Egyéni megoldások

Homlokzatok díszítése

2010-11-30 23:00:58 | Módosítva: 2010-12-03 21:54:23

Ahány ház, annyi szokás - ez az épületek külső megjelenésére is igaz. Régebben szinte egyeduralkodók voltak az unalmas, mondhatni uniformizáltan, sima falfelületek, mára viszont az épületek külső falai, és ezzel együtt a legtöbb ház jellege színesebb és igényesebbé vált. Az ilyen változtatások természetesen nemcsak felújítások alkalmával, hanem megfelelő előkészítést követően bármikor elvégezhetők. E célt pedig számos megoldás és félkész anyagok felhasználásával lehet megvalósítani. A lényeg, hogy egységes és ízléses, az épülethez illő és jól megvalósítható koncepciót ajánlatos választani. Az alábbiakban ezekből mutatunk be néhány lehetőséget.

A sikeres épületdíszítéshez előbb azt kell elterveznünk, hogy miként szeretnénk díszíteni a házunk homlokzatát, és erre milyen lehetőségeink vannak. A legegyszerűbb megoldás, ha a külső festéskor a nyílászárók nyílásait egységesen, az alapszíntől eltérő, attól többé, kevésbé kontrasztosan különböző színű kerettel tesszük hangsúlyosabbá. Kialakítása könnyű, hiszen festéskor csupán ragszalagos lehatárolás szükséges az egyenes és határozott kontúrok megteremtéséhez.
A nagyobb falfelületeken az ablaknyílások vakolatszegélye és síkból kiemelkedő festett párkányzata is gyakori díszítő megoldásTöbb lakásos, vagy nagyobb családi házaknál akár a homlokzat egy részének felületét is eltérő színűre lehet festeni, ami külsőleg tagoltabbá teheti a túl nagy, egyöntetű falfelületeket. A festett keretek pedig ennek megfelelően „váltott” színűkkel teremtik meg a változatosan egységes díszítő hatást. A színpárt jól kell megválasztani, hogy a kontraszt az épület stílusának megfelelő és ízléses is legyen. Ez egyébként a legegyszerűbben, akár utólag is kivitelezhető díszítő megoldás, amit elég sok új épületen is előszeretettel alkalmaznak, mivel költségei elenyészőek.

Egyszerű megoldásnak mondhatók a vakolatból húzott, azaz a falsíkból néhány cm-nyire kiemelkedő nyílás szegélyek, több szintes épületeken pedig a vízszintesen futó egyszerű párkányok. Kialakításuk azonban már többnyire kőműves dolga. Az ilyen díszítmények térben is jól érzékelhetők, amelyeket jól átgondolt homlokzatfestéssel még hangsúlyosabbá lehet tenni. Az élek sérülékenységét a sarokerősítő idomok valamelyikével lehet javítani. A tagoltabb homlokzatokon az eltérő színűre festett felületek is jól alkalmazhatók, ami tovább növeli az épület esztétikáját.

Az ajtó- és ablaknyílásokat különálló elemek egymásmellé ragasztásával lehet változatos módon díszesebbé tenniEgyre többen használnak lakóházuk, nyaralójuk díszítéséhez vékonyra hasított terméskövekből szegélyezett lábazati burkolatokat, és a nyílászárókat is ezzel az anyaggal szegélyezve burkolják le. Különösen előnyösen használhatók e célra a vékony, alig 1 cm vastagságra hasított Solnhofeni kövek, amelyek szilárd vakolatra is felragaszthatók kőragasztóval vagy habarccsal. A termésköveken kívül a különféle vékony dísztégla szegélyezések is nagyon kedveltek. Jól beépítve még az eltérő anyagú ablakpárkányokat is helyettesíthetik, különösen, ha az ablaknyílások belső oldalai is ezzel az anyaggal vannak burkolva. Mind a terméskő, mind a dísztégla burkolatoknál azonban a fugázás nagyon fontos, mert a csapadék és a szélsőséges időjárási körülmények ellen kellő védelemre szorulnak a tartósság érdekében. Az ilyen díszítéseknél is jól meg kell gondolni a falak színét, mert jó színkombinációknál maga az épület megjelenése is elegánsabb látványt nyújt majd.

A régebbi épületeket, lakóházakat gyakran profilos gipsz stukkó díszekkel, idomos párkányzatokkal tették építőik igényesen mívessé. Az ilyen épület díszek azonban az idők során részben megsemmisültek, tönkrementek. Pótlásukkal viszont - ha költségesen is -, visszaállítható az épület eredeti szépsége. Az ép részekről levett és újra elkészített elemek pótlása a költségességen túl még igényesen elvégzett szakmunkát is igényel, eredményeként viszont egy-egy minőségileg felújított homlokzatú épület szemet gyönyörködtető látványát kapjuk, és e mellett az objektum értékét is jelentősen emeli. Az ilyen épületek természetesen fokozott karbantartást igényelnek, különben a felújított díszítmények idő előtt károsodnak. Ezt különleges felületvédő festéssel lehet időállóvá tenni.

A polisztirol kültéri díszítő termékcsaládok elemeiből minden elképzelés megvalósíthatóEgyre több épületen alkalmazzák a korszerű és viszonylag szerény költségigényű polisztirol dekorációs elemeket. Ezeknek a termékeknek számos előnyük van, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy sok gyártó és forgalmazó széles profil választékból lehet az igényeknek megfelelő díszítményeket kiválasztani, és a falra erősítésük sem igényel különösebb szakértelmet.
Ezek a kültéri elemek extrudálással készülnek, anyaguk zárt cellaszerkezetű, és csak pihentetett állapot után lehet a falazatokra felragasztani őket. Ez a mérettartás miatt fontos, ugyanis egy 2 m-es elem akár 3-5 mm-t is képes zsugorodni. A raktárban ezért e díszítő elemeket 4-5 hónapig kell pihentetni, különben még a beépítési utasítások betartása ellenére is szétszakadhatnak.
Az egyenes szegély elemek általában 2 m hosszúságúak, és a profilok a gyártóktól függően igen sokfélék. A legtöbb gyártó termékcsaládja különféle sarok-, záró- és esetenként kváder, azaz épületsarok díszítő elemet is tartalmaz, sőt egyedi méretű oszlopok díszítése is megoldható az adott átmérő megadása után. Készen is beszerezhetők ilyen oszlopburkolatok, sima és bordázott felülettel, amelyekhez különféle oszlopfők és talpak is választhatók.
A kültéri sztirol díszléceket és elemeket szilárd, zsírmentesített, vakolt felületekre diszperziós stukkó ragasztóval, vagy a nagyobb felületűeket vízzel elkevert por alapú polisztirol lapragasztóval lehet a falra erősíteni. A tubusos stukkóragasztót csak a kisebb felületű elemekhez célszerű használni. A lapragasztót fogazott simító lappal kell a vakolatra kenni, majd az elemeket erőteljesen a felületre nyomva kell rögzíteni. A kitüremlett ragasztó még frissiben spatulyával könnyen elsimítható, és a feleslege eltávolítható. A különálló elemek végeit is egymáshoz kell ragasztani, a profilsimító segítségével pedig eltüntethető a toldási helyeken kitüremlő ragasztóanyag.

A könnyű elemek kínálatából az ívelt darabok sem hiányoznak A polisztirol díszléceket a mechanikai sérülések ellen kérgesítéssel kell megvédeni. Erre a célra tejföl sűrűségűre kevert lapragasztó használható, amit mélyalapozó festék hozzákeverésével lehet ellenállóbb keménységűvé tenni. A kérgesítő anyag 3-5 rétegben felecsetelve a bekent felületeken megfelelő keménységű védőbevonatot képez. A sérülésnek nem kitett felületű díszítéseket szükségtelen kérgesíteni. Száradás után a díszek bármilyen kültéri homlokzatfestékkel tetszőleges színűre festhetők. Az oszlopburkolatok az előzőkhöz hasonlóan erősíthetők fel a palástfelületekre, és alapos kérgesítés után ezek is átfesthetők. Az ilyen díszítések előnye, hogy viszonylag gyorsan és változatos profilokból az igényeinknek megfelelő épületdíszítések valósíthatók meg csekély anyagi ráfordítás mellett.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: homlokzat, festés, vakolat

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Színes „smink” evezőkre

A nőknél mindennapos művelet a sminkelés. Célja, hogy kiemelje az arcuk jellegzetességét és a kikészítés el is fedje az arcbőr esetleges előnytelenségeit. Átvitt értelemben e célból festik ki az...


Nedves homlokzatok felújítása szárítóvakolattal

A korszerű épület-felújítás alapja a szükséges munkák megkezdése előtt végzett épületdiagnosztika. A homlokzatok károsodását leggyakrabban a vízterhelés és az általa szállított savak, sók...