Traffipax előjelzők

2010-09-02 22:56:43 |

Kényes téma, mert a világért sem akarunk senkit gyorshajtásra ösztönözni. Mégis, tudomásul vesszük, hogy kisebb-nagyobb sebességtúllépésre a legtöbb autós hajlamos, aminek egyre nagyobb összegű bírságok a következményei. Igény van tehát valamiféle védekezésre a bemérés ellen.

Szögezzük le tehát, hogy a boltokban kapható traffipax jelző készülékeknek nem a felelőtlen száguldás lehetővé tétele a célja, hanem a kisebb sebességtúllépéssel járó bírságok elkerülése. Sokszor a vezető figyelmeztetése arra, hogy egy indokolatlanul alacsony, kinnfelejtett sebességkorlátozó tábla mögött a rendőrségi mérő is ott van. Jelzi a falvak átmenő útszakaszira telepített állandó sebességmérőket is, aminek jelenleg semmilyen jogi következmény nincs, csak óvatosságra, lassúbb tempóra int.
Azt is tudnunk kell, hogy 2003 vége óta a radarjelző készülékek és az ún. lézerblokkolók megvásárlása és használata engedélyezett. Nem állítanánk, hogy az igazoltató rendőr szimpátiáját hamar elnyerjük, ha észrevesz a műszerfalon egy ilyen kis szerkezetet, de jogilag a dolog rendben van, nem követünk el szabálysértés egy ilyen használatával.

Radar előjelzőAlapvetően kétféle eszközről van tehát szó, mint ahogy a rendőrségi mérőeszközök is kétfélék. A radaros mérőkészülékek ultrahanggal működnek, a műszerfalra helyezhető, cigarettásdoboz méretű, és a szivargyújtóról táplált szerkezet a mérőkészülék által kibocsátott radar jeleket már nagy távolságból érzékeli, és ilyenkor azonnal hangjelzéssel figyelmeztet.
Magyarországon és a legtöbb európai országban a radar készülékek három frekvencia tartományban működnek, melyeket K, Ka és Ku jelzéssel jelölnek. A K (24.150 GHz), a Ka (34.000 GHz, 34.300 GHz, 34.700 GHz, 35.500 GHz) és Ku (13.450 GHz) frekvencia sávokat jelent, tehát a legjobb készülékeknek mindezeket a jeleket illik előre jeleznie. Mégpedig olyan távolságból, hogy a vezetőnek ideje legyen lassítania.
Tudnunk kell azonban, hogy a traffipax jelzők nem csalhatatlanok. Előfordulhat, hogy valamilyen okból a jelzőkészülék nem jelez, máskor pedig hamis riasztást produkál. A fenti frakvancia tartományok közül például a K jelzésű bárki által szabadon használható, a radarjellel tehát nem csak a rendőrségi mérőeszköz kapcsán találkozhatunk. Sokan panaszolják az ilyen eszközök használói közül, hogy a radardetektror a töltőállomások előtt bejelez. Ennek pl. az a magyarázata, hogy a kutak üzletrészeinek automata, mozgásérzékelős ajtaja ugyanezt a radarjelet bocsátja ki, és a készülék ezt érzékeli. Nem az érzékelő készülék hibája az tehát, hogy a különböző forrásokból érkező, de azonos jeleket nem tudja megkülönböztetni. A hamis jelzések is arra késztetik legalább a vezetőt, hogy lassítson.

Az előjelző készülék a visszapillantó elé rögzíthetőMás elven működnek a rendőrségi, kamerás, lézeres mérőkészülékek, ezeket értelemszerűen a radar detektorok nem is jelzik. A lézeres mérőeszköz jóval nagyobb távolságból érzékeli az autót, a lézer detektor azonban akár 2 km-ről is megérzi a mérőkészülék kibocsátott jelét, és leadja a figyelmeztető hang és fényjelzést a vezető számára. A lézer szenzor háromszenzoros érzékelője biztosítja, hogy a lézeres sebességmérés szinte minden helyzetben jelezhető legyen. Segítségével nem fordulhat elő, hogy a radardetektor túl magasan helyezkedik el a szélvédőn, ezért nem kapunk jelzést a lézeres mérésről.

Erdei utakon sok baleset történik az úton átfutó őzek, szarvasok, vaddisznók miatt. A probléma megoldásra fejlesztették ki az ultrahangos vadriasztót. A készülék tulajdonképpen nem is tisztán az ultrahang tartományában, hanem valahol a jó emberi fül által is érzékelhető legfelső frekvencia tartományban bocsát ki igen nagy intenzitású, 120 dB erősségű hangjelet. Ez a hang az állat számára már akár fél kilométerről is zavaró és idegen, ami megállásra, a zavarforrás beazonosítására készteti őt. Nem fut át ész nélkül az úton.
Mivel azonban a nagy intenzitású hangjel az ember számára is érzékelhető, ezért az ilyen szerkezetet csak külön kapcsolóval kapcsolhatóan szabad az autóra szerelni, és csak szükség esetén, erdei utakon illik bekapcsolni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

A cikk eredeti változata az alábbi címen olvasható az Ezermesteren:
https://ezermester.hu/cikk-4726/Traffipax_elojelzok