A nyári időszakban a kiskert, a veteményes, de a gyep locsolása is napi szükséglet. A kilocsolt víz nem elhanyagolható mennyiségű, egy átlagos növényzetű kert napi 4 mm (4 liter) csapadékot igényel négyzetméterenként. Ezzel szemben a nyári félév átlagos csapadékmennyisége 350 mm/m2/180 nap, nagyjából 2 mm (2 liter)/m2 napi vízmennyiséggel, a többit sajnos pótolnunk kell a növényeink fennmaradásához.Ez a vízmennyiség 100m2-ként átlagosan napi 200 liter vízmennyiséget jelent, a teljes nyári tenyészidőszakban 65 m3 locsolóvizet, minden 100 m2 kertfelületre. Napjaink 5-600 Ft/m3 vízdíjával beszorozva 30-40 000 Ft. Ez a magas vízdíj abból adódik, hogy a szolgáltató a vízórán mért fogyasztás alapján számolja a csatornába való szennyvízkibocsátás mértékét is. De például a locsolási vízmennyiség, egyáltalán nem folyik le a csatornába.
Egyes szolgáltatók ezért külön kertlocsolási vízórát is bekötnek az igénylő részére, ennek a költsége azonban csak zöldség vagy haszonnövény kert locsolásakor térül meg. Marad a kert locsolása saját vízbeszerzésű vízzel. De hogyan szerezhetünk a kertünkben vizet.
Erre kézenfekvő megoldás, ha van kút a kertben, hazánkban ez szinte általánosnak mondható. Ha nincs, akkor az ország nagy részén szerencsére némi előkészület (tervezés, kútfúrás, engedélyezés) után lehet öntözőkutat telepíteni. Ezek régebben sekély ásott kutakat voltak, manapság pedig főleg mélyebb fúrt kutakból szokás öntözővizet nyerni. A kertek öntözése ezekből, a kutakból valamilyen szivattyús berendezés segítségével könnyen biztosítható.
Egy valamiért azonban nem tökéletes ez a megoldás sem, ugyanis nyáron a felmelegedett növények a környező levegő hőmérsékletéhez hasonló hőfokú locsolóvizet igényelnek, a kútvíz viszont jóval hidegebb ennél. Emiatt kútvízzel locsolni a hajnali hűvös órák a legmegfelelőbbek.
Szerencsés esetben, a kertben létesített nagyobb dísztóból is locsolhatunk. A tóból kivett locsolóvizet nappal a kútvízzel pótoljuk. Ezt szökőkút, csobogó vagy akár műpatak-meder segítségével biztosíthatjuk.
A kútvíz bevitelét minél nagyobb levegőbekeverés mellett célszerű biztosítanunk. A kútvízzel bevitt sok oxigénnel felfrissítjük a tó vizét, a kútvíz abban felmelegedve pedig kitűnő minőségű locsolóvízzé alakul. A tóból már hordozható kerti locsolószivattyúval, pl. önfelszívó vízellátó teleppel, vagy kertszivattyúval juttathatjuk növényeinkhez a szükséges vizet.
A leginkább gazdaságos és környezetkímélő megoldás, ha a csapadékvizet és a kútból nyert vizet egyaránt felhasználjuk a kert locsolására. Ehhez az épület tetőzetére és a kert egyéb területére hulló csapadékot össze kell gyűjteni csapadékvíz árkokkal. Az összegyülekező vizet tároló tartályba vagy tóba vezetve lehet tárolni, és a száraz időszakban locsolásra felhasználni. A tározótartályokba vagy tóba az előző megoldáshoz hasonlóan a kerti kútból termelt vizet is be lehet vezetni, így akármilyen időjárási esetben rendelkezésre áll a szükséges locsolóvíz.
Kis locsolóvíz-igény esetén az esőcsatornákból közvetlenül az épület mellé telepített felszíni polietilén tartályokba gyűjthetjük a csapadékvizet. A szükséges - értelemszerűen kis - vízmennyiséget esővíztartály szivattyúval, vagy hasonló kisberendezéssel juttathatjuk a növényeinkhez.
A felsorolt pénztárcakímélő kertlocsolási módok megegyeznek a kertben található kút felhasználásában. A kútvíz kis mennyiségben kerekes kúttal, pumpás kúttal is felszínre hozható, de a kert locsolására csak nagyobb mennyiségű kútvíz alkalmas. Ennek leghatékonyabb módja, ha a kútba egy szivattyút helyezünk el. A kismélységű, a terepszintnél legfeljebb 6-7 méterrel mélyebb vízszintű ásottkutakból ún. centrifugál szivattyúval is termelhetjük a vizet. Ilyen berendezések a már ismertetett kerti szivattyúk. Ezek a többnyire egylépcsős centrifugál szivattyúk vízáramlás érzékelős szabályzással vannak ellátva. Mivel általában önfelszívó kivitelűek, a kútból a vizet lábszeleppel ellátott szívócsővel veszik ki. A fizikai törvények miatt a légköri nyomás 0,6-0,7 részét képes a szívóteljesítményük biztosítani, ebből adódik, hogy csak 6-7 m mélyről képesek a vizet felemelni. Az ennél nagyobb szívóképesség többnyire speciális szivattyúkra vonatkozik. A lábszelep meggátolja a szivattyúból a víz visszafolyását a kútba. A centrifugál szivattyúk nyomása a motor teljesítményétől, az alkalmazott szivattyú járókerekek számától és kialakításától függően növelhető.
A locsolószivattyúkat nem szükséges az ún. hidroforral kiegészíteni, mert a jelenleg tömegesen alkalmazott áramlásérzékelős szabályzók a locsolócsap kinyitásakor elindítják a szivattyút, ami a locsolás végéig a teljesítményétől függő egyenletes nyomással és mennyiségben szállítja a locsolóvizet. A csap elzárásakor pedig leállítja a locsolószivattyút.
A mélyebb fúrt kutak vízszintje 10-20 méterrel a terepszint alatt lehet. Ilyen mélységből a vizet csak az ún. búvár vagy csőkút szivattyúkkal lehet kitermelni. A legtöbb gyártónak 4"~ 100 mm átmérőjű fúrt kútba leereszthető szivattyúja van. A leggyakoribb a 96-99 mm közötti szivattyúátmérő, de egyes gyártóknak 3" azaz kb. 76 mm átmérőjű fúrt kútba való szivattyú is található a gyártási programjában.
A csőkút szivattyúk merülő-motoros (ezért búvár) szivattyúk, ami egyben azt is jelenti, hogy a szivattyú motorjának külső hűtését a kút vize biztosítja. A kútba telepítendő szivattyú kiválasztásánál lényegesek az alábbi adatok és ismeretek, amelyeknek a birtokában kell lennünk ahhoz, hogy az adott kúthoz megfelelő szivattyút ki tudjuk választani.
Mindenek előtt ismerni kell a kút teljes mélységét. Másrészt ismernünk kell, a kút ún. üzemi vízszintjét. Ez alatt azt a vízoszlop magasságot értjük a kútban, amely akkor alakul ki, ha az üzemszerűen szükséges vízmennyiséget vesszük ki a kútból.
Ezt a kút elkészítésekor a kútfúró a próbaszivattyúzás során adja meg a számunkra. A kutakból öntözésre, locsolásra (átlagos kert esetében) 1,5-2,0 m3/h (20-30 max. 50 l/perc) vízhozamra lesz szükségünk. Nagyobb kertek vagy például öntözőrendszerek, esetében a szükséges vízmennyiséget egyedileg ki kell számolni, vagy az öntözőberendezéshez igazodva megadni. Ezeknél, a rendszereknél akár nagyságrenddel nagyobb 100-200 liter/ perces vízhozamra is számíthatunk. Tehát ideális esetben ismerjük, hogy a számunkra szükséges felhasználás esetén, milyen mélyen lesz a kútban az üzemi vízszint. A búvárszivattyút mindenképpen ez alá a vízszint alá kell telepíteni. Nagy általánosságban a búvárszivattyúkat a kút legmélyebb szakaszára az ún. iszapzsákba telepítik, hogy a kút teljes szűrőfelületén át beáramló vízmennyiséget hasznosíthassák.
Mivel a búvárszivattyúknak gyakorlatilag csak nyomó (emelő) oldaluk van, ezért a kitermelendő víz nyomása és mennyisége alapján számíthatjuk ki a szükséges szivattyúméretet. A szárazon futás elkerülésére a búvárszivattyúkat vízhiányvédő nyomáskapcsolóval biztosítják.
Másik megoldás a szárazon futás elkerülésére áramlás- és nyomáskapcsoló alkalmazása. Ezeket a vezérlőket általában akkor javasolt használni, ha a szivattyút többnyire hosszabb 
intervallumokra kapcsoljuk be. Tipikusan ilyen alkalmazás a locsolás. Ezek a vezérlők szintén akkor kapcsolják be szivattyút, ha a nyomás egy beállított érték alá esik, és akkor kapcsolják, ki ha a nyomás egy beállított érték fölé emelkedik, vagy megszűnik a folyadékáramlás a vezetékben.
Azokat a kutakat, amelyeket többé-kevésbé állandóan használunk szivattyúzásra, ún. kútfejaknával alakítják ki. A kútfejakna a kút körüli terepre épül. Anyag vasbeton, újabban előre gyártott polietilén. Lényegében a kútaknával körülvéve védjük meg a kutat a talajból, illetve a felszínről érkező szennyeződésektől. Egyúttal száraz, biztonságos helyet alakítunk ki az elektromos és mechanikus szabályzó berendezések részére, amelyek a kút szivattyúzás automatizálását is elősegíthetik. (Lásd Ezermester 2009/4)