágágyások öntözésére szolgálnak. Mivel ezek a talajon futnak végig, nem nedvesítik a leveleket, ezért előnyösek növényvédelmi szempontból, hiszen számos kórokozó fertőzése csak nedves növény esetén eredményes.
Csöpögtető csöveket már föld alatti változatban is kaphatunk, ennek főként esztétikai előnye van: nem látjuk a fekete csöveket növényeink között kanyarogni.
Elektromos esőérzékelőt is beiktathatunk a rendszerbe, ami természetes csapadék érzékelésekor leállítja az öntözést, hogy az ne menjen feleslegesen, de tápoldat adagoló készülék is kapcsolható egy öntözőrendszerhez.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nzr


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kutak engedéllyel és engedély nélkül

Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a...


Praktikus kerti újdonságok

A téli időszakban, míg növényeink többsége pihen, ráérünk kicsit tervezgetni a jövő évre. Rengeteg újdonság jelenik meg, melyek könnyíthetik, vagy mégélvezetesebbé tehetik a kertészkedést, és...