Mennyire gazdaságos a pellet fűtés?

2010-11-10 00:06:07 | Módosítva: 2010-11-10 19:15:21

A pellet teljes egészében természetes alapanyagokból készülő granulátum. Alapanyaga legtöbb esetben faipari melléktermék. Fűrészporból és darált faforgácsokból préselik össze nagy nyomáson, kötőanyagként csupán a fában megtalálható lignin szolgál. Nedvességtartama állandó, 10-12 %. Az égése során mindössze annyi szén-dioxidot bocsát ki, amennyit a fa élete során magába épített, így globálisan nem növeli a levegőben található káros anyagokat, és nem járul hozzá az üvegházhatáshoz. Megújuló energiaforrás, így sohasem fogyhat el, szemben a fosszilis energiaforrásokkal.

A pellet fűtőanyag elterjedésének legnagyobb gátja, hogy még sokan vannak Magyarországon, akik nem hallottak erről az olcsó, kényelmes, környezetbarát energiahordozóról, amely Nyugat-Európában rendkívül elerjedt. Egy beszédes adat: 2000 és 2008 között több mint tízszeresére nőtt az európai pellet fogyasztás.
A pellet térhódítása itthon is megkezdődött: ma már több mint egy tucat pellet üzem működik az országban, s becsülhetően mintegy 1200 pellet készüléket helyeztek üzembe 2008-2009-ben - egyre több magánszemély, cég, intézmény számolt, s állt át a földgáznál garantáltan 35 %-kal olcsóbb pellet fűtésre. Az első két év dinamikus hazai piacélénkülése azt jelzi, hogy a nyugat-európai trendek érvényesülnek Magyarországon is, tehát az üzemek száma emelkedni fog, és egyre többen látnak majd fantáziát a pellet készülékek gyártásában, forgalmazásában is. Ez pedig táptalaja lesz számos kutatás-fejlesztési, innovációs projektnek, amelyek végeredménye a fogyasztók minden igényét maximálisan kielégítő haza prémium termékek egész sora lesz.

A jó minőségű pellet magasabb árától nem kell megijedni, ez az árkülönbözet rövid időn belül megtérül. Íme egy példa:
A jó minőségű fenyő, vagy keményfa pellet bruttó 50-60 Ft-os piaci áron szerezhető be kereskedéstől függően, ellenben a kukorica vagy szalma pellet 30-38 Ft-os árával. A silányabb minőség nem jelenti azt, hogy energia értékben kevesebbet nyújt, ezért mindegyik típusnál a 2 kg pellet=1m3 gáz, számítási példát használhatjuk.
Ma egy átlagos épület gázfogyasztása 1500 m3/év, ez évi pellet mennyiségben 3 tonnát jelent. Összegben kifejezve a hagyományos pellet készülékek egy szezonban 3000 kg x 50 Ft=150.000Ft-os áron fűtenek ki egy átlagos Magyarországi épületet. A MultiPellet készülékek 3000 kgx34 Ft=102.000Ft-ból megoldják ugyanezt, ez összegben szezononként 45.000-50.000 Ft-os megtakarítást jelent, így a megtérülési idő a hagyományos, és a multipellet készülékek között 3-4 év. Érdemes mérlegelni a döntést, ha pelletes készülék vásárlása előtt állunk.

Az ágazat munkahelyeket is teremt, ugyanakkor jelentősen hozzájárulhat az ellátásbiztonsághoz, és nem elhanyagolható az az összeg sem, amely a fogyasztóknál maradva a lokális gazdaságot erősíti.
A helyi alapanyagból - hulladékból, melléktermékből, helyi munkaerővel előállított, helyben felhasználható energiahordozó az ésszerűség, a gazdaságosság, a környezettudatosság megtestesítője.

A pellettel való energiahasznosításhoz kimondott pelletkazán szükséges. A kazán teljesen automatikusan működik, csak az alapanyag betöltése és a hamu eltakarítása igényel némi munkát. Gazdaságosságát a magas fűtőérték biztosítja.

Új építésű ház tervezésekor mindenképpen érdemes a pellet fűtéssel is kalkulálni, mert a rendszer kiépítési költsége nem magasabb, mint a földgázfűtési rendszeré.
Meglévő meleg vizes fűtési rendszer esetében a pellet fűtési rendszer megtérülését, a növekvő alapterület pozitívan befolyásolja. Például egy 80 m2 területű ház téli fűtési számlája havonta kb. 35 000 Ft. Ha 30%-os megtakarítást veszünk figyelembe 6 év a megtérülési idő. 250 m2 alapterületű kétszintes családi háznál viszont akár 120 000 Ft lehet a fűtési számlánk havonta. Ebben az esetben - ha 30%-os megtakarítást veszünk figyelembe - 3,5 év a megtérülési idő, ha évente hat hónapos fűtési szezont veszünk alapul. Minél nagyobb a fűtendő területünk annál hamarabb térül meg a pellet fűtési rendszer.

A jó minőségű pellet granulátumon nincsenek hosszanti repedések, kemény, sima, fényes felületű. Vízbe helyezve lesüllyed, és lassan oldódik fel, a vizet nem színezi el. Összemorzsolva nem porosodik. Nagyobb mennyiségű pellet megvásárlása előtt érdemes egy kis zsáknyi mintát venni, azzal próbaégetést végezni, és a hamut alaposan megvizsgálni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: pellet, fűtés, tüzelés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

gazesmas@gmail.com avatarja

gazesmas@gmail.com         Amit mi a fából kihozunk.

Amit mi a fából kihozunk.
Azt gázzal behozni nem lehet!

Miért vetődik fel a gondolat az átlag fogyasztóban is?

A mai, nevezzük váratlan hírekkel tűzdelt gázellátás miatt, ami nem is mindig fizikai, mint morális korlátozás, sokakban vetődik fel az alábbi gondolat.
Mivel fűtsünk?
Lehetőleg megtartva a jelen kényelmét, de függetlenítve magunkat a „gázos” megnyilvánulások hatásától.
Vannak már ilyen, a gázfűtést részlegesen, de ha belekóstolt a fogyasztó, aki már használja, teljesen ezeket az új-régi fűtőanyagokat helyezi előtérbe.
Télen kényelmesen, előre költség tervezetten, fűtés-melegvíz készítésre, míg nyáron, „naplopóként” csak használati melegvíz készítésre használva a gépészeti megoldásokat.
És mi a legvonzóbb az ilyen anyagokkal való fűtésben?
Vegyük elsődlegesen a tényt, a fűtőanyag költség 50%.-ra csökken!
Nem kell feladnunk a megszokott kényelmünket!
Kis területen, hosszú időre való tüzelőanyag „betárazható”!
És jöhet a döntéshozatal megkezdésének ideje.
Pellet, vagy fa?
Ma újból mindkettő a korszerű fűtés kategória része. Míg az egyik kicsit munkásabb, addig a másik kicsit drágább. Mármint, ami a fűtő eszközöket illeti.
Az elvárás a berendezésekkel kapcsolatban az, hogy kényelmi funkciókkal oly mértékben rendelkezzenek, mint ha gázzal fűtenénk. Meg is nyugtatom az olvasót, bizony közel áll a gyártó ennek a komfortnak a biztosításához.
Első lépésként el kell gondolkodni. Fa, vagy pellet. Menjünk ezen a vonalon.

A fa.
Mint fűtőanyag, és az erre épített fűtések.
Gépészként, kivéve a légellátást, mint gépészeti ismerni illőt nem kerül a látókörünkbe, a légfűtésű kandalló betétek sora.
Az igazi, a vízteres kandallóbetétek fűtéstechnikai, gépészeti illesztése a meglévő, vagy a beépíteni kívánt egyéb fűtő alkalmatosságokkal. Nyugodtan kijelenthetjük.

A vízteres kandalló, egy egyszerű berendezés, egy nagyszerű feladat ellátására.

Mik ezek a feladatok?
Függetlenség érzet keltése, mely valós, a gázhálózat adta kényelmes de egyre labilisabb fűtéstől.
Egy igazi hangulatos, családi otthon létesítése, a láng hősugárzó hatásával.
Kényelmes, ámde olcsó fűtőanyaggal való működtetés.
Fűtés melegvíz ellátás. A lehető legnagyobb elvárható komforttal.
Ezeket a feladatokat elláthatja egy jól kiválasztott teljesítményű, fafűtésű vízteres kandalló betét, vagy vízteres kályha.

Kémény.
Meg kell vizsgálni, vagy „tatni” a meglévő kémény méretet. Ez a legbefolyásosabb közreműködő, a kandalló kiválasztásnál. Amennyiben a kémény csak később kerül megépítésre, ott már a gyártó, vagy a helyi kéményseprő készségesen segít a méret kiválasztásban. Ma már szerencsére a 14 X14 cm.-es kéményhez is tud a gyártó megfelelő vízteres fűtőeszközt adni. A teljesítménytartomány is figyelemre méltó, 12,4 kW- 24 kW-ig!
A nagyobb, kandalló-kazán kémények esetében ez a teljesítmény 35 kW.-ra emelkedik.
Ebben a mobil, és a beépíthető változatok is megtalálhatóak.
Ha megtaláltuk és kiválasztottuk, a megfelelő vízteres fűtőeszközünket, akkor jöhet annak tisztázása, mit tehetünk a gépészeti bekötés ügyben. Nem kel „túlcifrázni” de nem szabad a biztonságot figyelmen kívül hagyni. Szerencsére van olyan gyártó, mely a biztonságot, és szakszerűséget megkövetelve, ezt ellenőrizve, műszaki, biztonsági vizsgálatot ír elő, és végezteti el, a jótállás feltételeként.
Ez nem kidobott pénz, és időpocsékolásnak is tűnhet. Sajnos nem az!
Sok esetben lelünk fel olyan, gépészeti megoldásokat a beszerelt berendezéseken, melyek a szakmaiasság nyomát nem viselik magukon. Miért ez a már-már irodalmi megfogalmazás? Mert aki ilyen munkát ad ki a kezéből, ráadásként nagyon sértődős. Nem tudom néki oly szépen elmondani, mit nem tett helyesen, hogy ne, (Torgyán után szabadon) „személyes megtámadtatásként” kezelje az általam elmondottakat.
Mindenképpen, ha bizonytalannak tűnik, a kiválasztott szakember, abban az esetben kérje a fogyasztó, a gyári szakember segítségét. Ez lehet telefonon, vagy jelképes összeg ellenében helyszíni felméréssel.
Ha szilárd tüzelőanyaggal oldjuk meg a fűtésünket, attól még a komfortról nem kell lemondani.
Megfelelő méretű, puffer tároló, vagy szolár rásegítés igénybevételével, napi 1-2 óránál többet nem kell fűtés szezonban sem a fűtésünkkel foglalkozni, kiszolgálni.
Megjegyzem, nem is kell minden nap begyújtani!
Ezek a berendezések, kandallók, vízteres tűzterek, csatlakoztathatók bármilyen ma használatos vizes gázfűtő rendszerhez.
Aztán megemlítem a vízteres berendezések olyan előnyét, hogy a nehezen létrejött költséges hő, nem vész el, legalább is egy része a különböző bevezetéseken, távolságokon, mivel a „kazánház” is a lakótéren belül van. Ez követeli a fokozottan odafigyelést a beépítéskor.
És a megtérülési idő?
Jó kérdés.
Mikor tettük fel valaha is magunknak a kérdést, miszerint mennyi idő alatt térül meg az új autónk ára?
Miből?
A kevesebb fogyasztásból?
Az alacsonyabb szerviz költségből? (ami általában nem alacsonyabb)
Ezt nem számoljuk.
De milyen jóleső érzés, mikor az egységnyi útvonalra lényegesen kevesebb üzemanyagot vételezek, ergo fizetek!
Na így gondolkodom én a fűtéskorszerűsítésről is!
Nem a megtérülést, inkább az üzemeltetés költségét szoktam felvázolni. Ez a fafűtés esetében a gázfűtés fűtőanyag költségének 45-55%-a.
De azért a saját munkát ne hagyjuk figyelmen kívül. A fa, kezelését vehetjük hasznos, egészséges, testmozgás egyik formájának. Még kényelmesebbé teheti a fafűtő eszközünk táplálását a ma már nagyon jó minőségben gyártott fabrikett is. Könnyen szállítható, és tárolható.
Műszakilag tehát már a fa fűtőanyaggal működő kandallók, is a korszerű, kényelmes fűtőeszközök sorába tartanak. Ugyan automatizálásuk még nem teljesen megoldott, háztartási körülmények között, de egy átmeneti fűtőanyaggal már ez is „beballagott” a lakásokba.
És itt rákanyarodhatunk a pellet fűtésre, mint a szilárd, faalapú és egyéb pelletálható, fűtőanyagok elégetésének szakavatott berendezéseire.
Itt is megtalálható a légfűtés, önálló kályhaszerű megjelenésben. Vagy, az akár klasszikus köntöst is ölteni tudó, légfűtésű pellet kandalló betét.
És harmadsorban a vízteres pellet kandallók, és ezek nagyobb teljesítményű kazán változatai. Itt a háztartási méretekre gondolok. Az ipari felhasználás nem a területem.
Megjegyzem, az újgenerációs háztartási pellet kazánok, nem csak a hagyományosnak tekinthető fa pelletet képesek jó hatásfokkal elégetni, hanem egyéb, eddig fűtőanyagként nem jegyzett pelletált, vagy természetes formájában meghagyott fűtőanyagot. Ilyen pl.: széna-szalma pellet, mandula és dióhéj, olajütőből kikerült pogácsa. Hortobágyi születésű ember lévén, nekem a kukorica, mint fűtőanyag megemlítése mély felháborodást kelt a lelkemben. Tehát ezt nem teszem.
A kisméretű, lakótérben elhelyezett, illetve, helyezhető berendezések, ma még a fa pellet felhasználásra készülnek. Miért a lakótérben? Mert a megjelenésük, formai, és színválasztékuk szinte eretnekségnek tudhatja be, az eldugott kazánházban való működtetést. Az érdekesség kedvéért megemlítem, hogy Olasz országban a pellet fűtőkészülék gyártók fellegvárában a légfűtésű pellet kandallók uralják a piacot. Nálunk a vízteres berendezések a befutók. Ma már egy 12-16 kW . teljesítményű pellet kandallóval, befűtünk akár 100-200 nm.-es házakat is. Erre persze nem a fizika megcsúfolása ad lehetőséget, hanem a korszerű építési módok. Különös figyelemmel a hőszigetelésre.
És akkor a passzív házat meg sem említettem, mint az újkori építkezés egyik csodáját.
Mellékesen jegyzem meg, mint a humort értő-művelő „irón-ista”, ha így haladunk, a házak nem önellátóak, hova tovább energiatermelővé válhatnak!
Hiszem ez ma humor, holnap erről szóló cikk jelenhet meg.

De nézzük, a berendezések működését, és egyéb tulajdonságait.
A ma gyártott szilárdfűtésű berendezések közül, talán a pellet fűtőanyaggal működő berendezések adhatják közel, azt a kényelmi komfortot, illetve állnak hozzá legközelebb, mint a gázfűtés.
A vízteres berendezések, illeszthetők, csatlakoztathatók bármely meglévő vizes központi fűtésre.
Önálló melegvizes fűtő berendezés.
Autonómiája, 36 órától, 22 napig!!! megoldható.
Szabályozhatósága, megegyezik, némi plusz lehetőséggel az eddigi (pl.:gáz) fűtő berendezésekkel.
Teljes mértékben környezet barát.
Beépített, és ráépíthető biztonsági elemek tárháza végtelen.
Használható, a mai kornak megfelelő minden fajta fűtésmódozathoz, a légfűtéstől, a padló, fal, és mennyezetfűtésig.
Összeépíthető, mint azt már számos jól funkcionáló példa mutatja, solár, geotermikus, bármilyen, gáz (hagyományos és kondenzációs) kazánnal. Ezen felül közvetlenül csatlakoztathatóak, zárt, és különböző un. KIT-ek segítségével nyitott fűtésrendszerekre.
Nyerhető róluk, vagy segítségükkel használati melegvíz, amely vagy indirekt tartállyal, illetve átfolyós rendszerrel oldható meg.
A fűtőanyag kezelése, túl a biztonságon. Tiszta, előre „betárazható”!
Fűtési időszak közben, nem érheti a felhasználót esetleges kellemetlen árváltozás, mely rajta teljesen kívül eső okból következik be.
1-2 éves fűtőanyag mennyiség, tárolása, 4-5 négyzetméteres helyen megoldható.
És az ár, a fűtés költsége.
A berendezések, melyekkel a fent vázolt komfortot biztosítani lehet, 360 ef.-tól, megvásárolhatóak, 1,5 Mft. (kazánok) nagyságrendig.
Ezeket az árakat terheli természetesen a beépítés, illetve egyéb, a kényelmet szolgáló kiegészítő berendezések ára. Ha a végösszeget vizsgáljuk, az nem sokkal, vagy bizonyos esetekben, (lásd, közműfejlesztés, engedélyeztetések költségei,) bizonyos megoldásoknál olcsóbb lehet a gázfűtésnél.
Gyakorlati tapasztalat. (fogyasztói), a gáz árához viszonyítva az elmúlt fűtési szezonban, pellettel fűtők, a fűtőanyag költségét 50 %-ban határozták meg.

A berendezések automatikája, a következő funkciókat tudja:
Heti, napi program, kéményhuzathoz kalibrálási funkció, pellet adagolás, szobai termosztát csatlakoztatás, sms-el való távindítás, 2500 kg-ként szerviz szükségességre való felhívás, hiba, és leállási adatok utólagos kiolvashatósága.
Összefoglalva.
A szilárd fűtésnek, ezen belül, a fa és pelletálható anyagokkal működő lakás, és kommunális fűtőberendezéseknek, igenis komoly helyük lesz, véleményem szerint már van, a jövő fűtésrendszereinek kialakításában.
Pár szó, a fűtőanyag utánpótlásról.
Az un. agripellet alapanyagok, mint széna, szalma, különböző, metszési nyesedékek, „olajütésből” származó maradékanyagok ebben az országban, vélhetően hosszú ideig fellehetőek, felhasználhatóak.
Bizonyára, egyszer eljutunk oda, hogy az eddig parlagon tartott területeket is beültetjük valamiféle energia tartalmat magáénak tudó növénnyel. Ilyenek, mint energia fű, vagy fűz, illetve minden olyan növény melyet az agrárium szakemberei energianyerésre fejlesztettek ki. Szép látvány hazánkban járva, a tengernyi repce. Ennek felhasználását is számításba vehetjük, vélhetően duplán. A kinyert olaj kerül, ahová szánták.
A mi szempontunkból ez nem lényeges. De a szár, amin a repce termett, az igen jól pelletálható, és a sajtolás utáni „pogácsa” is önálló fűtőanyagként szerepel.


Fa utánpótlás, ellátás.

Minden téves hiedelem ellenében ma Magyarországon az erdőgazdaságok, nem „írtó”, területcsökkentő, erdőgazdálkodást folytatnak. Igen gondosan, és előrelátóan, egy évben sem vágnak ki annyi területről erdőt, mely az összterület csökkenését okozná. Az ország erdeinek terület nagysága nő, és így arra is van ideje a szakág művelőinek, hogy nem telepített erdőkkel növekedik a fával újra benőtt terület. Ezt a telepítésformát, mely a területről kitermelt fák magjáról hajtott kisfák tömege, „újulatnak” nevezik. Kivágni, mondotta az Ipoly mentén egy erdész, viszont akkor kell, és érdemes az erdőt, mikor az abban lelt fa, a legnagyobb gazdasági értéket képviseli. Legyen a felhasználás ága olyan, ami tovább élteti, csak más megjelenési formában, vagy mikor fűtőanyagnak használja fel az ember.
További fűtési fa alapanyag lehetőségek.
Nem tudom, hányan tudják, miért van rengeteg kidőlt, letört fa, faág az erdők alján?
Ennek igen prózai a magyarázata.
Az általános hiedelemmel ellentétben ezek a „holt” fák, nem segítik a humuszképződést. A humusz az elhullajtott falevelekből van!
Ezt egyszerűen nincs, aki összegyűjtse!
Aki járt már erdőben az láthatta, és láthatja ma is, milyen felbecsülhetetlen mennyiségű, fa fűtési alapanyag van szerte széjjel. Talán egyszer ezt is felfedezi valaki és megoldja a gazdaságos begyűjtését.
Végezetül azt megállapíthatjuk, hogy fa illetve pelletálható, egyéb alapanyag jó ideig áll rendelkezésünkre.
Ha nem?
Abban az esetben mondhatni, könnyedén termelhetünk!
Hogy miért szántam ennyit a fűtőanyagra. Ma a fogyasztók egy részét ezek a gondolatok is foglalkoztatják. Nem csak a gáz, olaj, elérhetőségét, kiaknázásának végtelenségét kérdőjelezik meg. A szilárd fűtőanyagok berendezéseinek megtekintésekor a fa, és faalapú illetve pelletálható anyagok ellátását is tudakolják. Megjegyzem jogosan.
Az ilyen esetekben felvetett kérdésre a válasz.
A fa fejlődése, nem politika függő.
Nem csak szerencsés természeti adottságokkal rendelkező országokban fellelhető.
Megfelelő fagazdálkodással, nem csak a fűtő, de egészségbeli környezetünket is segíti.
És végezetül a kémények.
Sajnos az épületgépészek és kéményseprő szakemberek között, egy, nevezzük sajátosnak, viszony alakult ki.
Nem helyes az egymás iránt táplált szakmai, és emberi viselkedés. Ezen változtatni kell, és itt van az újlehetőség, ami a pellet készülékek kémény követelményeinek egyeztetésekor talán egymásra találást és összhangot is eredményezhet.
Ma a vízteres, és légfűtésű, fával fűtött kandallók kémény szükséglete nem vitatott.
Adva van a műszaki leírás, melyben a gyártó leírja a huzatigényt, és kémény keresztmetszet igényét a fűtőberendezéseknek. A visszaszűkítéseknél, már néha van egyeztetni való, amit általában megold a területi kéményseprő, és a gyártó műszaki szolgálata, normális párbeszéddel és műszaki indokolásokkal.
A pellet, mindenki számára, új fűtési megoldás. A füst elvezetés itt a beépített füstgáz ventilátor segítségével, távoztatja a füstöt, az elvezető kéménybe.
Itt az egyik félreértés az, hogy ezt un „turbós” fűtőberendezésként kezelik.
Tévedés.
A pelletes berendezéseknél, a ventilátor, a tökéletes égéshez nyújt segítséget, a megfelelő levegő mennyiség adagolásával az égőtérbe. A pelletes fűtőkészülékek, kandallók kéményhuzat igénye átlagosan, 12 Pa, de a kémény nem kell túlnyomást, kibírjon. Tehetjük ezt az engedményt, ezért mit előzőekben leírtam, miszerint a füstgáz ventilátor csak segíti, nem kierőszakolja az égésterméket a tűztérből.
A kémény megfelelő béleléséről nem kell felmentést adni. Különösen érvényes ez a vízteres pellet kandallók esetében. Ezeknél a berendezéseknél, a 150-es inox-al bélelt szerelt-szigetelt, vagy épített kémény szükséges. A légfűtésű pellet kandallók nem érzékenyek ennyire a füst elvezetésre. Ott számtalan helyen szerelték, un. parapetes megoldással, amit a kéményseprők még nem tudtak hová sorolni. Így ezek az elvezetések, ha kiállják a helyi építésügyi hatóság előírásait, szabályosnak mondhatók. Működési rendellenességet, kizárólag egyedi légköri, örvények kialakulása esetén okozhat, amit a berendezés egy hibakód kiírásával hoz a fogyasztó, illetve a szervizes szakember tudomására.
Ebben az esetben utólag felszerelhető külső szigetelt szerelt kémény a berendezés tökéletes működésének biztosítása érdekében.
Remélem sikerült az érdeklődést felkelteni az új generációs szilárd, főleg fa és megújuló energia alapú fűtőanyaggal működő kandallók, kazánok iránt. Magam harmincöt esztendőn át főleg gáz berendezésekkel foglalkoztam, és „mellékhatásként” szilárd fűtő berendezésekkel. Ez ma egyértelműen átfordult, a szilárd fűtés, irányába. Fő tevékenység a vízteres berendezések, és nagy szakmai kihívás a pelletes berendezések viselkedésének, pontos megismerése, megismertetése. Olyan csatlakoztatási módozatok kialakítása, mellyel bármilyen már meglévő fűtésrendszerhez világos egyértelmű tervezési segédletet, tanácsot, útmutatást, tudjunk adni a beszerelő kollégák részére.
Természetesen, a gyártó, a műszaki szolgálatának segítségével, akár házhoz is viszi a szakszerű beszerelés működtetés elsajátításának lehetőségét.
Erre nagy igény van, kereskedői oldalról és kivitelezői oldalról egyaránt. Érdekességképpen elmondom, hogy az un. multi cégek igénylik a legnagyobb szervezettséggel, és rendszeresen.
Erre a gyártónak egy speciális „önjáró” bemutató terem áll rendelkezésére, és bocsátja rendelkezésére az igénylőknek. (kép csatolva)


Kovács István
E.K.
Márkaszerviz

Kéményellenőrzés

A kéményseprés gyakoriságát rendelet írja elő. Különleges esetben a gyakoriság a helyi rendeletben. A rendeletek alapján - évente egyszer ellenőrizendők és tisztítandók a gáztüzeléshez tartozó...


Nyaralófűtés

Mennyiben különbözik egy alkalmilag használt nyaraló fűtése egy családiháztól vagy lakástól? Sokban, és alapvetően. Az állandó fűtési megoldásoknál első helyen szerepel a gazdaságosság, hiszen...